Címke: átigazolás
Új edző a Szentes csapatánál
Átalakul a Szentes női csapata, mind a vízben, mind pedig a parton lesznek változások. Ifj. Tóth Gyula munkahelyi elfoglaltságai miatt, nem tudja vállalni a Szentes felnőtt női csapatánk irányítását, a helyére Vidumanszky László érkezik, aki pályázott a férfi kapitányi posztra is – írja a delmagyar.hu. Ami a csapatot illeti Farkas Tamara, Mihály Kinga, Kövér-Kis Réka és […]
Döntőbe juthat az Eagles
IT és Telekommunikációs regatta a Balatonon
Vitorlásversenyt rendez a regattakövető applikációt kifejlesztő NauBit
A hétvégén tesztelik a Kékszalagra fejlesztett nyomkövető applikációt! Balatonfüreden ugyanis megrendezik a NauBit IT és Telekommunikációs regattát.

Az első NauBit IT és Telekommunikációs regattára 2017. június 24-én kerül sor, s a rendezvénynek a balatonfüredi Hajógyári Kikötő ad otthont. „Szerettük volna az informatikus kollégáknak megmutatni, hogy milyen remek sport a vitorlázás, s reméljük, hogy jó néhányan kedvet kapnak majd ahhoz, hogy versenyezzenek velünk” – mondta Szabó Zsolt, az eseményt szervező NauBit Kft. ügyvezetője.
A cég nemrégiben fejlesztett ki egy olyan applikációt, amely GPS-nyomkövetők és okostelefonok jelei alapján a külső szemlélők számára is megjelenít és élvezhetővé tesz egy vitorlás versenyt. „Applikációnkat ezen a versenyen is teszteljük, mondhatni ez lesz a főpróbája, hiszen a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon hamarosan ennél sokkal nagyobb méretben is alkalmazásra kerül” – hangsúlyozta Szabó Zsolt.
OTP Bank Liga: Újpest-Ferencváros már a 2. fordulóban
Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2017-2018-as idényének sorsolását.
Átigazolás – Megérkezett a montenegrói válogatott a Bresciába
Kezdenek megoldódni az olasz klub gondjai, hiszen hiányposztra egy montenegrói válogatott centert igazolt. Miután Sava Randjelovics és Nemanja Ubovics távozott a Bresciától az OSC-hez megüresedett a centerposzt. Nos, sokáig a levegőben lógott Dusko Pijetlovics neve is, most azonban pont került az ügy végére. Eldőlt, hogy a Bresciában fog játszani Nikola Vukcsevics. A 32 éves montenegrói […]
Hamarosan elkészül a Szombathely új uszodája
Már nyáron átadhatják a szombathelyi új ékszerdobozt. Az új uszoda alapkövét tavaly július 29-én rakták le, a munkálatok pedig szeptemberben kezdődtek. Mint ismeretes 2,2 milliárd forintból – 1,4 milliárd TAO-támogatásból és 800 milliós önkormányzati forrásból – valósul meg a Az uszoda 98 százalékos készültségben van, már csak apró finomítások vannak rajta, melyet augusztus 31-én átadhatnak. […]
Férfi válogatott: Izgalmakból nincs hiány
A nem várt fennakadás sem okozott gondot férfi válogatottunknál. A csapatnál minden a tervek szerint halad a felkészülésben. Mint beszámoltunk róla, Somorja után Madridban utazott férfiválogatottunk, hogy kétkapuzzon a spanyol válogatottal. Nos, a repülőút nem volt zökkenőmentes, hiszen az első napon kölcsöngyatyákkal edzettek a fiúk, aztán szerencsére megérkeztek a magyar címerrel ellátott elkevert csomagok is. […]
Markus Saurugg diadalai Bábolnán
Színvonalas és látványos versenyt hozott a bábolnai Pettkó-Szandtner emlékverseny első versenynapja. A délután az osztrák válogatott Markus Saurugról szólt, aki Chesterrel megnyerte a 130 cm-es középkört, majd pár óra múlva a világkupa minősítő versenyszámot. A legnagyobb, 140 cm-es kétfázisos erőpróbán az osztrák lovas Texasszal lett első, Baloubet By Etl-el viszont második helyet is megszerezte.

A nagykör harmadikja, legjobb hazai lovas, Krucsó Szabolcs a sárga Leon G-vel, akit Horváth Balázs PM Dianával követett. A szoros versenyben ötödik a korábban szlovén, most macedón színekben lovagló Luka Zalodnik Chagallal és a hatodik helyezett, Jlo nyergében Varga Balázs.

A középkörben az osztrák lovas után, a második helyen Horváth Balázs végzett PM La Conta Z-vel, harmadik Krucsó Szabolcs Vincentoval, negyedik egy svéd lovashölgy Aleksandra Erikkson Liss Royallal, ötödik Faluhelyi Ádám fedezőménjével, Cariba Dammal és hatodik Timpex Ezüst nyergében ifj. Szabó Gábor.

Az U25-ös versenyszám teljes magyar sikert hozott. Impuls nyergében győzött a fiatal Pongrácz Liliána, megelőzve a Sopronyi Réka Donald párost. Harmadik helyen legjobb fiú lovasként Mészáros Marcell végzett Comedy Starral.

A fiatal lovak harmincnyolc indulós szoros versenyében, négy magyar ló tudott ötvenhét másodpercen belül kerülni. Győzött a Pataki Ménes hat éves kancája, PM Quintera Horváth Balázzsal, megelőzve a legjobb hét éves lovat, a Timpex Ménesben tenyésztett Timpex Glóriát a nyeregben Szotyori Nagy Kristóffal, harmadik helyen a hét éves sárga, K-Waimea Rezgő Zoltánnal, míg negyedik a tavalyi tenyészverseny győztes, Sifu, akit most is Cser Attila lovagolt.

A 120 cm-es kiskörben is szélvész gyors lovaglásokat láthattunk két rutinos páros sikerével. Első lett Fazekas István Elisszel, megelőzve Szekeres Ágotát és Cordobát.


Harmadik és negyedik helyen a Mustang Lovasclub lovasai végeztek, Szilágyi Sándor Márk Carolusszal és Hegedűs Kristóf Georgie’s Valentinnel. A nap első versenyszámában, a kétfázisos Vip tourban mindösszesen négy hibátlan lovaglás született. Győzött a mezőny egyik legfiatalabb lovasa, Törő Csongor a rutinos Chaccoval, megelőzve Dobos Andreát és Lordot, harmadik helyen Kollár Péter Acolanddal, míg negyedik lett Gimesi Lorena Timpex Fénykorral.

A Pettkó-Szandtner Tibor emlékverseny szombaton 8.00 órakor folytatódik, a nagykörre előreláthatólag 17.45 ürakor kerül sor.
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu
Átigazolás: a Debrecen légiósa hazatérhet
A májusban véget ért szezonban még a cívisvárosban játszott, ősztől azonban már Olaszországban játszhat ismét a talján center, akivel egy ligában pólózhat az ex-pécsi pólós. Tomasso Busilacchi hazatérhet. Az olasz játékos, aki a mostani talján válogatott bő keretének is tagja egy szezonnal ezelőtt érkezett az Ob I-be. A bajnokság összes meccsén vízbe ugrott és húsz […]
A Debrecen légiósa hazatérhet, az ex-pécsi bombázó követheti
A májusban véget ért szezonban még a cívisvárosban játszott, ősztől azonban már Olaszországban játszhat ismét a talján center, akivel együtt pólózhat az ex-pécsi pólós. Tomasso Busilacchi hazatérhet. Az olasz játékos, aki a mostani talján válogatott bő keretének is tagja egy szezonnal ezelőtt érkezett az Ob I-be. A bajnokság összes meccsén vízbe ugrott és húsz gólt […]
Két olasz klub is vinné a szerb klasszist
Még nem döntött jövőjét illetően az olimpiai bajnok, akire két olasz csapat is szemet vetett. Mint ismeretes, Dusko Pijetlovics elhagyta a Reccot. Ezek után a szerb olimpiai bajnokért a rivális Brescia, és a Sport Management is bejeletkezett. A két gárda ráadásul centerhiánnyal küzdködik, hiszen Ubovics valamint Deserti is máshol folytatja pályafutását. Olasz porrtálok azonban azt […]
Újonc irányítóval is nagyot küzdöttek a Farkasok
Matajsz Márk: óriási, történelmi sikert értünk el
A Szombathely vezetőedzője nem fukarkodott a szavakkal, mikor vasi együttes feljutását jelentő győzelem után értékelt. A csapatról további hír, hogy ketten egy rövid időre távoznak. Fotó: aligator.hu Mint ismeretes, a Szombathely legyőzte a Békéscsabát a férfi Ob I/b felsőházának utolsó fordulójában. A győzelem után Matajsz Márk így értékelt: – A döntőnek megfelelően, nagy taktikai csatával indult […]
Női világliga: vereség a nyitányon
Nehéz meccsen van túl női válogatottunk, hiszen Kanadával a rendes játékidőben döntetlent játszott, majd a büntetőket a juharleveles bírták jobban a szuperdöntő első meccsén. Fotó: Waterpolocanada/twitter Nem sikerült a győzelem a világliga szuperdöntő nyitányán, miután a rendes játékidőben 9-9-et mutatott az eredményjelző, jöhetettek az ötméteresek, amiben a kanadaiak jeleskedtek, így 11-10-re kikapott a csapat. részletek […]
Kásás levélben búcsúzik volt edzőjétől
Háromszoros olimpiai bajnokunk levélben búcsúzott a napokban elhunyt olasz legendától. Fotó: MTI/archív Paolo De Crescenzo 67 éves korában hunyt el. A szakembert pár nappal a halála után is gyászolja a vízilabda társadalom. Egykori játékosa, Kásás Tamás így búcsúzik tőle: ’97 nyara volt. Először voltam a CN Possiliponál. 21 éves voltam, és Európa legjobb […]
Íme, az Eger jövő évi csapata
Három érkező is van a csapatnál, amelynek kicsit megváltozik a játéka is. A hétvégén véget ért a Bajnokok Ligája Final Six küzdelmeivel az Eger szezonja, ahol a negyedik lett a csapat. Ma pedig hivatalosan is bejelentették oldalunkon a következő idénybeli csapatot a hevesiek. Mint ismeretes Borisz Vapenszki, Erdélyi Balázs és Milos Csuk elment az együttestől helyükre […]
Átigazolási körkép, 1. rész
Szokásos módon elindult rovatunk, amelyben időről-időre összegyűjtjük a klubok játékoskeretében történő változásokat, a hivatalos bejelentéseket, illetve a már valahol napvilágot látott híreket. Íme, lehet szemezgetni! BVSC Távozott: – Érkezett: – – a keretről… EGER Érkezhet: Strahinja Rasovics (Barceloneta), Angelosz Vlahopulosz (Honvéd), Marko Avramovics (FTC), Távozott: Borisz Vapenszki (?), Erdélyi Balázs (OSC), Milos Csuk (Szolnok) FTC – végleges Érkezett: […]
Bertolacci átadólistára került, a nyáron távozhat?
A legfrissebb hírek szerint a Milan a nyári átigazolási időszakban szeretne túladni Andrea Bertolaccin. Bertolacci…
A klubok és az MLSZ közösen értékesítik a Magyar Kupa-döntő jegyeit
Ma délben elindul a jegyértékesítés a jövő szerdai Magyar Kupa-döntőre. A Vasas FC–Ferencváros mérkőzésre 2000 forinttól lehet megváltani a belépőket.
Nyílik az átigazolási piac
Mától lehet új játékosokat igazolni a férfi Ob I-es csapatokba. Egy-két nevet már lehet tudni, milyen változások lesznek az együttesekben, így összegyűjtöttük. Február 7-én, azaz ma megnyílt az átigazolási piac a férfi Ob I-ben. Az első osztályú férfi csapatok két hétig (február 7-től, február 21-ig) élhetnek azzal a joggal, hogy megerősítik keretüket. Két együttesnél vannak érkezők, […]


























