Szalay Iván díj: íme, a legjobb utánpótláskorú játékosaink

ált. polókép03Idén tizenhárom fiatal játékos részesülhetett a Szalay Iván díjban. Tavaly tíz, idén pedig tizenhárom tehetség is kiérdemelte a Szalay Iván díjat. Mint ismeretes, az elismerést a Szalay Iván Alapítvány kuratóriuma – melynek elnöke Kemény Ferenc – 1997 óta minden évben díjazza a legjobb utánpótláskorú vízilabdázót/vízilabdázókat. Az idén a lányoknál Zantletiner Noémi (Tatabánya, 2003), Sümegi Nóra (Dunaújváros […]

Read More

Öt arany eddig a kick-box világkupán

Busa Andrea duplázott, mellette Veres Roland, Görbics Gábor és Schersing András is aranyérmes lett a Budapesten zajló kick-box világkupa második versenynapján. A BOK Sportcsarnokban szombaton a súlycsoportos pointfighting küzdelmekre és néhány kiemelt ringes döntőre került sor.

 

Magyarországon a kick-box a legnépszerűbb sportok között van, megelőzve sok olimpiai sportágat – jelentette ki a világkupa ünnepélyes megnyitóján Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. „Az olyan sportágaknak, mint a karate és a kick-box nagyon fontos nevelő szerepük van” – tette hozzá a volt köztársasági elnök.

Az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága részéről Sárfalvi Péter azt hangsúlyozta, hogy a világkupa hatalmas lehetőség Budapest és Magyarország számára, hogy bebizonyítsuk: hazánk kiváló házigazdája és rendezője tud lenni egy ilyen nagy versenynek. Óriási számnak nevezte, hogy öt kontinens 38 országának 2600 versenyzője vesz részt a 24. Magyar Kick-box Világkupán. „Ha végignézzük a korábbi eredményeket, joggal reménykedhetünk benne, hogy sikeresek lesznek a magyar kick-boxosok” – jegyezte meg az államtitkár-helyettes.

Sárfalvi Péter szavait először Görbics Gábor váltotta valóra, ő volt a szombati kiemelt döntők magyar hőse a ringben. A full-contact szakág 67 kg-os magyar versenyzője szinte végig hátrányban volt lengyel riválisával szemben, mígnem az utolsó másodpercekben elképesztő hajrával megfordította az állást és összességében 2-1-es pontozással győzött.

A tatamikon a felnőtt magyar versenyzők közül Busa Andrea bizonyult legyőzhetetlennek, aki két súlycsoportban is aranyérmet nyert. Majdnem sikerült ugyanez Veres Rolandnak is: a tavalyi budapesti világbajnokságon négy aranyérmet nyert 19 éves versenyző a 63 kg-ban első lett, az 57 kg-os súlycsoport döntőjében azonban ezúttal rendkívül szoros küzdelemben kikapott orosz ellenfelétől.

 

Született egy aranyérem a zenés formagyakorlatok során is, ahol Schersing András végzett az élen.

 

A világkupa vasárnapi zárónapján befejeződnek a küzdelmek a ringekben, a tatamikon pedig a light-contact és a kick-light versenyszámokat bonyolítják le, míg a pointfighting szakágban a súlycsoport nélküli „királykategóriát”, a Grand Champion versenyszámot rendezik meg.

24. Magyar Kick-box Világkupa, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 2. Veres Roland, 3. Cselovszki Patrik
63 kg: 1. Veres Roland
74 kg: 3. Korpádi Tamás
+94 kg: 2. Balassa Tibor, 3. Koknya Péter
Nők:
50 kg: 3. Török Szonja
60 kg: 1. Busa Andrea, 2. Laurincz Boglárka
65 kg: 1. Busa Andrea
70 kg: 3. Nagy Henrietta
+70 kg: 3. Nagy Henrietta
Csapat:
3. Halker-Király Team

Light-contact:
Csapat:
74 kg: 2. Halker-Király Team, 3. Esztergomi KBSE
+74 kg: 1. Halker-Király Team, 3. Esztergomi KBSE

Full-contact:
Férfiak:
67 kg: 1. Görbics Gábor
Nők:
52 kg: 2. Busa Gabriella

Low-kick:
Nők:
56 kg: 2. Rákóczi Renáta

K1:
Férfiak:        
63.5 kg: 2. Habash Antoine
Nők:
60 kg: 2. Lehota Krisztina

Zenés formagyakorlat:
Hard style weapon:
Férfiak:
1. Schersing András, 2. Nagy Bálint Attila
Nők:
3. Gergely Enikő

Read More

Változás az Európa Kupában

általanos kép0123Az új sorozatban visszaléptek válogatottak, módosult a magyarok csoportja is. Mint korábban írtunk róla, a LEN (Európai úszószövetség) új sorozattal rukkolt elő, ami tulajdonképpen a világligához hasonló. Az új kiírásba a férfiaknál 14, még a nőknél 10 válogatott nevezett. Október elején meg is tartották a csoportok sorsolását, ami most módosult. Törökország ugyanis, mind férfi, mind […]

Read More

A pécsi tehetség megragadna a válogatottban

lajkomarton2017pecsKifejezetten doppingolt a keretedzésen töltött idő, és reméli, lesz még alkalma bizonyítani. Sokaknak ez volt az első edzésük a héten a magyar válogatottban, így Lajkó Mártonnak is. A fiatal tehtség így nyilatkozott tapasztalatairól.: Nagyon pozitív volt ez a pár nap, az első edzésen csak magunk voltunk, kedd délelőtt kicsit átmozgattunk, bemelegítettünk, passzolásokat és lövéseket gyakoroltunk, majd […]

Read More

Egerben megkezdődött a junior OB

Egerben a Kemény Ferenc Sportcsarnokban a késő estébe nyúlóan megkezdődött az idei év junior magyar bajnoksága. Itt közöljük az első napi eredményeket és a csütörtöki párosítást. A versenyek második napján 14 órakor kezdődnek a küzdelmek. A párosítás itt olvasható. Az eredmények itt olvashatóak.
Read More

Átadták a felújított margitszigeti Casinót

Budapest, 2017. július 24.
Elektromos töltõállomás a margitszigeti Casino felújított épületénél az avatás napján, 2017. július 24-én. Az épületet a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezõk használják.
MTI Fotó: Szigetváry ZsoltÁtadták hétfőn a margitszigeti Casino felújított épületét, amely a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezők egyik otthonául szolgál. Az ünnepség előtti sajtótájékoztatón Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az Ybl Miklós tervei alapján épített Casino – korábbi nevén Holdudvar – épülete teljes rekonstrukción esett át. Szántó Éva felidézte a Casino történetét, s […]

Read More

Hollandia is behódolt – Csoportgyőztes és negyeddöntős női válogatottunk a vb-n!

Budapest, 2017. július 20.
Csabai Dóra (j) és a holland Vivien Sevenich a nõi vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország - Hollandia mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdKétgólos sikert aratott női válogatottunk a csoport zárótalálkozóján a holland csapat ellen a vb-n. Folytatás hétfőn… Káprázatos volt megint a hangulat, mint mindig. A mai meccsen nekünk a csoportgyőzelemhez elég lett volna egy döntetlen is. Az első negyedben rendre futottunk az eredmény után. Először Meggens, majd ismerősünk, Van der Sloot talált be, de rendre érkezett […]

Read More

Érdi hagyományőrzés

Nemzetközi hírű birkózó- és szumóversenyt rendeznek a hét végén Érden, a hagyományos viadal ráadásul az utóbbi sportágban kvalifikációs megméretéssé léphet elő a nem olimpiai sportágak legfőbb seregszemléjének számító Világjátékokra. Lakner Gábor • Ahogyan a nyolcvanas évek óta szinte mindig, az … Bővebben

Read More