Pengés fegyverforgatók

Február 24-én adják át „Az év műhelye”-díjat, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-elismerés tizenhat tavalyi nyertese közül érdemelhet ki valamelyik szakosztály az egyéni, illetve a csapatsportok képviselői közül. Honlapunk sorozatban mutatja … Bővebben

Read More

Viharos remi

Gledura Benjámin három forduló után veretlenül áll a gibraltári sakkfesztiválon, az Almási Zoltán ellen elért remije alaposan megtépázta a nála huszonhárom évvel idősebb vetélytárs idegeit. Lakner Gábor • Gledura Benjámin jól kezdett a hagyományos gibraltári sakkfesztivál mestertornáján, három mérkőzés után … Bővebben

Read More

Gangl Edina: A görögök elleni győzelem volt a fordulópont

gangl edina MTIA magyar válogatott kapusával még mindig a Eb-siker receptjét kutattuk, aki apró kis mozzanatokra világított rá. Érdekes utat járt be a női válogatottunk az Eb-n, hiszen az első meccsen azoktól a hollandoktól kapott ki, akiket a döntőben megvert Bíró Attila együttese. Gangl Edinától először is azt kérdeztük, mint kellett változattni a két mérkőzés alatt. “Először […]

Read More

Laura és a kataérem

Az éremszerzés reményében utazik a februári korosztályos karate Európa-bajnokságra Sterck Laura. A Brüll Akadémia 18 éves versenyzője első magyar lányként állna dobogóra katában. Lakner Gábor • Sporttörténeti éremszerzésre készül Sterck Laura, a Brüll Akadémia – még bő egy hétig – … Bővebben

Read More