Sárvári szkander országos bajnokság – nemzetközi mezőnyben avattak bajnokokat

Nemzetközi mezőny a szkanderosok országos bajnokságán! A sárvári ob-n ugyanis bolgár, orosz, ukrán és török versenyzők is asztalhoz álltak.

 

A magyar válogatott tagjai közül többen is eredményesek voltak. Az ob ismét remek lehetőséget biztosított arra, hogy a megváltozott korosztály- és súlycsoportváltásokat nemzetközi mezőnyben ’tesztelhesse’ a szakvezetés.

„Ezen az ob-n fantasztikus mezőny jött össze. Több feltörekvő klub bizonyította, hogy remek munkát végeztek az elmúlt időszakban. Több érdekes eredmény is született, többek között a masters korosztályú Dobrocsi József a felnőtt korosztályban is elindult, és ott bronzérmes lett. A paraversenyző Simon Dani pedig – a saját kategóriáján kívül – a juniorok között is győzni tudott. Visszatérve a klubokra: a szkander-társadalom egyre szélesebb. Győrben, Bakonyszentivánon például egyre többen sportolnak a korábbi meghatározó klubok mellett” – összegzett Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke azután az ob után, amely csapatversenyét a Dóró Team nyerte meg.

A szkander-válogatott a nyár folyamán folytatja a felkészülést a hazai rendezésű Világkupára, a Judgement Day-re, amelyet szeptemberben rendeznek meg Verőcén.

Read More

Aranyhab a tortán

Négy éremmel, közte két arannyal fejezte be a szereplését a korosztályos magyar kajak-kenu válogatott a Brandenburgban rendezett maratoni-világbajnokságon. A Varga Ádám, Petró Erik páros az ifjúsági kajakosok, míg a Laczó Dániel, Bakó Tamás duó a korosztály kenusai között győzött. reb … Bővebben

Read More

Vizes Eb – Csúcsrészvétel az úszóknál

uszasMinden eddiginél több, 48 ország úszói indulnak a májusi, londoni vizes Európa-bajnokságon. A kontinentális szövetség, a LEN friss hírlevelében adott hírt a csúcsrészvételről, hozzáfűzve, hogy az úszók mellett a műugrókat és a műúszókat is felvonultató Eb-re, amely az augusztusi riói olimpia előtti utolsó nagy tesztverseny lesz, együttesen ezer sportolót várnak az angol fővárosba. Utóbbi két […]

Read More