Elhelyezték a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszoda alapkövét

Budapest, 2018. március 28.
Becsey Péter, a II. Kerületi Sport és Szabadidõsport Nonprofit Kft. ügyvezetõ igazgatója, Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP), Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület fideszes országgyûlési képviselõje, képviselõjelölt és Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség fõtitkára (b-j) idõkapszulát helyeznek el a máriaremetei Gyarmati Dezsõ Sportuszoda alapkõletételén 2018. március 28-án.
MTI Fotó: Mónus MártonA tervek szerint 2019 első felében nyílik meg a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszoda, amelynek alapkövét szerdán helyezték el. Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), II. kerület polgármestere az ünnepségen azt mondta: a 17-18 ezres, erős és összetartó pesthidegkúti közösségnek évtizedek óta álma volt, hogy uszoda épüljön. Közölte, vízilabda-utánpótlás nevelésére épülő uszoda belső fedett terében […]

Read More

Egyesületek figyelem!

 

MEGHÍVÓ SZAKÁGI KÖZGYŰLÉSRE

A MLSZ Díjugrató Szakbizottsága értesíti a szakágban tevékenykedő sportszervezeteket, versenyzőket, edzőket, bírókat, pályaépítőket, szülőket, támogatókat, hogy a Szakbizottság Éves Közgyűlést tart. A közgyűlés minden érdeklődő számára nyitott.

Időpontja: 2018. január 13. (szombat) 09 óra

Helyszíne: Nemzeti Lovarda 1087 Budapest Kerepesi út 7.

A közgyűlés akkor határozatképes, ha legalább a szavazásra jogosultaknak több, mint a fele jelen van.

Amennyiben a Közgyűlés nem határozatképes, a megismételt közgyűlésre azonos napirenddel 2017. január 13. (szombat) 10 órakor a Nemzeti Lovarda 1087 Budapest Kerepesi út 7. helyszínen kerül sor. Az ismételten összehívott közgyűlés az eredeti napirendre felvett kérdésekben, a szavazásra jogosultak – legalább – 5 %-nak jelenléte esetén határozatképes.

Szavazásra jogosultak azon sportszervezetek képviselői, akik megfelelnek a 2004. évi I. törvény sportról szóló szabályozásainak és amelyek a Magyar Lovas Szövetség felé tagdíjukat 2017. évben befizették és a Szakág hivatalos díjugrató versenyén, az év során versenyzőt indítottak.

A közgyűlésen a szavazásra jogosult tagszervezetet törvényes képviselője, annak akadályoztatása esetén a törvényes képviselő által meghatalmazott személy képviselheti.

Meghatalmazott személy – saját tagszervezetén kívül – legfeljebb további két tagszervezet képviseletében gyakorolhatja közgyűlési jogait. A szabályszerűen kitöltött mellékelt meghatalmazást a szavazati jogosultság megállapítása érdekében legkésőbb a Közgyűlés megkezdésének időpontjáig át kell adni a Közgyűlés regisztrációjáért felelős tisztségviselőjének.

Napirend:

1. Jegyzőkönyvvezetők, hitelesítők, Szavazatszámláló Bizottság megválasztása

2. A Szakbizottság 2017. évi szakmai beszámolója és annak elfogadása

3. A Szakág 2017. évi pénzügyi tervének (költségvetés) végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása

4. Megemlékezések

5. Díjátadások

6. A szakági gyűlés hatáskörébe tartozó 2018. évi versenyszabály módosítások elfogadása

7. A szakág 2018. évi hazai versenynaptár elfogadása

8. A 2018. évi díjugrató licencek módosításának elfogadása

9. A 2018. évi pénzügyi terv (költségvetés) és annak elfogadása

Budapest, 2017. 12. 20.

Szotyori Nagy Kristóf sk.

elnök

 

Meghatalmazás

Versenynaptár tervezet

Szabályzat tervezet

 

Read More

Egyesben hasít

A tavaly még Mayer Keánnal párosban világbajnok kajakos, Béke Kornél az idén az egyes versenyszámra koncentrál. Bár a májusi rangsoroló nem a 17 éves sportoló tervei szerint sikerült, az első ifjúsági világbajnoki válogatón 500 és 1000 méteren már utolérhetetlennek bizonyult. reb … Bővebben

Read More