Posted in Olimpia

Rio 2016 – Németh Zsanett is kikapott

A 75 kilogrammosok között szereplő Németh Zsanett technikai tussal kikapott a nyolcaddöntőben, így már csak a vigaszágban bízhat a riói olimpia birkózóversenyeinek csütörtöki napján. Az idén U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett a tapasztalt, ötkarikás ezüst- és bronzérmes Guzel Manyurova ellen kezdte meg szereplését annak tudatában, hogy amennyiben sikerül a kazah “akadályon” túljutnia, a négybe jutásért egy […]

Elolvasom...
Posted in Olimpia

Rio 2016 – Storcz Botond: Danuta legenda

Storcz Botond szerint Kozák Danuta már legendának számít. “Négyszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó nincsen, négyszeres olimpiai bajnok aktív magyar versenyző sincsen” – jelentette ki a felnőtt vezetőedző. Női kajak egyes 500 méteren ezt megelőzően csak a szovjet Ljudmila Pinajevának sikerült a címvédés (1964, 1968). A 500-as sikerről Storcz Botond úgy fogalmazott, Kozák Danuta betegsége után […]

Elolvasom...
Posted in Olimpia

Rio 2016 – Az ötödik helyért játszhat a férfi vízilabda-válogatott

A magyar válogatott 13-4-re nyert csütörtökön a házigazda brazil csapat ellen a riói olimpia férfi vízilabdatornáján, így a szombati folytatásban az ötödik helyért küzdhet. Benedek Tibor együttesének sikere egyetlen másodpercig sem forgott veszélyben, a második negyed közepén már hat gól volt a két csapat közti különbség. A magyarok két nap múlva, utolsó mérkőzésükön a görög […]

Elolvasom...
Posted in Olimpia Vízisportok

Benedek Tibor – Kötelező győzelem volt

rio2016benedekcsapat02A brazilok elleni győztes meccs után értékelt Benedek Tibor. A szövetségi kapitány kiemelte: a következő találkozón is nyerni kell.  “Azt mindenkinek tudnia kell, hogy kötelező győzelem volt. Azt gondolom, a játékosok már a legutóbbi mérkőzés után is mindent megtettek ahhoz, hogy mára a legjobb állapotban legyenek, amit meg kell ismételniük, hiszen ez volt a könnyebb […]

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Nyárzáró torna

A fiúk és a leányok ifjúsági röplabda-válogatottja is Csehországban szerepel az Olimpiai Reménységek Versenyén. Az év fő eseménye a felkészülés fontos állomása a jövő évi győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál felé vezető úton. Lakner Gábor • Az Olimpiai Reménységek Versenyén … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Ricciardo: Verstappen egy F1-guru

Daniel Ricciardo elismerősen beszélt Max Verstappenről, ugyanakkor őszintén bevallotta, bosszantó egy F1-es pilóta számára, ha egy ilyen szemtelenül fiatal pilótától kap ki.

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Alonso elérhette volna Fangio szintjét

A McLaren-Honda spanyol F1-es pilótája beszélt a karrierjéről, arról, hogy elégedett azzal, amit elért – azonban továbbra is nyerni akar és a jövő évtől az izgalmak visszatérését várja.

Elolvasom...
Posted in Olimpia Vízisportok

Rio 2016 – A lányok is megkezdik – a teljes mai program

benu magyar-ausztralnoi07Keszthelyiék első ellenfele Kína lesz ma délután. A férfiakhoz hasonlóan a nőknél is miénk lesz az első meccs a tornán. Bíró Attila csapata Kínával találkozik délután 2-kor. Az ellenfelünkkel szemben jó emlékeink lehetnek, hiszen az Eb előtt kétkapuzott egymással a két csapat és rendre mi nyertünk. Most élesben kell bizonyítani. A spanyol – amerikai meccs, […]

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Szívszorító bukás, hajszállal

Második esélyét is elszalasztotta a feljutásra az U18-as fiúválogatott a B divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon Szkopjéban. Ferenczi Tamás csapata tetemes hátrányt ledolgozva még vissza tudott zárkózni szlovák ellenfelére, sőt, a vezetést is megszerezte, végül azonban szívszorító módon kikapott. Majer Dániel • … Bővebben

Elolvasom...
Posted in MOB

Kovács Zsófia biztatóan mutatozott be Rióban

Jól szerepelt élete első olimpiáján Kovács Zsófia a tornászok selejtezőjében, ahol két forduló után egyéni összetettben a kilencedik helyen áll. A 16 éves dunaújvárosi tornász a második fordulóban talajon kezdett, a gyakorlat végéig hibátlanul mutatta be sorait, ám az utolsó sor nem sikerült, itt hibázott, így pontszáma 12.766 lett.

Elolvasom...
Posted in Magyar foci

A Balmazújváros ellen javíthat a Békéscsaba, Kisvárdára látogat a Soroksár

Egy meccsel már szombaton elkezdődik a Merkantil Bank Liga második fordulója. A játéknap két slágere a Békéscsaba–Balmazújváros és a Kisvárda–Soroksár találkozó.

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

A Mercedes elájult a 17 éves tehetségtől

A Williams fiatalját még Max Verstappennél is érettebbnek tartja Toto Wolff és az biztos, hogy az F1-ben is nagy jövő elé néz, ha így folytatja – főleg, hogy az anyagiakkal sem áll hadilábon…

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Hibjánék makulátlan hétvégéje

A székesfehérvári ismeretlen pályák bejöttek Hibján Józsefnek és Szurovcsák Pistinek, akik nagyon jól érezték magukat. A versenyautóra végig számíthattak, már csak a saját tudásukat kellett beültetni ahhoz, hogy dobogón végezzenek. Ez összejött, mert elhozták az A6 2. helyért járó kupákat.

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Jánosa-Brunekker: Nyugi, ez csak részeredmény

A székesfehérvári futam nem éppen úgy alakult Jánosa Ákos és Brunekker Árpád számára, ahogy szerették volna. Igaz, hogy csak negyedik helyen végeztek, de Árpi meg is fogalmazta a lényeget. „Gyerekek… ez részeredmény, van még pár verseny.”

Elolvasom...
Posted in Olimpia

Rio 2016 – Bach védelmébe vette a NOB döntését Oroszország ügyében

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke védelmébe vette az általa irányított szervezet döntését, amellyel a riói olimpián indulni szándékozó orosz sportolók jelentős részét eltiltotta az ötkarikás játékokon való részvételtől. Thomas Bach Rio de Janeiróban tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján egyúttal visszautasította a kritikákat, amelyek még nagyobb szigort, a teljes orosz olimpiai küldöttség kizárását szorgalmazták. A NOB bő […]

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Alonsót nem tartotta fel a Ferrari

Fernando Alonso második szakaszának végén közölte csapatával, hogy a gyorskörén egy Ferrari került elé, ami miatt időt veszített. Erről az incidensről és a teljesítményéről beszélt a spanyol pilóta.

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Német csapattal játszik felkészülési meccset a Milan

Augusztusban a német élvonalban szereplő SC Freiburggal játszik felkészülési mérkőzést a Milan – jelentette be…

Elolvasom...
Posted in MOB

Kiengedték a kórházból Sárosi Laurát

Ahogy azt csütörtökön remélni lehetett, pénteken reggel kiengedték a kórházból az olimpiára készülő magyar tollaslabdázót, Sárosi Laurát, aki a hét elején került kórházba vakbélgyulladás gyanújával, de a feltételezés végül nem igazolódott be. Jelen állapota alapján augusztus negyedikén repülhet Rióba.

Elolvasom...
Posted in Öttusa Utánpótlássport

Tükörsima továbbjutás

Az elsőnél is simább második nappal folytatódott az ifjúsági öttusázók A korosztályának barcelonai Európa-bajnoksága. A lányok után a fiúk között is mind a négy versenyző továbbjutott, Kállai Ákos szövetségi edző szerint izgalomra pillanatig sem volt ok. Majer Dániel • Burcsik … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Bottast a finnek, Massát a magyarok vonzzák a Hungaroringre

Bár a Williams hagyományosan nem teljesít jól a lassú Hungaroringen, a pálya mindkét pilótájuk számára különleges, hiszen eltérő okokból itt szokatlanul nagy szeretetet kapnak a rajongóktól.

Elolvasom...