Címke: DVSC
Tőzsér kiakadt, amiért fradistának könyvelik el a Loki-szurkolók: „Az én nevem mindig csak akkor jelenik meg, ha valami negatív történik”
A DVSC sportigazgatója nem érzi jogosnak, hogy évekkel ezelőtt a bajnoki címmel felérő bronzéremnél és a tavalyi feljutásnál egy jó szót sem kapott.
Carrillo már tudja a Loki legnagyobb hibáját: „Ha ezt kontrollálni tudjuk, többre is képesek lehetünk”
A Debrecen vezetőedzőjének kinevezett Joan Carrillo a védelem stabilizálásával lehet a jelenleginél sikeresebbé tenni a Lokit.
Carrilo nem csak a bentmaradásra gondol a Lokinál: „Az a célom, hogy a játékosok végig tudják, mi a feladatuk”
Joan Carrillo már az első edzésén is túl van a DVSC-nél, amellyel szeretne tudatos focit játszatni, saját magát pedig igen motiváltnak tekinti az új feladatában.
DVSC: Megvan Huszti utódja, a Vidi korábbi edzője érkezett – hivatalos
Eldőlt, hogy a Vidinél előbb bajnoki címet szerző, majd később megbukott Joan Carrillo veszi át a Debreceni VSC irányítását.
Elképesztő fordulat: A Honvéd kétgólos vezetésről szenvedett el kétgólos vereséget
A második játékrészben mindkét csapat teljesítménye nagyot változott, aminek következtében zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Honvéd – szólt is a lelátóról a „Horváth, takarodj!”.
NB I: Az edzőváltás után sem tudott nyerni a Loki
A hétközben edzőváltáson áteső DVSC ezúttal sem tudott nyerni az NB I 11. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.
A Loki kispadjára leülő Dombi az összevissza helyzetről: „Van, akit lehet ütni, de van, akivel szépen kell beszélni”
A DVSC-t ideiglenesen irányító edzőpáros valóban ős-debreceni tagja, Dombi Tibor szerint igen faramuci helyzetben vannak ők és csapat is, és keresik a legjobb megoldást a játékosok felpörgetésére – mindenféle szónoklatok nélkül.
Hivatalos: Távozik Huszti Szabolcs a Debrecentől – megbízott edző irányít
Az MTK ellen a Jeremiás Gergő, Dombi Tibor duó meccsel. Herczeg András pedig szakmai tanácsadóként segíti majd a munkájukat.
Loki: Huszti felajánlotta a lemondását – ma eldőlhet a sorsa
Könnyen lehet, hogy szombaton az MTK Budapest ellen bajnokin már nem Huszti Szabolcs irányítja a Debrecent.
A Loki beugró edzője: „Ha bármilyen szinten tudok segíteni, kutya kötelességem megtenni”
Óriási kihívás a DVSC megbízott edzőjének, Jeremiás Gergőnek az edzőváltás után kialakult helyzet, a célja az, hogy a lehető leggyorsabban kizökkentse a játékosokat abból az állapotból, amelyben most vannak.
A DVSC sportigazgatója: „Ha most lefújnák a bajnokságot, bennmaradnánk” – a Lokinál nem cél az edzőváltás
Tőzsér Dániel elmondta, türelmesnek kell lenniük a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpárossal, a kapkodás még sosem vezetett jóra.
Az elnök a Loki pocsék szerepléséről: „Amennyiben úgy látjuk, hogy nincs érdemi változás, akkor…”
A DVSC igazgatótanácsának elnöke szerint már a következő hetekben változásra van szükség a csapatnál.
Számonkérés és ultimátum a DVSC-nél: Tőzsér és Huszti is magyarázkodhatott a cégvezetőnek a gyenge szereplés miatt
A debreceniek cégvezetője, Ábrók Zsolt elmondta, hogy a következő néhány mérkőzés meghatározó lehet a Loki életében.
Dzsudzsák újra légiósnak állna: „Bármikor beleállnék egy újabb kalandba” – nem mondja le a válogatottságot
Dzsudzsák Balázs képesnek érzi magát arra, hogy újra légiósnak álljon.
A Loki játékosa állítja, hamis vádakkal illetik: „Soha nem voltam tiszteletlen a szurkolókkal”
Olyan információk is feltűntek, miszerint a középpályás tiszteletlenül beszélt volna a drukkerekkel a Puskás elleni vereség után.
Itt van Dzsudzsák masszív monológja az abszolút Loki-krízisről: „Teljes sötétedés van a fejekben, nekem kell szólnom”
Dzsudzsák Balázs ritkán hallható nyilatkozatot tett, miután csapata, a DVSC 3-0-ra kikapott a Puskás Akadémia ellen, így 10 forduló után a kiesőjelöltek közé tartozik az OTP Bank Ligában.
NB I: Dzsudzsák Balázst kitüntették
Rangos elismerést kapott a DVSC csapatkapitánya.
NB I: A Puskás Akadémia a vártnál sokkal simábban nyert Debrecenben
Az OTP Bank Liga 10. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Puskás Akadémia 3-0-ra nyert a DVSC vendégeként.
NB I: Bejött az edzőváltás Mezőkövesden, megverték a Dzsudzsák-mentes Lokit – videó
Supka Attilával azonnal győzött a Mezőkövesd: az új szakvezető bemutatkozó meccsén karrierje egyik legfontosabb klubja, a DVSC ellen debütált és a csereként beállt Drazic remek kapásgóljával 1-0-s sikert aratott.
NB I: Hosszú kihagyás vár a Vidi ellen parádézó kapusra
Tomas Kosicky, a DVSC kapusa izomszakadást szenvedett a MOL Fehérvár FC elleni bajnokin, így előreláthatólag hosszabb kihagyás vár.







