Ismét világbajnok lett a Szupergirls!

Két év után újra a világbajnoki dobogó legmagasabb fokára állhatott fel az újbudai Rock and Magic Sportegyesület „The Szupergirls” csapata. A lányok a svájci Schaffhausenben rendezett felnőtt női nagyformációs világbajnokságon lettek aranyérmesek! A többszörös rekorder csapat minden idők legeredményesebb magyar táncsport formációjaként az összes nagy rangos világversenyen duplázott már, hiszen idén tavasszal a második Európa-bajnoki aranyérmüket is megszerezték, korábban pedig a junior világbajnoki címet is kétszer hódították el.

 

 

A hétvégén megrendezett világbajnokságon a „The Szupergirls” a második helyen kezdett a selejtezőben, de a döntőbe már a legjobb pontszámmal jutott be, és ott a hosszabb produkciójukkal kimagasló pontszámmal végül magabiztosan nyertek. A dobogó második és harmadik fokára két korábbi világbajnok orosz formáció, a Coolcats és a Charm állhatott fel. A Szupergirls most is a Kisherceg produkcióval indult, amellyel tavaly óta versenyzik, de teljesen átszabott kosztümökben, új zenei és tánckoncepcióval vágtak neki a lányok a vébének, és ez végül győztes húzásnak bizonyult. A Kisherceg produkció ezzel a sportág legeredményesebb táncprodukciója lett, hiszen két Európa-bajnoki győzelem mellett világbajnoki győzelmet és vb-ezüstöt nyertek vele a lányok, ezt korábban egyetlen más produkcióval sem sikerült elérni.

A Szupergirls a magyar táncsport legismertebb és legeredményesebb formációja, kétszeres junior világbajnok, junior Európa-bajnok, kétszeres felnőtt Európa-bajnok és mostantól kétszeres felnőtt világbajnok. Az egyetlen formáció, amely kétszer nyert felnőtt Eb-t és vb-t. A csapat edzői: Lengyel Veronika, Tóth Bence és Fekete Kinga.

Read More

Zsámboki Marcell: Az MTáSz profiljában egy új ág jelent meg…

Török Enikő bízik abban, hogy a lehető legjobb eredménnyel térhet majd haza az ifjúsági olimpiáról. A játékokat októberben rendezik meg Buenos Airesben. A magyar breaktáncos olimpiai részvétele mérföldkőnek számít a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) életében is.

 Török Enikő elmondta, hogy rajta kívül 11 breaktáncos lesz ott – a lányok között – Buenos Airesben. A magyar versenyző kettőzött erővel készül a játékokra.

„Tizenkét lány jutott ki az ifjúsági olimpiára. A pontozási szempontok nagyon összetettek, de bízom benne, hogy ezen a sporttörténelmi ifjúsági olimpián sikerül jól szerepelnem. Heti hat edzéssel készülök életem egyik legfontosabb versenyére” – mondta Török Enikő.

Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség életében kiemelt szerepet kap az ifjúsági olimpiai részvétel.

„ A Magyar TáncSport Szakszövetségnek a profiljában egy új ág jelent meg, ez a divattánc, illetve a speciális páros táncok. Ebbe beletartozik a breaktánc is. Nagy örömünkre szolgál, hogy az októberi ifjúsági olimpián lesz magyar induló ebben a kategóriában. Egy hosszú kvalifikációs időszak végén derült ki, hogy Török Enikő is ott lehet Buenos Airesben. Nagyon szurkolunk neki, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy azt az edzőjével eltervezték” – nyilatkozta Zsámboki Marcell. 

A 2018-as nyári ifjúsági olimpiai játékokat október 6. és 18. között rendezik meg Buenos Airesben.

Read More

Tóth Orsolya hazatért!

Tóth Orsolya itthon folytatja. A magyar táncművész az utóbbi években Spanyolországban élt, emellett több országban is dolgozott együtt táncospárokkal.

A tréner versenyzőként nyert többek között Közép-Európa-bajnoki címet, kétszer nyert spanyol nemzeti bajnokságot, de katalán és cseh bajnoki címmel is büszkélkedhet. A hazai élvonalban többször állt a bajnoki dobogó második fokán, és kétszer táncolt döntőt mambó-világbajnokságon. Trénerként 2017-ben Spanyolországban átvehette az Év Edzője díjat.

„Tele energiával és tettre készen tértem haza. A külföldön megszerzett tapasztalatomat elsősorban most itthon szeretném kamatoztatni. A magyar versenyzőknek szeretnék segíteni” – mondta Tóth Orsolya.

A táncművész az elmúlt évek során – különböző korosztályokban – 37 országos bajnokot nevelt ki. A teljesség igénye nélkül elsősorban Magyarországon, Romániában Olaszországban Franciaországban és Spanyolországban dolgozott az elmúlt 10 évben.

Read More