Birkózó-vb – Lőrincz Tamás túl van a sérüléseken

Lőrincz Tamás, a hazai rendezésű birkózó-világbajnokságra készülő magyar kötöttfogású válogatott egyik legjobbja több nehézséggel is küzdött idén, ám mostanra már semmi sem gátolja abban, hogy maximális erőbedobással végezze az edzéseket.

 

    „Kisebb sérüléseim voltak év elején, és év közben is. Többek között ezért is hagytam ki a Magyar Nagydíjat, de már kettőzött erővel dolgozunk, és remélem, hogy októberre meglesz a csúcsforma” – nyilatkozta az MTI-nek a háromszoros Európa-bajnok, aki 2013 után második alkalommal léphet szőnyegre hazai közönség előtt világbajnokságon.

    A 31 éves Lőrincz eredeti súlycsoportjában, 66 kilogrammban többek között olimpiai ezüstérmet nyert, ám a rendszeresen nagyon komoly és megerőltető fogyasztás miatt a számára sikertelen 2016-os riói játékok után feljebb ment, méghozzá rögtön két súllyal. Azóta pedig eddig minden világversenyen érmet nyert, a tavalyi és az idei Európa-bajnokságon is harmadik lett, míg a 2017-es párizsi vb-n  – a második orosz doppingvétsége miatt – második, így kiváló előjelekkel várja a budapesti versenyt.

    „Azt szoktam mondani, hogy 2016 után minden, ami jön, az csak ajándék. Próbálom a görcsösséget teljesen kihagyni a felkészülésemből, és tényleg jutalomjátékként felfogni ezt az évet. Fantasztikus időszak előtt állunk…” – jegyezte meg a Bp. Honvéd birkózója.

    A Papp László Sportarénában sorra kerülő világbajnokságon öccsével, a tavalyi Eb-győztes Viktorral egymást követő napon birkóznak, legalábbis az egyenes ági mérkőzéseket tekintve. Az új, kétnapos lebonyolítási rendszer miatt ugyanis az október 26-án kezdő Viktor, amennyiben döntőbe, vagy a bronzmeccsbe jut, illet ha vigaszágra kerül, akkor szombaton is érdekelt lesz, amikor bátyja megkezdi a küzdelmeket.

    „Jobb lett volna, ha mindketten ugyanazon a napon kezdünk, de így sem rossz. Viktor egy nappal előttem lép szőnyegre. Bízom benne, hogy mindent úgy csinál majd, ahogy azt eltervezte, aztán másnap kiszurkolja belőlem (is) az érmet” – mondta Lőrincz Tamás.

        A budapesti birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában.

Read More

Junior uszonyosúszó Eb: újabb négy magyar érem

Az Isztambulban zajló junior uszonyosúszó Európa-bajnokság második napján egy ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek a magyar fiatalok. A hétfői három éremmel együtt így már hétnél tart a 14 fős Eb-csapat, amelyből Hamlin Dorothy már háromszor is dobogóra – annak második fokára – állhatott.

 

Akárcsak a nyitónapon a lányok 100 méteres uszonyos gyorsúszó számában, 200-on is két magyarnak került a nyakába érem. A kaposvári Hamlin Dorothy ezúttal is a második helyen végzett, csak most Stadler Csenge ért célba mögötte harmadikként.

A fiúknál ugyanebben a számban Lengyeltóti Bence is felért a dobogóra, és szintén a harmadik helyet szerezte meg – ráadásul remek junior országos csúccsal – Kiss Blanka a 100 méteres búvárúszás döntőjében.

Bravúros módon a lány 1500 felszíni úszás során két magyar is országos rekordot ért el. Ez úgy volt lehetséges, hogy Hajnács Lili megjavította az eddig fennálló junior csúcsot, míg az ifjúsági korú létére a válogatottba került Varga Jázmin időeredményével az ifi országos rekordot írta át.

Junior uszonyosúszó Európa-bajnokság, a 2. nap magyar eredményei:

Lány 100 m búvárúszás: 3. Kiss Blanka (junior országos csúcs)

Lány 1500 m felszíni úszás: 4. Hajnács Lili (junior országos csúcs), 6. Varga Jázmin (ifjúsági országos csúcs)

Lány 200 m uszonyos gyorsúszás: 2. Hamlin Dorothy, 3. Stadler Csenge

Fiú 200 m uszonyos gyorsúszás: 3. Lengyeltóti Bence, 7. Kocsis Marcell

Lány 200 m felszíni úszás: 6. Kothencz Petra

Read More