Inter: kimondták, amit minden szurkoló hallani akart!
A nemrég olasz bajnoki címét bebiztosító Inter alelnöke, Javier Zanetti maximálisan magabiztosan nyilatkozott a szezonban ihletett formában futballozó Lautaro Martinez…
A nemrég olasz bajnoki címét bebiztosító Inter alelnöke, Javier Zanetti maximálisan magabiztosan nyilatkozott a szezonban ihletett formában futballozó Lautaro Martinez…
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Diósgyőri VTK szerződést hosszabbított fontos játékosával… A Diósgyőri VTK hivatalos honlapja számolt…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus együttese szeretné leigazolni a Bologna középpályását, Lewis Fergusont. (Photo…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United élt opciós jogával, és idény közben meghosszabbította csapatkapitánya, Jamal Lascelles szerződését. A…
A klub elnökét, David Beckhamet pedig egyenesen kifütyülte a hongkongi közönség, mert hiába fizettek akár 460 dollárt (nagyjából 165 ezer…
Egybehangzó lapértesülések szerint az elkövetkezendő időszakban könnyen megtörténhet, hogy a Szaúd-Arábiából távozni készülő Jordan Henderson az Ajax Amszterdam játékosa lesz….
Lionel Messi, az Inter Miami és az argentin labdarúgó-válogatott támadója nyerte az év játékosa címet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA). A…
Marco Lund szerződtetése után a Diósgyőri VTK egy újabb tapasztalt légiós hátvéd szerződtetését jelentette be… A Diósgyőri VTK hivatalos…
A korábbi várakozásoknak megfelelően a csapat nélküli rutinos argentin hátvéd az olasz bajnokságba (Serie A) igazolt… (Photo by Marcelo Endelli/Getty…
Megbízható dél-amerikai sajtóértesülések szerint a naptári esztendő végén nevelőcsapatától távozó argentin védő az olasz első osztályba készül igazolni… (Photo by…
Szoboszlai Dominik és a szurkolók Simán továbbjutnak-e a csoportból Szoboszlaiék, vagy szükség lesz a számolgatásra? És ki jöhet szembe a…
Üdvözöljük minden kedves Olvasónkat! A Fociclub.hu csapata a téli átigazolási időszakban is minden este elhozza a legfrissebb és legfontosabb hivatalos…
Argentin sajtóbeszámolók szerint Lionel Messi egykori válogatottbeli csapattársát próbálja meggyőzni, hogy csatlakozott az MLS-ben szereplő klubcsapatához… (Photo by Cezaro De…
Váratlanul összeesett a pályán Tom Lockyer a Bournemouth-Luton Town meccs 58. percében az angol labdarúgó-bajnokságon – írja a Sky News….
Eredmény, középdöntő, 3. forduló, I. csoport (Göteborg): Horvát hétméteresgólra a csapatkapitány Böde-Bíró Blanka védése és gyorsindításból Győri-Lukács Viktória gólja volt…
A hangulat és a közel telt ház nem fogta meg a magyar válogatottat, Böde-Bíró Blanka korán ziccert és hétméterest fogott,…
Magyaroszág – Montenegró: 0 – 1 A meccs főbb eseményei: Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott…
A válogatott futballistáinak sajtótájékoztatójára a csapatkapitány, Eli Dasa egy elrabolt focista bal cipőjét is magával vitte. „Ez a srác a…
Megbízható sajtóinformációk szerint az Inter bombaformában lévő argentin támadója hamarosan szerződést hosszabbíthat csapatával… (Photo by Mairo Cinquetti/NurPhoto via Getty Images)…
Amennyiben rosszmájú megjegyzést szeretnénk tenni, azt is mondhatnánk, hogy elhagyni készül az amszterdami ‘süllyedő hajót’ Steven Bergwijn. Az Ajax csapatkapitánya,…