Szotyori Nagy Kristóf nyerte az 52. Hortobágyi Nagydíjat

A Hortobágyi Lovasnapok fél évszázados múltjával az ország meghatározó és országhatárokon átívelő ismertségű rendezvényévé nőtte ki magát, melyben a díjugratás mindig is meghatározó szerepet kapott. A rendezvény legnézettebb programja minden évben a Nagydíj, melyet ezúttal is több tízezer néző előtt bonyolítottak le. A 130 centiméterre kiírt összevetéses versenyszámra 27 lovas tudta magát kvalifikálni, akik közül kilencen teljesítették hiba nélkül az alappályát.

Izgalmas összevetésben, az utolsóként rajthoz álló Szotyori Nagy Kristóf és Timpex Glória egy tizedmásodperccel vette át a vezetést, így ő vehette át a győztesnek járó Hollóházi Porcelán vázát.

IMG 1036

Hatalmas tapsvihar fogadta a második helyen végző fiatal lovashölgyet is, aki nem volt más, mint Bandi Zsanett és lova Quality Rose.

Harmadik helyen végzett a tavalyi győztes Ifj. Máté István, aki ezúttal Fly Boyt lovagolta.

Negyedik helyen szintén egy debreceni versenyző végzett, mégpedig Fekete Antal és Karola, akik az előző nap megrendezett kitartásos magasugratásban egészen 192 centiig hibátlanul ugratva végeztek az első helyen.

Ötödik helyen a Mátai Ménes hazai versenyző párosa, Szladek Máté végzett saját kiképzésű 7 éves ménjével, Hámorral, aki élete első nagydíját ugratta. Külön öröm volt egy, a Ménes által tenyésztett fiatal lovat látni a díjkiosztáson.

Hatodik helyen pedig a Zsákai Kft. színeiben versenyző gyöngyösi versenyző, Majláth Csaba végzett aki Crystal lovagolta.

A délelőtt megrendezett Dunka Csaba Emlékverseny is közönségsikert aratott, a nézők lelkesen tapsoltak a pontgyűjtő versenyszámban sikeresen szereplő lovasoknak.

A versenyszámot a hétvége folyamán többször is helyezett Ifj. Máté István nyerte Stakkairaval, akik a 140 centiméteres Joker ugrást mindkétszer hibátlanul küzdötték le. Második helyen a szintén végig eredményesen szereplő Mráz Tamás végzett Elzinoval, harmadik pedig a debreceni színekben versenyző Kiss Lilla lett Bieshorst V/D Zuuthoeve nyergében.

A hétvége folyamán Balatonvilágoson is három napos országos versenyt rendeztek, ahol összesen 552 startot bonyolítottak le. A verseny legmagasabb számát, a 140 centiméterre kiírt összevetéses versenyszámot Varga Balázs nyerte Lottival, második lett Reischl Márton és Expectation of Romance, harmadik pedig Zárug Gyula és Sanghata. A fiatal lovasok között Stieber Sztella kettős győzelmet aratott Amidala és Cadania nevű lovaival.

Read More

Megyei rekord Diósgyőrben

Az internetes nevezési rendszer fennállása óta nem volt rá példa, hogy egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rendezett, egynapos díjugratóversenyen 228 startot regisztráltak volna. A díjugratók által gyéren lakott megye székhelyén található Lovagi Tornák Terére a Platthy József régió minden megyéjéből, Kelet – Szlovákiából, sőt még Kiskunhalasról és Pest megyéből is érkeztek versenyzők. Diósgyőr továbbra is kulcsszerepet tölt be a térségben, hiszen a megyében idén egyedül ott rendeznek díjugrató versenyt. A diósgyőri törekvéseket a megyei sportvezetésen keresztül a Díjugrató Szakág is támogatja.

36303912 10216722028580945 3022587615426641920 o

A hazai lovassport egyik legjobban prezentálható kirakathelyszíne most is a legszebb oldalát mutatta a versenyre érkezőknek. A kisebb számokban a versenypálya keskeny végének lekerítésével két melegítőpályán készülhettek a kevésbé gyakorlott versenyzők, így kisebb területen, egyszerű vonalvezetésű pályán versenyezhettek. A 110 cm-es számoktól kezdve a teljes aréna versenypályaként működött.

36449085 1839286809462426 9163608430219362304 n

A nap fő versenyszáma, a MENTO KUPA a Gyula Farm színeit erősítő Berkes Máté és Casallo sikerét hozta. 120 cm-en, a GYULA FARM díjában Majláth Csaba és Zsákai Cassano (Zsákai Kft. Gyöngyös) bizonyult a legjobbnak.

Az ifjúságiaknál ifj. Szuhai Gyula és Safari nyert a tízindulós, viharos gyorsaságú összevetésében. Ő győzött a kezdő lovasok stílusversenyében is, Agropoint Cavisto nyergében.

Nyert még versenyszámot Körtvélyessy Péter (Charme Amour, Hevesi SE, 110 cm nyitott), Cukteras Kinga (Ameko Made in USA, Ameko LK, 105 cm nyitott), Moravszki György (Kamilla, Tiszavasvári SE, 100 cm nyitott), valamint Számel Ildikó (Colonado’s Kedo, Debreceni LK, 90 cm nyitott).

36419468 1839129302811510 6842122278235275264 o

Gratulálunk!

Read More