Amerikai válogatott érkezett a Posillipohoz

chancellorramirez01Néhány nappal az olasz bajnokság előtt, a nápolyi együttes szerződtetett a fiatal amarikai tehetséget. Valamivel több, mint egy héttel az olasz pontvadászat kezdete előtt, megérkezett Chancellor Ramirez a Posillipo Napolihoz. A védő részt vett a barcelonai vb-n, sőt a budapesti eseményen is tagja volt az amerikai válogatottnak. Mint ismeretes, a Posillipo azután került nehéz helyzetbe, […]

Read More

Az OSC bekezdett a BL-ben

osc2017092901Magabiztos győzelemmel mutatkozott be az újbudai együttes a BL második körében. A Bajnokok Ligája második selejtezőkörében hazai rendezés mellett ugorhatott vízbe Petik Attila együttese. Az első ellenfél a görög Glyfada volt. Nos, a kezdésnek egy tizenkettest rakott közé az újbudai együttes, hiszen 19-7-re győzte le ellenfelét. A legeredményesebb a három gólig jutó Seman volt a magyar együttesben. […]

Read More

Az új MÚSZ elnök a magyar úszás egészét akarja szolgálni

Budapest, 2017. szeptember 24.
Wladár Sándor olimpia bajnok úszó, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) új elnöke beszél a MÚSZ tisztújító közgyûlése után tartott sajtótájékoztatón a budapesti Danubius Health Spa Resort Margitsziget szállodában 2017. szeptember 24-én. Az 1980-as, moszkvai olimpián 200 méter háton aranyérmes sportvezetõ - visszalépések nyomán - egyedüli jelölt volt a posztra, a küldöttek pedig 143 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett szavaztak bizalmat neki.
MTI Fotó: Mohai BalázsWladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökének vasárnap megválasztott olimpiai bajnok azt mondta, a sportág egészét akarja szolgálni, és azt szeretné, ha mielőbb megnyugvás lenne a hazai úszótársadalomban. A MÚSZ új első embere, akinek ez volt az első nyilvános szereplése a közgyűlés óta, csütörtökön részt vett A hónap műhelye díj átadóján, ahol két úszóklubot […]

Read More

Közönségtalálkozóval hangol az OSC

osc2017kozonsegtalalkozo01A bajnokság rajtja előtt közönségtalálkozót szervez az OSC. A Bajnokok Ligája második fordulója előtt, de már a Magyar Kupa után közönségtalálkozót szervez az újbudai gárda. A csapat mindenkit szeretettel vár szeoptember 27-én a Nyéki Imre uszodában, 16 órától. Az eseményen bérlet is váltható a gárda hazai meccsire, részletek, ide kattintva… Fotó: OSC / facebook

Read More

Ezüstérmes női válogatottunk az Universiadén

universiadenoi01Második helyen végzett női válogatottunk az Universiadén, miután kikapott az EGyesült államok csapatától.  Végig vezetve győzött az Egyesült Államok válogatottja az Universiade döntőjébe. A magyar csapat 1-1-ig tudta tartani a lépést ellenfelével. Az első negyedben Raney, Kiley Neushul majd Mutafyan góljaira Parkes találata érkezett válaszként, majd a negyed végén Jamie Nueshul visszaállította a közte hármat. […]

Read More

The 2017 AIBA World Championships get underway with 40 entertaining bouts

After months of preparations, the 2017 AIBA World Championships finally got underway in Hamburg on Friday afternoon, with 40 bouts across two sessions featuring boxers from 50 different National Federations at Light Flyweight (49kg), Bantamweight (56kg), Light Welterweight (64kg), Middleweight (75kg) and Heavyweight (91kg). Three Rounds from Day One Round 1. You get knocked down, […]

Read More

Kimagaslóan teljesítettek sportolóink – Megvan, hány érmet szereztünk a Masters világbajnokságon

Budapest, 2017. július 29.
Szurkolók nézik a 17. vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának döntõjében játszott Magyarország - Horvátország mérkõzést a Duna Arénánál kialakított szurkolói zónában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Bruzák NoémiTegnap ünnepélyesen is véget ért a 17. FINA Masters Világbajnokság, amely hazai sportolóink kiemelkedő szereplésével zárult. Minden idők legjobb FINA Masters világbajnokágán az öt diszciplínában a magyar sportolók 42 arany -, 44 ezüst -, és 35 bronzérmet szereztek. A magyar masters sportolók így összesen 121 érmes helyezéssel zárták a balatonfüredi és budapesti versenyeket. Szívből gratulálunk […]

Read More

Laser U21 Eb – Vadnai ezüstérmes

Vadnai Jonatán ezüstérmet szerzett a Douarnenez-ben megrendezett Laser Standard U21 Európa-bajnokságon.

 

 

A kontinensbajnokság rendkívül kiélezett eredménnyel zárult a dobogósok között, a kilenc futam után az első három helyezett pontazonossággal fejezte be a versenyt. Köztük második lett Vadnai Jonatán, aki a 2016-os versenyhez hasonlóan ismét ezüstérmesként zárt a spanyol Joel Rodriguez mögött. A bronzérmet a brit Daniel Whiteley érdemelte ki.

 

Mindhárman 18 pontot gyűjtöttek a kilenc futam alatt a 71 hajós Európa-bajnoki mezőnyben. Rodriguez azért lett a bajnok, mert ő három futamot nyert, míg Vadnai és Whiteley kettőt-kettőt. Utóbbiak között viszont nem dönthetett az, hogy kinek van több jobb futama, mert mindketten pontosan ugyanolyan eredményeket értek el (a kieső ebben nem számít), így az utolsó futam befutási sorrendje alapján Vadnai lett az ezüstérmes, és a brit vitorlázónak jutott a bronz – írja a hunsail.hu.

Read More

Világjátékok – Készülődnek a strandkézisek, Buzás 10. lett

Buzás Károly számára véget ért a verseny a Világjátékokon, a másik magyar íjász szerdán mutatkozik be Wroclawban, akárcsak a magyar férfi strandkézilabda-válogatott. Kedden pedig a karatés Tadissi Martial lép küzdőtérre – többek között.

 

Buzás Károly a 10. helyen végzett a Világjátékokon. A magyar íjász az olimpiai kategóriában a méretlen táv után a 12., a mért távot követően pedig a 11. helyen állt. Az egyenes kieséses szakaszban előbb 86-75-re nyert a finn Juuso Huhtala ellen, majd a következő körben 82-78-ra kikapott a német Sebastian Rohbergtől, így összetettben a 10. helyen zárt. A sportágban lesz még egy magyar induló: Kakas István a csupaszíj (barebow) kategóriában szerdán mutatkozik be Wroclawban.

A magyar férfi strandkézilabda-válogatott szerdán kezdi meg a küzdelmeket a Világjátékokon. Gulyás István csapata július 26-án előbb a lengyelek, majd az egyiptomiak ellen lép pályára, csütörtökön pedig a horvátokkal csap össze.

„Célunk továbbra is az, hogy minél előrébb végezzünk a Világjátékokon. Érmet szeretnénk nyerni Wroclawban” – fogalmazott Gulyás István, a strandkézilabda-válogatott szövetségi edzője.

A magyarok eddig 4 arany-, 3 ezüst-, és 4 bronzérmet szereztek a 10. Világjátékokon.

Read More

Íme, a junior válogatott vb-kerete!

omvkupamagyarszerb01Horkai György az OMV Kupa után kihirdette a junior vb-re utazó tiznhármas csapatát.  A BENU- és az OMV Kupa tornagyőzelem után Horak György kihirdette a jnior válogatottunk belgrádi csapatát. Nos, az utazó 13-ba helyet kapott Manhercz Krisztián is, aki a felnőtt vb-n tapossa a vizet. A junior vb-t augusztus 5. és 13. között rendezik. Junior-válogatott […]

Read More