Változás a BENU-Kupa programjában

utánpótlás U17Bővült a júliusi felkészülési torna programja.  Fotó: archív Nemcsak a felnőtt válogatottunk, hanem az utánpótlás csapatunk is részt vesz a tornán. Horkai György és Kis István legényei az olasz, a görög és az orosz együttessel küzdenek majd meg. Mint ismeretes, junior válogatottunk az augusztus 5. és 13. között megrendezésre kerülő belgrádi vb-re készülnek, ahol a […]

Read More

Női Ob I – Egyre közelebb az UVSE a címvédéshez

uvse2016110101A döntő második meccsét is megnyerte Áts Bertalan együttese a BVSC ellen. A lilák így karnyújtásnyira kerültek a címvédéstől.  A döntő első meccsén 8-5-re diadalmaskodott az UVSE, most itt volt a visszavágásra a BVSC előtt a lehetőség, ráadásul hazai pályán. Az első negyedben bekezdett a vendég gárda. Keszthelyi majd Csabai góljával már 2-0-ra vezettek, a […]

Read More

Világjátékok 2017 – A pontszerző helyek után jöhet az aerobikos érem

Hegyi Dóra bízik az éremszerzésben a nyári, wroclawi Világjátékokon. A bakui Európa Játékokon aranyérmet nyerő aerobikos szerint a mezőny nagyon kiegyensúlyozott…

A világbajnoki ezüstérmes aerobikosnak az idei lesz a harmadik Világjátékok, amelyen részt vesz. Korábban a tajvani (2009) és a kolumbiai (2013) játékokon indult. 2009-ben 5. helyezést ért el a csoporttal, míg Caliban nagyon közel volt a dobogóhoz, ugyanis tagja volt annak a csoportnak, amely egy 4., és egy 5. hellyel gazdagodott.

 

A július 20-án kezdődő Világjátékokon Hegyi Dóra két fronton is érdekelt lesz. Előbb párosban Bali Dániellel, majd a Szőllősi Panna, Mazács Fanni, Farkas Balázs, Bali Dániel alkotta csoportban is helyet kap.

Hegyi Dóra egyébként a közelmúltban Lausanne-ban járt, ahol sportága versenyzői bizottsága ülésezett. „Lausanne-ban szó volt a Világjátékokról is. Elhangzott, hogy a szervezők nagyon készülnek, és biztosak abban, hogy rangos versenyeknek adhat otthont Wroclaw. A mezőny roppant kiegyensúlyozott, de nagyon bízom abban, hogy lesz magyar éremszerzés Lengyelországban” – mondja Hegyi Dóra.

Az aerobikosok a Világjátékokra való felkészülés során két Világkupán, a magyar bajnokságon, és a Magyar Kupán vesznek részt.

Read More

Érdi Mária új klubba igazolt!

Klubot váltott Érdi Mária! A riói olimpián futamot nyerő, többszörös világbajnok magyar vitorlázó mostantól az MVM Sport Egyesületet erősíti. A hírt a világranglista 12. helyén álló Érdi jelentette be a közösségi oldalán.

 

 

Érdi Mária ezt megelőzően a Tihanyi Hajós Egylet sportolója volt. „Az MVM Sport Egyesületben folytatom a versenyzést, köszönöm a klubnak és a vezetőségnek a lehetőséget, nagyon izgatott vagyok, és remélem, hogy elérjük a közösen kitűzött célokat. Nagyon szépen köszönöm Tihanyi Hajós Egylet az eddigi nagylelkű támogatást, köszönöm, hogy ennek a jó hangulatú klubnak a tagja lehettem.” – írta Érdi Mária.

Read More

A 8. forduló játékosa: Varga Dénes

varga de2Egyszerűen élményszámba megy a játéka. Olimpiai és világbajnokunk ötöt hintett a KSI-nek, ezzel és a meccs egészében nyújtott teljesítményével érdemelte ki a “forduló legjobbja” címet.   Varga Dénes játéka még mindig a világon a legjobb, a KSI ellen bizonyította. Öt gólt dobott a 8. forduló nyitányán. A találatok között volt megúszásgól, akciógól és büntetőből is eredményes […]

Read More

Ez most nem jött össze

Az első napi három győzelem után mindhárom magyar korosztályos jégkorong-válogatott vereséggel zárta a pénteki játéknapot a nemzetközi felkészülési tornákon. Up-info Amilyen jól indult az U20, az U18-as és az U16-os magyar jégkorong-válogatott számára az asiagói, a St. Pölteni és a … Bővebben

Read More

Dabrowski a döntőig meg sem állna, a BL-ben is maradandót alkotna

dabrowskinorbert01Csúcsra vinné az Egert, de adott esetben a szövetségi kapitányi poszton is elgondolkodna.  Az Eger vezetőedzője az idei célokról beszélt az elmúlt napokban az m4sport.hu-nak. Dabrowski Norbert a bajnoki döntőbe vezetén csapatát, a Bajnokok Ligájában pedig ugorna egy lépcsőt és az elődöntőbe jutna az Egerrel. Természetesen adódott a kérdés, mit szól Benedek Tibor döntéséhez: “Nagyon nehéz […]

Read More

Ennél is több kell

Két győzelemmel és egy vereséggel a háta mögött, csoportja második helyén jutott az Európa-bajnoki selejtező tavaszi elitkörébe az U17-es labdarúgó-válogatott. A négycsapatos magyarországi minitorna tapasztalatairól Szélesi Zoltán szövetségi edzőt kérdeztük. Majer Dániel • Fő célkitűzését teljesítette az U17-es labdarúgó-válogatott a … Bővebben

Read More

Ismét Lengyelországba tart a HQ Racing

Mindössze két héttel a HunGarian Baján aratott kategória-győzelem után újabb Világkupa-futam vár a HQ Racing pilótáira: Hangodi Zoltán és Juhász Gábor a Baja Polanden viszi ismét táncba a Mosquitókat. A versenyre Lengyelország északnyugati részén, Szczecinben kerül sor augusztus 25-28. között.

Read More