Két kajak négyesünk már a döntőben Racicében

A négyesek voltak középpontban pénteken délelőtt a racicei világbajnokságon. Női csapathajónk és a férfi 1000 méteres négyesünk is a döntőbe jutott, rajtuk kívül Hajdu Jonatán és Fekete Ádám C-2 200 méteren, Hagymási Réka és Szabó Ágnes K-2 200 méteren, valamint Bodonyi Dóra K-1 1000 méteren biztosította a helyét a legjobbak között.

Read More

LEN Awards – Három szerb is jelölt az év játékosa díjra

filipovicsszerb2016Az ötből, három újdonsült szerb olimpiai-bajnok is jelölt a LEN-nél a 2016-os év legjobb játékosa díjra.  Filip Filipovics, Andrija Prlainovics, Braniszlav Mitrovics, (mindhárom szerb), Darko Brguljan (montenegrói) és Marko Bijacs (horvát) a jelöltek a 2016-os esztendő év játékosa díjra a LEN-nél. Filip Filipovics néhány hete már a Swimming World Magazine díját megkapta, most a LEN-nél […]

Read More

Dónusz Éva a kapitány

A négy pályázó közül Dónusz Évát választotta meg utánpótlás-kapitánynak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége. A négyes hajó tagjaként Barcelonában olimpiai bajnok korábbi sportoló az immár felnőtt-kapitány Hüttner Csabát követi a poszton. MKKSZ/UP-info • Négyen adták be pályázatukat a másodszorra meghirdetett … Bővebben

Read More

Az élvonal küszöbén

A bb1.hu szakportál összesítette, kik lehetnek azok a fiatalok, akik komolyabb szerephez juthatnak a férfi NB I/A-s kosárlabda-bajnokság 2016/17-es évadában. A névsor nem túl hosszú, s a szereplők közül többen elmúltak már húszévesek. UP-info • A Kaposvár–Sopron mérkőzéssel elkezdődött a … Bővebben

Read More