Címke: be
EYOF Győr 2017: Olimpiai bajnok úszólegenda vezeti a holland csapatot
A háromszoros olimpiai bajnok Pieter van den Hoogenband lesz a holland küldöttség csapatvezetője a júliusi győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Az egykori világcsúcstartó már az áprilisi csapatvezetői értekezletre Győrbe látogat…
OTP Bank Liga: az MTK nyerte az alsóházi rangadót
Az MTK rendkívül fordulatos és izgalmas mérkőzésen 3–2-re nyert a Diósgyőr vendégeként Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában, szombaton.
Gyárfás társelnök sem maradhat
A kormány döntése alapján Bienerth Gusztáv bekerült, Gyárfás Tamás kikerült a 2017-es budapesti vizes-vb szervezőbizottságából. A Nemzeti Sport információi szerint a november végén az úszók elnöki tisztségéről lemondó Gyárfás Tamás – utódjának januárban Bienerth Gusztávot választották meg – immár a vizes-vb szervezőbizottságának sem tagja. Az általa korábban betöltött társelnöki poszt – a kormány napokban meghozott […]
Minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni
Erős ellenfelekkel találkozunk, talán minden idők legrangosabb Volvo Kupája lehet a mostani. – mondta Märcz Tamás a Volvo Kupa felvezetésként tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Minden idők legrangosabb Volvo Kupája lehet a mostani. Montenegró és Horvátország mellé sorolhatjuk a Szlovákiát is, hiszen nagyon jó vízilabdát játszanak. Komolyan kell venni őket. Emlékezhetünk rá, hogy a szerbekkel is döntetlent játszottak […]
Hartbrich és András aranya
Hartbrich Leonie (Busenbach) és András Csaba (BVSC-Zugló) győzelmével ért véget az asztalitenisz ifjúsági Top-12-bajnokság. STJ • Kirobbanó formában versenyzett az asztalitenisz ifjúsági Top-12-bajnokságon András Csaba. A BVSC-Zugló sportolója egy hete saját korosztálya, a serdülők Top-12-es viadalán diadalmaskodott, vasárnap pedig „egy … Bővebben
Kontrecz visszatáncolt
A 19 éves Kontrecz Márk december 5-én bejelentette: abbahagyja az ökölvívást. Négy nappal később, elmondása szerint edzője és menedzsere, Petrányi Zoltán unszolására úgy döntött: visszakozik, és inkább profinak áll. Edzenie nincs hol és kivel, szerinte ez azonban nem állhat az … Bővebben
A Milan és a Napoli is vinné az Arsenal gólgyárosát?
A legfrissebb hírek szerint a Milan mellett a Napoli is szeretné soraiban tudni az Arsenal…
Párizsban debütál a legdurvább Civic Type R
A 2016-os Párizsi Autószalonon ünnepli világpremierjét az új Civic Type R prototípusa, ami lehetőséget biztosít a látogatók számára, hogy képet kapjanak a jövőre várható szériagyártású változat formavilágáról.
Erős kezdés után még erősebb visszaesés – Alonso nem remekelt az F1-es kvízen
Erős kezdés után még erősebb visszaesés – Alonso nem remekelt az F1-es kvízen
Ütköztek a bajnokesélyesek, újabb Audi-siker
Már a rajtnál eldőltek a legfontosabb kérdések a DTM második magyar versenyén: Ekström mindenkit lerajtolva nyert, a mögötte összeakadó Wittmann és Mortara közül pedig utóbbi húzta a rövidebbet.
Légy te az Új Európa Alapítvány arca!
Több ezer fiatal közül választotta ki a MOL Új Európa Alapítvány azokat, akik a tízéves jubileum alkalmából harcba szállhatnak az „Új Európa Alapítvány arcai” címért és az azzal járó pénzjutalomért. Az elmúlt években támogatott és eredményes sportolók közül tizennégyen versengenek … Bővebben
Megint a régi Danyiil Kvjatot látjuk?
A Toro Rosso orosz F1-es pilótája remekelt a szingapúri időmérőn és bejutott a Q3-ba – szerinte az autó erősségeit itt maximálisan ki kell használni. Döntő futam jöhet Kvjat számára?
Parádés magyaros teljesítmények a Masters Eb-n
Három aranyérmet és egy bronzérmet szereztek csapataink a Masters Eb-n. Nagyszerűen szerepeltek a magyar együttesek a Masters Eb-n. Öt kategóriában, hat magyar csapat vett részt a tornán. A Neptun (a 30+-os), az Eger (a 35+-os), a Vidám Vízilovak (a 45+-os) kategóriát nyerték meg. Utóbbi együttes az 50+-os kategóriában is bronzérmet szerzett. Az YBL a 40+-os […]
Wolff megígérte, Vandoorne jövőre az F1-ben lesz
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója garantálja, hogy Stoffel Vandoorne jövőre debütálhat a Formula-1-ben – a szakember szerint a fiatalok közül ő érdemli meg leginkább, hogy a királykategóriában szerepeljen.
Rio 2016 – Éremtáblázat 08.10. Szerda
A riói olimpia összesített éremtáblázata a szerdai versenynap után:
A harmadik EL-induló csapatot is legyőzte a Vasas
A Vasas nyerni tudott Felcsúton, a DVSC-Teva magabiztosan verte a Gyirmótot, a Mezőkövesd Dunaújvárosból, az MTK átmeneti otthonából hozta el a három pontot az OTP Bank Liga 3. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A horvátlecke kész
KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK JELENTÉSE POZSONYBÓL. Nagy izgalmakat nem hozó mérkőzésen 31-22-re győztek a magyar lányok Horvátország ellen a pozsonyi ifjúsági kézilabda-világbajnokságon. Vasárnap a Franciaország–Svédország meccs győztese ellen, az ötödik helyért zárják a viadalt. Roska Emese Boglárka • Keserű feladat várt az ifjúsági … Bővebben
Hősi bukás
Szoros csatában szenvedett vereséget az U18-as leányválogatott a soproni A divíziós Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Az orosz válogatottról tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű ellenfél, a magyar lányok így is az utolsó támadásig meccsben voltak, és hősies csatában maradtak alul. Majer Dániel … Bővebben
Európa teteje felé
Piros Zsombor és Kotormán Ákos is búcsúzott egyesben az U18-as teniszezők Klostersben zajló Európa-bajnokságán. Az U14-esek pilzeni kontinensviadalán mind a négy magyar győzelemmel kezdett. P. V. • Utolsó utánpótlás Európa-bajnokságán vesz részt a sikergeneráció. Az elmúlt években nem telt el … Bővebben



























