Több egyetem is képviseltette magát a VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnapon

„Idén is több mint ötszázan álltak rajthoz, elsősorban fiatalok neveztek” – kezdte értékelését Dr. Bándy Pál főszervező.

„A sportnapot hagyományosan az állatorvosoknak, az agrármérnököknek, a szőlészeknek, a borászoknak, kertészmérnököknek, erdőmérnököknek és a vadászoknak rendezzük meg, ezúttal azonban a szakirányú egyetemek tanulói szép számmal érkeztek Tatára, ahova többek között Wladár Sándor olimpiai bajnok úszó, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is ellátogatott ” – mondta a főszervező.

Az VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban, streetballban és teniszben mérhették össze a tudásukat az indulók.

A sportnap fővédnöke Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora volt, míg a védnöki testületben Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos, Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke, Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Czene Attila olimpiai bajnok úszó, valamint Michl József, Tata város polgármestere kapott helyet

Read More

Egy esemény, ahol az agrármérnök együtt focizik a vadásszal, a borász meg fut

Szombaton immár hatodik alkalommal rendezik meg az Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét. Szeptember 21-én ugyanis az agráriumban dolgozók Tatára mennek, hogy az őszi munkák közben egy kicsit lazítsanak. „A sportnapon összesen nyolc sportágban próbálhatják ki magukat a benevezettek, a mozgás mellett pedig jut idő a szórakozásra is.” – áll a szervezők eseményleírásában.

A rendezők célja az volt a hagyományteremtő rendezvény megálmodásakor, hogy legyen egy nap, amikor az állatorvosok, az agrármérnökök, a szőlészek, borászok, a kertészmérnökök, az erdőmérnökök és vadászok, akik nap, mint nap együtt dolgoznak az agráriumban egy minisztérium irányítása alatt, együtt sportolhassanak.

Az VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhetik össze a tudásukat az indulók.

Bővebb információk: www.oaas.hu

Fővédnök:

Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos

Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke

Michl József, Tata város polgármestere

További támogatók az esemény honlapján!

Read More

Az agrárszakemberek is szeretnek sportolni

Az erős szél sem tudta kedvét szegni a sportolni vágyóknak Tatán. Szombaton rendezték meg az V. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét, ahol az agráriumban dolgozók több sportágban versenyeztek.

A sportnapot felvezető sajtókampányban dr. Bándy Pál főszervező többször hangsúlyozta: „A cél az volt, amikor 5 évvel ezelőtt ezt az eseményt elindították, hogy az agrárium minden területéről a sportolni, igényesen kikapcsolódni, szórakozni vágyó szakembereknek és családjaiknak egy tartalmas rendezvényt szervezzenek” . Nos, az V. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége ezen kritériumoknak ezúttal is megfelelt, és a reggeli szélvihar ugyan ráijesztett a szervezőkre, de aztán az ország több pontjáról  a tatai edzőtáborba érkezők futócipőt húztak, teniszütőt ragadtak, vagy épp bakra pattantak – írja a Sportágválasztó Magazin.

A teljes tudósítás elolvasható itt: www.sportagvalaszto.hu

Az esemény támogatói: 

Tolnagro

Vet-Controll 

Vitamed

Fritz pince

 

Read More