
Gokartosból BME FRT-kapitány
Hat éves korában kapcsolatba került a négykerekűekkel, RC-modellekkel versenyzett, majd amint lehetett, a Formula Racing Teamhez csatlakozott – így lett az egyetemi versenycsapat első embere Boriszov Dániel.
Hat éves korában kapcsolatba került a négykerekűekkel, RC-modellekkel versenyzett, majd amint lehetett, a Formula Racing Teamhez csatlakozott – így lett az egyetemi versenycsapat első embere Boriszov Dániel.
Október 10-11-én a Lotus Cup Eurpe szezonja is véget ért; az utolsó versenyhétvégére három fős magyar delegáció érkezett: Major Benedek, Sánta János és Burkus Egon vágott neki a hétvégének.
Válogatott játékosaink már pénteken útnak indultak, hogy az éjszakát Belgrádban töltve hangolódjanak rá a “B” csoportos kvalifikációs mérkőzésre. A nem mindennapi látványt nyújtó, bevásárlóközpont tetejére épült Shopping Centar stadion adott otthont az összecsapásnak. Sajnos az időjárás nem volt kegyes a …
Mozgalmasan alakult a franciaországi szezonzáró első napja a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert számára: az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája megszerezte a pole pozíciót, az első futamon azonban kanyarátvágásért megbüntették, így harmadik lett, ahogy a fordított rajtrácsos második versenyen is ugyanebben a pozícióban ért célba.
Bár az Egyesült Államokban futó ChampTruck széria magyar versenyzője Portlandben ezúttal csak egy futamot nyert meg, a hétvége hat versenyéből szintén csupán egyszer nem végzett a legjobb három között.
Az első formaautós szezonjában meggyőző teljesítményt mutató ifjoncot többek már egy kategóriával feljebb látják, de csapatfőnöke szerint nincs okuk a sietségre.
A tengerentúlon már sok éves hagyománya van a “Pink Month” elnevezésű, mellrákellenes kampánynak. Szerencsére hazánkban is egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez, melyhez idén első ízben csatlakozik Szövetségünk is. A Pittsburgh Steelers Magyar Fanklubjának oldaláról: A tavalyi évhez hasonlóan újra adománygyűjtés …
Az immár kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert a vasárnap délelőtti esőben is megszerezte a pole-t, majd az első versenyt szoros csatában megnyerte, idei 19. győzelmét aratva ezzel. A második futamon több incidensbe is belekeveredett, az egyikért meg is büntették, így a szombattal ellentétben most nem tudott elégedetten nyilatkozni az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport versenyzője.
Kitűnően versenyzett a spanyol Pol Rosell, sem a biztonsági autó, sem a piros zászlós félbeszakítás nem zavarta meg és megnyerte a második monzai futamot a SEAT León Eurocupban. Jordi Oriola és Stian Paulsen állhattak még fel a dobogóra, Tassi Attila újabb nagyszerű eredményt ért el, a magyar pilóta ezúttal tizenegyedik lett.
Minden úgy alakult a Kamion-Eb jaramai fordulójának szombati napján, ahogy azt Kiss Norbert eltervezte: az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája megnyerte az időmérőt, majd a délutáni első versenyen végig megtartotta az első helyét, ezzel pedig immár matematikailag is bebiztosította második Európa-bajnoki címét!
A ChampTruck World Series utolsó előtti fordulóját tartják hétvégén az Egyesült Államokban, a mezőny egyedüli magyar résztvevője pedig újabb győzelmekkel növelné pontjai számát. Esélyei jók, hogy az FIA Ralikrossz Európa-bajnokságban és a kamionos sorozatban is a legjobb három között zárja a 2015-ös évet.
Paul Bonhomme győzött a texasi hőségben: a brit idei negyedik győzelmét szerezte meg a hétvégi Red Bull Air Race futamon. A címvédő egy újabb lépéssel közelebb került a világbajnoki aranyhoz Fort Worth-ben, ám nem nyugodhat meg teljesen, hiszen ha vetélytársa, az ausztrál Matt Hall nyeri a Las Vegas-i döntőt, akkor Bonhomme valószínűleg elbúcsúzhat a végső győzelemtől.
Amennyiben az égiek is úgy akarják, szombaton ismét rajthoz áll Kohári Zoltán. A Tomracing Motorsport versenyzője a kiskunlacházi Évadzáró Gyorsulási Versenyen viszi pályára a Dragacsot. A 3000 lóerős aszfaltszaggató a szombati rajtra tökéletesen el fog készülni, miután új motort kap a szezonzáróra.
Eddigi autóversenyzői pályafutása legfontosabb mérföldkövéhez érkezett Bernula István: a Swift Cup Europe hétvégi, a Red Bull Ringen tartandó évadzáróján a sorozat újdonsült magyar bajnoka az Európa-bajnoki titulust is szeretné begyűjteni. Csapattársa, Fekete Balázs is komoly tervekkel érkezik Spielbergbe, ahol jó szerepléssel szeretné lezárni az idei szezont.
A 2015-ös úszó világkupa következő állomásához közeleg, ugyanis szeptember 25-én és 26-án Hongkongban folytatódik a rangos sorozat. Úszóink lassan megérkeznek a helyszínre. Ahogy azt már korábbi cikkünkben olvashatták, tovább folyik a küzdelem az úszó világkupa csodálatos pénzdíjáért. Természetesen sportolóink és képviseltetik magukat az eseményen, indulásuk vagy éppen érkezésük pillanatát meg is örökítették az utókor számára. […]
Zolderben szeszélyes időjárás borzolta a kedélyeket szombaton, főleg Kiss Norbiét, mivel vizes aszfalton nem működik rendesen a versenykamionja, a kigyorsításokon sokkal jobbak voltak a Buggyrák.
Még a szombati napnál is eredményesebben alakult a vasárnap Kiss Norbert számára Zolderben, hiszen a pole pozíció megszerzése után rekordot döntött az egy szezonon belüli futamgyőzelmeket illetően, majd a második versenyen remek felzárkózás után második lett. A magyar pilótát ezzel már csak néhány pont választja el az újabb Európa-bajnoki címtől.
Egy rajt-cél győzelemmel és egy parádés harmadik hellyel zárta a szombati napot Zolderben Kiss Norbert a Kamion Eb-n. A magyar versenyző első futamon aratott sikerével egyben beállított egy rekordot a sorozatban.
Szombat délelőtt a szlovák válogatott utazott hozzánk, hogy közösen hangoljanak velünk a soron következő erőpróbákra. Bizonyosan hasznos volt az esemény mindkét félnek, elvégre első meccsére készül a két nemzeti csapat. A három órás edzés első felében még részekre bontott feladatokat …
A hétvégén, több helyen is érdekelt a Tomracing Motorsport csapata. Amíg Kerényi Ádám a sorozatban harmadik győzelméért száll harcba a King of Europe valenciai dupla futamán, addig Tápai Attila a Tökölön rendezendő Végső Összecsapáson vesz részt, utolsó Semi Pro versenyét teljesítve.