Címke: Autó
Szombaton Skócia az első ellenfél a Telki Kupán
Szombaton kezdetét veszik a több évtizedes múltra visszatekintő Telki Kupa küzdelmei, a magyar U17-es válogatott a skót, a cseh és a szerb korosztályos csapattal méri össze erejét.
Elektromos autó gyorstöltő minden Nissan Gablini szalonnál
A Nissan Gablini legújabb fejlesztése két új 50Kw-os elektromos autó villámtöltő, ezzel a Gablini autószalonok lettek Magyarország legnagyobb magánkézben lévő „e-kúthálózat” tulajdonosa három töltőponttal a főváros környékén. Az M3/M0-ás csomópont mellett illetve Zuglóban átadott CHAdeMO rendszerű gyorstöltővel 15%-kal, 13 helyszínre bővült a Budapesten és környékén elérhető nagyteljesítményű töltőpontok száma. Mindhárom töltő nyilvános, azaz minden elektromos autó számára szabadon elérhető nyitva tartási időben.
Tour de France-győzelmet ünnepelt a Ford
Team Sky csapat győzelmet aratott a legendás Tour de France kerékpárversenyen. Az elit csapat és első számú versenyzőjük, Chris Froome a csapatot támogató Forddal együtt ünnepelt a párizsi Champs-Élysées sugárúton.
Még idén megérkezik a legsportosabb Kuga
A Ford ma bejelentette, hogy még idén kapható lesz az új Kuga ST-Line. A népszerű, közepes méretű SUV új változatának sportos stílusjegyei, sportos hangolású menetdinamikája, valamint erős és takarékos EcoBoost benzin- és TDCi dízelmotorjai a Ford Performance autók hangulatát idézik.
Autós-motoros tévécsatorna indul Magyarországon
Egy német cég terjeszkedésének eredményeként hamarosan egy olyan csatornával bővül a magyar kábeltelevíziós kínálat, amelynek fő profiljába az autók, a motorok és az autóversenyzés tartoznak.
Még idén újra versenyezhet a McLaren beugrója
Sokan arra számítanak, hogy a belga Stoffel Vandoorne jövőre a rajtrács állandó tagja lesz. A McLaren-tesztpilóta, akit bahreini pontszerzésével ismert meg a nagyközönség, azonban már idén visszatérhet.
Két turista eshetett a Zöld Pokol áldozatául
Németországból származó hírek szerint ketten haltak meg abban a Nordschleifén történt balesetben, amely során egy utasokat szállító autó elütött néhány embert, akik egy másik incidensnél segédkeztek.
Mission Impossible: Land Cruiserrel a Mont Everesten
Teljes sikerrel zárult a Toyota EverTest elnevezésű hihetetlen vállalkozás: 2016 áprilisától kezdve három hónapon át merész, elszánt hegymászók és Land Cruiser terepjárók küzdöttek vállt vállnak vetve, hogy meghódítsák a világ legmagasabb hegyét.
Mission Impossible: Land Cruiserrel a Mount Everesten
Teljes sikerrel zárult a Toyota EverTest elnevezésű hihetetlen vállalkozás: 2016 áprilisától kezdve három hónapon át merész, elszánt hegymászók és Land Cruiser terepjárók küzdöttek vállt vállnak vetve, hogy meghódítsák a világ legmagasabb hegyét.
Továbbra is bíznak a vásárlók a dízel autókban
A HVG és a Das WeltAuto elkészítette közös kutatását a hazai használt autóvásárlási szokásokkal kapcsolatosan, amelynek alapvető célja az volt, hogy kiderítsék, miben változott a vevők hozzáállása az autókeresés során a dízel járművekkel kapcsolatosan felmerült kifogások után. A felmérés rámutatott: az emberek mindössze tíz százaléka mondta azt, hogy ezután nem venne gázolajjal hajtott négykerekűt használtan.
Továbbfejlesztett Fordok már Magyarországon is
A Ford továbbfejlesztette a népszerű Mondeo, S-MAX és Galaxy modelleket, amelyeknek alacsonyabb üzemanyag-fogyasztása és CO₂-kibocsátása kedvezőbb üzemeltetési költséget eredményez.
Vitarát kaptak az esztergomi tűzoltók
Vadonatúj Suzuki Vitara gépkocsi segíti ezentúl az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság munkáját. Az autót a tűzoltók kiemelt káreseményekhez történő kivonuláshoz, tűzoltás-vezetői járműként fogják használni.
Megérkezett Magyarországra a Ford vadonatúj SUV-ja
A Ford vadonatúj, Magyarországon július elején megérkező EcoSport SUV-ja tökéletesen kombinálja egy kisautó fürgeségét és takarékos működését azzal a sokoldalúsággal és térkínálattal, amit a vevők elvárnak egy SUV-tól – nem beszélve az autó stílusos megjelenéséről.
Megérkezett Magyarországra a vadonatúj Ford SUV
A Ford vadonatúj, Magyarországon július elején megérkező EcoSport SUV-ja tökéletesen kombinálja egy kisautó fürgeségét és takarékos működését azzal a sokoldalúsággal és térkínálattal, amit a vevők elvárnak egy SUV-tól – nem beszélve az autó stílusos megjelenéséről.
Ennyi maradt az autókból a török puccskísérlet után
A törökországi puccskísérlet számtalan halálos áldozatot követelt, Ankara utcái pedig háborús övezetté váltak.
G-vectoring szabályzással érkezik a 2017-es Mazda3
Japánban a mai naptól rendelhető a 2017-es Mazda3 (Japánban Mazda Axela), számos frissített és új rendszerrel, amely még inkább fokozza a modell kedveltségét.
Egy pofátlan parkoló akasztotta meg a trolit
Teljes hosszában pótlóbuszok közlekedtek a 83-as troli vonalán, mivel egy egészen elképesztő módon parkoló autó miatt nem fért el a jármű a Fővám tér felé. Az akadály 45 perc alatt hárult el.
Hosszútávon tesztelik a jövő Toyotáját
Ausztráliában a fenntartható mobilitás jegyében három Toyota Mirai üzemanyagcellás autó hirdeti majd a jövő alternatív meghajtási láncát. Annak érdekében, hogy a kontinensnyi országban minél szélesebb körben megismertethessék a forradalmi technológiát, a Toyota Ausztrália egy hordozható hidrogéntöltő állomást is üzembe állít.
Hankook adományozás: Még 1 hónapig lehet jelentkezni
Augusztus 12-ig, vagyis még egy hónapig lehet jelentkezni a Hankook Tire Abroncsadományozási Programjára. A kezdeményezés keretében eddig megközelítőleg 150 millió forint értékben került abroncs olyan közhasznú szervezetekhez, amelyek a társadalom számára fontos szolgálatot végeznek.
Egykori ápolónő is indul a kamionos versenyen
Nyolc éve kamionozik, és négy nyelven beszél az a belevaló egykori ápolónő, aki bátran a férfiversenyzők közé állna az 5 tengelyen-biztos kézzel! közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai megmérettetésen.


























