Címke: Autó
Az európai Ford Edge a Frankfurti Autószalonon
A Ford Európa ma bejelentette, hogy szélesíti kínálatát és növeli értékesítéseit a gyorsan bővülő európai SUV-piacon, illetve számos új összkerékhajtási technológiával egészíti ki portfólióját.
Paradigmaváltás – A vadonatúj Hyundai Tucson
Azóta, hogy az első Santa Fe 2001-ben megjelent Európában, a Hyundai Motor több mint egymillió szabadidőjárművet adott el az európai vásárlóknak, ezzel is megerősítve a márka hiteles jelenlétét az egyre növekvő európai szabadidőjármű-piacon.
Tiszteletkör – BMW M3 DKG
A bajorok legendás M3-as típusa már nem V8-as szívómotorral, hanem dupla turbós, hathengeressel készül. Az autó rövid jellemzése: utcán is használható versenyautó.
Vigyél haza egy Golfot a Hungaroringről
A Volkswagen idén ősszel már negyedik alkalommal rendez márkatalálkozót a Hungaroringen, s az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is egy gyönyörű Golf lesz az esemény tombolájának a fődíja. A negyedik alkalom tiszteletére egy kabrió IV-es Golfot vihet haza a legszerencsésebb játékos.
Bugatti Vison Gran Turismo – Kompromisszumok nélkül
A Bugatti már az 1920-as és 30-as években megalapozta hírnevét a versenyzésben elismert sikereivel. Ezért nem csoda, hogy a virtuális Vision Gran Turismo versenyautójuk formatervezői „visszanyúltak” a nagy elődökhöz, egészen konkrétan az 1937 és 1939 között nyerő LeMans-i szériát produkáló Bugatti Type 57 Tank volt az egyik „minta”. Ebből a korszakból érkezik az újkori, modern versenyautó kéttónusú, kék fényezése is, mely egyben a Bugatti „márkaszínének” tekinthető.
Opel Astra – Új minőség a kompakt osztályban
A Frankfurti Autószalonon (szeptember 17-27.) ünnepli világpremierét az új Opel Astra, amelynek hatékonysága, csatlakoztathatósága és prémium felszerelései új minőséget képviselnek a kompakt osztályban.
Éleződik a harc Amerikában
Soha nem látott termékoffenzíva kezdődik meg jövőre az amerikai piacon. Míg idén 42 újdonságot mutattak be, addig 2016-ban 70 új, vagy felújított autótípust vezethetnek ki a vásárlók a kereskedésekből.
iMove – az Apple elektromos autója
A környezetbarát járművek piacán tátongó rést jelenleg is sok márka próbálja betölteni: a Nissan és a Lexus már előállt egy-egy használható modellel, ám ezek forgalmazása nem igazán térül meg a cégek számára.
Elindult világpremierjére az új Tiguan
Szeptember 2-án egy igen különleges autó készült el a Volkswagen wolfsburgi üzemében: egy új Tiguan, a típus 2015-ös Frankfurti Autókiállításon (IAA) tartandó világpremierjére.
Kamionosnak állt Kulcsár Edina és Mártha Imre
Az Invitel operatív főigazgatója Bunkoczi László az ismert tereprally versenyző, és hazánk egyik legszebb lányának kíséretében próbálta ki a Waberer’s vadiúj, Euro6-os nyergesvontatóját.
Free your mind! – Citroen Cactus M koncepció
A Frankfurti Autószalonon kerül sor a legendás Citroen modell, a Méhari inspirálta új koncepcióautó, a Citroen CACTUS M világpremierjére. Ezzel a frissességtől és optimizmustól sugárzó tanulmánnyal a Citroen a C4 Cactus egyfajta „outdoor” újraértelmezését kínálja.
Nyerő négyes – Audi jelenlét Frankfurtban
Az Audi ismét látványos építészeti megoldásokat alkalmaz a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon.
Mivel készül a Toyota Frankfurtba?
A közelgő Frankfurti Autószalonon két meghatározó tematika uralja a Toyota standját. Az egyik a Toyota Hybrid modellkínálatának töretlen bővülése; a másik a Toyota Safety Sense aktív biztonsági technológia bevezetésének és demokratizálásának folytatása.
Superb GreenLine: Egy tank üzemanyaggal 1780 megtett kilométer
Az új Skoda Superb rendkívül alacsony üzemanyag fogyasztásával csábít. Ez még inkább igaz az új Skoda Superb GreenLine modellre, amely elsőként a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon (IAA) mutatkozik be a nagyközönség előtt.
Átadták az első új Ford Mustangot Magyarországon
A Ford Solymár cégcsoport M3 FordStore bemutatótermében tegnap ünnepélyes keretek között adták át az első új Ford Mustangot. A modell 50 éves történetében most először vált elérhetővé a Ponycar az autó európai szerelmesei számára.
RX bemutatóval készül Frankfurtba a Lexus
A 2015. évi Frankfurti Autószalonon tartja európai premierjét a negyedik generációs Lexus RX. A Lexus RX a márka 26 éves történetének legnépszerűbb modellje.
A nagy kamionos versenyen egyetlen női sofőr küzd az 1 millióért
Egyetlen női jelentkező vállalta csak az 5 tengelyen-biztos kézzel közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai megmérettetést az idei országos kamionversenyen, amelyen a NiT Hungary, azaz a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és az ORFK-OBB 1 millió forinttal jutalmazza majd a legjobb magyar kamionost.
Amivel számolni kell – Nyolcmillió eladott hybrid Toyota
Takeshi Uchiyamada, a Toyota elnöke szívesen mesél arról, hogy munkatársaival 49 napon át képtelenek voltak mozgásra bírni az első Prius prototípusát.
LG és Samsung akkumulátorcella kerül az Audikba
Az LG Chem és a Samsung SDI dél-koreai beszállítók nagyteljesítményű akkumulátorcellái alapjain fejleszti új, tisztán elektromos hajtású SUV-modelljét az Audi.
Indul a smart times 15: 1200 smart vonul fel hétvégén Budapesten
Ma kezdődik a smart times autós világtalálkozó. Augusztus 26. és 29. között több mint 33 országból érkeznek smart rajongók, hogy egy nagyszabású fesztiválon és az 1200 smart részvételével megvalósuló autós felvonuláson vegyenek részt.


























