Elégedettek a magyarok a vb-bronz után

Gulyás István szerint a magyar férfi strandkézilabda-válogatott nagyot játszott a világbajnokságon. A magyar csapat a kazanyi vb-ről bronzéremmel térhet haza.

 

„A legutóbbi Világjátékokon a negyedik helyen végző csapathoz képest egy-két poszton módosítottam, de a válogatott gerince már régóta egyben van. Úgy gondolom, hogy az elődöntő utáni csalódottságot hamar kiheverte a gárda, és érett játékkal sikerült egy fantasztikus bronzmeccset játszanunk a svédekkel” – összegzett Gulyás István szövetségi edző.

Neukum Tamás, a Magyar Kézilabda Szövetség strandkézilabda szakágvezetője a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának kiemelte: a magyar férfi válogatott zsinórban az ötödik világbajnokságán jutott be a legjobb négy közé.

„Kazanyban ráadásul egy fantasztikus bronzérmet szereztünk. Nem volt egyszerű, hiszen a vb-mezőny csapatai között nincsenek akkora különbségek, mint korábban voltak. A magyar válogatott ezzel a bronzéremmel kvalifikálta magát a jövő évben először megrendezendő Strand Világjátékokra, amely San Diegóban lesz” –  mondta Neukum Tamás

A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a harmadik helyen végzett a vasárnap véget ért kazanyi világbajnokságon.

Read More

Érmek és rekordok a junior uszonyosúszó Eb nyitányán

Két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok az Isztambulban zajló junior uszonyosúszó Európa-bajnokság első napján. A tavalyi vb-n egyaránt két elsőséget szerzett Hamlin Dorothy és Szabó Anita máris két-két éremnél tart. 

 

A lányok 100 méteres uszonyos gyorsúszó számában két magyar is a dobogóra állhatott: a kaposvári Hamlin Dorothy a második helyen végzett, megelőzve a debreceni Szabó Anitát.

A két ifjú tehetség az egyéni éremszerzést követően nagy szerepet vállalt abban, hogy váltóban is éremnek örülhessen a 14 fős magyar versenyzői csapat. A 4×100 méteres uszonyos gyorsúszó mix váltóban Kocsis Marcellel és Kolonics Milánnal kiegészülve a győztes oroszok mögött a második helyen zártak.

Bár nem lett érmes, de junior országos csúccsal ért célba Hajnács Lili 400 felszíni úszásban, Varga Jázmin pedig ugyanezen a távon ifjúsági országos rekorddal végzett a 9. helyen

A 18 éven aluliak kontinensbajnokságának medencés versenyeit hétfőtől csütörtökig rendezik, a nyíltvízi hosszútávú futamokat pedig pénteken. 

Junior uszonyosúszó Európa-bajnokság, a hétfői nap magyar eredményei:

Lány 100 m uszonyos gyorsúszás: 2. Hamlin Dorothy, 3. Szabó Anita

Fiú 100 m uszonyos gyorsúszás: 5. Kocsis Marcell

Lány 100 m felszíni úszás: 6. Kothencz Petra

Lány 400 m felszíni úszás: 6. Hajnács Lili

4×100 m uszonyos gyorsúszás mix váltó: 2. Magyarország (Kocsis Marcell, Kolonics Milán, Szabó Anita, Hamlin Dorothy)

Read More