Köszöntötték a III. Nomád Világjátékok résztvevőit

A kirgizisztáni III. Nomád Világjátékokon négy arany-, négy ezüst-és négy bronzérmet szerzett magyar küldöttség tagjait köszöntötték a Hadtörténeti Múzeumban. A multisport eseményen öt földrész, több mint 80 országa 2000 sportolóval vett részt. Magyarországot a Magyar Turán Alapítvány hagyományőrzői és tradicionális, íjász, lovasíjász és mandala sportolói (szellemi taktikai sport), a Nemzeti Versenysport Szövetség íjász, szkander, szumó, sambo szövetségei által delegált valamint bothúzó versenyzők és sportvezetői képviselték.

 

 

„Első alkalommal érkeztünk hivatalos sportolói csapattal a Nomád Világjátékokra és járultunk hozzá hazánk méltó képviseletéhez. Büszkék lehetünk a magyar színeket képviselő valamennyi sportolóra, és arra is, hogy a III. Nomád Világjátékokon részt vevő 80 országból hazán a 6. helyen végzett a nemzetek rangsorában.”- emelte ki ünnepi köszöntőjében Dr. Mészáros János. A Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke hozzátette: „A Nomád Világjátékok globális multisport eseménnyé nőtt és tovább fejlődik. 2020-ban Törökország rendezheti a IV. játékokat. A Nemzeti Versenysport Szövetség lehetőségeihez mérten támogatja tagszövetségeit a méltó szerepléshez szükséges felkészülésben, a sportolói csapat kialakításában”

Bíró András Zsolt a Magyar Turán Alapítvány elnöke egyben a Kurultáj főszervezője elmondta: „A 2014-ben Kirgizisztánban indult Nomád Világjátékok rendezvénysorozat alapötletét a Magyarországon szervezett Kurultájtól vették. A rendezvény hatalmasat fejlődött négy év alatt, mind a résztvevő országok, sportolók, hagyományőrzők számát tekintve, mind a nemzetközi ismertség vonatkozásában.  A sportrendezvénnyel párhuzamosan egy konferenciát is rendeztek, ahol Türk országok vezetői mellett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is részt vett. Meggyőződésünk szerint a hagyományőrzők és a Nemzeti Versenysport Szövetség összefogásával a szükséges források biztosításával még eredményesebben fogunk szerepelni 2020-ban Törökországban. De nemcsak az eredményes versenyszereplést érdemes kiemelni, hanem az odavezető folyamatot is, ilyen a Magyar Turán Alapítvány és a Nemzeti Versenysport Szövetség együttműködése is, mint ahogy ezt a mai rendezvény is tükrözi.”

Boné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség delegációjának vezetője köszöntőjében elmondta: „Különleges teljesítmények állnak a 12 érem és a helyezések mögött, melyek  megerősítést és támogatást adnak a munkánkhoz. A jó szereplésnek kiemelkedően fontos részét képezte, hogy az állami forrásokat sikerült hatékonyan felhasználni. Köszönet illeti az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkárságát, a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályát a kiutazáshoz nyújtott támogatásért.”

A Világjátékok főbb történéseit bemutató kisfilm levetítése után a versenyzők és felkésztőik elismerő oklevelet vettek át.

 

A magyar küldöttség érmesei:

Arany:

Nahóczki Péter íjászat (kirgiz szám)

Koczka László íjászat (koreai szám)

Mónusné Ruszin Annamária íjászat (távlövészet)

Vermes Balázs lovasíjászat

Ezüst:

Kőváriné Ivánfi Brigitta szkander (75 kg )

Csáki Roland  íjászat (koreai szám)

Koczka László íjászat (kirgiz szám )

Koczka László íjászat  (török puta szám)

 

Bronz:

Mónus József íjászat (távlövészet)

Varga Fanni Rebeka bothúzás (65 kg)

Benácsi Szandra bothúzás (85 kg)

Deli Tamás bothúzás (105 kg)

Read More

Nomád Világjátékok – Minden éremből jutott négy a magyaroknak

Sikeres magyar szereplés Kirgizisztánban! A III. Nomád Világjátékokon 12 érmet gyűjtöttek a magyarok.

Négy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek a magyarok a Kirgizisztánban megrendezett Nomád Világjátékokon.

 

Az aranyérmek íjászok nyakába kerültek: Nahóczki Péter kirgiz számban nyert, Koczka László koreai versenyszámban győzött, Mónusné Ruszin Annamária távlövészetben, míg Vermes Balázs lovasíjászatban diadalmaskodott.

 

Kőváriné Ivánfi Brigitta a női szkanderosok 75 kilogrammos mezőnyében ezüstérmes lett, akárcsak Csáki Roland az íjászoknál koreai számban. Koczka László az aranyérme mellé két ezüstöt is begyűjtött, miután a kirgiz és a török puta versenyszámok döntőjében is második lett. Távlövészetben harmadikként zárt Mónus József, a további bronzérmeket pedig a bothúzók szállították, ott Varga Fanni Rebeka (65 kg), Deli Tamás (105 kg) és Benácsi Szandra (85 kg) állt dobogóra.

A III. Nomád Világjátékokon öt földrész 80 országa 2000 sportolóval vett részt. Hazánkat az eredményes íjászat, szkander és bothúzás mellett képviselték versenyzőink szumóban, samboban és közép-ázsiai birkózó számokban, köztük lovas-birkózásban is, ez alkalommal dobogós helyezések nélkül. Az etnokulturális versenyszámokban és lovasbemutatókon hagyományőrzőink méltóan szerepeltek.

Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség delegációjának vezetője így értékelt: „Első alkalommal érkeztünk hivatalos sportolói csapattal a Nomád Világjátékokra és járultunk hozzá hazánk méltó képviseletéhez. Mai nappal a versenyek lezárultak, és erre a bő hétre visszatekintve, a körülményeket is figyelembe kijelenthetem, elégedett vagyok sportolóink szereplésével. A Nemzeti Versenysport Szövetség részéről köszönet illeti az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkárságát, a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályát a kiutazáshoz nyújtott támogatásért. A Nomád Világjátékok globális multisport eseménnyé nőtt és tovább fejlődik. 2020-ban Törökország rendezheti a IV. játékokat. A Nemzeti Versenysport Szövetség lehetőségeihez mérten támogatja tagszövetségeit a méltó szerepléshez szükséges felkészülésben, a sportolói csapat kialakításában.”

Read More

Megvan az első aranyérem a Nomád Világjátékokon

Aranyérmes lett Nahóczki Péter Kirgizisztánban! A magyar íjász a kirgiz számban végzett az élen a III. Nomád Világjátékokon. Ugyancsak ebben a számban ezüstérmet szerzett Koczka László, a Kurultáj csapat tagjaként. A Nemzeti Versenysport Szövetség Sportolói Csapatot erősítő Nahóczki az első magyar aranyérmes a nyolcvan ország sportolóit felvonultató multisport eseményen.

Korábban kirgizisztáni játékokon a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta állhatott még dobogóra, miután a 75 kilósok között második lett bal kézzel, valamint a bothúzók is remekeltek: Varga Fanni Rebeka, Deli Tamás és Benácsi Szandra is bronzérmes lett.

Az egyetlen magyar szumós is küzdőtérre lépett: Nemes Dávid első meccse elmaradt, mert pakisztáni ellenfele nem állt ki ellene, majd a második körben jól kezdett egy bolgár szumóssal, közel is volt a győzelemhez, de egy kicsúszott a lába a körből és végül kikapott.

Read More

Nomád Világjátékok – Szkander ezüst után bothúzó bronzok

Három magyar is dobogóra állhatott a bothúzás eredményhirdetésein a III. Nomád Világjátékokon.

 

A kirgizisztáni multisport eseményen a 65 kilogrammos kategóriában Varga Fanni Rebeka harmadik lett, akárcsak Deli Tamás (105 kg) és Benácsi Szandra (85 kg). A +125 kilósok között Blaskó Szabolcs László a 4. helyen zárt.

A Nomád Világjátékok első versenynapján a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta állhatott dobogóra, miután a 75 kilósok között második lett bal kézzel.

A Nemzeti Versenysport Szövetség Sportolói Csapata egy ezüst-, és három bronzérmet szerzett eddig a III. Nomád Világjátékokon, ahol öt földrész nyolcvan országa képviselteti magát.

Fotó: Vörös Nándor

Read More

Nomád Világjátékok – Magyar ezüst Kirgizisztánban

Megvan az első érem a III. Nomád Világjátékokon. A Kirgizisztánban zajló multisport eseményen a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta ezüstérmes lett a 75 kilósok között. A magyar klasszis bal kézzel volt eredményes.

 

Ivánfi jobb kézzel 4. lett, akárcsak Bauman Ádám a 105 kilogrammos mezőnyben. Rajtuk kívül Dudás Viktor végzett pontszerző helyen, miután a 95 kilogrammos mezőnyben 6. lett. Az éremtáblázat élén ebben a sportágban a kazahok végeztek, Magyarország hatodikként zárt.

Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára elmondta, hogy Kirgizisztánban egy sokszínű világversenynek a részesei. „Ez már a harmadik Nomád Világjátékok. A tradicionális sportágakon kívül profi sportolók is jelen vannak. Sokszínű globális multisport eseménnyé nőtte ki magát a Nomád Világjátékok, amelyen öt földrész nyolcvan országa képviselteti magát, és amely keretében egy etno kulturális fesztivált is megrendeztek a helyiek”- mondta a Magyar Sportolói Csapat vezetője.

Csabai Attila elégedetten nyilatkozott az éremszerzés után. A Magyar Szkander Szövetség itthon tartózkodó elnöke kiemelte: Sikeres játékokat zártak. „A Nomád Világjátékok a vb-felkészülés kellős közepén van, mindezek tekintetében elmondható, hogy versenyzőink helyt álltak” – mondta a sportvezető.

Fotó: Vörös Nándor

Read More

III. Nomád Világjátékok – jelentős magyar részvétel

Különleges, a nomád törzsi kultúrákra jellemző, hagyományőrző tartalommal is rendelkező multisport eseményen vesz részt a Nemzeti Versenysport Szövetség /NVESZ/ hivatalos sportolói csapata.

 

Az UNESCO által is elismert és támogatott Nomád Világjátékokat 2014 és 2016 után immár harmadszor rendezik meg szeptember 2. és 8. között Kirgizisztánban. Az eseményen 37 különböző, részben a közép-ázsiai régióra jellemző sportágban 80 ország több, mint 2000 versenyzője indul majd.

Az idei játékok megnyitó ünnepségét több ország kormányfője között megtiszteli jelenlétével Orbán Viktor miniszterelnök is. 

A Nemzeti Versenysport Szövetség által összeállított Magyar Sportolói Csapatot szkander, szumó, sambo, tradicionális íjász, valamint bothúzás versenyzők képviselik.

Bóné Zoltán, a Nomád Világjátékokra utazó NVESZ sportolói delegáció vezetője tisztes helytállásra, több éremre számít Kirgizisztánban. „A Magyar Sportolói Csapatot a Nemzeti Versenysport Szövetség sportdiplomáciával, sajtótevékenységgel és sportmasszőr biztosításával segíti a helyszínen. Lesz olyan sportág, ahol érmeket várunk, ilyen a szkander, íjászat, bothúzás. Összességében tisztes helytállásra számítok ezen a rendhagyó multisport-eseményen. Fontos megemlítenem, hogy a Nomád Világjátékok sokszínűségéhez, színvonalához jelentős mértékben hozzájárul a Magyar Turán Alapítvány: lovasíjász bemutatóval színesítik a megnyitóműsor programját, támogatják a Magyar Nemzeti Múzeum több jurtában elhelyezett kiállítását, és egyes speciális nomád versenyszámokon hagyományőrzőink indulását is biztosítják. A Nemzeti Versenysport Szövetség – a jelenlegi 53 hivatalos tagszervezete mellett – lehetőségeihez mérten támogatja a hazai sportszövetséggel nem rendelkező sportágakat is.” – mondta Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára.

 

A magyar csapat:

Íjászat 

Lovász Tamás

Csáki Roland

Nahóczki Péter

Kovács Zsolt

Farmosi Zoltán

Szkander

Kőváriné Ivánfi Brigitta

Gergely András

Bauman Ádám

Dudás Viktor

Orbán Erik

Szumó

Nemes Dávid

Sambo

Juhász Balázs

Bothúzás

Blaskó Szabolcs László

Varga Fanni Rebeka

Deli Tamás

Benácsi Szandra

Read More