A pingpong körül érzékelhető megnövekedett figyelmet a nyári veterán Eb-re is átmentenék a szervezők

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke úgy gondolja, hogy sikeres világbajnokságot bonyolított le Budapest. A Liebherr 2019 Asztalitenisz világbajnokság zárónapján Nátrán Roland kijelentette: ezt a megnövekedett figyelmet, amit a vb alatt tapasztalt a sportág, megpróbálják átmenteni, illetve felhasználni a veterán Európa-bajnokságon. A kontinensviadalnak a BOK-csarnok ad otthont.
 

„Amikor elkezdtük a világbajnokság szervezését, igyekeztünk sok mindent előre modellezni. Úgy gondolom, hogy a felkészülésünk jól sikerült, és az esetleges megoldandó problémákból az érintettek, azaz a nézők, a játékosok, a delegáltak, valamint a szponzorok nem sokat érzékeltek. Mi azon voltunk, hogy a vb minden egyes érintettjének valami pluszt adjunk” – összegzett Nátrán Roland, aki már a következő nagy világversenyre koncentrál.

„Júliusban a BOK-csarnokban lesz a veterán Eb. Közel 5000 embert akkreditálunk, a BOK mindhárom nagycsarnokát használjuk majd. Most az asztalitenisz körül megnövekedett figyelem érzékelhető. Ezt az érdeklődést szeretnénk átmenteni a nyári világversenyre is, és bízom benne, hogy egyre többen kezdenek el országszerte pingpongozni.” – mondta Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke.

A Liebherr 2019 Asztalitenisz világbajnokság nyolc napja alatt 143 ország közel 600 versenyzője állt asztalhoz. A Hungexpón megrendezett világverseny a nemzetközi szövetségtől megkapta a „kiváló rendezvény” minősítést. (fotó: wttc2019.hu)

Read More

Thomas Weikert: Örülök, hogy Magyarország újra felkerült az asztalitenisz térképére

A több mint 150 országból érkező versenyzőivel a Liebherr 2019 Asztalitenisz világbajnokság minden idők egyik legnagyobb eseménye. Magyarország erőfeszítése, hogy 69 év után stílusosan térjen vissza a szervező országok közé nem is maradt figyelmen kívül. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elnöke, Thomas Weikert ismét üdvözölte a magyarokat, mint a sportág egyik nagy múltú nemzetét a „nagy asztalnál”.

 

 

A 2006-os és 2012-es világbajnokság, illetve a 2009-es Európa bajnokság szervezőbizottságának is az elnöki pozícióját töltöttem be. Ezek közül az Eb volt a legsikeresebb, mert ott rengeteg projektet szerveztünk kifejezetten a fiatalok számára. A siker könnyen mérhető volt, hiszen abban az évben jócskán megemelkedett a sportágra jelentkezők száma. Úgy gondolom, hogy a fiatalok számára kifejlesztett hosszútávú programok elengedhetetlenek egy nemzet fejlődéséhez ebben a sportban. Természetesen a pénz sokat nyom a latba, de a világbajnokság is nagy hatással bír. Remélhetőleg Magyarország elegendő többletbevételt tud kitermelni, amit utána az utánpótlásképzésre fordíthat” – mondta az ITTF elnöke.

Weikert korábban már kifejezte reményeit arról, hogy az asztalitenisz az olimpiai sportágak között az öt legnépszerűbb között legyen. Arra a kérdésre, hogy jó úton jár-e ennek az elképzelésnek a megvalósítása pozitív választ adott, melyet egy egészen lenyűgöző adattal támasztott alá:

„Úgy gondolom, hogy jelenleg ott vagyunk a top ötben. Ne felejtsük el, hogy a következő olimpiát Tokióban rendezik, ami előnyös számunkra. Már megkezdődött a jegyértékesítés és az asztalitenisz a második a rangsorban a jegyigény tekintetében.” – emelte ki a sportvezető.

„A szálláshelyek Budapesten kiválóak és az infrastruktúra is tökéletes. Körülbelül 15 perc a játékosoknak eljutni a vb helyszínére, ahol finom ételek széles választéka várja őket, mely így megfelel minden nemzetnek és kultúrának a táplálékbevitelre, amit egyáltalán nem egyszerű így összeválogatni. Szerintem minden játékos élvezi az itteni hangulatot, főleg a hazai pályán játszó sportolók, akiknek a teljesítményére jó hatással lehetnek a szurkolók. Természetesen néhány mérkőzést meg kell nyerni, hogy teljesen át tudd élni az atmoszférát, de világbajnokok közelében leni önmagában is felemelő érzés.”

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság vasárnapig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Read More

A vb két arca

A végjáték zajlik a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon. A szervező bizottság több szempontból is komoly kihívások előtt állt, ugyanis a Hungexpón tulajdonképpen két rendezvényt kellett jól megtervezni, és megszervezni – mondta Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke.

 

 

„Az első, amikor több csarnokban zajlottak a mérkőzések, a második pedig gyakorlatilag a vb jelenlegi szakasza, amikor van egy centercsarnok, amelyre koncentrálódik a figyelem. A vb első felében egy sportfesztivál jellegű rendezvénynek lehettek részesei azok, akik kilátogattak ide, most már egy letisztult világverseny zajlik, ahol a legjobbak kerülnek reflektorfénybe. Minden gördülékeny, ha voltak is előre be nem tervezett megoldandó feladatok, a szervezők megoldották azokat, a televíziós közvetítéseknek köszönhetően több százmillió néző figyeli a budapesti eseményeket” – nyilatkozta Nátrán Roland.

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság vasárnapig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Read More

Sporttörténelmi lett ez a vb!

Több szempontból is sporttörténelmi asztalitenisz-világbajnokságnak számít a budapesti világverseny. Faragó Judit, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) korábbi versenyigazgatója elmondta, a Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság az utolsó olyan vb, ahol selejtező nélkül el lehetett indulni.

„A következő egyéni világbajnokságot, a 2021-ben megrendezendő hustoni vb-t már megelőzi egy kvalifikációs sorozat, így Budapesten láthatunk utoljára ilyen nagy létszámú mezőnyt” – mondta a sportvezető, aki tanácsadóként segített, illetve segít a budapesti vb megszervezésében és lebonyolításában.

„Rendhagyó vb-t láthatunk abból a szempontból is, hogy a női egyest leszámítva egyetlen számban sem lesz kínai házi döntő. Ez egyrészt a sorsolásnak köszönhető, de több meglepetés eredmény is közrejátszott abban, hogy ilyen végjáték elé nézünk. A nemzetközi szövetségnek 1999 óta van egy olyan sportágfejlesztési programja, amelynek hatására egyre népszerűbb az asztalitenisz. Az ITTF a világ legnagyobb sportszövetsége a maga 226 tagországával. A fejlesztési programnak köszönhetően olyan asztalitenisz nagyhatalmak jöttek létre, mint például Brazília, amely mára meghatározó pontnak számít a sportág világtérképén, de Afrikában és Ázsiában is vannak nagyon komoly fejlődést mutató államok. Ilyen Nigéria vagy India, így a középmezőny megerősödött” – összegzett Faragó Judit.

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság vasárnapig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Read More

Bátorfi Csilla: a külföldiek csak elismerően nyilatkoznak

Bátorfi Csillának tetszik az asztalitenisz-világbajnokság hangulata. A kilencszeres Európa-bajnok klasszis úgy látja: a budapesti vb-t jól előkészítették, és a külföldiek is elismerően nyilatkoznak a magyar rendezésről.

 

„Mindegyik csarnoknak más hangulata van itt a Hungexpón, az egésznek van egy fesztivál jellege, és ezt jó látni, hogy a nézők szórakoznak, szurkolnak és kikapcsolódnak” – mondja Bátorfi, aki jelenleg edzőként Németországban dolgozik.

„A külföldiek közül akikkel beszéltem, mindenki pozitívan nyilatkozott a budapesti vb-ről. Szerintem a magyarok is helyenként erőn felül teljesítettek, illetve teljesítenek. Bízom benne, hogy a vb hatására többen kezdenek el versenyszerűen versenyezni. Érdekes a sportág megítélése, mert magát a pingpongot nagyon sokan játsszák, de ezt próbálom megértetni a gyerekekkel, hogyha komolyan akarják venni az asztaliteniszt, akkor szakítaniuk kell azzal az érzéssel, amit a pingong nyújt például a strandon vagy egy játszótéren. Az élsportos asztalitenisz egy minden elemében abszolút profi sportág.„ – fogalmazott Bátorfi Csilla.

 

A világbajnokság szurkolói zónájában szerdán Bátorfi Csillán kívül a birkózó Növényi Norberttel és Bárdosi Sándorral, valamint a labdarúgó Hrutka Jánossal és Sebők Vilmossal lehetett ütögetni.

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság április 28-áig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Read More

Az aranycsapat tagjai pingpongoztak a vb-n

A legendás asztalitenisz aranycsapat tagjai is játszottak a Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokságon. Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor a Hungexpón zajló világverseny szurkolói zónájában ragadt ütőt. A trió – több veretes eredményt produkálva – 40 évvel ezelőtt nyert csapat-világbajnoki aranyérmet.

 

A legendák ellen kedden, előzetes regisztrációt követően, bárki ütögethetett. Gergely Gábor a vb sajtócsapatának elmondta, folyamatosan edzésben van.

„Ezt a játékot nem lehet abbahagyni. Rendszeresen asztalhoz állok a mai napig, és edzéseket is tartok, így nem esett nehezemre itt játszani.” – fogalmazott a korábbi világklasszis, aki világbajnok társaival együtt a fotósok előtt pózolt a sportnapilap vasárnapi számában, a phenjani vb-arany 40 éves évfordulója alkalmából megjelent, korabeli tudósításokat tartalmazó oldallal.

Gergely Gábor elmondta, rendszeresen játszanak bemutató mérkőzéseket is.

„Ezek a meccsek általában jó hangulatúak, és arról szólnak, hogy a játék szépségét megmutassuk. Ilyenkor rendre azt tapasztaljuk, hogy az embereket érdekli ez a sportág, de hát ezt lehet tapasztalni a jelenleg zajló vb-n is” – tette hozzá Gergely.

A vb ideje alatt a Fun Zone-ban folyamatosan játszanak az asztalitenisz hazai és nemzetközi sztárjai, illetve más sportágak jeles képviselői.

 

Kedden a birkózó Lőrincz fivérek, azaz Tamás és Viktor, valamint az Éjjel-Nappal Budapest szereplői is megfordultak a szurkolói zónában. Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás otthonosan mozgott a pingpongasztal előtt. „Kollégiumi éveim alatt beleszerettem ebbe a sportágba, azóta rendszeresen játszom, fantasztikus élmény volt a világbajnok legendákkal játszani” – mondta Lőrincz.

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság április 28-áig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Read More

Kiváló rendezvény minősítést kapott a világbajnokság

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság megkapta az „outstanding organisation”, azaz a kiváló rendezvény minősítést. Az ezt jelképező elismerést Thomas Weikert, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elnöke adta át Nátrán Rolandnak, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnökének az ITTF budapesti közgyűlésén.

 

 

Lajtai Kristóf, a világbajnokság versenyigazgatója szerint igyekeznek a vb hátralévő időszakában ugyanezt a színvonalat biztosítani.

„Hatalmas elismerés, és roppant megtisztelő. Azért dolgozunk, hogy a hátralévő versenynapok alatt is ilyen legyen a világbajnokság megítélése” – mondta a sportvezető, aki hangsúlyozta: ezt a díjat mindenki megkapta jelképesen, aki részt vett a vb előkészítésében, és most is azért dolgozik, hogy zökkenőmentes legyen a budapesti világbajnokság.

„Kiemelkedő munkát végez a szervező bizottság, odaadó hozzáállást tanúsítanak az önkéntesek, de a médicsapat is éjt nappallá téve dolgozik. Örülök, hogy ennek a jól működő gépezetnek az egyik alkatrésze lehetek – mondta Lajtai Kristóf.

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság április 28-áig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Read More

Asztalitenisz-vb: Nem volt olyan kérés, amit a szervezők ne tudtak volna teljesíteni

Kiváló volt az asztalitenisz-világbajnokság előkészítése – ez a nemzetközi delegációk egyöntetű véleménye Budapesten. Felegyi Gábor, a Magyar Asztalitenisz Szövetség főtitkára a világbajnokság sajtócsapatának értékelte a vb-előkészületek hajráját.

 

„Úgy gondolom, hogy minden a helyére került, nagyjából 150 csapatot és 1500 delegáltat akkreditáltunk, igyekeztünk minden kérést teljesíteni. Nagyot hajráztunk, mert ahogy lenni szokott, egy sor olyan feladattal találtuk szembe magunkat, amilyenekre nem is számítottunk. Ilyen volt például az, hogy a vb előtt mindössze egy héttel kiderült: Észak-Korea legjobbjai elfelejtettek vízumot kérni. A lengyel és a magyar külügy hathatós közreműködésével minden megoldódott. Nagyon jó partnerre találtunk a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetségben, úgy néz ki, hogy minden szinten tudunk eredményesen együtt dolgozni” – mondta a főtitkár.

A LIEBHERR 2019 Asztalitenisz Világbajnokság április 28-áig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Read More

LIEBHERR 2019 Asztalitenisz Világbajnokság – A főváros felkészült

Budapest készen áll arra, hogy megrendezze minden idők legjobb asztalitenisz-világbajnokságát. A vasárnap kezdődő vb nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy gyakorlatilag teltházas világverseny lesz a LIEBHERR 2019 Asztalitenisz Világbajnokság.

Thomas Weikert, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnöke úgy fogalmazott: biztos abban, hogy csodálatos világbajnokság lesz Budapesten. „Magyarország megannyi ikonikus és emlékezetes asztalitenisz pillanatot adott nekünk a sporttörténelem során. Gratulálok a Magyar Asztalitenisz Szövetségnek a remek munkáért, amit az előkészületek során végeztek” – mondta Thomas Weikert

Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy Budapest ismét készen áll arra, hogy bizonyítson egy népszerű sportágban. „Az elmúlt években természetesen a sport területe és a sportág is sokat változott, de mondhatjuk, hogy az asztalitenisz népszerűsége töretlen. Ezt nagyon jól mutatja, mekkora igény mutatkozott a bérletekre és napijegyekre, hiszen a bérletek 90 százaléka már az első héten elfogyott. Az elmúlt években Magyarország bebizonyította, hogy a legnagyobb világversenyeket is képes kiemelkedően, magas színvonalon megrendezni” – mondta az esemény sajtótájékoztatóján az államtitkár.

Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke köszönetet mondott a támogatóknak, valamint a partnerszervezeteknek, mint fogalmazott: mindenki segítsége, munkája kellett ahhoz, hogy vasárnap egy teltházas vb vegye kezdetét. „2019-ben Budapest a sport fővárosa, de mi pingpongozók, azt mondjuk, hogy a főváros egyben az asztalitenisz városa is, hiszen idén több emlékezetes eseménynek, versenynek adtunk, illetve adunk otthont, ezek közül természetesen kiemelkedik az asztalitenisz-világbajnokság” – mondta az elnök.

Kulcsár Krisztián szerint egy olimpia előtti évben fokozott figyelem irányul erre a világbajnokságra. „Hatalmas nemzetközi érdeklődés övezi a vb-t, de természetesen itthon is nagyon szeretik az asztaliteniszt. Mindenki, aki ennek a világbajnokságnak az előkészítésében részt vett, jó munkát végzett.” – jelentette ki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke megjegyezte, hogy az asztalitenisz egy sportszerűségre épülő sportág. „Büszke vagyok arra, hogy Budapest, amely a sport fővárosa ismét egy nagy világversenynek adhat otthont” – tette hozzá Kamuti Jenő.

 

A magyar válogatottakat Bátorfi Zoltán (női szövetségi kapitány) és Aranyosi Péter (férfi szövetségi kapitány) készítette fel. A két szakember megjegyezte sikeres edzőtáborokon vannak túl, és a lányok valamint a fiúk is készen állnak sportkarrierjük egyik legfontosabb versenyére.

Csen Meng, a női világranglista 3. helyezettje, aki háromszoros világbajnok, a vb 2. kiemeltjeként áll asztalhoz Budapesten. „Januárban sikeres versenyen vettem részt itt Budapesten, miután megnyertem a World Tourt. Bízom benne, hogy ezúttal is minden úgy sikerül, ahogy elterveztem” – mondta a kínai játékos. A férfi világranglista 6. helyezettje is részt vett a sajtótájékoztatón. A dél-koreai Li Szang Szu úgy nyilatkozott, hogy bár mindenki a kínai hegemóniáról beszél, ő mindent megtesz azért, hogy ezt a sorozatot megszakítsa.

A világbajnokság 21-én kezdődik és 28-áig tart a Hungexpón.

Read More

7000 labda pattoghat asztalitenisz-világbajnokságon

Az asztalitenisz világbajnokság közel hetven év után tér vissza Magyarországra. Oda, ahonnan nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a sportág első egyeduralkodói származnak. Barna Viktor és Mednyánszky Mária után Póta Georgina és Majoros Bence lehet jövőbeni sikereink kulcsa.

 

Több mint 500 millió szurkoló TV-n keresztül, valamint közel 50 ezer néző a helyszínen izgulhatja végig 2019 legnagyobb pingpong eseményének izgalmait. A vb méreteit hűen tükrözi az 1561 akkreditált résztvevő, akik összesen 141 országot képviselhetnek Budapesten április 21 és 28 között a Hungexpón.

A pingpong a folyamatos fejlődés mellett, a digitális elvárásoknak is szeretne megfelelni. A közvetítést emiatt 56 kamerával készítik és még egy különleges úgynevezett „beauty cam-et” és elhelyeznek a szervezők a Citadellán, mellyel fővárosunk legszebb részeit lehet majd élőben megjeleníteni. Tízezer méter kábel a technikának, 1000 lámpa a nézőknek, 68 asztal, majdnem 7000 labda az 579 versenyzőnek segít majd, hogy a kiosztható 32 érem egyikét megszerezze.

A vb-re 147 bíró érkezik. A versenynapok gördülékeny lebonyolítását 350 önkéntes segíti, a televíziós közvetítések, a világító berendezések és a különféle elektronikus berendezésekhez összesen 10.000 méternyi kábelt használnak fel a Hungexpón. TV-k mellett, több mint 300 fotóst és újságírót vár a szervező bizottság, de a nyolcnapos rendezvény nem csupán a pingpong szerelmeseinek szól. A jegyárak kialakításánál fontos szempont volt, hogy egy teljes család is meg tudja fizetni a belépőket, ahogy a diákoknak, valamint a nyugdíjasoknak is külön kedvezményeket biztosítottak a szervezők. A január 7-én kezdődött jegyértékesítés pedig felülmúlta az előzetes várakozásokat. A bérletek 90 százaléka már egy hét után elfogyott, nem beszélve a döntők napjairól.

Pingpong-csaták mellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a szervezők, ahol a tervek szerint a sportágat szerető hírességek és más sportágak képviselői, valamint hazánk aktív és már visszavonult legjobbjai egyaránt megjelennek. A közönség tagjai pedig a vb kabalájával, Pongival is találkozhatnak majd.

Az 55. Egyéni Asztalitenisz Világbajnokság ráadásul pontosan 40 évvel követi a sportág legnagyobb magyar sikerét, amikor a Jónyer-Klampár-Gergely trió a világot megverve nyerte el a világbajnoki címet csapatban a phenjani döntőben. Utoljára lesz a jelenlegi a formájában megrendezve az esemény. Ugyanis, a következő világbajnokságot már selejtezőkhöz szeretné kötni a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség, az ITTF.

A 2019-es LIEBHERR Asztalitenisz Világbajnokságot április 21 és 28 között rendezik a Hungexpo területén.

Read More

Lotfi Begi és az Irie Maffia közös munkájaként született meg a pinpong új himnusza

Fiatalos lendület, nyári dallamok, pozitív erő és sokoldalúság. Ez jellemzi leginkább a LIEBHERR 2019 ITTF Asztalitenisz Világbajnokság hivatalos dalát, ami a Friends címet kapta.

 

A budapesti, 55. egyéni asztalitenisz vb-vel a Szervező Bizottság az élsporton túl a játék sokoldalúságát, összetartó erejét, határokon és kontinenseken átívelő közösségépítő erejét is szeretné hangsúlyozni. A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke, Nátrán Roland is ezt emelte ki: „Sportágunkat mindenki jól ismeri, hiszen szerencsére az általános iskoláknak vagy nyaralóknak állandó bútorzata a pingpongasztal. Ennek a sportágnak így központi szerepe van barátságok születésében, az aktív szabadidő eltöltésben, olykor pedig ez alapozza meg egy nemzetközi sportolói karrier megvalósulását. Szerettük volna, ha mindez megmutatkozik az asztalitenisz vb dalában és a hozzá tartozó klipben is. A zene persze mindíg szubjektív, de Lotfi Begi és az Irie Maffia garancia a minőségre, és zenéjük a klippel együtt számomra pontosan azt az érzést fogalmazza meg, amit mi a világbajnoksággal – az élsporton túlmutatva – szeretnénk üzenni.”

Megannyi különböző stílust képviselő virtuóz közül nem volt könnyű megtalálni a legmegfelelőbb előadókat, de a választás egy tapasztalt, mégis fiatalos, valamint erőteljes párosra esett.

„Az elmúlt években sok sporttal kapcsolatos eseményhez, programhoz készítettem dalokat, vagy akár lemezt is! Ilyen volt a Bon Voyage c. album, amit a magyar labdarúgó válogatott Eb szereplésére készült, vagy a Kowalsky meg a Vegával közös kézis dalunk! Ebből adódóan nem lepett meg a dolog, de annál jobban örültem a felkérésnek! Mivel  egy világversenyről van szó, így ez nagy kihívás volt számomra, hogy a dalt akár külföldön is hallani fogják a vb-n szereplő országokban. Külön öröm számomra hogy a számot az egyik kedvenc hazai zenekarommal készíthettem, nevezetesen az Irie Maffiával, akik hozzák a tőlük megszokott pozitív energiát, amit az általam már jól ismert hangzással keverünk! Nagyon izgalmas lett a végeredmény!” – mondta a mű producere és DJ-je, Lotfi Begi.

A videoklip az alábbi linken elérhető:

https://youtu.be/FF27XaL3prQ

Az április 21. és 28. közötti asztalitenisz-világbajnokságot a Hungexpón rendezik meg.

Read More

Egy hónap múlva kezdődik az asztalitenisz-vb

Egy hónap múlva megkezdődik Magyarország legnagyobb asztalitenisz versenye, ez a 2019-es világbajnokság, amelynek a Hungexpó ad otthont. Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke szerint a szervező bizottság már az utolsó simításokat végzi az előkészületekben, és készen állnak arra, hogy akár a 2016-os Európa-bajnokság színvonalát is felülmúló világversenyt rendezzenek.

 

„Persze nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy a világbajnokság az a méreteiben is nagyobb rendezvény lesz. Jól jelzi az esemény fontosságát az, hogy csak a nemzetközi szövetség összesen 73 munkatársát regisztrálta a vb-re. Még tart a sajtóakkreditáció is, és már azt is lehet tudni, hogy 60 tévécsatorna vásárolja meg a közvetítési jogot világszerte. A számokat folytatva a versenyzőket és a csapathoz tartozó delegáció tagokat 13 szállodában szállásoljuk majd el” – számolt be az előkészületekről az elnök.

Nátrán Roland kiemelte: jól halad a jegyértékesítés is. „Akik az utolsó négy nap alatt látogatnának ki a világbajnokságra, és még nincs jegyük, azoknak azt tanácsolom, hogy igyekezzenek, mert a vb finisére rohamosan fogynak a jegyek, de nagy az érdeklődés a világbajnokság első három napjára is.”

A Hungexpón megrendezendő Liebherr asztalitenisz-vb egy hónap múlva, április 21-én kezdődik és 28-ig tart.

Read More

Póta Georgina: Amit a budapestiek láthatnak, az sokkal keményebb verseny lesz, mint egy olimpia

Póta Georgina szerint egy világbajnokságon jól szerepelni sokkal nehezebb, mint egy olimpián. A kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező az áprilisi világbajnokságra készül, ahol elsősorban saját magának szeretne megfelelni.

 

„Nincsenek szám szerinti helyezésre vonatkozó elképzeléseim, elsősorban a magam által megfogalmazott célokat szeretném teljesíteni Budapesten. Szeretnék jó játékkal minél tovább versenyben maradni a Hungexpón” – mondta Póta Georgina, aki szerint egy olyan mezőnyben eredményesnek lenni, mint amilyen Budapesten is lesz, sokkal nehezebb, mint egy olimpián.

„Csak bele kell gondolni: amíg egy olimpián az ázsiaiaktól elindulhat két kínai és két japán, addig egy vb-re öt-hat játékos is kvalifikálhatja magát. Ezért lesz borzasztóan nehéz ez a világbajnokság” – hangsúlyozta a magyar csapat erőssége.

Póta Georgina egyéniben és Matilda Ekholmmal párosban is elindul a világbajnokságon. A Hungexpón megrendezendő Liebherr asztalitenisz-vb április 21-én kezdődik és 28-ig tart.

Read More

Liebherr asztalitenisz-vb: A kapitányok kijelölték a vb-n induló keretet

Nincs több kérdőjel! Eldőlt, hogy kik indulnak a hazai rendezésű asztalitenisz-világbajnokságon. A szövetségi kapitányok kihirdették a válogatott keretet, a vb sajtócsapatának egyben össze is foglalták azt, hogy milyen eredményekkel lennének elégedettek.

 

Bátorfi Zoltán, a nők szövetségi kapitánya elmondta: az sikernek számítana, ha egyéniben Pergel Szandra és Madarász Dóra a legjobb 32 közé kerülne. „Póta Georgina esetében más a helyzet, ő a legjobb 32 között lesz kiemelve, bízzunk benne, hogy minél tovább jut. Bálint Bernadett, Leonie Hartbrich és Fehér Orsolya számára tapasztalatszerzés a legfőbb cél ezen a vb-n, remélhetőleg lesz közöttük majd főtáblás is” – nyilatkozta Bátorfi, aki hangsúlyozta, a párosok között a Póta Georgina, Matilda Ekholm duó remélhetőleg a 8 között kiemeltek lesznek. „Ez még a jövő zenéje, majd a katari World Touron dől el mindez. A Pergel, Madarász párosnak a nyolcaddöntő – ahogy két éve is – remek eredmény lenne.” – reménykedett a kapitány.

Aranyosi Péter, a férfiak szövetségi kapitánya a két évvel ezelőtti eredménnyel elégedett lenne. „Akkor két kört ment Lakatos Tamás a főtáblán. A fiatalok esetében a cél az, hogy ne kapjanak ki gyengébbtől és szorongassák meg a náluk magasabban jegyzett játékosokat” – összegzett Aranyosi Péter.

Természetesen a sorsolástól sok minden függhet, így a vb kezdetéig még a szerencse is közrejátszhat a mieink szereplésében.

A Liebherr asztalitenisz-világbajnokságon induló magyar játékosok

Női egyéni:

Póta Georgina, Pergel Szandra, Madarász Dóra, Bálint Bernadett, Leonie Hartbrich, Fehér Orsolya

Női páros:

–       Póta Georgina, Matilda Ekholm

–       Pergel Szandra, Madarász Dóra

–       Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz

Vegyespáros:

–       Szudi Ádám, Pergel Szandra

–       Ecseki Nándor, Madarász Dóra

–       Majoros Bence, Bálint Bernadett

Férfi egyéni:

Majoros Bence, Lakatos Tamás, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, András Csaba, Juhász Patrik

Férfi páros:

–       Ecseki Nándor, Szudi Ádám

–       Majoros Bence, Lakatos Tamás

–       Juhász Patrik, András Csaba

A Hungexpón megrendezendő április 21-én kezdődik és 28-ig tart.

Read More

Egész napos program az ETTU Kupa elődöntője előtt

A Liebherr asztalitenisz-vb jegyében készülnek az ETTU Kupa elődöntőjére. Március 9-én lesz a Budaörsi Pingpong Napja.

A Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata, azaz az SH-ITB Budaörsi 2i SC fennállásának egyik legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé az ETTU Kupában. A március 9-i ellenfele a spanyol Cartagena lesz. A klub azonban mindenki számára emlékezetessé tenné a jeles dátumot, ugyanis egy egész napos családi rendezvénnyel vezeti fel az elődöntő első meccsét.

Szvitán Krisztina, a Budaörsi Sport Club asztalitenisz szakosztályvezetője elmondta, minden évben megrendezik a városi amatőr bajnokságot, ezt most a második legrangosabb európai sorozat, az ETTU Kupa felvezetéseként bonyolítják le.

 „Sporttörténelmi időszaknak vagyunk a részesei. Hamarosan Magyarország megrendezi az eddigi legnagyobb hazai asztalitenisz versenyt, ez az április 21-én kezdődő egyéni világbajnokság lesz. Mi korábban játszottunk már BL-döntőt, az ETTU Kupában még nem jutottunk el a végjátékig. Most a döntő kapuja előtt vagyunk, és bízom abban, hogy a március 9-i programsorozatunkkal reflektorfénybe tudjuk állítani a sportágat.” – mondta a világbajnokság sajtócsapatának a sportvezető.

A Pergel Szandra, Fazekas Mária, Nagyváradi Mercédesz Lovas Petra alkotta Budaörs a március 9-i első meccs után március 24-én játssza le a spanyolországi visszavágót. A két meccs során dől el, hogy melyik csapat jut a fináléba.

A Budaörsi Pingpong Napján érdekes sportági bemutatók lesznek, ki lehet próbálni többek között a teqballt és a split-pongot is.

Bővebb infók a www.budaorsisc.hu –n és a www.budaorsiasztalitenisz.hu oldalon

Read More

Liebherr asztalitenisz-vb: Nőnapra eldől, hogy ki milyen számban indul

Csúcsra járatják a magyar asztalitenisz-válogatottat. A hazai világbajnokság előtt ennek azért van jelentősége, hogy így mindenki a lehető legjobb világranglistás pozícióba kerüljön.

 

Legutóbb három dobogós helyet is szereztek a magyarok a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) úgynevezett challenge plus besorolású, 60 ezer dollár összdíjazású lisszaboni tornáján. A Madarász Dóra, Pergel Szandra duó ezüstöt, Ecseki Nándor és Madarász vegyes párosban, az Ecseki, Szudi Ádám kettős pedig bronzérmet szerzett.

Bátorfi Zoltán, a női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, ez az időszak nagyon fontos, mert nem mindegy az, hogy a világbajnokság előtti sorsoláson ki hányadik a világranglistán.

Arról meg nem is beszélve, hogy a felkészülés során, a nemzetközi versenyeken mindenki sokat fejlődik. Minden idők legnagyobb hazai asztalitenisz versenyére készülünk. Fantasztikus hangulatú világbajnokságra számíthatunk a Hungexpón, és bízom benne, hogy a mieink közül többen életük formájában állnak asztalhoz majd.” – mondta Bátorfi Zoltán, a női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya, aki elárulta: március 8-án lesz meg a pontos lista arról, hogy ki milyen számban indul a vb-n.

Minden idők legnagyobb hazai asztalitenisz versenye pedig április 21. és 28. között lesz a Hungexpón.

Read More