Vizes vb – Nem jutott döntőbe a Kormos, Fazekas-Gondos páros

Budapest, 2017. július 17.
Fazekas-Gondos Flóra és Kormos Villõ a 3 méteres nõi szinkronugrás selejtezõjében a 17. vizes világbajnokságon a fõvárosi Duna Arénában 2017. július 17-én.
MTI Fotó: Illyés TiborNem jutott be a női szinkronműugrás döntőjébe a Kormos Villő, Fazekas-Gondos Flóra páros a 17. vizes világbajnokságon hétfőn. A Duna Arénában rendezett délelőtti selejtezőben a magyar kettős, amely az idei Eb-n hetedik volt, a 19 duó közül a 17. helyen végzett, az öt ugrásra összesítésben 237,54 pontot kapott. “Sajnálom, hogy rontottam, edzésen jól ment ez […]

Read More

Grand Prix premier a 47. kiskunhalasi Május 1-én

Tradícionális időpontban, a most már Hirling József nevét viselő kiskunhalasi lovasbázis arénájában régiós, majd háromnapos, kiemelt, országos versenyt rendeznek. Ötödszörre kezdődik a díjugrató szakág Grand Prix sorozata, ahol a kvalifikálódott lovasoknak 150 cm-es pályát kell teljesíteni a másfél millió forintos pénznyereményért.  Idén első ízben egészül ki a sorozat a 12-14 éves, gyermek korosztállyal, akiknek 125 cm-es pályát kell  teljesíteniük és az U25-el, akik a 140 cm-es Grand Prixért lovagolnak. A kiskunhalasi versenyek történetében még sohasem volt ennyi nevező, közel háromszáz lónak kell boxot biztosítani.

Reméljük az időjárás a díjugrató sporttal lesz és a kiskunhalasi zöld gyepen teltház előtt lovagolhatnak legjobb díjugratóink, de aki nem tud ellátogatni a Bács-Kiskun megyei városba, az a RiderLine Online TV-n péntek reggeltől hétfő estig követheti az eseményeket.

17522573 1292360757508699 5832775721688539049 n

Read More

Sorsolják a pontozókat is

Javában zajlik a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) nemzetközi kongresszusa. Az eseményen a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Csötönyi Sándor is jelen van. Az első nagy horderejű változtatást pedig már meg is szavazták az egybegyűltek: jelentősen változtattak a versenyek pontozási rendszerén. UP-info … Bővebben

Read More

Évzáró csaták

A húszéves Galambos Ramóna is szőnyegre lép a jövő hét végén Budapesten, a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán. Nagy Lajos szövetségi edző szerint tanítványa teher nélkül, felszabadultan versenyezhet. Lakner Gábor • A jövő hét végén a Syma-csarnokban rendezik meg a nem … Bővebben

Read More

Kell egy csapat

Legutóbbi cikkünkben a férfi kézilabda NB I-ből utolsó budapesti csapatként kieső PLER-Budapesttel foglalkoztunk, és azt vizsgáltuk, milyen hatással van a klubok utánpótlás-nevelésére az a tény, hogy a férfivonalon nincs élvonalbeli együttes. A kialakult helyzetről és a lehetséges megoldásokról most a … Bővebben

Read More

Fiatalításban az élen

Az elmúlt idényben a PLER-Budapest kiesett a férfi kézilabda NB I-ből, így nem maradt fővárosi együttes az élvonalban. Az utánpótlás-nevelésre közismerten hangsúlyt fektető klub felnőtt vezetőedzőjével és utánpótlás-igazgatójával beszélgettünk arról, hogy ez milyen hatással lesz a fiatalokra. Majer Dániel •Jelenleg … Bővebben

Read More

Továbbra is a világ élmezőnyében vannak a magyar kick-boxosok

Magyarország megnyerte a csapat aranyérmet a görögországi kick-box Európa-bajnokságon. A Veres Roland, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián, Veres Richárd, Szabó Dorina, Nagy Henrietta összetételű válogatott a negyeddöntőben Bulgáriát győzte le 13-4-re, az elődöntőben pedig Írországot múlta felül 18-12-re. A döntőben aztán Olaszország következett, ahol Király István szövetségi kapitány együttese hosszabbítás után 17-15-re nyert, ezzel megvédte címét Loutrakiban.

A kontinensbajnokság utolsó döntős napján a pointfighting veterán mezőnyben a 41 éves Csikós Péter a 94 kilósok között szerzett Európa-bajnoki címet. Az 50 évesek között a +94 kilogrammos kategóriában Tóth István is éremszerző lett, miután súlycsoportjában második lett, Puravecz Péter pedig bronzérmet gyűjtött be zenés formagyakorlatban.

A magyar csapat így 9 aranyéremmel, 5 ezüsttel és 2 bronzéremmel fejezte be azt az Európa-bajnokságot, amelyen 34 ország vett részt. Görögországban 17 nemzet versenyzői szereztek Európa-bajnoki aranyat. Az összesített éremtáblázaton Magyarország a második helyen zárt Oroszország mögött, megelőzve Olaszországot és Németországot.  

Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke az Eb-zárónapján elmondta, hogy ezen a világversenyen egy nagyon egységes magyar küldöttség vett részt. „Mindenki mindenkinek segített, a hullámvölgyekből a versenyzők külön kérés nélkül is kisegítették egymást, ennek a csúcspontja a pointfighting csapatverseny volt, amelyet nagyon kiélezett küzdelemben az utolsó érvényes találatig tartó küzdelemben nyertünk meg. Annak is különösen örülök, hogy mind a négy szakágban szereztünk érmet, természetesen a pointfighting szakág kiemelkedik, ahol toronymagasan vezetjük az éremtáblázatot 11 éve, és még a csapatversenyt is sikerült megnyernünk. A pointfighting csapatnál külön örültem annak, hogy számos fiatal teljes jogú tagja lett a válogatottnak, és a helytállásukkal, a most távollevő nagy neveket tudták helyettesíteni. Király István mesteredző munkája külön említést érdemel, mert az ő vezetésével ez a magyar pointfighting válogatott továbbra is őrzi első helyét ebben a szakágban. Ha az edzői munkáról beszélünk, áttérve a kick-light szakágra, ismét csak dicsérni tudom Dancsó Zoltán és Olasz Attila szövetségi edzők tevékenységét, akik összesen hat versenyzőt hoztak ki, és ebből négy döntős lett” – mondta Galambos Péter, aki kiemelte: a magyarok számára ez a kontinensbajnokság volt a jövő évi budapesti világbajnokság főpróbája. 2017-ben ugyanezeket a szabályrendszereket fogjuk látni a világbajnokság műsorán.

A kick-box sportág világszervezete, a WAKO a formagyakorlatok mellett hat küzdelmi szakágban rendez hivatalos versenyeket. A kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le, míg a félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező point-fighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak. A világesemények kezelhetősége végett a szakágakat szétosztották, így két helyszínen és időpontban bonyolítják le a páratlan években a világbajnokságokat, illetve a páros esztendőkben az Európa-bajnokságokat. A görögországi Eb-n a hat küzdelmi szakág közül a point-fighting, a kick-light és a full-contact európai elitje mérte össze tudását. Az idei light-contact, low-kick és K1 Eb-t október végén rendezték Mariborban.

Helyszíni tudósítás Görögországból:

Loutraki, Görögország
Full-contact, kick-light, zenés formagyakorlat és pointfighting kickbox Európa-bajnokság

 

Pointfighting csapatarany, veterán arany és ezüst és formagyakorlat bronz a zárónapon!

Veres Rolandot választotta meg a nemzetközi szövetség irányító testülete, a WAKO Board az Európa-bajnokság legjobb férfi versenyzőjének!

Elérkezett a görögországi kickbox Európa-bajnokság utolsó versenynapja. Szombaton két veterán döntőben, a kemény stílusú fegyveres formagyakorlat versenyszámban és a pointfighting csapatküzdelemben voltunk érdekeltek.
Először Tóth István lépett tatamira, és kifejezetten jó első menet után ír ellenfele elhúzott tőle, és a megszerzett előny kitartott neki a mérkőzés végéig, így Tóth István nyakába egy ragyogó ezüstérem került.
Utána következett Csikós Péter, aki már az első menetben megüzente olasz ellenfelének, hogy az arany a mai nap az ő nyakába kerül. A második menet kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de a lényegen ez sem változtatott, Csikós Péter hat évvel a 2010-ben ugyanitt megszerzett felnőtt bronzérme után első veterán Európa-bajnoki címét szerezte.
A veterán döntők után következett a pointfighting csapatküzdelmek sora, melynek a végén ismét a magyarok nyertek – mondhatni szokás szerint, mert a legutolsó öt Európa-bajnokságon ez a magyar csapat nem talált legyőzőre.
A Formagyakorlatban is örülhetett a magyar csapat, Puravecz Péter egy dinamikus, jó ritmusú, akrobatikus elemekkel megtűzdelt kata után megérdemelten vehette át a bronzérmet, így Magyarország erről az Európa-bajnokságról úgy tér haza, hogy minden szakágban lett érmes versenyzőnk!

Eredmények:

Pointfighting

94 kg veterán döntő: Csikós Péter (41 éves, Egyesület: Hunyadi SE, Edző: Szűcs Zoltán, legjobb eredményei: 3x felnőtt világbajnoki 2. helyezett, 3x felnőtt Európa-bajnok) – Petito Luigi (ITA) ellen pontozásos győzelem (11-5), így Csikós Péter 2016 veterán Európa-bajnoka pointfightingban!

1. menet: 8-2

2. menet: 11-5

Péter a mérkőzést végig vezetve nyerte meg első veterán Európa-bajnoki címét, olasz ellenfelének esélyt sem adva a mérkőzés kontrollálására.

 

+94 kg veterán döntő: Tóth István (50 éves, Egyesület: Beremendi Építők SE, Edző: önmaga edzője, legjobb eredményei: 2x felnőtt világbajnoki 3. helyezett, felnőtt Európa-bajnoki 2. helyezett) – Dave Heffernan (IRL) ellen pontozásos vereség (10-18), így Tóth István 2016 Európa-bajnoki ezüstérmese veterán pointfightingban!

1. menet: 7-8

2. menet: 10-18

Az ír úriember a veterán világbajnok, akit a sportszerető közönség ismerhet a 2005-ben megrendezett szegedi kickbox világbajnokságról, ahol bronzérmet szerzett, és éppen az egy kategóriával lejjebb döntőző Csikós Péter állította meg őt az elődöntőben. Most ez a bravúr a magyar versenyzőnek nem sikerült, hiába tett meg mindent tőle telhetőt, az ír versenyzőnek mindig volt kész válasza Pisti próbálkozásaira, így Pisti nyakába a múlt hónapban Mariborban megszerzett light-contact bronzérem után egy még szebben csillogó ezüstérem került

 

Pointfighting csapatküzdelem

 

Magyarország (Veres Roland (17 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: felnőtt világbajnok, 4x felnőtt Európa-bajnok), Mórádi Zsolt (28 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: 8x felnőtt világbajnok, 10x felnőtt Európa-bajnok), Jároszkievicz Krisztián (29 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: Küzdősport Világjátékok-győztes, 7x felnőtt világbajnok, 10x felnőtt  Európa-bajnok), Veres Richárd (25 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: 4x felnőtt világbajnok, 8x felnőtt Európa-bajnok), Szabó Dorina (18 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: felnőtt Európa-bajnok, felnőtt világbajnoki 3. helyezett), Nagy Henrietta (23 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: 3x felnőtt világbajnok, 4x felnőtt Európa-bajnok), szövetségi kapitány: Király István mesteredző

 

A világ- és Európa-bajnoki címvédő magyar csapat kiemeltként kezdett az Európa-bajnokság utolsó küzdelmi versenyszámában, így a nyolcaddöntő helyett feszült figyelemmel vártuk, ki jut tovább a Bulgária – Ausztria mérkőzésen. A bolgár csapat jobban akarta a győzelmet, így ők lettek a negyeddöntőben az ellenfeleink.

 

Pointfighting csapat Európa-bajnokság, negyeddöntő, Bulgária ellen:
Magyarország – Bulgária: 13-4; (6-2, 3-1, 3-0, 1-1)
1. menet: Nagy Henrietta – Madlen Dimitrova 6-2

2. menet: Veres Roland – Mincho Hadjiev 3-1

3. menet: Mórádi Zsolt – Kirill Petrov 3-0

4. menet: Veres Richárd – Emmanuil Dimitrov 1-1

A pontszámok nem tükrözik a fiatal bolgár csapat keménységét és elszántságát, de szerencsére ez nem volt elég a címvédő magyar válogatott elleni sikerhez. Heni megadta az alaphangot, komoly előnybe hozva a magyar csapatot, és ezt az előnyt Roland és Zsolt tovább tudta növelni, így a végére az utolsó menet lényegében tét nélküli, de nagyon kemény küzdelmet hozott Ricsi és az 5x világ- és 5x Európa-bajnok bolgár fiú között, de a lényeg, hogy nyertünk, és Magyarország bejutott a legjobb négy közé az elődöntőbe!

Pointfighting csapat Európa-bajnokság, elődöntő, Írország ellen:

Magyarország – Írország: 18-12; (2-0, 4-4, 5-5, 7-3)
1. menet: Szabó Dorina – Shauna Bannon 2-0

2. menet: Veres Roland – Jordan White 4-4

3. menet: Veres Richárd – Robbie McMenamy 5-5

4. menet: Mórádi Zsolt – Gareth Ryan 7-3

Kemény, harcos mérkőzésen jutott tovább a magyar csapat a döntőbe az íreken keresztül. Most Richárd és Roland voltak azok, akik a megszerzett előnyt tartották, míg Dorina és Zsolt voltak az elsődleges csapásmérő ereje a magyar válogatottnak.
A mérkőzésen ugyan voltak kisebb izgalmak, de a vége meggyőző, hat pontos különbség lett, így kerültünk a döntőbe, ahol az ősi, legnagyobb rivális Olaszország csapata került be hozzánk.

 

Pointfighting csapat Európa-bajnokság, döntő, Olaszország ellen:
Magyarország – Olaszország: 17-15 hosszabbítás után; (1-2, 5-4, 5-5, 1-1, 6-4)

1. menet: Szabó Dorina – Roberta Cavallaro 1-2

2. menet: Veres Roland – Riccardo Albanese 5-4

3. menet: Veres Richárd – Daniele Farina 5-5

4. menet: Mórádi Zsolt – Davide Guffanti 1-1

Hosszabbítás: Szabó Dorina – Roberta Cavallaro 6-4

Szabó Dorina sérült bokával is emberfeletti teljesítményt nyújtott a hosszabbításban, így az utóbbi évek legfeszültebb, legszorosabb döntőjében a magyar pointfighting csapat megvédte Európa-bajnoki címét, és jelezte, hogy ugyan nagy nevek hiányoztak erről a mostani Európa-bajnokságról, de a magyar csapat így is a torna legegységesebb, legfelkészültebb, mentálisan legerősebb csapataként lépett minden esetben a tatamira. Az évek óta tartó megalkuvást nem tűrően kemény és szisztematikus munka ismét meghozta gyümölcsét, a fiatalok beépítése a csapatba zökkenőmentesen sikerült, és ennek eredményeként elmondható, hogy a magyar pointfighting csapat ellen már öt éve nincsen ellenszere senkinek a bolygón, és ez komoly reményekre jogosít a jövő évi, budapesti világbajnokságon is.

 

Zenés formagyakorlat:

 

Kemény stílusú fegyveres kata:

Puravecz Péter (35 éves, Egyesület: Contact KHTE Orosháza, Edző: önmaga edzője, legjobb eredményei: világkupa-győztes, 3x felnőtt magyar bajnok) katanával
 

44.9 pont, harmadik hely, így Puravecz Péter 2016 bronzérmese a zenés formagyakorlat Európa-bajnokságon!
Magyarországon a formagyakorlat versenyszám nem igazán terjedt el, ezért üdítő látni, hogy van magyar versenyző is a legjobbak között. Most Péternek sikerült a bravúr, és egy igen értékes bronzéremmel gyarapította a magyar csapat eddig is tekintélyes éremgyűjteményét.

 

KAPITÁNYI ÖSSZEFOGLALÓK

 

A szövetségi kapitányok az alábbiakban értékelték az Európa-bajnokságot:

Juhász Gábor, full-contact: A full-contact mezőny hozta azt a magas színvonalat, amelyre számítottunk. A női versenyzőink nyert meccseik után komoly ellenfelekkel szemben maradtak alul, nehézsúlyú férfi versenyzőnk is küzdelmes mérkőzésen maradt alul. Összességében egy bronzéremmel zártuk az Európa-bajnokságot. A ringes szakág hazánkban kevés versenyzővel rendelkezik, így komoly kihívás előtt állunk, hogy a jövő évi budapesti világbajnokságra megfelelően ütőképes csapatot állítsunk ki, és méltó módon képviseljük hazánkat a ringben is. Fejlődnünk kell még mind mozgásban, ütőerőben, taktikában, létszámban és mérkőzésszámban egyaránt. A Magyar Kick-box Szakszövetség célul tűzte ki, hogy jövő évben számos hazai és külföldi versenyre jussunk el, és a nemzetközi tapasztalatokat a hazai világbajnokságon hasznosítani tudjuk.

 

Dancsó Zoltán, kick-light: Büszke vagyok, hogy 6 versenyzővel 4 döntőnk volt, ezt látatlanban előre is aláírtuk volna Attilával. Egy évünk volt, és ennek a tükrében azt mondom, hogy a jövő évi világbajnokságra készülő csapat gerincét kialakítsuk, és ehhez a maghoz szeretnénk, ha a jövőben folyamatosan minél több fiatalt tudunk beépíteni, akik remélhetőleg a budapesti világbajnokságon  egy fényesebb és bővebb éremkollekciót tudnak otthon tartani. Jövőre tervben van, hogy év közben is több összetartást szervezzünk a felnőtt és a junior keret tagjainak, és egységesen, magyar zászló alatt megjelenni velük a nemzetközi porondon, üzenve így a többi nemzetnek, hogy velünk is komolyan számolni kell.
 

Olasz Attila, kick-light: Az éremtáblázat is tükrözi azt, hogy nagyon kiegyenlített a mezőny, 9 ország szerzett aranyérmet a 15 súlyban, a mi 4 döntőnk az várakozáson felüli volt, hiszen csak 6 fővel vettünk részt, mindenféleképpen a jövőre nézve ez pozitív, hiszen a tavalyi vb-hez képest hatalmas előrelépés. A jövő évi budapesti világbajnokságra célunk egy teljes válogatott összerakása, amivel megpróbálunk az éremtáblázat első három helyén végezni. Ehhez úgy érzem, megfelelőek lesznek a körülmények, és el fogjuk tudni végezni a megfelelő mennyiségű munkát. Gratulálok minden kick-light versenyzőnek, hiszen mindenki nyert mérkőzést, és ha veszített is, emelt fővel tette. Reméljük, hogy ez a szereplés erőt ad ezeknek a fiataloknak ahhoz, hogy jövőre hazai közönség előtt több és fényesebb érem maradjon otthon. Szeretnék köszönetet mondani a szövetségnek, hogy biztosította számunkra a megfelelő körülményeket, hogy ezeket az eredményeket elérhessük.

Király István, pointfighting: Az eredmények önmagukért beszélnek.

 

ELNÖKI ÖSSZEFOGLALÓ:

Galambos Péter, Magyar Kick-box Szakszövetség: Elsősorban azt emelném ki, hogy a magyar csapatban milyen erős volt a csapategység, jó volt megélni azt, hogy mennyire együtt volt mindenki, hogy mindenki mindenkinek segített, a hullámvölgyekből a versenyzők külön kérés nélkül is kisegítették egymást, ennek a csúcspontja a pointfighting csapatverseny volt, amelyet nagyon kiélezett küzdelemben az utolsó érvényes találatig tartó küzdelemben nyertünk meg. Annak is különösen örülök, hogy mind a négy szakágban szereztünk érmet, természetesen a pointfighting szakág kiemelkedik, ahol toronymagasan vezetjük az éremtáblázatot 11 éve, és még a csapatversenyt is sikerült megnyernünk. A pointfighting csapatnál külön örültem annak, hogy számos fiatal teljes jogú tagja lett a válogatottnak, és a helytállásukkal, a most távollevő nagy neveket tudták helyettesíteni. Király István mesteredző munkája külön említést érdemel, mert az ő vezetésével ez a magyar pointfighting válogatott továbbra is őrzi első helyét a pointfighting szakágban.Ha az edzői munkáról beszélünk, áttérve a kick-light szakágra, ismét csak dicsérni tudom Dancsó Zoltán és Olasz Attila szövetségi edzők tevékenységét, akik összesen hat versenyzőt hoztak ki, és ebből négy döntős lett. Most csak egy aranyérmet sikerült szerezni és három ezüstöt, de nyilvánvalóan ez az eredmény már reménykedésre ad okot, figyelembe véve azt, hogy a tavalyi világbajnokságon a kick-light szakágnak nem volt nyert mérkőzése. Nagyon reménykedem benne, hogy ez egy új sikerszéria kezdetét jelenti, amiért persze nagyon sokat kell dolgozni. A full-contact szabályrendszerben három versenyző közül egy nyert bronzérmet, ebben a szakágban egész biztosan még nagyon sok munka vár ránk. Hosszú-hosszú idő óta először indult magyar versenyző a zenés formagyakorlat szabályrendszerben, és Puravecz Péter rögtön első alkalommal bronzérmet nyert. Az EB-szereplésünket sikeresnek ítélem, és ez azért is fontos, mert gyakorlatilag ez volt számunkra a jövő évi budapesti világbajnokság főpróbája, hiszen 2017-ben ugyanezeket a szabályrendszereket fogjuk látni a Világbajnokság műsorán. Minden résztvevőnek ezúton szeretném megköszönni a részvételt.

Read More

Príma premier

Az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL) rendezőként is bemutatkozó MAFC a pályán is helytállt az U16-os fiútornán, három győzelemmel és mindössze egyetlen vereséggel a legjobb magyar csapatnak bizonyult. Lakner Gábor • A MAFC hétvégén rendezőként is bemutatkozott az Európai Ifjúsági … Bővebben

Read More

Elittorna a Gabányiban

Budapesten, a MAFC otthonául szolgáló Gabányi László Sportcsarnokban rendeznek tornát péntektől vasárnapig az U16-os fiú Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL). A megméretésen három magyar és hat külföldi együttes lép parkettára. Lakner Gábor • Egyre több korosztályban kapcsolódnak be a magyar … Bővebben

Read More

Veretlen MAFC, nyeretlen SKC

Megkezdődtek az NB I/A-s U20-as férfibajnokság küzdelmei, a táblázatot a mindhárom mérkőzését megnyerő MAFC vezeti, a pillanatnyi sereghajtó – négy vereséggel – a Soproni KC. Lakner Gábor • A kiemelt korosztályos kosárlabda-bajnokságokhoz hasonlóan az NB I/A-s U20-as férfibajnokság küzdelmei is megkezdődtek. A … Bővebben

Read More

Nagy csapás érte a Szolnokot

andrijaprlainovicsszolnok02Az idei évben már biztos nem játszhat a Szolnok friss olimpiai bajnoka… A Reccótól sikerült elcsábítani a nyáron Andrija Prlainovicsot. A Szolnoknál sokat várnak a világ-, és Európa-bajnoktól, nem mellesleg a játékos augusztusban a szerb válogatottal felálhatott az olimpiai dobogó tetetjére is. A játékos az ősszel kapcsolódott be a bajnoki címvédő együttes munkájába. Azonban a […]

Read More