Kiütések emlékezetes estéjét hozta a TEK Gála

Mi pedig élménybeszámolót a főhősöktől

Több mint 4 ezren látogattak ki a hétvégi TEK Gálára, amelyen 600 ezer forintnyi adomány gyűlt össze a Bethesda Gyermekkórháznak (így a célul kitűzött, félmillió forintos orvosi műszer megvásárlása is megvalósulhat). A budapesti BOK Csarnokban tartott rendezvény különösen népszerű volt a családok körében, a gyerekek élvezettel ismerkedtek a helyszínen a rendészeti munka rejtelmeivel. A napközben lezajlott küzdősport-versenyekre több mint 300 amatőr sportoló nevezett. Nagy sikert arattak a harcművészeti bemutatók Soke Kelemen István 10. danos Ju Jitsu mester, a Kelemen Ryu stílus alapítója, a Terrorelhárítási Központ közelharc-oktató kiképzője vezetésével. A gála sztárvendége, a 3-szoros K1-világbajnok Peter Aerts elárulta: szeretné, ha a hazájában, Hollandiában is meghonosodna a jövőben egy hasonló jellegű esemény. Most pedig jöjjenek az esti szuperfight küzdelmek magyar győzteseinek élménybeszámolói!

– Már délután láttam, hogy sokan vannak, de a teltház csak akkor tudatosult bennem, amikor bevonultam a meccsemre – idézi fel kick-box világbajnoki címvédése perceit Rákóczi Renáta, aki ukrán ellenfelét a 10. menetben technikai KO-val múlta felül. – A tíz évvel ezelőtti énemre talán terhet pakolt volna ez a tömeg, de ennyi rutinnal, 32 évesen már doppingolt. Nagyobb élmény volt itthon címet védeni, mint tavaly megszerezni Norvégiában! Láttam, hogy az ellenfelemnek dagad fel a szeme, de nem kímélhettem, amíg a bíró le nem léptette. A meccs után elnézést kértem tőle, s ő biztosított róla, hogy fordított helyzetben ugyanígy cselekedett volna. A végén sírtam, igen, így jött ki a felkészülés tíz hete alatt összegyűlt stressz. Ráadásul előzetesen nem mondtam, de sérülésekkel küzdve álltam ki, és amikor az adrenalin visszaugrott a normál szintre, egyből jöttek a fájdalmak.  

– Pont egy keresztütést akart csinálni és lejjebb vitte a súlypontját, amikor nyitottam egy hátsó térdest, és abba bizony belenézett – ezekkel a szavakkal már Fábián Kristóf muay thai magyar bajnok, K-1 világkupa-győztes összegzi mérkőzése utolsó pillanatait, miután látványosan kiütötte ukrán ellenfelét. Akit sajnos kórházba is kellett szállítani, de az aggódók kedvéért megerősítjük: már jól van, nem szenvedett maradandó sérülést, ezt ő maga is megüzente az otthonából.

Ígéretéhez híven Kálucz Martin MMA-harcos is kiütéssel, konkrétan fojtással győzött. – Mindig is a bakancslistámon szerepelt a TEK Gála, elképesztő élmény volt itt küzdeni – mondja utólag is lelkesen. – Szerettem volna még látványosabb küzdelmet, de nem akartam, hogy a nagy parádéban esetleg visszaüssön a karma, inkább lezártam a meccset, amikor adódott rá alkalom. Idén minden mérkőzésemet nyertem, óriási megtiszteltetés, hogy a hatodikat ezen a gálán vívhattam!  

A K-1-es Góman Renátó szintén KO-val nyert, neki a tavalyi fellépéséhez hasonló élményt jelentett a népes hazai közönség előtt aratott siker. – Tudtam, hogy óriási show lesz, az volt a kulcs, hogy a sérülés és betegség által nehezített felkészülésem során fejben végig erős maradtam, és a helyszínen is sikerült kizárnom a negatív dolgokat – osztja meg. Az ugyancsak K-1-es – és elképesztően népszerű Exatlon Hungary-s – Jóni Máté is magabiztosan, technikai KO-val őrölte fel ellenfelét, ő így summáz: – Ezen az estén a szervezők és a szurkolók is maximálisan kitettek magukért, hálásan köszönöm nekik!

Az estének egy felszakadt szemöldökkel és nagy tapssal szakadt vége: Mihajlov Dávid 3-szoros amatőr muay thai, illetve WKN K-1 magyar bajnok szívós olasz ellenfelét találta el úgy egy térdrúgással, hogy a bírónak be kellett szüntetnie a meccset. – Az egyik szemem mosolyog, a másik sír – mondja Dávid –, hiszen ha végigmegy a csata, még közönségszórakoztatóbb lehetett volna, így viszont még én jeleztem a bírónak, hogy baj van a sráccal, mert ijesztőnek tűnt a sérülése. Úgy szétnyílt a szemöldöke, hogy egyből rálógott a szemére, nem is látott tőle. Tudtam, hogy őt is várják haza, nem akartam még nagyobb sérülést okozni. Viszont boldog is vagyok, hiszen Magyarországon csúcsminőséget képvisel a TEK Gála, és szívszorongató érzés volt ennyi ismerős, barát előtt nyerni!

Read More

Évet zárni, visszatérni, debütálni – győzelemmel!

Újabb három hazai harcost kerestünk fel a november 16-i TEK Gála előtt, hogy megtudjuk: az este leendő főszereplői hol tartanak a ráhangolódásban, milyen gondolatokkal készülnek a BOK Csarnok forrónak ígérkező légkörére. Van, aki a saját remek esztendejére tenné fel a koronát egy látványos meccsel, más minden nehézséget leküzdve a tavalyi formáját ismételné meg, megint más először indul a gálán, de máris felőrölné azt, aki ott a kezei közé kerül. Nagy ütközetekre van kilátás az esti szuperfight küzdelmek során éppúgy, ahogy már a délutáni amatőr program is szórakoztató lesz!    

– A TEK Gála az év egyik meghatározó eseménye, amelyre közönségszórakoztató bunyóval készülök – mondja Kálucz Martin, aki a boksztól kezdve a K-1-en, a kick-boxon és a thai bokszon át az MMA-ig egy rakás küzdősportos műfajban otthonosan mozog. Tervei szerint a BOK Csarnok ringjében is otthon érzi majd magát, ahol a UFC szabályrendszere szerint fog 3×5 perces MMA-csatában egy tapasztalt tunéziai harcossal megküzdeni. – Inkább kapjak ki látványos ütközetben, mint hogy unalmas meccsen nyerjek, de nem fogok kikapni, mert jó évem van, sőt! Idén eddig öt mérkőzést húztam be komoly riválisokkal szemben, a hatodikkal szeretném feltenni a koronát 2019-re. Nem szoktam ígérgetni, de mivel sokat nőtt az ütőerőm, csalódott lennék, ha végigmenne a mérkőzés… 

Nem kevésbé elszánt Góman Renátó sem, aki egy ugyancsak rutinos lengyel versenyzővel kerül szembe 3×3 percben a K-1 szabályai szerint, és akinek tavalyról már igen ütős emlékei vannak a TEK Gáláról. – Életem legnagyobb győzelmét arattam itt egy kétszeres holland bajnok marokkóival szemben, ami örök élmény – mosolyog a hazai thai boksz élvonalából érkező harcos. Sőt, igazából annál jóval mélyebbről jön, hiszen mint mondja, rossz környéken nőtt fel, ahol meg kellett védenie magát, ezért kezdett el küzdősportolni. – Most csuklósérülés nehezíti a dolgomat, így inkább futok és rugdalózom, de a meccsen nem lesz ebből probléma, mert tavaly sem volt ideális a felkészülésem, mégis mi lett a vége… Ugyanazt a körítést és ünneplést akarom átélni most is! Ha a saját bunyómat tudom erőltetni, Európában senkitől sem kell tartanom, márpedig ez mindig – most is – fejben dől el.

Sok nemzetközi mérkőzésen szerepelt már igen imponáló, 20-2-0-s mérlegével Fábián Kristóf, aki TEK Gálán azonban idén meccsel először. Nagyon várta már az alkalmat, amely egy rendkívül gyors és szívós ugandai versenyző ellen jön most el muay thai magyar bajnokunknak, K-1 világkupa-győztesünknek. – A saját stílusomat fogom itt is hozni, azaz mindenfajta pattogás nélkül megyek és dolgozom majd előre megállás nélkül, amíg fel nem őrölöm az ellenfelet – fogadkozik, azaz inkább tervez. – Mivel a versenyzés mellett edzősködöm, edzőként már többször jártam a TEK Gála délutáni programjában a tanítványaimmal, ám most harcosként, főműsoridőben is bemutatkozom – mondja, hozzátéve, hogy ez is jó állomás lehet neki egy Eb- vagy vb-cím felé vezető úton, ami még nagy célja.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy a TEK Gála november 16-án 10 és 18 óra között sorra kerülő amatőr küzdelmeinek résztvevői is komoly – győzelmi – tervekkel lépnek fel a rendezvényen. Lesz WAKO K-1 Amatőr Full-contact verseny, WKF Karate Kata és Kumite verseny, Knock Down Kyokushin Karate Kata és Kumite verseny, Gi Grappling földharc verseny, Combat és NoGi Cage Grappling földharc verseny és Judo verseny is. Mindezek legjobbjai 14 órától döntőznek, 18 órától pedig jönnek az este profi főszereplői: Kálucz, Góman, Fábián, az Exatlon Hungary-s Rákóczi Renáta és Jóni Máté, az „óriásölő” Mihajlov Dávid, a sztárvendég Peter Aerts és még sokan mások – köztük a lelkes magyar közönség!

Read More

1 este, 3 harcos, 101 százalék

Már számoljuk vissza a napokat a TEK Gáláig, amely november 16-án – a sztárvendég Peter Aerts mellett – elképesztően elszánt magyar harcosokat hoz a budapesti BOK Csarnokba! Megvédeni egy világbajnoki címet mindig nehezebb, mint megszerezni azt, ezt a tévésztár kick-boxer Rákóczi Renáta is tudja. A kíméletlen K-1-es Mihajlov Dávidtól egy látványos K.O. is bármikor kitelhet. A másik Exatlon Hungary-hős Jóni Máté – ugyancsak a K-1 világ titánjaként – hatalmas showra készül. Alig várják, hogy találkozzanak a hazai közönséggel, ezért extra erőbedobással edzenek.   

– Még izgatottabban készülök, mint a tavaly őszi, norvégiai címmeccsemre, és még tapasztaltabban, mert már tudom, milyen 12 meneten át a ringben lenni – mondja Rákóczi Renáta, a tízhetes kemény felkészülés vége felé. – Videókból elemezzük előzetesen az ukrán ellenfelet, ahogy ő is engem. Rajta nincs nyomás, ahogy rajtam sem volt az öv megszerzésekor. Norvégiába én utaztam ki a címért, most ő szeretné elvinni, de én itthon tartanám! Így nézve most nagyobb a tét, de bunyóztam már teltházas gálán, és doppingol, ha bevonuláskor mindenki nekem tapsol. Bizonyítani fogom, hogy rászolgálok!

– Harcias hangulatban, napi két-három taktikai, illetve erőnléti edzéssel készülök – ezek az „óriásölő” Mihajlov Dávid szavai. – A koreai monstrum elleni meccsem előtt is 101 százalékos erőbedobással tréningeztem, de most még komplexebb a munka, mert egy rutinos, pörgős, ügyes srác ellen kell helyt állnom. Minden infót begyűjtöttünk róla, ismerjük a gyenge pontjait, amiknél fogva akár egy K.O. értékű kombinációval is meglephetem. Alig várom, mert megtiszteltetés a TEK Gálán fellépni, és plusz motivációt ad, hogy budapesti vagyok, így nagyon sok barátom, ismerősöm a helyszínen lesz.

– Mondhatni kuriózum számomra ez az este – csatlakozik Jóni Máté, aki a TV2-s szereplései után már komplett rajongótáborral bír. – Hatalmas feeling lesz magyar szurkolók előtt bevonulni, biztosan kitesznek majd magukért! Persze minden mérkőzésemre ugyanolyan hideg fejjel állok oda, most sem lesz ez másként. Lengyel származású az ellenfelem, de nem rá hegyeztem ki a felkészülést – neki is csak két keze van, és két lába. Hatalmas show-val, igazi profi meccsel szolgálnám ki az embereket, bízom benne, hogy nyertes csata után szaladhatok be közéjük, hogy megöleljem a szeretteimet!

Motivációból és izzadságcseppekből tehát nincs hiány. Bő két hét múlva a BOK Csarnokban drámai pofonokból és rúgásokból sem lesz! Az immár hetedik, egésznapos TEK küzdősportgála – családi programokkal, vásárral, nagy meccsekkel és adományozási lehetőséggel – ingyenesen látogatható.

További információ: https://www.facebook.com/budoeskuzdosportgala

www.k-1.hu

Read More