Címke: akarjuk
Európa-bajnokság, a 10. nap programja: Olaszország ellen az elődöntőért
Női válogatottunk az eddigi legfontosabb meccsét játssza a kontinenstornán. “Itt már nem kell tartalékolni semmilyen erőt vagy taktikát, hiszen ez már egy élet-halál mérkőzés” – mondta az olaszok elleni hétfői negyeddöntőt megelőzően az UVSE klasszisa, aki 16 találatával – Gurisatti Grétával holtversenyben – a görög Alexandra Aszimaki mögött második a góllövőlistán. A magyar csapat erőssége […]
Alonso nagyon örül Vandoorne érkezésének
A spanyol F1-es pilóta egyáltalán nem tart attól, hogy a belga legyőzheti 2017-ben, sőt, nagyon örül neki, hogy Buttonnal együtt kitaposhatják számára az utat a McLarennél.
Szabó Krisztián a döntő rajtjáig szárnyalt
Minden remekül alakult az FIA ralikrossz Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájának döntőjéig a magyar versenyző számára: elődöntőjét megnyerte, a fináléban pedig az első rajtkockát foglalta el, autója azonban lefulladt a startnál.
Sorsdöntő mérkőzések várnak a női válogatottra
Pénteken Gyirmóton fogadja Horvátországot, majd kedden Oroszországban lép pályára női válogatottunk.











