Gól kell a visszavágón

A Puskás Akadémia U19-es együttese hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a PAOK-kal az UEFA Ifjúsági Liga első fordulójának első mérkőzésén. Írásunkban a főszereplők mondják el véleményüket az összecsapásról. Lakner Gábor • Ahogy arról beszámoltunk, a Puskás Akadémia hazai pályán 1-1-es … Bővebben

Read More

Táncot népszerűsít az olimpikon!

Pattantyús gőzerővel készül a hazai Európa-bajnokságra

 Pattantyús Ádám amellett, hogy asztaliteniszezik, évről évre megrendezi a Tánciskolák Éjszakáját. A Rióban a 2. körig jutó asztaliteniszező már az októberi hazai Európa-bajnokságra készül.

 „A táncot nekem egy szakítás hozta el. Felejteni akartam, szerettem volna új emberekkel megismerkedni és beiratkoztam egy tánctanfolyamra. Nagy táncos nem lett belőlem, de például egy lakodalomban több stílusban is, ismerve az alaplépéseket, bátran lépek a táncparkettre. Nem mellesleg a tanfolyamon ismertem meg a feleségemet is. Amikor tehetem, versenyekre is elmegyek, élvezem a hangulatát, és szurkolok a magyar versenytáncosoknak” – mondja Pattantyús.

 „Az olimpia után volt egy kis pihenő, de most már az új szezonon van a fókusz. Gőzerővel készülök, mert októberben Magyarország asztalitenisz Európa-bajnokságot rendez. Fantasztikus érzés lesz hazai közönség előtt asztalhoz állni” – mondta a válogatott játékos.

 Az ősz egyik legfontosabb hazai sporteseményét, az asztalitenisz Európa-bajnokságot, október 18. és 23. között rendezik meg Budapesten, míg a Tánciskolák Éjszakáját szeptember 9-én bonyolítják le. Az idei esemény központi helyszíne a Gozsdu Udvar lesz.

Read More

Gyurta Dániel szeretné folytatni a munkát Széles Sándorral

Gyurta DánielA sikertelen riói olimpiai szereplés után is szeretné folytatni a közös munkát Széles Sándor edzővel az úszó Gyurta Dániel. A 200 méteres mellúszás londoni bajnoka Rióban már az előfutamban kiesett és összesítésben csak a 17. lett. Az M1 Ma este című keddi adásában elmondta: szeretné folytatni a munkát Szélessel, ám a Széles által az edzőkollegákkal […]

Read More

Az Érchegység emelkedőin

Remekül helytálltak az ifjúsági országúti kerékpározók a Csehországban megrendezett Békeversenyen, a tipográfiás Peák Barnabás 22. helyen zárt összetettben. UP-info • Az ifjúsági országútikerékpár-válogatott Csehországban vett részt a hagyományos Course de la Paix Junior nevű Világ Kupa-viadalon, közismert nevén a Békeversenyen. … Bővebben

Read More