Varga Máté és Sárosi Balázs UNIQA Sportnagykövet lett!

A 2017-ben megválasztott Rácz Bálint és Kurucz Tamás mellett idén Varga Mátét és Sárosi Balázst is sportnagykövetté választotta támogatónk, az UNIQA Biztosító.  Mindketten jól tanulnak és eredményesen szerepelnek a sportversenyeken. Máté a budapesti Csalogány DSE kiváló úszója, emellett a Miklós téri iskola lelkes diákja. Balázs a budapesti Pillangó SE tehetséges   teniszezője, és gőzerővel készül a 2019-es […]

Read More

Tíz arannyal zártuk a budapesti kick-box világkupát

Sikert hozott a 24. Magyar Kick-box Világkupa: a 38 ország 2600 versenyzőjét felvonultató megmérettetésen a hazai szövetség jelesre vizsgázott rendezésből, a felnőtt versenyzők pedig tíz aranyukkal ismét bizonyították, hogy a világ élvonalában van a magyar kick-box. A verseny hősének három első helyével Busa Andrea bizonyult.

 

A vasárnapi zárónapon a pointfighting szakágban a „királykategóriát”, a súlycsoport nélküli úgynevezett Grand Champion viadalt rendezték meg. A nőknél Nagy Henrietta révén magyar győzelem született, míg a férfiaknál a három Veres fivér közül Roland tudta magát beverekedni a döntőbe, és végül második lett.

Busa Andrea a Grand Championban „csak” a harmadik helyen végzett, a kick-light szabályrendszer 70 kilogrammos súlycsoportjában viszont már nem talált legyőzőre. Szintén aranyérmes lett a férfiaknál a 79 kg-os Bálint Zoltán és a 84 kilós Weisz Roland.

 Elégedetten értékelte a világkupát Galambos Péter, az MKBSZ elnöke:

 „Kijelenthetjük, hogy sikeres volt a verseny, mind az eredmények szempontjából, mind pedig a rendezést illetően. Nagyon fontos, hogy utóbbiról csupa jó visszajelzést kaptunk” – nyilatkozta a sportvezető. 

 Galambos Péter megjegyezte: külön öröm, hogy a magyarok ringben, tatamin és formagyakorlatban is a dobogó tetejére állhattak. A világkupa első két versenynapján ugyanis full-contactban Görbics Gábor lett első, pointfightingban Busa Andrea duplázott és Veres Roland is aranyérmet nyert, light-contactban a Halker-Király Team kétfős csapata győzött, Schersing András pedig zenés formagyakorlatban diadalmaskodott.

A világkupa éremtáblázatán Magyarország végzett az első helyen, megelőzve Ukrajnát és Olaszországot. 

24. Magyar Kick-box Világkupa, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 2. Veres Roland, 3. Cselovszki Patrik
63 kg: 1. Veres Roland
74 kg: 3. Korpádi Tamás
+94 kg: 2. Balassa Tibor, 3. Koknya Péter
Grand Champion: 2. Veres Roland
Nők:
50 kg: 3. Török Szonja
60 kg: 1. Busa Andrea, 2. Laurincz Boglárka
65 kg: 1. Busa Andrea
70 kg: 3. Nagy Henrietta
+70 kg: 3. Nagy Henrietta
Grand Champion: 1. Nagy Henrietta, 3. Busa Andrea
Vegyes csapat: 3. Halker-Király Team

Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 3. Didenko Alexander
69 kg: 2. Masimov Tural
74 kg: 2. Zsarkó Dániel Péter, 3. Kajtár Bence
84 kg: 3. Simon Mihály és Jánosi Máté
+94 kg: 3. Sallai Bence és Vida Ádám
Csapat:
74 kg: 2. Halker-Király Team, 3. Esztergomi KBSE
+74 kg: 1. Halker-Király Team, 3. Esztergomi KBSE
Nők:
50 kg: 3. Horváth Luca és Bécsi Nikolett
55 kg: 3. Bécsi Nikolett
60 kg: 2. Nagy Rita, 3. Miklós Alexandra
70 kg: 3. Scheirich Réka

Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 3. Didenko Alexander
63 kg: 2. Hammer Martin, 3. Fésű Lajos és Magyar Szabolcs
69 kg: 3. Masimov Tural és Debre Bence
74 kg: 3. Bárdosi Sándor és O’Hare Iain
79 kg: 1. Bálint Zoltán
84 kg: 1. Weisz Roland, 2. Simon Mihály, 3. Vörös Ádám és Kis Balázs
89 kg: 3. Vígváry Viktor
94 kg: 3. Balassa Tibor
+94 kg: 2. Vida Ádám
Nők:
50 kg: 3. Horváth Luca
55 kg: 3. Tamás Boglárka
60 kg: 2. Nagy Rita
65 kg: 2. Takács Viktória, 3. Scheirich Réka
70 kg: 1. Busa Andrea, 2. Boros Petra, 3. Csongrádi Tímea és Scheirich Réka
+70 kg: 2. Osváth Dóra, 3. Gyöngyösi Ivett

Full-contact:
Férfiak:
67 kg: 1. Görbics Gábor
+91 kg: 2. Vida Balázs
Nők:
52 kg: 2. Busa Gabriella
56 kg: 3. Bordás Annamária

Low-kick:
Nők:
56 kg: 2. Rákóczi Renáta
65 kg: 3. Belik Tímea

K1:
Férfiak:        
63.5 kg: 2. Habash Antoine
Nők:
60 kg: 2. Lehota Krisztina

Zenés formagyakorlat:
Hard style weapon:
Férfiak:
1. Schersing András, 2. Nagy Bálint Attila
Nők:
3. Gergely Enikő

Read More

Junior magyar bajnokság Egerben

Szerdától szombatig az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezik meg a junior ökölvívó magyar bajnokságot. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség és az Egri Városi Sportiskola szervezésében a bajnokság keretében 150 versenyző lép a kötelek közé. Szerdán, csütörtökön és pénteken 14 órától kezdődnek a mérkőzések, szombaton 10 órától rendezik a döntőket, összesen 13 súlycsoportban hirdetnek magyar bajnokot. A […]
Read More

Kezdés kiütéssel

A magyar válogatott első – szakmailag nehezen értelmezhető – meccsén habkönnyű, 41-19-es győzelmet aratott Üzbegisztán ellen a moszkvai junior női kézilabda-világbajnokságon. A pihenőnapot követően kedden Angola vár a csapatra. reb • „A világbajnokság első-második mérkőzését a felkészülés végének is tekinthetjük” – … Bővebben

Read More

A franciák jönnek – Kialakult a riói olimpia mezőnye

Trieszt, 2016. április 8.
Bedõ Krisztián (elöl) és a német Julian Real a trieszti olimpiai selejtezõ negyeddöntõjében játszott, Magyarország – Németország férfi vízilabda-mérkõzésen 2016. április 8-án.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdHolnap a franciákkal játszunk a trieszti kvalifikációs torna elődöntőjében, akik ötméteresek után jutottak túl a hollandokon. A spanyolok és az olaszok sem gáláztak, hiszen egy-egy góllal győztek ők is… A legizgalmasabb napon vagyunk túl a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán, hiszen ma talált gazdára a még négy kiadó riói olimpiai kvóta. A negyeddöntők sorát a Benedek-csapat kezdte a németek […]

Read More

A 10. forduló játékosa: Hárai Balázs

Harai Balazs SzantoIdegenben tudott győzni az Eger  a Szeged ellen a férfi Ob I 10. körében. A győzelemből négy góllal vette ki a részét friss Eb bronzérmesünk, akit oldalunk a forduló legjobbjának látott.   Nagy meccsekkel tért vissza a férfi Ob I december után. A medencékben szép teljesítmények is születtek. Ismét ki kell emelni, nehéz volt a […]

Read More

Benedek Tibor: Megtettünk mindent, amit szerettünk volna

benedek tibor edzes01Benedek Tibor a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya értékelt az Eb előtt. A Volvo-kupa tapasztalatairól és a kontinenstorna esélyeiről… Benedek Tibor volt a Digi Sport Reggeli Start vendége. A téma pedig a pár nap múlva kezdődő belgrádi Eb volt. „Inkább taktikai, mint fizikai jellegű volt a felkészülés. Az elmúlt húsz nap, amely kicsit csalóka, mert […]

Read More