Címke: Cseh László
Hűha, Tamás, mi lesz itt?
Kenderesi Tamás (19) folytatja elképesztő sorozatát: óriási egyéni csúccsal első idővel került a döntőbe 200 m pillangón a riói olimpián. reb • Nem aludt. Megértjük. Valószínűleg a legtöbben nem tudtak volna aludni a helyében a riói idő szerinti délelőtti programot … Bővebben
Cseh László 2017 végéig szerződést hosszabbított az Egri Úszó Klubbal
Cseh László 2017 végéig szerződést hosszabbított az Egri Úszó Klubbal – jelentették be csütörtökön Egerben, ahol az úszót és edzőjét, Plagányi Zsoltot köszöntötték a londoni Európa-bajnokságon elért sikerek után. A versenyző szerint a kontinensviadal is megmutatta, hogy jó úton haladnak az olimpiai felkészülésben, s reális esélyt lát az aranyéremre Rióban. Hozzátette: Londonban nagyon jól ment […]
Hosszú Katinka négy, Cseh László két arannyal folytatta Luxembourgban
Hosszú Katinka négy számban győzött, Cseh László pedig két döntőben diadalmaskodott szombaton, a luxembourgi nemzetközi pénzdíjas úszóverseny második napján. cseh A világ- és Európa-bajnoknő, aki pénteken 400 méter vegyesen volt a legjobb, a folytatásban a tíz versenyzővel rendezett döntők közül – csupa új versenycsúccsal – előbb 200 méter gyorson (1:56.81 p), majd 50 méter pillangón […]
Iskolapéldák
Az előző tanév diákolimpiai rendezvényein kiemelkedően szereplő intézményeket és azok testnevelő tanárait díjazta a Magyar Diáksport Szövetség. Az általános iskolák között − mint 2012 óta minden évben − ezúttal is az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola volt a legeredményesebb. … Bővebben
Ugyan miért cserélnek klubot az élversenyzők?
Cseh László, Bernek Péter, Kapás Boglárka. Három márkás név az úszósportból, s mindhárman közös nevezőn vannak. Klubot cseréltek az utóbbi egy évben. Bevallom, mindhárom esettel kapcsolatosan vannak némi fenntartásaim. Azt még csak el tudom fogadni, hogy Cseh László ráunt Turi … Continue reading →
Cseh harmadik aranyát nyerte
Cseh László három elsőséget szerzett, Hosszú Katinka hat arany- és egy ezüstéremmel fejezte be szereplését az úszók vasárnap zárult izraeli rövidpályás Európa-bajnokságán. A netánjai kontinensviadal befejező napján Cseh alkotta a legkiemelkedőbbet a magyar csapatból: a klasszis versenyző 200 méter pillangón a világcsúcstól 44 századra elmaradt ugyan, az Európa-rekordot azonban alaposan megjavítva, hatalmas fölénnyel diadalmaskodott. Az […]
Rövidpályás úszó ob – Hosszú Katinka tarolt
Hosszú Katinkáé volt a főszerep az úszók rövidpályás országos bajnokságának második, csütörtöki napján Százhalombattán: a Vasas világ- és Európa-bajnoka öt egyéni számban indult és mindegyikben győzött. Hosszú, aki a 25 méteres medencébe kiírt ob négy napján – nevezése alapján – az összes női szólószámban rajthoz áll, a 800 méter gyors szerdai ezüstje után csütörtökön 50 […]
Cseh László nyolc év után összeházasodott kedvesével, Diával
Kimondta a boldogító igent Cseh László, aki egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a legutóbbi kazanyi világbajnokságon. Az emlékezetes pillanatokról két képet osztott meg közösségi oldalán. Cseh László kedvesével, Diával nyolc évvel ezelőtt, egy uszodában ismerkedett meg. Azóta egymásba szerettek és négy éve élnek együtt. A hétvégén Nógrádon keltek egybe, az úszó elmondása […]
Phelps megmutatta a világnak: Méltón válaszolt Cseh Lászlónak
A 2015-ös amerikai hosszútávúszó viadalon Michael Phelps megmutatta a világnak, hogy mit is tud és megúszta az év legjobb idejét 100 méter pillangón. Phelps ezzel próbált üzenni két riválisának, a dél-afrikai Chad Le Closnak és Cseh Lászlónak, akik a kazanyi világbajnokságon remek időket tudtak elérni 100 méter pillangón. Fotó: swimmingworld.com Phelpst 50,45 másodperces, San Antonióban […]
Cseh László nagy riválisa, Michael Phelps újra medencébe száll
A jövő héten már ismét versenyez a 2012-es londoni olimpia után visszavonult Michael Phelps. Az amerikaiak 18-szoros olimpiai aranyérmese a jelek szerint célba vette a 2016-os riói olimpiát, s az odafelé vezető út első állomása lehet az arizonai Mesában jövő csütörtöktől szombatig tartó verseny. A 29. születésnapját júniusban ünneplő Phelpsnek ez lesz a visszatérése utáni […]
Cseh László: Michael Phelps arra ösztönöz, hogy még inkább küzdjek
Világbajnok úszónk, Cseh László az M4 Sport kedd délutáni visszatekintő műsorában elmondta, még nagyobb küzdelemre ösztönzi az amerikai Michael Phelps világranglista-vezető pozíciót érő, remek ideje 200 pillangón. Phelps San Antonióban jobb időt úszott Cseh László vb-aranyat érő 1 perc 53,48-ánál, és 1 perc 52,94-gyel átvette a vezetést a 200 méteres pillangóúszás 2015-ös világranglistáján. Ez volt […]
Kazany: A világbajnokság 10 legfontosabb pillanata
A magyar delegáció derekasan helytállva az előkelő nyolcadik helyen végzett az összesített éremtáblázaton a kazanyi vizes vébén. Az úszóink remek teljesítményének köszönhetően tíz alkalommal is felállhatott a magyar nemzet egy-egy versenyzője a dobogóra. Sajnos vízilabdázóinknak ezúttal nem jutott ki a sikerből. A tíz medália hat úszó érdeme: Hosszú Katinka és Cseh László egyaránt három-három alkalommal […]
Pillangókisasszony
Alzain Tareq a kazanyi úszó-világbajnokság legfiatalabb résztvevője volt a maga tíz évével. Kétszer ugrott medencébe, hatalmas javulást mutatva, ami még komoly hasznára válhat, hiszen egyetlen kortársának sincs felnőtt világbajnoki tapasztalata. Leghamarabb azonban Tokióban szerepelhet az olimpián. Nagy-Pál Tamás • Nem véletlenül … Bővebben
Vizes vb – Cseh ezüst-, Hosszú bronzérmes, hatodikként zárt a Benedek-csapat
Cseh László ezüst-, Hosszú Katinka pedig bronzérmet nyert a kazanyi vizes világbajnokság úszódöntőinek szombati napján.
Vizes vb – Cseh László a pekingihez hasonlította mostani szereplését
Pályafutása egyik legjobb versenyeként gondol a kazanyi vizes világbajnokságra Cseh László, aki szombaton a tatár…
Vizes vb: Éremeső – Cseh ezüst-, Hosszú bronzérmes
Hosszú Katinka 200 méter háton bronzérmes, még Cseh László ezüstöt nyert a délután folyamán a kazanyi vb-n. Három magyarért szoríthattunk a kazanyi vb délutánján. Hosszú Katinka 200 háton még Cseh László 100 pillén próbált szerencsét, még Kapás Boglárka 800 gyorson Katka a döntőben végig a mezőny első felében tempózott, mindegyik fordulónál a harmadikként bukkant ki. […]
Úszódöntők: Összefoglalók
A mai napon két sportágban osztottak érmeket a kazanyi vizes vébén. Öt arany színű medál talált gazdára az úszószámok döntőjében, egy pedig a női vízilabdázók nyakában lelt tulajdonosra. Szerencsére ma is érdekeltek voltunk több számban is, hogy melyek ezek pontosan? Lássuk. Gyurta Dániel: Dániel a Kazan Arena 9437 nézője előtt átlagosan rajtolt, az első száz […]
Vizes vb – Szombaton ismét zsinórban szurkolhatunk
Cseh László és Hosszú Katinka révén két számban is jó eséllyel éremért ugranak medencébe a…
Vizes vb – Pénteki eredmények
Az úszó világbajnokságok történetében először született hármas holtverseny egy számban: a kazanyi viadal pénteki napján…
Vizes Vb: Gyurta Dani bronzérmes 200 mellen, Hosszú Katinka és Cseh Laci remekelt
Gyurta Dániel harmadik helyen végzett 200 mellen, a világbajnok Marco Koch lett. Hosszú Katinka országos csúccsal lett 200 háton döntős, még Cseh Laci 100 pillén holtversenyben lett finalista. A Kazan Arena 9437 nézője előtt átlagosan rajtolt, az első száz métert azonban nagyon megnyomta: 50 méternél a negyedik helyen fordult, akárcsak 100-nál, de nagyon együtt haladt […]

























