Vad Lajos döntött!

VadLajos01A Honvéd jelenlegi vezetőedzője elmondta, hogyan alakul jövője. Vad Lajos a Digi Sport Reggeli Start című műsorában közölte, nem kell szégyenkeznie emiatt a 10 év miatt, meg lett töltve tartalommal. Tíz év alatt sikerült elérni, hogy a Honvéd ne süllyedjen el -tette hozzá. Folyamatosan a középmezőnyben vagy afelett végeztünk úgy, hogy nem volt megmondva, hogy […]

Read More

A magyar lovasoknak ott a helyük az élvonalban

A Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottsága ezúttal a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartotta aktuális ülését, ahol a Bizottság tagjai a magyar díjugratók olimpiáig vezető felkészülése mellett a Lovas Szövetség szabályzatainak esetleges módosításáról, illetve a lovassportok kommunikációjának új kihívásairól is szó volt.

Lóugrásban az olimpiáig

Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke beszámolt a magyar díjugratók szerepléséről a 2017-es gyermek, ifjúsági, illetve felnőtt Európa-bajnokságon.

A néhai Túri József sikerei után hosszú ideig hiába vártuk, hogy a kontinensviadalon ismét magyar díjugrató kerüljön a legjobb ötvenbe. Az utóbbi években azonban a díjugratóink versenyről versenyre bizonyítják, hogy magyar lovasoknak ott van a helyük az Európa-bajnokságon. 2013-ban Dániában, 2015-ben Németországban, idén pedig Krucsó Szabolcsnak köszönhetően ismét volt magyar lovas a top ötvenben. De a 4*-os linzi és 5*-os sopoti CSIO-n is a legjobbak között végzett a magyar válogatott.

A következő nagy kihívás 2018-ban Tyronban a Lovas Világjátékok keretében megrendezett világbajnokságon való részvétel, majd a 2019-es rotterdami Európa-bajnokság lesz. A távlati cél pedig, hogy a tokiói olimpián magyar lovasnak drukkolhassunk, illetve amennyiben hazánk megkapja a Nemzetközi Lovas Szövetségtől a 2021-es Európai Lovasjátékok rendezésének jogát, úgy ütőképes felnőtt díjugrató csapatot indíthassunk.

Szerencsére a soron következő generációkban is sok ígéretes lovas csillogtatta már meg a tehetségét. Szotyori Nagy Kristóf a Somorján tartott utánpótlás Európa-bajnokság eredményei közül külön kiemelte Weinhardt Virág teljesítményét, aki hatodik helyezésével kvótát szerzett hazánknak a buenos airesi ifjúsági olimpiára. A szakág vezetője kiemelte, hogy hazánk mindenképpen szeretne élni az indulás jogával. A kvótát felhasználó versenyző személyét jövő nyárig kell kijelölni.

A gyermek és ifjúsági Európa-bajnokságon megszerzett eredmények alapján hazánk továbbra is a legjobbak közé tartozik a térség országai közt. Az idei EB-n Magyarország utánpótlása meghatározó résztvevőként egy csapat és három kiemelt egyéni eredménnyel idén is elérte, hogy a kontinensviadal utánpótlás korosztályainak továbbra is kihagyhatatlan szereplője legyen – összegezte az eredményeket Szotyori Nagy Kristóf.

A lovassportnak is fejlődnie kell

A Bizottság napirendjére előzetesen felvett, a hazai lovassport egészét érintő javaslatok is rendre sorra kerültek az ülésen.

A Bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy az elmúlt időszakban a hazai lovassportban felmerült súlyos etikai, morális és szakmai problémák indokolják a Lovassport Szövetség Alapszabályának illetve Fegyelmi Szabályzatának átdolgozását a FEI vonatkozó szabályzataival összhangban.

Emellett mivel a magyar lovasok is egyre többen és egyre gyakrabban mutatkoznak be nemzetközi porondon is, illetve mivel a magyar lovassport is egyre inkább bekapcsolódik a nemzetközi lovasélet vérkeringésébe, megkerülhetetlen, hogy a hazai szabályozás nagyobb összhangba kerüljön a nemzetközi követelményekkel.

Mivel a szabályzatok módosítása közgyűlési, illetve elnökségi jogkör, a Bizottság következő feladata, hogy ezeket a döntéseket megfelelően előkészítse és a javaslatokat továbbítsa az Elnökség felé.

Hírét vinnék a sikereknek

Kiemelt hangsúlyt kapott a Magyar Lovas Szövetség, illetve a lovas élet kommunikációjának kérdése, hiszen a hazai lovassport fejlődése mára eljutott arra a szintre, amikor a megfelelő színvonalú, egységes kommunikáció elengedhetetlenné vált úgy a lovasok, mint a társadalom felé. Ebben napjainkra kulcsfontosságú szerep jut az online médiának, amire a Magyar Lovas Szövetség is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni.

Az utánpótlás-nevelés szempontjából kulcsfontosságú a lovassportok népszerűsítése, amihez versenyzőink nagyszerű eredményei kiváló lehetőséget adnak. A Bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy hasonlóan más sportágakhoz, a lovassportolók esetében is szükséges egy szabályzat kidolgozása arra vonatkozóan, hogy az ifjúsági és felnőtt válogatott tagjai mikor és milyen feltételek mellett nyilatkozhatnak.

Dr. Budai Gyula felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövőben egyre több sajtómegkeresés várható a lovassportok kapcsán.

Szintén egyetértés fogadta azt a javaslatot, miszerint időszerű egy olyan felület kialakítása, ahol a Lovasszövetséghez bárki eljuttathatja panaszát, észrevételeit, javaslatait.  

A teljes hazai lovasélet jobbítása a cél

„Célunk a magyar lovassport színvonalának további emelése, így elősegítve az olimpiai felkészülés sikerességét. Erre való tekintettel kérjük tisztelettel ajánlásaink megfontolását, illetve elfogadását!”

OB20171017-MLSZ-2

Résztvevők:           

dr. Budai Gyula- elnök

Stróbl Dorottya- MLSZ, Elnökségi főtitkár

Juhász Tibor- MLSZ, Elnökségi tag

Dr. Jármy Miklós- MLSZ, Elnökségi tag

Szotyori Nagy Kristóf- Díjugrató Szakbizottság, elnök

Baár Gábor-jegyzőkönyvvezető

2017.10.20. A beszámolót a Riderline, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere készítette.

Read More

Magyar Kupa: megvannak a továbbjutott csapatok

miskolc2017mk01Kialakult a negyeddöntő mezőnye a férfi Magyar kupában. Íme, a továbbjutott együttesek. Fotó: MVLC / facebook Még két mérkőzés hátra van, de az A-csoportból így is az Eger és a Miskolc továbbjutott. A B-jelű négyesből elsőként, veretlenül a Szolnok jutott a második körbe, míg másodikként a Vasas. A C-jelű négyesben az OSC végzett a csoport […]

Read More

A harmadik vereség

A címvédő kínaiak legyőzése után váratlan vereséget szenvedett a grúzoktól a Gledura Benjámin (17) nélkül felálló magyar férfiválogatott a Bakuban zajló sakkolimpián, Rapport Richárd (20) továbbra is nyeretlen világossal. Lakner Gábor • Ami tegnap bejött az ablakon, az ma kiment … Bővebben

Read More

Nagy csatában a Nagykanizsa nyerte az I. Aligátor Kupát

avustorna02Ötméteresek után dőlt el a felkészülési torna első helye, amelyet a Nagykanizsa bírt jobban a házigazda Szombathely ellen. Két-két győzelemmel várhatta a Nagykanizsa és a házigazda AVUS a zárónapot az első ízben megrendezett Aligátor-kupán. A felkészülési torna harmadik helyét a Kaposvár szerezte meg, mely az utolsó napot a Hódmezővásárhelyet verte két góllal. Az utolsó meccsen […]

Read More

A fiúk is a nyolcban

Az U18-as fiúválogatott mindkét csoportmérkőzését megnyerte a Debrecenben zajló 3×3-as Európa-bajnokságon, azzal követte a lányokat a negyeddöntőbe. Lakner Gábor • A fiúk is bemutatkoztak a Debrecenben zajló 3×3-as Európa-bajnokságon, és ők is szépszámú, ami pedig még annál is fontosabb, hangos … Bővebben

Read More

Rio 2016 – Parti András: Többé-kevésbé életem versenyét produkáltam.

A 24. helyen végzett Parti András, az utolsó riói magyar induló a hegyikerékpárosok terepversenyében az olimpia zárónapján. Rióban egész éjszaka és még vasárnap délelőtt is esett az eső, de a Deodoro régióban kialakított pálya ezzel együtt jó állapotúnak tűnt. Nagy tömeg gyűlt össze a rendkívül változatos – meredek emelkedőkkel, lejtőkkel, sziklás szakaszokkal tarkított – útvonal […]

Read More

Rio 2016 – Két magyar az olimpia toplistáján

Két magyar, a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és az immár ötszörös ötkarikás aranyérmes kajakos, Kozák Danuta szerepel a riói játékok tíz legeredményesebb sportolója között. A riói olimpia hírszolgálatának összeállítása szerint a ranglista első három helyén amerikai versenyző végzett: az úszó Michael Phelps és Katie Ledecky, valamint a tornász Simone Biles. Hosszú Katinka – […]

Read More