Címke: célokról
50 éves a Speciális Olimpia-Irány Abu Dhabi!
Várunk mindenkit szeretettel szeptember 22-én, szombaton a budapesti Hősök terén, ahol megünnepeljük az 50-es évfordulót és bemutatjuk a jövő évi Nyári Világjátékokra utazó 88 fős magyar delegációt is! A sajtónyilvános esemény a tervek szerint 17.00 órakor kezdődik és 21.30-ig tart! Ünnepeljünk együtt a főváros szívében!
Világliga: a szerbek és a horvátok bekezdtek
A Világliga európai selejtező nyitányán, a szerbek és a horvátok semmit nem bíztak a véletlenre. Fotó: waterpoloserbia.org Nem jelentett gondot a szerbeknek Románia. A címvédő kilenc góllal győzött, legeredményesebb játékosuk pedig Viktor Rasovics volt, aki hármat dobott. A B-csoportban a horvátok 14-4-re győztek az oroszok ellen. Ivica Tucak együtteséből Loren Fatovics öt gólt is jegyzett. A […]
Bajnokok Ligája: az OSC elkezdi
Rögtön az első selejtezőkörben már medencébe ugrik az újbudai együttes, ráadásul nem mindennapi helyszínen. A Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörére kerül sor, amiben az OSC révén magyar csapat is érdekelt. Az Eger majd később kapcsolódik be, még a címvédő Szolnok már ott van a főtáblán. Az újbudai együttes új edzővel – Petik Attilával – és új […]
Grassroots: ismét Európa Kupa-döntőt rendeznek Kecskeméten
Hatodik éve találkoznak a gyermekotthonokban élő fiatal labdarúgók Kecskeméten az MLSZ támogatásával sorra kerülő nemzetközi tornán.
Strandkézis győzelmek és evezős negyedik hely a Világjátékokon
Hibátlanul kezdte meg szereplését a magyar férfi strandkézilabda válogatott a július 20. és 30. között zajló Világjátékokon. A wroclawi multisport-eseményen ergométereseink egy-egy negyedik, ötödik és hatodik helyet szereztek.

Jól mutatkozott be a strandkézis együttes. A magyar férfiak első találkozójukon 2-0-ra győztek a hazai közönség által támogatott lengyel válogatott ellen. Gulyás István szövetségi edző együttese 26-24-re és 17-16-ra nyerte a két játékrészt. Az esti összecsapáson Egyiptom ellen is mindkét félidőt hozták a mieink: 19-14-es és 23-12-es eredménnyel lett meg az újabb 2-0-ás diadal.
„Jól zártuk a napot. Éremért jöttünk a Világjátékokra és úgy gondolom, hogy ott is leszünk a végelszámolásnál. A szintén veretlen horvátok elleni meccsen dől majd el a csoportelsőség. Pár hete az Eb-n nem úgy sikerült ellenük, ahogy szerettük volna, most mindenképpen vissza akarunk vágni nekik.” – nyilatkozta a csapat játékosa, Kun Attila.
A Wroclawban meghívott sportágként szereplő ergométeres evezésben a 2000 méteres versenyszámokat bonyolították le szerdán. A férfiaknál a magyar Világjátékok csapat egyedüli, olimpiát is megjárt sportolója, Pétervári-Molnár Bendegúz remekül versenyzett: a futam során többször is állt érmes helyen, de végül negyedik lett.
„Abszolút elégedett vagyok, márcsak azért is, mert előzetesen a hatodik-hetedik helyre saccoltam magam. A jelenlegi tudásomhoz képest is jót húztam. Néztem a bronzérmes időt, arra most még nem vagyok képes, de majd a jövőben… Az igazság az, hogy azért az evezés közelebb áll hozzám, és a következő olimpiáról szeretnék érmet hozni haza.” – értékelt Pétervári-Molnár Bendegúz.
A könnyűsúlyú férfiak mezőnyében a szintén a tokiói olimpiai részvételt megcélzó Tamás Bence az ötödik helyen zárt. A nőknél Fekete Beatrix hatodik lett.
A magyar erőemelők egyetlen wroclawi képviselője, Szabó Ágnes 260 kg-os országos csúcsot ért el a guggolásban, összesítésben pedig a kilencedik helyen végzett a szupernehézsúlyú nők mezőnyében.
A tájékozódás futásban a középtávú versenyeket rendezték meg szerdán a Világjátékokon. A magyarok közül a nőknél Gyurkó Fanni 24., Weiler Virág 28. lett. A férfiaknál Baumholczer Máté a 31., Bakó Áron pedig a 34. idővel ért célba.
Biztatóan szerepel az íjász Kakas István. A csupaszíj kategóriában a méretlen táv versenyszáma után a dobogós harmadik helyen állt, majd a mért táv számának lebonyolítását követően az ötödik helyről várja a csütörtöki folytatást.












