Címke: Bajnokok Ligája
Kikapott a címvédő – Íme, a BL első fordulójának eredményei
Már le is pörgött a BL nyitánya. A Fradi és a Szolnok győzött, az Eger kikapott. A magyaros eredményekről már szóltunk: két győzelemmel és egy vereséggel zárták csapataink az első kört. A Szolnok, FTC győzött, még az Eger kikapott Barcelonában. Ami a további eredmények illeti, az A-csoportban az Brescia és a Recco idegenben győzött, még […]
Bajnokok Ligája: A Szolnok nyert, az Eger kikapott
A Tisza-partiak hazai pályán győztek a BL újonc ellen, még az Eger idegenben vérzett el. A Szolnok egyetlen góllal volt jobb a Jadran Splitnél. A magyar csapatban Bátori és Szatmári volt a vezér, ők összesen hét találatot termeltek. Az Eger már nem volt ennyire sikeres, a hevesi együttes a Barceloneta vendégeként szenvedett ötgólos vereséget. Bajnokok […]
Bajnokok Ligája: A Fradi parádés győzelmet aratott
A Ferencváros a főtáblán is folytatta győzelmi szériáját. A Fradi hosszú idő után ismét a BL főtáblán szerepelhet, ahol az első fordulóban a Dinamo Moszkvát fogadta. A mérkőzésen az első negyed 2-2-es eredménye után, a második nyolc percben Varga Dénes vezetésével 6-2-re elhúzott a zöld-fehér együttes. A nagyszünetben 7-4 állt az eredményjelzőn. A fordulás után […]
Bajnokok Ligája: Az Eger idegenben, a Szolnok és a Fradi itthon játszik
Megkezdődnek a főtáblán a küzdelmek. Szerdán elindul a BL 2018/2019-es szezonjának főtáblája. Nos, az A-csoport két magyar csapatot is üdvözölhetünk. Az Eger a Barceloneta ellen, még a Fradi a Dinamo Moszkva csapatával szemben kezdi meg – reméljük – menetelését. A Szolnok a B-csoportba kapott besorolást, ahol a Jadran Splitet fogadja szerdán 19 órától. Bajnokok Ligája […]
Íme, a Bajnokok Ligája főtáblájának progamja!
Már a héten is megkezdődik a BL küzdelmei Bajnokok Ligája főtáblájának: 1. forduló – október 17., szerda: A-csoport: CNA Barceloneta (spanyol)-ZF-Eger Steaua Bucuresti (román)-AN Brescia (olasz) Crvena Zvezda (szerb)-Pro Recco (olasz) FTC-Telekom-Dinamo Moszkva (orosz) B-csoport: Szolnoki Dózsa-Jadran Split (horvát) Mladost Zagreb (horvát)-Waspo Hannover (német) VM Verona-Olympiakosz (görög) Spandau 04 (német)-Jug Dubrovnik (horvát) 2. forduló, november […]
Izgalmas hét elé nézünk!
Beindul a BL főtáblája, folytatódik az Ob I. Két fő esemény is fogja borzolni a kedélyeket ezen a héten. Először szerdán az Eger, a Szolnok és a Fradi részvételével megkezdődik a Bajnokok Ligája főtáblás küzdelmei, majd a férfi Ob I folytatódik a hétvégén, ahol a második kört rendezik. Ezentúl még lesz női Ob I, és […]
Bajnokok Ligája: kialakult a főtábla mezőnye
Íme, a két csoport. A BL 3. körének visszavágóin történt meglepetés. A Terrassa ugyanis idegenben győzött a Brescia ellen, de is megmaradt az olasz csapat előnye. A Herceg Novinak nem sikerült ledolgoznia kétgólos hátrányát, így a Split jutott a főtáblára. A legjobbak között három magyar csapat is ott van. Az Eger, a Szolnok és a […]
Bajnokok Ligája: Kettős sikerrel főtáblás a Fradi
A Vuligmeni elleni kettős győzelem után bejutott a legrangosabb európai kupaporond legjobbjai közé a Ferencváros. A Ferencváros Görögországban is erőnyerőnek bizonyult. Varga Zsolt együttes öt góllal volt jobb a hellén csapatnál, így ott van a főtáblán. A csoportkör október 17-én kezdődik, ahol a csapat a Dinamo Moszkát fogadja. Férfi Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör: Vouliagmeni (görög)-FTC-Telekom […]
Bajnokok Ligája: szokatlan helyszíneken fog játszani az olasz sztárklub
Nemcsak a jól megszokott hazai közönsége előtt fogja fogadni a Pro Recco ellenfeleit. A Pro Recco vezetése, élén Maurizio Felugoval azon dolgozik már hónapok óta, hogy a csapat nemcsak Soriban, hanem körbetúrnézva Olaszországot fogadja ellenfeleit a “hazai” BL meccsein. Érdekesség, hogy már tavaly a Spandau Berlin ellen meccsét sem Sorban, hanem Navarában játszott a csapat. […]
Egy lépésre a Fradi a BL-főtáblától
Hozta a zöld-fehér együttes a hazai meccsét a Vuliagmeni ellen. A Fradi a BL harmadik selejtezőjében a Vuligmenit fogadta. Amennyiben az oda-visszavágós párharcot sikerrel veszi a magyar csapat, ott lesz a BL főtáblán. Az első negyedben Vámos majd Kállay révén elhúzott a magyar bajnok. A második nyolc percben már 5-1 is volt ide, de közte […]
BL: a Fradi folytatja a küzdelmeket
A zöld-fehér együtteshez görög csapat utazik. A hétvégén folytatódik a BL küzdelme. A Fradi a Vuliagmenivel fog játszani a Komjádiban. BL-selejtező, rájátszás, október 6., szombat: 16.30 FTC-Telekom Waterpolo – Vuliagmeni (görög) További párosítások: Jadran Split (horvát)-Jadran Carine (montenegrói) Team Strasbourg (francia)-BPM Sport Management Busto (olasz) AN Brescia (olasz)-CN Terrassa (spanyol) Az első mérkőzéseket szombaton, a visszavágókat […]
Görög ellenfél vár az FTC-re a BL-főtábláért
A görög Vuliagmeni együttesével játszik az FTC-Telekom Waterpolo a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájáért. Az európai szövetség (LEN) hétfői tájékoztatása szerint a magyar bajnok szombaton hazai pályán kezdi a párharcot, majd a visszavágóra jövő szerdán kerül sor Görögországban. Varga Zsolt együttese a múlt heti selejtezőben a francia Pays d’Aix, a horvát Jadran Split, valamint a […]
Bajnokok Ligája: makulátlan mérleggel jutott tovább a Fradi
A Pays D’ Aix sem jelentett gondot a zöld-fehér klubnak, így hibátlanul ment tovább a zöld-fehér együttes a BL harmadik körébe. Hat góllal volt jobb Varga Zsolt együttese a házigazda együttesnél, így csoportgyőztesként zárta a francia túrát. A csapat bejutott a BL harmadik körébe. Férfi Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör: F-csoport, utolsó nap: Pays D’Aix–FTC-Telekom 4-10 […]
Bajnokok Ligája: Könnyed Fradi-siker
A zöld-fehér együttes simán vette az Alphen elleni akadályt. Hét góllal győzött a Fradi holland ellenfele ellen a BL második napján. A legeredményesenn játékosok Varga Dénes és Vámos Márton voltak három-három találattal. A zöld-fehér együttes vasárnap a csoport házigazdájával játszik. Férfi Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör, második nap: FTC-Telekom–AZC Alphen 14-7 (3-0, 4-2, 5-2, 2-3) Gólszerzők: Varga […]
Lucas Biglia: “Célunk bejutni a Bajnokok Ligájába”
Az argentin középpályás elmondta, nagyon jól érzi magát a Milanban.
The post Lucas Biglia: “Célunk bejutni a Bajnokok Ligájába” appeared first on AC Milan Club Budapest.
Nélkülünk kezdődik a Bajnokok Ligája selejtezője
Brassóban és Strasbourgban indul útjára a BL 2018/2019-es idénye. Érdekesség, hogy az első körbe nem szerepel magyar csapat a BL-ben. Figyelemreméltó, hogy a Fradi hiába nyerte meg a világ legerősebb bajnokságának mondott magyar pontvadászatot, nem a főtáblán, hanem a második selejtezőkörben kezdheti meg a küzdelmeket szeptember végén. Mint ismeretes, az Eger és a Szolnok már ott van […]
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: A Szolnok és az Eger ellenfeleit már részben lehet tudni
Megtartották a BL főtábla sorsolását. Mint ismeretes a Szolnok és az Eger révén voltunk érdekeltek a mai BL sorsoláson. A Ferencváros selejtezőn kell kivívnia a főtáblára kerülést. Nos, az Eger a Pro REcco-t kapta A steaua Bukarest, a Crvena Zvezda, a Barceloneta és a Dinamo Moszkva mellett, valamint ketten fognak csatlakozni a selejtezőből. A Szolnok […]
Változás a Bajnokok Ligája főtábláján
Módosult a szabadkártyával rendelkező együttesek névsora. Mint ismeretes, 12 együttes már a BL főtábláján érezheti magát a 2018-2019-es idényben. Nos, a tavalyihoz képest két helyen is változott a névsor. A holland Alphen és a szerb Partizán Belgrád csapatai helyett a horvát Mladost Zágreb és a szerb Red Star Belgrád van ott a legjobbak között. A BL […]
Cseh Sándor: emelt fővel távozhatunk
A Szolnok vezetőedzőjében van hiányérzet a BL hétvégével kapcsolatban. Mint ismeretes, a Szolnok az ötödik helyen végzett a genovai BL Final Eight küzdelmeiben. A Szolnok vezetőedzője így értékelt.: Az eredmény nem jó, mert nem az ötödik hely volt a célunk, de aki látta ezt a csapatot az elmúlt három napban a legjobb játékosa nélkül, ahogy […]
Bajnokok Ligája: Európa tetején az Olympiakosz
Tizenhat esztendő után ismét az Olympiakosz ült fel Európa trónjára, miután a BL fináléjában legyőzte a Reccót. Fotó: wpdworld.com A főtábla két csoportgyőztese játszotta egymással a finálét Genovában. A hétvégén az Olympiakosz először a Spandaut majd a Barcelonetát verte, még a Recco a Bresciát majd a Jugot. A fináléban aztán végig a görög együttes diktálta […]



























