Történelmi meccsen, dunaújvárosi-siker

dunaujvarosnoi2016A Fradi az utolsó negyedben óriási hajrát nyitott, végül kevésnek bizonyult.  Gurisatti négyszer volt eredményes A Fradi az első bajnoki találkozóját játszotta a női Ob I-ben, és rögtön egy nehéz ellenfél ellen ugrott vízbe, hiszen a Dunaújváros volt az ellenfele. Nos, az első félidőben már 5-1-re is vezetett a hazai együttes, végül Ármai révén 5-2 […]

Read More

Zenekar a jó ügy mellett – Interjú a Desperado egyik tagjával, Zsoltival

Hosszú évek óta pártfogója a debreceni Desperado együttes a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnek (MSOSZ). Legutóbb a Téli Speciális Olimpiáról hazatérő magyar delegáció fogadásán egy fergeteges koncertet és bulit csaptak a versenyzők tiszteletére a Magyar Sport Házában, ahol természetesen a tánc sem maradt el! Bő egy héttel a fogadás után a Desperado oszlopos tagjával, Zsoltival beszélgettünk. […]

Read More

Többismeretlenes egyenlet

Annyira kiegyensúlyozott a mezőny, hogy megjósolni sem lehet, melyik csapat nyerheti meg a kiemelt fiú-kadetbajnokságot, amelynek a nyolcas döntője  csütörtökön kezdődik Debrecenben, és a vasárnapi eredményhirdetéssel zárul. Lakner Gábor • Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg Debrecenben a kiemelt fiú-kadetbajnokság nyolcas döntőjét. … Bővebben

Read More

Férfi Ob I: szépen búcsúzott a Kaposvár

kaposvar2015osszefogasSzép tavaszt futva a somogyi együttes a 11. helyen fejezte be a férfi Ob I idei szezonját. Nem mondhatni, hogy zavartalan volt a szezon eleje a Kaposvárnak. Emlékezhetünk rá, sokáig uszoda gondokkal küzdött az együttes, ami az edzéseket is megnehezítette, aztán februárra elkészült az új sátor. Az alapszakaszt a hetedik helyen zárta az együttes az […]

Read More