Két döntetlen is született az olasz bajnokság 18.fordulójában
Március 17-én 7 meccset is rendeztek az olasz bajnokság 18.fordulójában. Az első helyen levő Pro Recco könnyed mérkőzésen győzte le a Laziot, megőrízve ezzel veretlenségét. Hasonló szintű ütközetben győzte le a Pro Recco mögött levő BPM Sport Management az utolsó helyen kullogó Acquachira-t. A 23-5 arányú győzelem tartalmazott egy döbbenetes 17-0-ás sorozatot is. A játéknap […]

Rangos elismerést érdemelt ki a mecsekaljaiak fiatal játékosa. Budakeszi városának ifjúsági díját érdemelte ki Szatmári Kristóf. Mint ismeretes, Szatmári 2014-ben junior világbajnok lett az U18-as válogatottal. Egy évvel később, akkori klubjánál, az UVSE-nél az év egyénisége lett. Jelenleg a Pécs erőssége, a 21 éves játékos eddig mind a 19 meccset játszott és 24 gólt szerzett.
Az Európai Úszószövetség elmúlt hétvégi ülésén néhány fontosabb kérdésben döntöttek. Mint beszámoltunk a barcelonai ülés előtt. A LEN 15 főre bővítheti a válogatottak létszámát, akár már a nyári Eb-re. Nos, erről nem döntött a Büró, hiszen még tárgyalni fognak a FINA-val is. „Az edzők körben teljes volt az egyetértés, hogy a modern, egyre inkább felgyorsuló […]
A Honvéd edzője, kritikusan nyilatkozott a nagy zakó után. A Honvéd a felsőház középszakaszának 5. körében 16-3-ra kikapott hazai pályán a címvédőtől. A hazaiak edzője, érthető módon sarkosan fogalmazott a meccs után.: Nagyon nehéz. Sajnos a feltételek nem azonosak, ez ki is derült ma, ahogy egy ilyen csapattal szembe kerülünk, azonnal összetojjuk magunkat és […]
Nagyon fontos mérkőzést húzott be a Szombathely. A Szentes elleni győzelem után, azonban nem állna meg a csapat. Értékes három egységet szerzett tegnap a Szombathely, Matajsz Márk együttese a Szentes győzte le otthon a középszakasz 5. körében. A mérkőzés után, az aligátorok vezetőedzője elmondta, a srácok önbizalma megfelelő volt, amit kértem azt maximálisan teljesítették. Egy […]
Idegenben harcolta ki az UVSE a legjobb négybe jutást a legrangosabb európai kupaporondon. Fotó: UVSE / facebook Az UVSE az első meccsen 7-7-es döntetlent ért el az Orizzonte ellen, így most idegenben kellett kiharcolnia a továbbjutást az Euroligában. Nos, a magyar bajnok nem vallott szégyent, hiszen köszönhetően a második félidőnek, 8-6-ra győzött. A másik magyar […]
A Szolnok és a Fradi könnyedén nyert, az OSC és a Fradi is begyűjtötte a három pontot a középszakasz 5. fordulójában. Nem történt meglepetés a középszakasz 5. körében. A felsőházban az esélyesek nyertek, így a Szolnok, a Fradi, az Eger és az OSC is begyűjtötte a három pontot. Az alsóházban érdekesség, hogy a Pécs megszenvedett […]
Egyetlen góllal győzött az angyalföldi együttes a középszakasz 5. fordulójának nyitányán a Tatabánya ellen. Fotó: vasassc.hu Fordulatos meccsen győzött a Vasas a Tatabánya ellen. Az első negyed 2-2-es állása után, a hazaiak elhúztak 2-0-ra, Szabó és Katonás révén két góllal ment a bányász a nagyszünetben. A fordulás után pedig Földi László együttes lendült bele a […]
Hétvégi fordulóval jelentkezik a középszakasz. Íme, a program A felsőházban a BVSC és az OSC találkozója nyitja a sort. A csapatok között 11 pont van, de ha a hazaiak olyan játékkal rukkolnak elő, mint a Miskolcon lehet esélyük az újbudaiak ellen. A címvédő Szolnok a Hovédhot látogat, még az Eger Debrecenben vendégeskedik. A Fradinak lehet […]
A következő szezontól változhat a cívisvárosi férfi Ob I-ben szereplő csapat. A következő idénytől egészen biztosan új tréner irányítja a debreceni férfi csapatot – számolt be a hírről a dvse.hu. A szezon végig még Komlósi Péter irányítja az együttest, az új trénerről pedig később döntenek majd. Az ok igen egyszerű, Komlósi döntött úgy, hogy […]
Már márciusban meglőhette az év gólját Hosnyánszky Norbert a Spandau elleni BL meccsen. Az Eger 8-4-re győzött a Spandau elleni BL meccsen. A mérkőzés második negyedében 2-4-nél Hosnyánszky ismét megmutatta, mit tud. Egy csavargóllal jelentkezett olimpiai bajnokunk. A LEN facebook-oldala helikopterezésnek aposztrofálja a találatot. Mint ismeretes, a vb-n is lőtt egy hasonlót Hosnyánszky. Akkor a 2017-es […]
Meggyőző volt az Eger a fordulás után a Spandau ellen, így begyűjtötte a három egységet a BL 10. fordulójában. Fotó: egrivizilabda.hu Az Eger a Spandau ellen ugrott vazbe a BL 10. fordulójában. Dabrowski Norbert csapata a nagyszünet után begyújtotta a rakétákat. Az egygólos hátrányból, egygólos előny lett a harmadik negyed végén, hiszen Avramovics egyenlített, majd […]
Az újbudai együttes Görögországban nem tudott csodát tenni, a Szolnok azonban otthon gyűjtötte be a három pontot. Az OSC nyitotta a sort a BL 10. fordulójában. Tóth László csapata Athénba látogatott, ahol az Olympiakosz ellen ugrott vízbe. Nos, a magyar csapat vendégjátéka nem sikerül túl jól, hiszen hárommal kikapott úgy, hogy az utolsó negyed előtt […]
A legjobb négybe jutás után, most a címvédő skalpjára hajt a Fradi. Mint ismeretes, az Eger legyőzésével bejutott a Fradi női csapata a legjobb négy közé a női OB I-ben. Ez már önmagában történelmi tett. Most is nagy feladat vrá a zöld-fehér csapatra, hiszen a döntőbe vezető úton az UVSE-vel találkozik. Kisteleki Dóra szerint van […]
Nem mindennapi kívánságot teljesített a női bajnok. Fotó: UVSE / facebook Még februárban érkezett egy levél egy édesanyától, hogy szeretné meglepni lányát születésnapjára, az UVSE női csapatával – áll a klub hivatalos facebook oldalán. Nos, nem kellett több a csapatnak, meghívták egy edzésre Anitát. A tréning után nem maradhatott el a közös fotó és a dedikált […]
Hetekre vált harcképtelenné a zöld-fehérek egyik kulcsjátékosa. Az OSC ellen 12-5-re megynert bajnokin sérült meg Varga Dániel, akinek eltört a lába a rangadón. Az olimpiai bajnok klasszis három-négy hétre kidőlt. „A szezon egyik legfontosabb szakasza következik, ráadásul az Eger elleni bajnoki előtt öten is válogatott mérkőzést játszanak majd, így később csatlakoznak a felkészülésbe. Az elmúlt […]
Márciusban keretedzést vezényel Horváth János. Íme, a meghívottak. Március 19-én és 20-án a Széchy uszodában tart majd edzéseket a csapat U18-as válogatottunk meghívottjai: Grieszbacher Márk, Korom Dániel Sári András, Szabó Bence, Szőke Benedek, Szeghalmi Zsombor, Schmölcz Norman, Aranyi Máté, Bihácsi Bence, Baksa Benedek, Bóbis Botond, Ekler Bendegúz, Tóth Gyula, Dala Döme, Szieben László Horváth […]
Már több, mint egy évtizede játszik a piros-kékeknél, most újabb két évre írta alá a nemrég 300. bajnokiján vízbe ugró játékos. Fotó: vasassc.hu Terjedelmes interjút közöl a vasassc.hu Takács Bálinttal. Az angyalföldiek játékos a Pécs ellen ünnepelte 300. bajnokiját, de itt nem állna meg, hiszen, mint az interjúból kiderül lesz 400. és 500. is. […]
Az OSC görög túra előtt, a Szolnok és az Eger itthon küzd a három pontért. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Az OSC a listavezetőhöz látogat szerdán. Az újbudai csapat Athénba utazik és az Olympiakosz vendége lesz. A győzelem kellene a magyar együttesnek, hogy megmaradjon a matematikai esélye a továbbjutásra. A B-jelű csoportban a Szolnok a […]