Jótékonyság – Az OSC ismét egy jó ügy mellé állt

osc2017adomanyKülönleges meccs lesz az Olympiakosz elleni. Idén is jó ügy mellett! – áll az OSC facebook oldalán. Az újbudai együttes az OSC-Olympiakosz mérkőzés teljes bevételét és a további adományokat is a Beteshda Sebészeti-Traumatológiai osztályának ajánlja fel! A közösségi oldalukon hozzáteszik, a mérkőzés bevétele és a további felajánlások a sebészeti műtő eszközparkjának fejlesztéséhez járulnak hozzá.

Read More

Bábolnai Grand Prix ismét Szuhai Gyuláé, de a sorozat hőse Weinhardt Virág

Megteltek a lelátók a Bábolnai Ménesbirtok pályáján a vasárnap délutáni felnőtt Grand Prix-re. Majdnem negyven lovas kvalifikálódott a másfél millió forint összdíjazású, 150 cm-es idei harmadik Grand Prix állomásra.

PC-felnőtt gp

A tizenhárom számozott akadályból, három kettes ugrásból álló alappályát jobbnál, jobb lovaglások követték, de végül a több négy hibapontos alappálya mellett, három hibátlan lovaglást láthattunk. Az összevetés ismét szép sportélményt hozott, hiszen a lovasok továbbra is hibátlanok maradtak és egyre jobb időeredményt értek el. A győzelmet a miskolci, Gyula Farm lovasa, Szuhai Gyula szerezte meg, új lovával, a magyar tenyésztésű, Stauffenberg apaságú Le Royallal, akivel nagy tempóban, szűk fordulóval, pontosan lovagolva megérdemelten győzött.

PC-suhai

Szuhai Gyula pár évvel ezelőtt, korábbi lovával, Dr. Oklunddal már nyert Bábolnán nagydíjat, ezért ő is a duplázók táborába került. Második helyre a mezőny legfiatalabb lovasnője, a még csak 18 éves Weinhardt Virág került, aki az U25 Grand Prix győzelem után pár órával, Chiclanával is bizonyította tehetségét.

PC-weinhardt chiclana

Harmadik helyen felnőtt válogatottunk oszlopos tagja, Krucsó Szabolcs végzett a nagy képességű fedezőménnel, Chacco Blue II-vel. A négy hibapontos lovasok között az időeredmény döntött. Negyedik Técsy Attila Clear Girllel, megelőzve az idei sorozat mindhárom Grand Prix-n helyezett Fazekas Istvánt és Waltert.

 

Hatodik helyen a jó formát mutató, nyírségi Kis Zsolt végzett, hű társával Carneróval. 2017. évi Grand Prix sorozat hőse teljesen megérdemelten a kiskunhalasi, Európa-bajnokunk Weinhardt Virág, aki tizenhat ponttal büszkén vehette át, Haál Gábor ménesigazgatótól és Szotyori Nagy Kristóf szakági elnöktől a győzelemmel járó serleget.

PC-weinhardt

A sorozat második helyezettje is egy fiatal hölgy, a balatonvilágosi Grand Prix győztese, Vándor Zsófia tizennégy ponttal. A harmadik is egy kiskunhalasi lovas szerezte meg, Fazekas István, aki a sorozat legkiegyensúlyozottabb teljesítményét lovagolta.

 

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More