Mocsai Lajos: Felértékelődnek a valós közösségek!

Tisztújítás volt a közelmúltban a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségben (MEFS) ahol a szervezet elnökének Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost választották meg. A sportvezetővel az azóta eltelt időszakról és a tervekről beszélgettünk – többek között.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség közgyűlése augusztusban választotta meg elnöknek. Mi történt a MEFS háza táján azóta?

A Testnevelési Egyetem rektoraként is állítom: minden eszköz a kezünkben van ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulóknak segíteni tudjunk. Megalakultak a szövetség működéséhez elengedhetetlen bizottságok, továbbá Juhász Péter személyében új főtitkára van a MEFS-nek.

Úgy fogalmazott, hogy az egyetemistáknak „segíteni” kell. Segítségre szorulnak?

Jelenleg a felsőoktatásban részt vevő hallgatók közel ötven százaléka egyáltalán nem végez semmilyen sporttevékenységet. Huszonöt százalékuk keveset mozog, huszonöt százalékuk pedig heti rendszerességgel sportol, vagy azért, mert az élsportban érdekelt, vagy pedig azért, hogy az egészségét megőrizze. Ez egy 2019-es felmérés, amelyet nyugodtan lehet siralmasnak nevezni.

Hogy lehet ezen a „siralmas” helyzeten javítani?

Az egyetemeken, főiskolákon tanulók gyakorlatilag a jövő értelmiségének számítanak. Továbbra is fontos, hogy a fiatalok életében markánsan jelen legyen az élsport. Az élsportolók részére egy speciális ösztöndíjrendszert dolgoztunk ki, amely lehetőséget teremt a kettős karrierre, azaz ebben a csoportban az élsport mellett a diploma megszerzésére is nagy hangsúlyt fektetünk.

Mi van azokkal, akik nem élsportban gondolkodnak?

Szintén nagyon fontos az utánpótlás bázis. Itt fiatalabb korosztályokról van szó, mint az egyetemisták, de az utánpótlásban dolgozókkal együttműködve a cél az, hogy a jövő generációjának tanulással, sporttal  teljes, valós közösségeket kínáljuk.

A valós közösségek megfogalmazás eléggé beszédes…

Kicsit elkoptatott, de mindig muszáj beszélni róla, hogy a virtuális térben eltöltött időnél sokkal egészségesebbek a valós közösségekben szerzett tapasztalatok, élmények. A MEFS ezt a területet kiemelten fontosnak tartja, hiszen csak így tudjuk valóban megtölteni tartalommal a Sportoló Nemzet szlogent.

A MEFS-elnöki tisztsége mellett a Magyar Rektori Konferencia társelnökekeként is kíván hatni erre a folyamatra?

Természetesen. A Testnevelési Egyetem rektoraként az edzőképzés kapcsán több, mint negyven sportági szövetséggel, illetve szakszövetséggel vagyok kapcsolatban. Ebből adódóan az egyetemekkel együttműködve az lesz az egyik fontos feladatom, hogy minden döntéshozót arra sarkalljak, hogy vegyenek részt az ifjúság egészségének megőrzésére épülő programban.

Read More

Budapesti központtal rendezik meg az egyetemi sport idei csúcseseményét

Hat kontinensről és csaknem száz országból regisztráltak az egyetemi sport idei csúcseseményére! A 2020 FISU World Forumnak a Testnevelési Egyetem ad otthont, augusztus 12. és 14. között. A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Universiadék utáni második legnagyobb eseményét, a hallgatói világfórumot a koronavírus-járvány miatti egészségügyi korlátozásokat betartva, online rendezik meg. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) információi szerint 93 országból eddig 1245-en regisztráltak. A nyitóünnepségen beszédet mond Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), és Oleg Matytsin a FISU elnöke.   

„Két évvel ezelőtt pályázaton nyertük el a jogot, hogy idén mi rendezhessük meg a hallgatói világfórumot – tájékoztatott prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke. – Természetesen akkor nem ilyen helyzetre készültünk, de a világjárvány keresztülhúzta a számításainkat. Ha idén lemondtuk volna az eseményt, legközelebb egész biztosan más kapta volna a rendezés jogát, amit nem akartunk megkockáztatni. Ezért partnereinkkel egyetértésben úgy határoztunk, megszervezzük a Forumot, ha kell, ilyen formában is. Nem számítottunk rá, hogy bő egy héttel a nyitónap előtt már ezer fölött jár a regisztráltak száma. Nem tartok attól, hogy digitális jellege hátrányt jelent majd, hiszen a járvány kitörése óta hozzászokhattunk, hogy a korábban valós térben és időben rendezett események jelentős része most virtuálisan zajlik. Egyetlen „gondunk”, hogyan tudjuk egyszerre kielégíteni a rengeteg jelentkező igényét.”

A Testnevelési Egyetem története során még sosem rendezett kibertérben ilyen nagy jelentőségű rendezvényt, ami izgalmas kihívás elé állítja az intézményt – vélekedik Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetem rektora.

„A járvány miatt kényszerhelyzetben vagyunk, de a Testnevelési Egyetem, mint ahogy az oktatásban, úgy a fórummal kapcsolatban is vállalta a gyors átállást. Külön öröm, hogy a FISU Forum nyitónapján tartják a MEFS éves közgyűlését, így a két rendezvény ráirányítja a figyelmet a hazai és a nemzetközi egyetemi sport fontosságára. A közgyűlés tartalma szervesen kapcsolódik a Fórumhoz és annak mondanivalójához, így az időzítés tökéletesnek mondható. A Testnevelési Egyetem infrastrukturális fejlődése és sporttudományi háttere így kiemelt figyelmet kaphat nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi színtéren is.” – hangsúlyozta az egyetem rektora.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által irányított Digitális Jólét Program (DJP) munkatársai a szervezők szakmai partnereként szaktudásukkal többek között a rendezvény virtuális térben való izgalmas és látványos megjelenítésében, fiatalos, a hallgatói érdeklődést felkeltő gamification kialakításában, valamint a digitális sportkérdések kérdéskörének terítékre kerülésében játszanak közre – tette hozzá Dr. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője, a FISU Forum online térben történő megrendezésének ötletgazdája.

Fotó: RentIT, DJP, MEFS, TF

Read More

Elstartolt az Eötvös Loránd Kerékpáros Expedíció

Elindult az Eötvös Loránd Kerékpáros Expedíció. Az eseményt a tudós és lányai sportos életvitele előtt tisztelegve, egyben hagyományteremtő szándékkal rendezték meg.

Az expedíció Székesfehérvárról indult, a Dráva mentén halad, összesen 610 kilométert letekerve és 3350 méter szintkülönbséget leküzdve jut el a Dolomitokba, az Eötvös-csúcs (Cima di Eötvös, 2836 m) alatti Misurina-tóig.

A biciklisek a háromnaposra tervezett túra végén találkoznak a Magyar Turista Egyesület hegymászóival, akik másnap a csúcsra készülnek, miután átvették a képzeletbeli stafétabotot. Az esemény szervezője az ELTE-BEAC Polythlon Klub, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséggel és a Testnevelési Egyetemmel együttműködve, a Báró Eötvös Loránd Emlékév 2019  finanszírozásában.

Az expedíció csapatában egy fizikusként végzett ELTE-s oktató, és öt aktív és frissen végzett hallgató kerékpározik. Az expedíció nyitott, ahhoz szabadon lehet csatlakozni, akár az indulástól kezdve, de útközben is.

Read More

A karatés Nagy Botond Egyetemi Európa-bajnok lett

Nagy Botond (Budapesti Műszaki Egyetem) arany-, Sterck Laura (Corvinus Egyetem Budapest) és Klement Kármen (Testnevelési Egyetem) pedig bronzérmes lett az Európai Egyetemi Sportszövetség, az EUSA küzdősport Európa-bajnokságának karate versenyén Zágrábban.

 

Férfi formagyakorlatban a sportág olimpiai debütálásán, a 2020-as tokiói ötkarikás játékokon való részvételért hajtó Nagy Botond a selejtezők során három fordulóból is sikerrel lépett tovább. Mivel a harmadik körben a KSI versenyzője a mezőnyből a legmagasabb pontszámot érte el, így a fináléba került. A szombat délutáni döntőben Nagy Botond meggyőző produkcióval múlta felül a szlovák Smoligát.

 

A nőknél a szintén a jövő évi olimpiára aspiráló Sterck Laura ugyancsak három fordulón túljutva harcolta ki a bronzmérkőzést, ráadásul a második körben magasabb pontszámot ért el, mint a többszörös korosztályos Európa-bajnok, későbbi döntős olasz D’Onofrio. A harmadik helyért vívott mérkőzésen aztán az MTK katása magabiztosan nyert a spanyol Vega ellen.

 

Küzdelemben a nők 50 kg-os súlycsoportjában Klement Kármen három győzelemmel és egy vereséggel végzett a harmadik helyen. A Vasas sportolója a bronzmérkőzésen az ukrán Kmit ellen diadalmaskodott.

Read More

Történelmet írtak a BGE fiai az egyetemi vízilabda Európa-bajnokságon!

Ezüstérmet szerzett a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) férfi vízilabdacsapata az egyetemi vízilabda Európa-bajnokságon. A szlovéniai Koperben megrendezett kontinensbajnokságon a végig veretlen BGE a döntőben a Łódźi Műszaki Egyetemmel került össze, és a lengyelek végül 12-9-re győztek.

 

A BGE vízilabdázói így is történelmet írtak, hiszen első alkalommal hoztak el érmet magyar csapatként az egyetemi Európa-bajnokságról. 2016-ban a BME 4., a SOTE pedig 7. helyet szerzett.

Bálint Ákos edző, BGE: A döntő meccsen tudtuk mi fog történni, hiszen a tornán korábban már játszottunk a lengyelekkel. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk belőni őket és végig rohantunk az eredmény után. Összességében megérdemelten nyertek a lengyel barátaink. Mindemellett nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen első alkalommal hoztunk el érmet magyar vízilabdacsapatként. Szeretném megköszönni a szövetségnek, hogy indulhattunk ezen a tornán és a BGE-nek minden támogatását amit kaptunk tőlük.

A csapat tagjai: Csillagh Bence, Dolnay Botond, Fülöp Richárd János, Garancsy András, Kardos Benedek, Konczi Márton, Mihályi András, Rébeli-Szabó Máté, Seeler Botond, Seres János, Szám Tamás, Vági János Dániel, Veres Norbert. Csapatvezető: Dorogi Balázs, Edző: Bálint Ákos

Read More

Eléggé egészségesek az egyetemisták?

Egyetemekre is eljut Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja. A 2018 – 2019-es tanévtől kezdve kiemelt célcsoportok közé tartoznak a felsőoktatási hallgatók, ebben partner a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) is.

 

A Lágymányosi Eötvös Napok részeként az egyetemisták egészségügyi szűréseken vehettek részt az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja (MÁESZ) és a MEFS szervezésében. A felsőoktatási hallgatók számára külön tájékoztató füzetet is készítettek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja keretében, mely célja szerint fel kívánja kelteni a hallgatók figyelmét az egészségszűrés és az egészséges életmód fontosságára.

Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnöke úgy látja, a fiatalok esetében a preventív akciók a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapjanak. „Hatalmas a felelősségük a mai egyetemistáknak és főiskolásoknak, hiszen a jövőben ők képzik majd a társadalom értelmiségi rétegét.  Tetteiknek komoly véleményformáló hatása van. Örömteli, hogy egy ilyen komoly szakmai tapasztalattal rendelkező program részt tudott venni a Lágymányosi Eötvös Napokon. Bízom benne, hogy lesz folytatás” – fogalmazott a MEFS elnöke.

 

Dankovics Gergely, Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának igazgatója szerint az egészség a legnagyobb érték egy ember életében, és ezt már fiatalok körében is tudatosítani kell. „A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségben egy olyan partnert tisztelhetünk, amely átfogja a hazai felsőoktatási intézményeket, valamint a sportra és az egészséges életmód fontosságára hívja fel a figyelmet. Az elmúlt 10 évben közel hétmillió vizsgálatot végeztünk, jellemzően középkorú és idősebb korosztályok körében. Fontos célunk, hogy a fiatalokat is bevonjuk a preventív akcióinkba és nekik is szűrési lehetőséget biztosítsunk” – mondta Dankovics Gergely.

Read More

Debreceni sikerrel zárult a Medikus Kupa

Három nap alatt több mint háromezer, orvos- és egészségtudományi képzéseken tanuló hallgató mérte össze tudását öt sportágban a Medikus Kupán, melynek idén a Debreceni Egyetem volt a rendezője. A Medikus Kupát a legtöbb pontot összegyűjtő Debreceni Egyetem vihette haza.

 

Március 31-én zárult a 47. Medikus Kupa Debrecenben, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, ahol három napon át magyar orvos- és egészségtudományi képzéseken tanuló hallgatók versengtek egymással. Több mint háromezer hallgató érkezett az ország minden szegletéből, hogy részt vegyenek a népszerű sporteseményen március 29-31. között. A házigazda idén a Debreceni Egyetem volt.

A Debreceni Egyetem mellett a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem diákjai mérték össze erejüket és ügyességüket öt népszerű sportágban: kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda és kispályás labdarúgás.

 

Az óriási létszámra való tekintettel, a mérkőzéseket különböző helyszíneken tartották. A kézilabdázók a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, a kosárlabdázók az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, a röplabdázók a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában, a kispályás labdarúgók a Klinikai campus műfüves pályáján, míg a vízilabdázók a hajdúszoboszlói Árpád uszodában és a Debreceni Sportuszodában szálltak versenybe a pontokért.

A Debreceni Egyetem négy év után hódította el ismét a kupát. Az összesített pontversenyben a hazaiak 28 ponttal végeztek az élen, a Semmelweis Egyetem 24, a Pécsi Tudományegyetem pedig 23 ponttal követte őket. 

A Hódos Imre Rendezvénycsarnokban tartott ünnepélyes díjátadón jó hangulat uralkodott a lelátókon, a város utcáit pedig az egyetemisták hangja töltötte be. A záróeseményen dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja köszöntötte és biztatta a lelkes fiatalokat: „Nagyszerű dolognak tartom, hogy a sport képes ilyen módon összehozni az embereket. A sport összekötő erejét soha ne felejtsétek el. Mindenki élményekkel gazdagodva térhet haza.”. A rendezvény prof. dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke is részt vett, mint egyik fő támogató és díjakat is adott át.

Háttér:

A Medikus Kupát 1972 óta minden évben más egyetemi városban rendezik. Négy orvosi egyetem hallgatói egy hétvégén át küzdenek a Kupáért. Közel 400 sportoló és több ezer szurkoló négy sportágban közel 40 mérkőzés keretében, hatalmas küzdelemben mérkőznek meg egymással, miután a feszültséget az esti fergeteges bulikon vezetik le.

(forrás:mozduljra.hu)

Read More

Véget ért a 29. Téli Universiade

Az ünnepélyes záróünnepséggel befejeződött a 2019-es Téli Universiade. A szibériai Krasznojarszkban megrendezett „egyetemisták olimpiája” magyar szempontból sporttörténelmi volt, hiszen 53 év óta először szerepelt a játékokon az egyetemi jégkorong-válogatott, amely győzelemmel mutatkozott be a multisport eseményen. Vass Márton, a 2008-as sapporói győztes csapat tagja, most szövetségi kapitányként hallgatóinkat a 9. helyre hozta fel. 

 

Jégtáncban Emily Monaghan (Fairfield University, USA) és Ilias Fourati (Purchase Collage State University of New York) képviselte a magyar színeket, a páros végül a 10. helyet szerezte meg. Ezen kívül biatlonban, sítájfutásban és rövidpályás gyorskorcsolyában indult magyar Krasznojarszkban. Utóbbi sportágban Tiborcz Dániel, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója 1500-on 33., 500-on 24., míg 1000 méteren szintén 24. lett.

Büki Ádám (Budapesti Corvinus Egyetem) biatlonban egy 29., egy 32. és egy 33. helyezést gyűjtött be a 12,5 kilométeres üldözéses, a 10 kilométeres, illetve a 20 kilométeres versenyben.

A téli Universiadék történetében először szerepelt a sítájfutás, ebben a sportágban Szász Botondért szurkolhattunk. A Soproni Egyetem hallgatója végül az üldözéses versenyben 41., míg 10 kilométeren 42. lett.

A 9. helyen végzett és egyben a Téli Universiadén a legjobb eredményt elért magyar jégkorong csapat összeállítása: Kapusok: Ágoston Olivér (Testnevelési Egyetem), Dobos Kristóf Dániel (University of Nevada Las Vegas, USA), Gadácsi János Győző (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Védők: Bálint Tamás (Óbudai Egyetem), Bernáth Milán Kristóf (Budapesti Gazdasági Egyetem), Bukor Rajmund (Budapesti Gazdasági Egyetem), Darabos Krisztofer (Debreceni Egyetem), Herner Olivér (University of Maine, USA), Inglis Ákos (Testnevelési Egyetem), Lakatos Levente (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Oroszi Álmos Gábor (Semmelweis Egyetem) Támadók: Czakó Barna (Testnevelési Egyetem), Csiki Attila (Budapesti Gazdasági Egyetem), Erőss Zoltán (Curry College, USA), Könczei Áron (Állatorvostudományi Egyetem), Lőczi Árpád (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Németh Árpád (Testnevelési Egyetem), Rózsa István (Budapesti Corvinus Egyetem), Schmál Kristóf (Budapesti Metropolitan Egyetem), Szlama Dániel (Testnevelési Egyetem), Tóth Renátó (Babes Bolyai Tudományegyetem), Turbucz Martin Zoltán (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Varga Tamás (Budapesti Gazdasági Egyetem)

A 29. Téli Universiadén hatvan ország 3000 sportolója vett részt, Magyarország pedig minden eddiginél nagyobb delegációval, 40 fővel képviseltette magát.

Az eseményen részt vett dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségének tagja, aki a MEFS főtitkárával, dr. Székely Mózessel közösen átadta a magyar küldöttség ajándékát Pavel Kolobkovnak, aki az Universiade Szervező Bizottságának elnöke, Oroszország Sportminisztere, olimpiai bajnok párbajtőröző.

Read More

Bravúros 3-2-es győzelmet aratott a magyar Universiade jégkorong-válogatott

Az idei Téli Universiade nyitó napja előtti első csoportmérkőzésen a magyar egyetemi jégkorong válogatott bravúros 3-2-es győzelmet aratott a japán egyetemi csapat felett.

 

Az egyetemisták olimpiájának számító Téli Universiadén 1966 óta először szerepel magyar jégkorong válogatott. A jégkorongtornán tizenkét csapat vesz részt, ezeket két csoportba sorolták. A magyar egyetemisták az A-csoportba kerültek. Ellenfeleink sorrendben a következők: Japán, Egyesült Államok, Csehország, Oroszország, Szlovákia. Mindenki játszik mindenkivel, ennek alapján kerül be az első két helyezett az elődöntőbe. 

Helyi idő szerint 12:30-kor rendezték meg a magyar-japán találkozót, amely végül 3-2-es magyar sikerrel zárult. Az első harmad 0-0-s döntetlent hozott, a második játékrészben 3-0-val ért véget, miután Könczei Áron az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) hallgatója kétszer, míg Lőczi Árpád (ELTE) egyszer talált be. A záró harmadban a japánok ugyan két gólt is lőttek, de egyetemistáink újra megerősödő védekezésével, 3-2-es magyar győzelemmel zárult az Universiade első magyar vonatkozású mérkőzése.

A japánok egyébként a tőlük megszokott stílusban játszottak: jól korcsolyázva, ám nem fizikális hokit nyújtva. A csapat edzője az az Okita Teruhiko, aki a decemberi, U20-as Divízió I/B vb-n szerepelt együttest is irányította. Vasárnap az amerikai válogatott lesz a következő ellenfél.

 

Nyilatkozatok:

Könczei Áron (ÁTE): „Fantasztikus érzés volt, az egész csapat nagyon jól küzdött. Szorossá tettük a végét, mert elhittük, hogy megvan a meccs, több lövést és teret hagytunk nekik. Kibírtuk a végéig, nagyot küzdöttünk és győztünk. Nagy megtiszteltetés, hogy a nyitóünnepségen én vihetem a zászlót, és én képviselhetem a magyar hokit és az országot.”

Lőczi Árpád (ELTE): „Nyerni mindig jó, de ilyen kemény munkával pedig különösen. Jól küzdöttünk, odatettük magunkat és magyaros módra nyertünk. Az elején kicsit izgultunk, hiszen sok néző volt, nagy hangulatot teremtettek, de utána ezt le tudtuk vetkőzni, és felszabadultan játszottunk. A sorunkban megvolt a kémia, hiszen a klubcsapatban is együtt szerepelünk, ez kellett a jó játékhoz.”

(Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség)

Read More

Magyar jégkorong-válogatott a Téli Universiádén!

Először szerepel magyar jégkorong válogatott a Téli Universiadén, amelyet az oroszországi Krasznojarkszban rendeznek március 2-től 12-ig.  A téli egyetemi játékok során az eddigi legnagyobb delegációval indul útjára a magyar csapat, melynek közel felét jégkorongozók alkotják. Az eskü szövegét is Csiki Attila, a jégkorong válogatott támadója, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója mondta, még Budapesten február 19-én.

 

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség információi szerint a válogatott keretet Végh Benedek csapatvezető hirdette ki, az együttes hétfőn utazott el Szibériába. A 29. Téli Universiadén a jégkorongon kívül a következő sportágakban indulnak magyar egyetemisták: biatlon, jégtánc, műkorcsolya, rövid pályás gyorskorcsolya és sítájfutás.

Az utazó magyar csapat tagjai 18 egyetemről érkeztek, hogy képviseljék hazánkat a legrangosabb multisport egyetemi versenyen.

 

Kapusok:

Ágoston Olivér (Testnevelési Egyetem)

Dobos Kristóf Dániel (University of Nevada Las Vegas, USA)

Gadácsi János Győző (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)

 

Védők:

Bálint Tamás (Óbudai Egyetem)

Bernáth Milán Kristóf (Budapesti Gazdasági Egyetem)

Bukor Rajmund (Budapesti Gazdasági Egyetem)

Darabos Krisztofer (Debreceni Egyetem)

Herner Olivér (University of Maine, USA)

Inglis Ákos (Testnevelési Egyetem)

Lakatos Levente (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Oroszi Álmos Gábor (Semmelweis Egyetem)

 

Támadók:

Czakó Barna (Testnevelési Egyetem)

Csiki Attila (Budapesti Gazdasági Egyetem)

Erőss Zoltán (Curry College, USA)

Könczei Áron (Állatorvostudományi Egyetem)

Lőczi Árpád (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Németh Árpád (Testnevelési Egyetem)

Rózsa István (Budapesti Corvinus Egyetem)

Schmál Kristóf (Budapesti Metropolitan Egyetem)

Szlama Dániel (Testnevelési Egyetem)

Tóth Renátó (Babes Bolyai Tudományegyetem)

Turbucz Martin Zoltán (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Varga Tamás (Budapesti Gazdasági Egyetem)

 

A program (GMT+1)
Március 1.: Magyarország-Japán 06:30
Március 3: Egyesült Államok-Magyarország 06:30
Március 5.: Csehország-Magyarország 06:30
Március 7.: Magyarország-Oroszország 10:00
Március 8.: Szlovákia-Magyarország 03:00
Március 11.: Elődöntők
Március 12.: Döntő és bronzmeccs

Fotó: Magyar Jégkorong Szövetség

Read More

Esküt tett a 29. Téli Universiadéra utazó magyar csapat

Negyven fős sportolói magyar csapat vesz részt a 29. Téli Universiadén – hangzott el a magyar csapat ünnepélyes fogadalomtételén Budapesten. A multisport-eseménynek a szibériai Krasznojarszk városa ad otthont, ahova a téli egyetemi játékok során az eddigi legnagyobb delegációval indul útjára a magyar egyetemi csapat. Az eskü szövegét Csiki Attila a jégkorongozó csapat támadó játékosa, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója mondta.

 

Prof. Dr. Kiss Ádám – a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke beszédében kiemelte egyre nagyobb presztízse van az Universiadéknak.

„Az olimpia után az Universiade, vagy ahogy mi hívjuk az egyetemisták olimpiája a legnagyobb multisport esemény a világon. A magyar csapat közel 60 ország 3 000 válogatott élsportolójával együtt vesz részt a megmérettetésen. A Téli Universiadékon a magyar csapat eddig összesen 11 érmet szerzett, ezen belül is a téli játékok történetében a 2013-as évben Trentinóban a legtöbbet, ahol Knoch Viktor és Burján Csaba is a rövidpályás gyorskorcsolya váltó tagjaiként váltak Universiade-bajnokokká. Egyetemistaként alapozták meg ezzel a sportkarrierjüket, majd nyertek olimpiát 2018-ban” – mondta az elnök.

Krasznojarszkban az alábbi sportágakban indulnak magyar egyetemisták: biatlon, jégkorong, jégtánc, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és sítájfutás. Az eskütételen bejelentették: 2019-ben tizennyolc egyetemről indulnak egyetemisták a legrangosabb multisport egyetemi versenyen.

 

Az eseményen felszólalt Sárfalvi Péter, sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Vlagyimir Szergejev magyarországi orosz nagykövet, prof. dr. h.c. Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektora és dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára, az Unviersiadéra utazó csapat vezetője.

Az orosz nagykövet kiemelte: Krasznojarszk mögött a teljes orosz föderáció ott áll a 29. Téli Universiade megszervezésekor és lebonyolításakor. Sárfalvi Péter beszédében kitért arra, hogy a nyári sportágak mellett a téli sportok is egyre népszerűbbek Magyarországon.

A Testnevelési Egyetem rektora szerint a TE a jövőben az Universiade-válogatottak központjává válhat. „Mindannyiunk reménye, hogy Magyarországon a felsőoktatásban rang legyen egyetemi sportolónak lenni. Sportolónak, aki fémjelzi az adott sportágat, egyben képviseli az egyetemet, főiskolát” – mondta Mocsai Lajos.  

A Téli Universiade versenyei március 2-án kezdődnek és 12-éig tartanak.

Read More

Együttműködés a HS és a MEFS között

A Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség együttműködési megállapodást kötött, amelynek egyik kiemelt célja, hogy 2024-ig a felsőoktatási hallgatók legalább negyede megismerkedjen a honvédelmi sportokkal. A közös munkát megalapozó dokumentumot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen írták alá.

 

A Honvédelmi Sportszövetség (HS) elnöke, dr. Simicskó István és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára (MEFS), dr. Székely Mózes január 15-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) prof. dr. Józsa János rektor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, dr. Nébald György, a HS általános alelnöke és prof. dr. Borbély Attila, a HS alelnöke jelenlétében együttműködési megállapodást írt alá. Ennek értelmében a két szervezet közösen támogat minden olyan kezdeményezést a felsőoktatási szabadidősport honvédelmi neveléssel összefüggő területeivel kapcsolatban, amelyek elősegítik az egyetemi és főiskolai sport fejlődését, az egészségfejlesztést és a hallgatók fizikai aktivitásának növelését.

„A Honvédelmi Sportszövetség köztestületként végzi a munkáját, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséggel megtaláltuk a közös célt, amellyel segíthetjük a magyar fiatalok honvédelemhez, a hazához való erősebb kötődését, az egészséges nemzettudat kialakulását. A fiatalok jelentik a jövőt, az egyetemisták, főiskolások a közeljövőt. Rájuk kell majd bízni az ország irányítását, ha vezetőkké lesznek, a tárgyi tudásukon túl az általuk képviselt szellemiség is fontos.” -mondta dr. Simicskó István és hangsúlyozta azt is, hogy ez az együttműködés jövőnk biztonságát szellemi és fizikai értelemben is szolgálja.

Kiemelte, a megállapodás jelentős célokat fogalmaz meg, amelyek közül talán a legmarkánsabb, hogy 2024-ig a felsőoktatási hallgatók legalább 25 százaléka megismerkedjen a honvédelmi sportokkal, sőt lehetőséget biztosítson azok folyamatos gyakorlására.

Prof. dr. Józsa János rektor a rendezvényen elmondta: nagy örömmel szerzett hírt a kezdeményezésről, ami jól képviseli az egyetemek által vallott „ép testben, ép lélek” szemléletet.

Dr. Székely Mózes kiemelte, hogy a HS és a MEFS kapcsolata eddig is szoros volt, több esetben sikerült közösen megmozgatni a fiatalokat. A tudás, a tanulás és a sport sokféleképpen kapcsolódik. A Honvédelmi Sportszövetséggel kötött megállapodás által a honvédelemhez közvetve vagy közvetlenül kapcsolható sportok közelebb kerülhetnek a fiatalokhoz. Ennek pedig kiváló helyszínei lehetnek az oktatási intézmények közelében felépülő Honvédelmi Sportközpontok, valamint szövetségük egyik zászlóshajója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

„Fontos cél, hogy a fiatalok szabadon dönthessenek arról, milyen sportot űznek, és elérjük, hogy belülről jövő igényként jelentkezzen bennünk a fizikai aktivitás. Ehhez kell a feltételrendszert megteremteni, amiben a Honvédelmi Sportszövetség támogatását bírjuk” – tette hozzá Dr. Székely Mózes.

A MEFS kezdeményezi, hogy az UNESCO által szeptember 20-ra kijelölt Egyetemi Sport Nemzetközi Napja keretében, illetve az egyéb felsőoktatási sportnapokon kiemeltként kezeljék a honvédelmi sportok és a HS bemutatását.

Read More

Együttműködési keretmegállapodást kötött a MEFS és az OTDT

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke Prof. Dr. Kiss Ádám és az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke Prof. Dr. Szendrő Péter a fiatal tudósok fizikai aktivitásának fejlesztésével kapcsolatos együttműködésük legfontosabb alapelveit fektette le a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, az V. Országos TDK fórum keretében megtartott OTDT ülés első napirendi pontja keretében aláírt keretmegállapodásban. Az együttműködés fókuszában a tudományos kutatással foglalkozók fizikai aktivitásának növelése és az egyetemi sporttal kapcsolatos tudományos tevékenységek támogatása és elismerése állnak.

A MEFS és az OTDT a felsőoktatási sport fejlesztése, a testkultúra területén tehetséges hallgatók támogatása és az egyetemi egészségfejlesztés népszerűsítése mellett egyaránt elkötelezettek, és egyaránt magukénak érzik a rendszeres testmozgás, fizikai aktivitás ügyének fontosságát, melyet a legmagasabb szinten az ENSZ, az UNESCO és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számos határozatában, ajánlásában hangsúlyoz.

A két szervezet az együttműködési megállapodás értelmében közösen lépnek fel az egyetemi sport szakmai programját jelentő Hajós Alfréd Tervben megfogalmazott célok megvalósítása érdekében. A felsőoktatási sport fejlesztésében támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti az egyetemi-főiskolai sport fejlődését, az egészségfejlesztést, a hallgatói fizikai aktivitás növelését, a kiemelten tehetséges hallgatók testkulturális fejlesztését és az egyetemi sporttal kapcsolatos tudományos tevékenységeket is.

A MEFS a megállapodás értelmében különdíjat alapít az egyetemi sport témájában készülő OTDK pályamunkák elismerésére, továbbá az OTDK rendezvényein a fiatal tudósok fizikai aktivitásának megszervezésével támogatja a jövő tudósainak egészséges életmódra törekvését.

Az OTDT támogatja a MEFS azon törekvését, hogy a legmagasabb szintű hazai egyetemi bajnokságokat (MEFOB – Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság) a diákolimpiához hasonlóan a tehetséggondozás részeként tekintsék.

Prof. Dr. Kiss Ádám az aláírás után elmondott beszédében bejelentette, hogy a 2019-es év MEFS különdíja a 2019. nyarán Nápolyban, a XXX. Nyári Universiade keretében megrendezett FISU Konferencián való részvétel lesz, melynek minden költségét a MEFS állja.

Read More

Szatmárinak a felkészülésébe egy roadshow is belefér

Vidéki helyszíneken népszerűsíti a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) kampányát Szatmári András. A világ-, Universiade- és Európa-bajnok magyar kardvívó elsősorban felsőoktatásban tanulóknak hívja fel a figyelmét a sportolás fontosságára. „A kampány lényege, hogy elhitessük mindenkivel: heti 3X45 perc mozgás mindenkinek az életébe belefér” – kezdte Szatmári András.

 

Az országban egyre többen sportolnak, de sokak életének nem része a rendszeres sportolás. Ezt a statisztikát javítaná a MEFS a legújabb kampányával.

„Azért vállaltam, mert hiszek a programban és abban is, hogy ha valaki hetente legalább három alkalommal sportol, jobb lesz az élete. Élsportolóként, egyetemistaként én is rendszerint szakítok időt arra, hogy csak kikapcsolódásként sportoljak, és ezáltal feltöltődjek. Főleg a fiatalok körében nincsenek jó mutatók ezen a téren. Bízom benne, hogy sok egyetemistának és főiskolásnak sikerül felnyitni a szemét” – mondta Szatmári András, aki a MEFS-sel karöltve vidéki road show-n vesz részt és fiataloknak mesél a sportolás, a szabadidősport fontosságáról.

A világbajnok vívó számára novemberben megkezdődik a Világkupa-sorozat, de előtte lesz egy hazai válogatója is. „Jelenleg a fizikai felkészülést végezzük, ezzel párhuzamosan zajlik a szakmai alapozás is. Jövő szombaton lesz egy válogató itthon, amit novemberben egy Algírban megrendezendő Világkupa követ, az izgalmak pedig 2019 áprilisától kezdődnek, onnantól ugyanis olimpiai kvalifikációs versenyeken indulok” – mondta Szatmári.

A roadshow következő állomása ma Győrben, a Széchenyi István Egyetemen folytatódik.

Read More

Világbajnok az első magyar egyetemi cheerleading-válogatott

A lengyelországi Lodzban rendezték meg az első Cheerleading Egyetemi Világbajnokságot, ahol Magyarország Small Coed Elite divízióban világbajnok lett, Pom Dance Double-ben pedig a 7. helyen végzett.

 

Fantasztikus magyar siker Lengyelországban! A magyar válogatott világbajnoki aranyérmet nyert Small Coed Elite divízióban, azaz a 20 fős vegyescsapat kategóriában, a Pom Dance Double-ben induló Rózsás Patrícia, Balogh Patrícia kettős pedig hetedik lett.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) beszámolója szerint egy intenzív szeptemberi felkészülést követően, október 3-án utazott a csapat a lengyelországi Lodz városába. Első körben, a nulladik napon, szabadedzések sora várt a csapatra.

Az első versenynapon a Double Dance magyar párosért (Rózsás Patrícia (ELTE) – Balogh Patrícia (BCE)) szoríthattak a magyar szurkolók. A színpadra lépés előtti izgatott pillanatokat követően egy fergeteges koreográfia következett, amivel a lányok lenyűgözték mind a közönséget, mind pedig a pontozókat. Egy igen népes mezőnyből az előkelő hetedik helyre rangsorolták őket az elődöntőben. Az első három helyen jelenlegi világbajnokok és címvédő országok foglaltak helyet, azaz sorrendben: Egyesült Államok, Japán és Oroszország.

A 20 fős vegyescsapat hihetetlen energiákat szabadított fel, és bár apróbb hibákkal, de kiváló gyakorlattal robbantak be a mezőnybe, melyet rendkívül előkelő pontszámmal jutalmazott a bírói panel. A fináléban aztán a csapat megmutatta igazi erejét, hiszen a bemelegítést következtében az egyik versenyző kézsérülést szenvedett, mely nehezítette ugyan versenyüket, de szerencsére mindez nem látszódott, hiszen egy szinte hibátlan versenygyakorlatot mutattak be, mellyel világbajnokok lettek kategóriájukban.

A Cheerleading EVB-n két egyetemi sportegyesületből, összesen öt felsőoktatási intézmény sportolói alkották a huszonöt fős delegációt. A delegáció vezetője Dr. Székely Mózes a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára, és megfigyelő státuszban a küldöttség tagja Szentkirályi-Szász Krisztina a MEFS ügyvezető igazgatója érkezett a vb helyszínére, tapasztalatokat gyűjtve a 2024-ben Debrecen-Miskolc vonatkozásában megrendezendő Európai Egyetemi Játékok rendezéséhez. A küldöttség szakmai vezetője Kovácsik Rita és Miklós Mátyás volt.

A válogatott keret tagjai:

Freestyle Double: Rózsás Patrícia – Eötvös Loránd TudományegyetemBalogh Patrícia – Budapesti Corvinus Egyetem

Coed Team L5:

Andicsku Ivett – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Balogh Patrícia – Budapesti Corvinus Egyetem

Busai András – Semmelweis Egyetem

Fáki Eszter – Semmelweis Egyetem

Gerlei Anna – Budapesti Műszaki Egyetem

Hock Gergő – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Hoffmann Noémi – Budapesti Corvinus Egyetem

Kancsár Enikő – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Lőrinczy-Nagy Emerencia – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Maurer Kata – Semmelweis Egyetem

Márton István – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki Egyetem

Molnár Szilvia – Budapesti Corvinus Egyetem

Ripszám Emese – Semmelweis Egyetem

Selmeczi Franciska – Semmelweis Egyetem

Sipos Réka – Semmelweis Egyetem

Skornyák Dóra – Óbudai Egyetem

Springer Csenge – Semmelweis Egyetem

Szabó Hanna Mária – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Szabó Kristóf – Budapesti Corvinus Egyetem

Szolnay Ádám Hunor – Semmelweis Egyetem

Szurovcsák Cintia – Budapesti Corvinus Egyetem

Szűcs Zsófia – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Read More

IDUS 2018

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a világ egyik legnagyobb egyetemi szabadidősport rendezvényét, a Budapesti Egyetemi Sportfesztivált a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) együttműködésével és a Magyar Rektori Konferencia (MRK) támogatásával az UNESCO által meghirdetett Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (IDUS) keretében, melynek budapesti házigazdája a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). Ezzel Magyarország is csatlakozott a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) 174 tagországának világot behálózó rendezvényéhez.

egyetemi sport

A Budapesti Egyetemi Sportfesztivál programjai amellett, hogy kiemelten a sportról és a fizikai aktivitásról szóltak, párhuzamosan lehetőséget adtak az egyetemisták egészséges életmódjának figyelemfelhívására, népszerűsítésére előadások és sport témájú programok formájában. Az Orczy-kertben szeptember 20-án reggel 10-től este 6 óráig számtalan érdekes sporttal, sporthoz kapcsolódó előadással és játékkal várták a szervezők a mozogni vágyó egyetemistákat. A rendezvényre 20.000 egyetemistát vártak.

egyetemi sport

Az eseményt Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke nyitotta meg. A Budapesti Egyetemi Sportfesztivál résztvevőit köszöntötteProf. Dr. Réthelyi Miklós az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Dr. Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, kormánybiztos, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Dr. Józsa János a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Dr. Sára Botond Józsefváros polgármester. A megnyitót a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Tonfa Szakosztályának, Intézkedéstechnikai csoport és Cross tréning bemutatói színesítették. Végezetül Gulyás Tibor a HÖOK elnöke, mint a Sportnap társrendezője kívánt nagyszerű szórakozást és jó sportolást a jelenlévőknek. A megnyitót egy közös sétával zárták a felszólalók, mely keretében végigjárták az Orczy-parkot és kipróbálhatták a különböző sportaktivitásokat.

egyetemi sport

A MEFS egyik fő célja a rendezvénnyel, hogy a hallgatók mindennapjaiba szervesen beépüljön a heti 3×45 perc mozgás, melyet élete folyamán is megtart. A MEFS folyamatosan azon dolgozik, hogy szabadidősportos kampányaival megfelelő külső motivációt biztosítson a felsőoktatásban tanulóknak arra, hogy szerves részét képezze mindennapi életüknek a tanulás mellett a sport is. Az IDUS-t e kettősség jegyében szervezték tagintézményeikkel karöltve. Az idei „MozduljRá! Heti 3×45 perc mozgás megváltoztatja az életed! Belefér?!”kampány nagykövete Szatmári András Universiade-, világ- és Európa-bajnok kardívó, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója, aki a rendszeres testmozgást népszerűsíti a kampány keretében. Az Orczy-kertben megrendezett sportfesztiválon a világbajnokkal lehetett vívni, motivációs előadásán pedig bepillantást engedett abba, hogy csak akarni kell és belefér a tanulás mellett a sport is az egyetemisták mindennapjaiba. Erre egy kampányfilmet is készített vele a MEFS: https://www.youtube.com/watch?v=E_wAhqWwfNU

A rendezvényen Szentgyörgyi Rómeó és Faluvégi András is megmozgatta a közönséget intenset alakformáló és zumba órákkal. Továbbá olyan játékos sportokat is ki lehetett próbálni, mint a frizbigolf, buborékfoci, rekeszmászás, óriás jenga, labdapók, PlayIT – Mozdulj Gamer aktivitások stb. A Szerencsejáték Zrt. sátránál olyan világklasszisoknak lehetett büntetőt dobni, mintGyőri Barbara (MTK Budapest kapusa) vagy Suba Sára (Váci NKSE junior világbajnok kapusa). Az esemény műsorvezetőjeMolnár Mátyás volt.

A rendezvény fővédnöke: Tarlós István, Budapest főpolgármestere

Védnökök: Prof. Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Prof. Dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár, Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, kormánybiztos, Prof. Dr. Józsa János, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Gulyás Tibor HÖOK elnök, Dr. Koltay András, az NKE rektora, Dr. Sára Botond, Józsefváros polgármestere.

Az IDUS 2018 – Budapesti Egyetemi Sportfesztiválhoz az alábbi fővárosi felsőoktatási intézmények csatlakoztak:

–          Állatorvostudományi Egyetem

–          Budapesti Corvinus Egyetem

–          Budapesti Gazdasági Egyetem

–          Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

–          Edutus Főiskola

–          Eötvös Loránd Tudományegyetem – inkluzív sportnap, 5vös5km, aerobik party

–          Kodolányi János Főiskola

–          Károli Gáspár Református Egyetem

–          Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

–          Nemzeti Közszolgálati Egyetem

–          Óbudai Egyetem

–          Pázmány Péter Katolikus Egyetem

–          Semmelweis Egyetem

–          Semmelweis Egyetem – Pető András Kar

–          Szent István Egyetem – Budai Campus

–          Testnevelési Egyetem

–          Milton Friedmann Egyetem (volt Zsigmond Király Egyetem)

 

A budapesti központi program mellett csatlakozó programként az ELTE Inkluzív Sportnapja a Tüskecsarnokban és a rekordrésztvevői létszámot felmutató 35. 5vös5 futóverseny a Lágymányosi kampuszon és a hozzá csatlakozó, a MEFS által szervezett Egészségséta valamint a Természetjáró Fiatalok Szövetsége által János-hegyre szervezett gyalogostúra színesítette a nap programját.

Read More

#IDUS2018 – A világ legnagyobb Egyetemi Sport Nemzetközi Napja rendezvényére várják a hallgatókat

50.000 hallgató részvételével a világ legnagyobb rendezvényét tartja a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a hazai egyetemekkel együttműködve szeptember 20-án. Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján (#IDUS2018) a központi helyszín az Orczy-park lesz, ahol a magyar hallgatók a világ több, mint 100 millió egyetemistájához csatlakoznak.

 

Az UNESCO 2015. novemberi közgyűlésén szavazta meg, hogy szeptember 20-a az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (IDUS: International Day of University Sports) legyen. A nap célja többek között, hogy ráirányítsa világszerte a figyelmet a sport fontosságára a felsőoktatásban. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) sikerrel kezdeményezte, hogy minden magyar felsőoktatási intézmény csatlakozzon az IDUS-hoz és ennek keretében Egyetemi Sportnapot tartsanak intézményeikben, melyet a Magyar Rektori Konferencia (MRK) is támogat.

A központi rendezvény házigazdája a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lesz (Ludovika Campus – Orczy-park), ahol a #IDUS2018 keretében megrendezik a Budapesti Egyetemi Sportfesztivált is a HÖOK-kal együttműködésben.

A MEFS információi szerint az alábbi sportprogramokon lehet majd részt venni nagy értékű ajándékokért az IDUS központi rendezvényén: MozduljGamer lasertag csapatverseny, 3×3 kosárlabda verseny, kalandpark, rendőrségi akadálypálya, lábtoll labda, íjászat, falmászás, street-workout, játékos triatlon, óriás jenga, rekeszmászás, XXL csocsó, egész napos aerobic és zumba órák Szentgyörgyi Rómeóval és Faluvégi Andrással, és még számos további program.

Budapesten a BME sportnapjához, az ELTE Inkluzív napjához, a jótékonysági egészségsétához, az 5vös5 futóversenyhez lehet bekapcsolódni a központi helyszínen kívül.

Vidéken is minden felsőoktatási intézmény csatlakozott az IDUS-hoz és saját campusaikon rendezik meg az összegyetemi sportnapot.

Read More

Tíz éremmel, az országok versenyében a 10. legtöbb érmet szerezte meg a magyar csapat a 4. Európai Egyetemi Játékokon

A július 15-28-ig tartó Európai Egyetemi Játékokon a portugáliai Coimbrában evezés, kajak-kenu és judo sportágakban állhattak fel a dobogóra magyar egyetemista hallgatók, 2 arany, 1 ezüst és 7 bronzéremmel a 10. legtöbb érmet nyerték meg 30 ország közül. Az egyetemek versenyében a legjobb helyezést, 16. helyet a Széchenyi István Egyetem szerezte meg 1 arany-, 1 ezüst-, és 2 bronzéremmel a 291 résztvevő egyetem közül. Az országok versenyét az Egyesült Királyság, az egyetemek versenyét a hazai pályán küzdő Coimbrai Egyetem nyerte meg.

 

Az Európai Egyetemi Játékokon az egész kontinensről érkezett hallgatók 13 sportágban mérhették össze tudásukat. Magyarország egyetemistái hat sportágban (3×3 kosárlabda, kosárlabda, evezés, kajak-kenu, judo, tenisz) képviseltették magukat. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) által szervezett események jellegzetessége, hogy nem nemzeti válogatottak, hanem intézményi színekben induló csapatok vehetnek részt.

30 ország, 291 egyetemének 3 293 hallgatója vett részt a Játékokon. Magyarországról 78 sportoló képviselte egyetemét; a teljes magyar küldöttséget 114 fő alkotta. A bírókkal, csapatvezetőkkel, egészségügyi személyzettel, és obszerverekkel együtt 4 027 fő akkreditált az eseményre. Ekkora esemény megrendezése nem lett volna sikeres a 672 önkéntes nélkül.

 

A portugálok 440 hallgatója, 13 egyetemről jött, ők állították ki házigazdaként a legnépesebb csapatot, őket követte Németország (369 egyetemista, 39 egyetemről), majd Franciaország (27 egyetem 294 atlétája képviselte hazáját). A 78 magyar sportoló 8 egyetemről (BCE – Budapesti Corvinus Egyetem, BME – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem, ME – Miskolci Egyetem, PTE – Pécsi Tudományegyetem, SZIE – Szent István Egyetem, SZE – Széchenyi István Egyetem, TE – Testnevelési Egyetem) érkezett.

 A magyar csapat érmesei:

 Aranyérem:

Juhász Adrián (SZE) – Simon Béla (SZE) -evezés – kormányos nélküli kettes

Krémer Eszter (BME) – Polivka Dóra (BME) – evezés – kormányos nélküli kettes

Ezüstérem:

Szabó Bence (SZE), Szigeti Roland (SZE), Szlovák Rajmund (SZE), Fiala Balázs (SZE) – evezés – könnyűsúlyú négyevezős

Bronzérem:

Gagyi Barbara (SZE) – evezés – egypárevezős

Kiffer Dorina (BCE) – evezés – könnyűsúlyú egypárevezős

Papp Gergely Márton (BME) – evezés – egypárevezős

Ocsenász Gergő (SZE) – Sőnfeld Álmos (SZE) – evezés – kormányos nélküli kettes

Horváth Noémi Eszter (TE) – kajak-kenu – K1 500 m

Kovács Márk (SZIE) – kajak-kenu – K1 200 m

Varga Réka (ELTE) – judo – +78 kg

További eredményeink:

 

4. hely:

Bakaity Attila, Fiala Balázs, Juhász Adrián, Ocsenász Gergő, Simon Béla, Sőnfeld Álmos, Szabó Bence, Szlovák Rajmund, Vajnorák Martin (kormányos) Széchenyi István Egyetem (SZE) – evezés – M8+

Szeiler Máté (TE), Horváth Noémi (TE) – kajak-kenu – K1 500 m vegyesváltó

 

5. hely:

Testnevelési Egyetem női 3×3 kosárlabda csapata (Karlócai Julianna, Kováts Gabriella, Miháczi Diána, Varga Barbara, edző: Boros Zoltán))

Monori Dániel (PTE) – judo – 60 kg

Windischmann Bence (PTE) – judo 73 kg

 

6. hely:

Pécsi Tudományegyetem férfi 3×3 kosárlabda csapata (Berkics Bence, Bíró Levente, Demeter Attila, Kővágó-Laska Márk, edző: Bán Gábor)

Horváth Noémi (TE) – kajak-kenu – K1 200 m

Szeiler Máté (TE), Horváth Noémi (TE) – kajak-kenu – K2 200 m vegyespáros

 

7. hely:

Szeiler Máté (TE) – kajak-kenu – K1 200 m

Balogh Daniella (ELTE) – judo – 57 kg

Boros Bence (PTE) – judo – 66 kg

 

9. hely:

Knetig Emőke (PTE) – judo – 52 kg

Tóth Ferenc (ELTE) – judo – 90 kg

Testnevelési Egyetem női kosárlabda csapata (Agich Arin, Czivinger Lilla, Fábián Anna, Herman Alíz, Karlócai Julianna, Kováts Gabriella, Miháczi Diána, Németh Alma, Szeli Dorina, Varga Barbara edző: Magyar Bianka)

 

11. hely:

Széchenyi István Egyetem női 3×3 kosárlabda csapata (Gyöngyösi Eszter, Nagy Rebeka, Perl Zsófia, Török Barbara, edzők: Barthalos István, Erős Csilla)

Testnevelési Egyetem női tenisz csapata (Meiszter Mercédesz, Szabó Laura, Tserteli Alexandra)

 

12. hely:

Testnevelési Egyetem férfi tenisz csapata (Tóth Péter, Tóth Zsombor, Valkusz Milán)

Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapata (Kopasz Márton, Orliczki Bence, Piukovics Bálint, Jurányi Ádám, Galló Márk, Homoki Donát, Lippai Szabolcs, Orliczki Márton, Orosz Bence, Szepesi Szabolcs, Takács Dániel, Varga Márton, edző: Drahos Gábor)

 

13. hely:

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem férfi 3×3 kosárlabda csapata (Andrássy Géza, Dobos Viktor, Kiss Lajos, Szálas Gábor, edző: Bagi Melinda)

 

15. hely:

Kovács Márk (SZIE) – kajak-kenu – K1 1000 m

 

17. hely:

Testnevelési Egyetem férfi 3×3 kosárlabda csapata (Boinitzer Dávid, Novák Bence, Petrucsik Bence, Pintér Dávid, edző: Baksa Szabolcs)

 

Negyven egyetemről, 85 fő részvételével került megrendezésre az EEJ keretén belül a Rektori Konferencia ülése, ahol hazánkat Borhy László (ELTE rektor, MRK társelnök), Hamar Imre (ELTE rektorhelyettes, BEAC elnök), Mocsai Lajos (TE rektor), Tolnai Luca (TE) és Dr. Székely Mózes (MEFS főtitkár) képviselte. A kétnapos konferencia zárásaként az egyetemek rektorai aláírtak egy nyilatkozatot, mellyel vállalják, hogy a saját egyetemeiken megvalósítják és fejlesztik az élsportoló egyetemisták kettős életpálya modelljét (sport, tanulás, finanszírozás), sport-infrastrukturális fejlesztések bővítésére törekednek, annak érdekében, hogy minél több egyetemista a tanulás mellett sportolhasson és egészséges életmódot folytathasson.

 

A magyar delegáció az Európai Egyetemi Játékok keretén belül népszerűsítette a 2024-ben Miskolc -Debrecen városaiban megrendezésre kerülő EEJ-t, melyet idén nyert el a két város a Miskolci és a Debreceni Egyetemmel karöltve, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közreműködésével.

 

Az Európai Egyetemi Játékokon a MEFS csapatvezetésen kívül (Dr. Székely Mózes, Kovács György, Ducz Barbara, Varga Dávid), számos megfigyelő és kiemelt vendég is részt vett, mint például: Torma András (ME rektor), Deák Csaba (ME kancellár), Kiss János (Miskolc alpolgármester), Nagy Réka (Miskolc főosztályvezető), Rakaczki Zoltán (Miskolc sportigazgató, MEAFC elnök), Boda Péter (ME sportigazgató), Kása Tamás (MEAFC FB tag), Pöszmet Tibor (DE sportiroda vezető).

 

A sporteseményre az EUSA a következő magyarokat hívta meg: Édes Anna (Önkéntes Bizottsági vezető), Fodor Anett (Ellenőrző Bizottsági tag), Kovácsik Rita (BEAC, MCSZ alelnök), Nagy-Kismarci Bence (BEAC, MCSZ vezetőedző), Gulyás Eszter (önkéntes). A csapattal utazott még Nagy Viktor (ME) és Tóth Cecília (TE) kosárlabda bírók.

Read More