Egyetemi Bajnokság: A BGE emelhette magasba a trófeát
Nagy érdeklődés mellett ért véget az egyetemi pólóbajnokság, melyet a BGE nyert a Corvinus előtt, míg harmadik az Eötvös lett. Délelőtt az elődöntők rendezték, ahol a BGE simán jutott be a fináléba, míg a másik ágon a Corvinus egyetlen góllal győzött Pázmány ellen. Délután aztán a helyosztókon volt a sor. A harmadik helyért a honvédos Fazekas […]

Holnaptól egészen keddig minden nap lesz vízilabda. Bajnokok Ligája, férfi Ob I, női válogatott mérkőzés, egyetemi bajnokság! A program… Nem akármilyen hosszú hétvége elé nézünk. Holnap a BL-ben érdekelt három magyar együttes is itthon játszik, hiszen az OSC a Partizánt, az Eger a Jadrant, míg a Szolnok a Galatasarayt fogadja. Szép napunk lehet, hiszen mindhárom találkozón […]
Hétvégén immár negyedszer fog elrajtolni az egyetemi pólóbajnokság. Az idén nyolc csapat részvételével, egészen júliusig tart majd a küzdelem. Minden eddiginél hosszabb lesz majd az egyetemi pólóbajnokság. A hétvégén az első fordulóra kerül sor a pesterzsébeti uszodában, majd ezt követi március 27-én és április 16-án egy-egy kör. A negyeddöntőt egy nappal később bonyolítják le, míg […]