Zsámboki Marcell: Az MTáSz profiljában egy új ág jelent meg…

Török Enikő bízik abban, hogy a lehető legjobb eredménnyel térhet majd haza az ifjúsági olimpiáról. A játékokat októberben rendezik meg Buenos Airesben. A magyar breaktáncos olimpiai részvétele mérföldkőnek számít a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) életében is.

 Török Enikő elmondta, hogy rajta kívül 11 breaktáncos lesz ott – a lányok között – Buenos Airesben. A magyar versenyző kettőzött erővel készül a játékokra.

„Tizenkét lány jutott ki az ifjúsági olimpiára. A pontozási szempontok nagyon összetettek, de bízom benne, hogy ezen a sporttörténelmi ifjúsági olimpián sikerül jól szerepelnem. Heti hat edzéssel készülök életem egyik legfontosabb versenyére” – mondta Török Enikő.

Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség életében kiemelt szerepet kap az ifjúsági olimpiai részvétel.

„ A Magyar TáncSport Szakszövetségnek a profiljában egy új ág jelent meg, ez a divattánc, illetve a speciális páros táncok. Ebbe beletartozik a breaktánc is. Nagy örömünkre szolgál, hogy az októberi ifjúsági olimpián lesz magyar induló ebben a kategóriában. Egy hosszú kvalifikációs időszak végén derült ki, hogy Török Enikő is ott lehet Buenos Airesben. Nagyon szurkolunk neki, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy azt az edzőjével eltervezték” – nyilatkozta Zsámboki Marcell. 

A 2018-as nyári ifjúsági olimpiai játékokat október 6. és 18. között rendezik meg Buenos Airesben.

Read More

Bombameglepetés – A Honvéd legyőzte az OSC-t

Honved2017041001Rögtön az első fordulóban megszületett a meglepetés, hiszen a kőér utcaiak hat (!) góllal legyőzték az OSC gárdáját. Fotó: Racionet Honvéd / facebook Az A-csoport három mérkőzést rendeztek, hiszen a Kaposvár-Fradi találkozót december 15-re halasztották. A Szolnok címvédőhöz méltóan hengerelt az újonc Szombathely ellen. Érdekesség, hogy a vendégeknél Szeghalmi első meccsén a férfi Ob I-ben […]

Read More

Vizes vb – Megkezdődött az óriás ugrótorony építése

Budapest, 2017. január 3.
A 2017-es vizes világbajnokságra készülõ óriás ugrótorony építkezésének helyszíne a fõvárosi Batthyány téren 2017. január 3-án.
MTI Fotó: Illyés TiborBudapesten, a Duna-partján megkezdődött a jövő évi FINA világbajnokság óriás toronyugrás helyszínének építése.  Már az elmúlt hétekben felállították a kordonokat a szakemberek, azonban most egy szinttel feljebb léptek a munkálatok. A helyszín a Batthyány téren lesz majd, szemben a parlamenttel, így a kilátás is lenyűgöző lesz. Az óriástoronyugrás a 2013-as barcelonai vb-n debütált. A katalán fővárosban a […]

Read More

Nekünk jobb ez az eredmény – a montenegrói kapitány a döntetlen után

vladimirgojkovicsCsoportrangadót játszott Montenegró a spanyolokkal. A meccsen nem dőlt el semmi, hiszen Brguljanék minusz kettőről álltak fel az utolsó negyedben és mentették döntetlenre a találkozót. Ennek megfelelően a montenegróiak kapitánya volt elégedettebb. Tegnap ismét egy nagy meccset játszottak az Eb-n. A Montenegró-Spanyolország találkozó igazi ki-ki összecsapás volt. Az ibériaiak végig vezettek a találkozón majd jött […]

Read More