Sárvári szkander országos bajnokság – nemzetközi mezőnyben avattak bajnokokat

Nemzetközi mezőny a szkanderosok országos bajnokságán! A sárvári ob-n ugyanis bolgár, orosz, ukrán és török versenyzők is asztalhoz álltak.

 

A magyar válogatott tagjai közül többen is eredményesek voltak. Az ob ismét remek lehetőséget biztosított arra, hogy a megváltozott korosztály- és súlycsoportváltásokat nemzetközi mezőnyben ’tesztelhesse’ a szakvezetés.

„Ezen az ob-n fantasztikus mezőny jött össze. Több feltörekvő klub bizonyította, hogy remek munkát végeztek az elmúlt időszakban. Több érdekes eredmény is született, többek között a masters korosztályú Dobrocsi József a felnőtt korosztályban is elindult, és ott bronzérmes lett. A paraversenyző Simon Dani pedig – a saját kategóriáján kívül – a juniorok között is győzni tudott. Visszatérve a klubokra: a szkander-társadalom egyre szélesebb. Győrben, Bakonyszentivánon például egyre többen sportolnak a korábbi meghatározó klubok mellett” – összegzett Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke azután az ob után, amely csapatversenyét a Dóró Team nyerte meg.

A szkander-válogatott a nyár folyamán folytatja a felkészülést a hazai rendezésű Világkupára, a Judgement Day-re, amelyet szeptemberben rendeznek meg Verőcén.

Read More

Shane Tusupnak levélben kell elnézést kérnie korábbi edzőtársától

shanetusupMTIkovacsA Fővárosi Törvényszék első fokon kötelezte Shane Tusupot, hogy korábbi kollégája, Darren Ward meglökéséért magánlevélben kérjen bocsánatot, valamint eltiltotta a további jogsértéstől. Fotó: Kovács Anikó / MTI A nem jogerős bírósági ítélet szerint – mely csütörtökön, a tanúk és pereskedő felek többszöri meghallgatása után született meg – az alperes, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka […]

Read More