Märcz Tamást megerősítették a BVLSZ-ben

Marcz Tamas bvlsz01Továbbra is aktív tagja marad szövetségi kapitányunk a Budapesti Vízilabda Szövetségnek is. Idén tavasszal lesz két éve, hogy Märcz Tamást beválasztották a Budapesti Vízilabda Szövetség (BVLSZ) elnökségébe. Januártól azonban szövetségi kapitányi feladatokat is ellát a szakember, de semmi nem zárja ki, hogy továbbra is tagja maradjon a BVLSZ-nek. A szövetség pénteki idei első ülésén Märcz Tamást […]

Read More

Váradi Martináéknak megvan a 9.!

A latintáncok magyar bajnoka megszerezte a kilencedik magyar bajnoki aranyérmét a hétvégén.

A Világjátékok-kerettag Andrea Silvestri, Váradi Martina páros ugyanis magabiztos győzelmet aratott az amatőrök között, a Magyar TáncSport Szakszövetség által kiírt magyar bajnokságon. A másik magyar Világjátékok-kerettag duó, László Csaba és Páli Viktória a táncsport magyar bajnokságok következő hétvégéjén, február 19-én lép parkettre.

 

A Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban megrendezett rangos versenyen a standard magyar bajnokságot Anikeev Nikita és Farkas Bettina nyerte meg, a párosnak ez volt a második magyar bajnoki győzelme. A profi latin kategóriában Süttő Roland és Tombácz Anikó volt a legjobb.

A győztesek képviselhetik a magyar színeket az idei világ- és Európa-bajnokságokon.

Read More

Régi-új kapitányok az új feladatokra

A „győztes csapaton ne változtass!” elv úgy tűnik, hogy a kick-boxban is érvényes lehet, hiszen a Magyar Kick-Box Szövetség januárban megválasztott új elnöksége bizalmat szavazott az eddigi szakágvezetőknek, egyben szövetségi kapitányoknak. A bizalom nem volt alaptalan, hiszen a kick-boxosok a tőlük megszokott módon 2016-ban is halmozták az érmeket. A sportág két Európa-bajnokságán 11 arany-, 7 ezüst- és 3 bronzéremmel gazdagodtak legjobbjaink, és valamennyi szakág kivette a részét az éremtermésből.

 

 

A régi-új szakágvezetőket egyhangúan választották meg. Így a következő négy éves ciklusban is Juhász Gábor (full-contact), Dancsó Zoltán és segítője, Olasz Attila (light-contact és kick-light), Katona Attila (low-kick és K1), valamint Király István (pointfighting) irányíthatják a munkát.

  

A szakemberek legfontosabb sürgős feladata a felkészülés kidolgozása a novemberi budapesti pointfighting, kick-light, full-contact világbajnokságra. Magyarország emellett egy másik rangos kick-box esemény házigazdája is lesz: májusban világkupának ad otthont. A sportág hazai képviselői azt szeretnék megmutatni, hogy ha a 2024-es olimpia rendezési jogát Budapest kapja, akkor a hazai rendező jogával élve érdemes a kick-boxot beemelni az ötkarikás játékok programjába.

 

Read More

ÚJDONSÁG A PTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR SPORTTUDOMÁNYI KÉPZÉSI PALETTÁJÁN

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara elkötelezett az élethosszig tartó tanulás, valamint a hallgatói és munkaerő piaci igényeket figyelembe vevő folyamatos képzésbővítések iránt.

 

A karon zajló képzésfejlesztés keretében a Pécsi Tudományegyetemen új, hiánypótló sporttudományi képzés kerül meghirdetésre a 2016/2017-es tanév tavaszi szemeszterében. Az egyetem zalaegerszegi és pécsi képzési helyén valamennyi hallgató campus kredit keretében vehet részt az ETK labdarúgó játékvezető képzésében.

 

A PTE ETK Fizioterápiás és Sporttudományi Intézete a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködve, neves játékvezetők előadásai segítségével biztosítja a hallgatók részére a magas színvonalú elméleti és gyakorlati ismeretátadást.

 

A kurzus zárásaként a hallgatók vizsgát tehetnek és sikeres vizsga esetén a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlás játékvezetőivé válhatnak. Az engedéllyel rendelkező utánpótlás játékvezetők – amennyiben hétvégenként vállalnak mérkőzéseken játékvezetői, illetve asszisztensi feladatokat – havonta akár 50-100 ezer forint díjazásban is részesülhetnek.

 

A képzésre a PTE ETK várja azon egyetemi hallgatókat, akik kellő ambícióval rendelkeznek, hogy a labdarúgó játékvezetők, partjelzők legyenek.

 

A labdarúgó játékvezetői képzésről sajtótájékoztatót tartanak a szervezők.

 

Időpont: 2017. február 7. 11 óra

Helyszín: PTE ETK „A” épület I. emelet Tanácsterem

Résztvevők:

Prof. dr. Betlehem József PTE ETK dékán

Dr. Ács Pongrác egyetemi docens, intézetigazgató

Puhl Sándor alelnök, MLSZ Játékvezetői Bizottság, négyszeresen „a világ legjobb játékvezetője”

Dr. Bogyay Zoltán igazgató, Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatósága

Dr. Elbert Gábor, a PTE ETK tanára, sportvezető

Takács Gyula PTE EHÖK, elnök

 

További információ:

Dr. Ács Pongrác

30 700 4802

pongrac.acs@etk.pte.hu

Read More

A tatami legjobbjai

A Magyar Judo Szövetség az idén is megválasztotta az év legjobb versenyzőit és edzőit. Nagy meglepetések nem születtek, ráadásul négy kategóriában is megismétlődött a tavalyi eredmény. UP-info • A hagyományoknak megfelelően az idén is megválasztotta az év legjobbjait a Magyar … Bővebben

Read More

Esély megmaradt Amerikára

Az év utolsó Közép-Kelet európai liga világkupáját rendezték a lengyelországi Poznanban. A CSI *** legmagasabb versenyszáma a vasárnapi 150 cm-es nagydíj volt, ahol pontokat lehetett gyűjteni a március végi, Egyesült Államokban megrendezendő világkupa döntőre. Az ötven indulóból a leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel, ifj. Szabó Gábor a sárga Timpex Bölcsésszel, az előkelő nyolcadik helyen végzett. CSIO hősünk esélye így megmaradt, Rezgő Zoltán, Túri József és Hugyecz Mariann után, hogy magyar lovas ismét világkupa döntőn versenyezhessen. Az út továbbra is Lengyelországon át vezethet, ahol a jövő év elején rendezik dupla pontokért a liga döntőt. Ifj. Szabó Gábornak a versenyen még egy kimagasló eredménye született a hat éves, Timpex Cent apaságú Timpex Gerlével nyolcvanhárom indulóból a második helyen végzett.

gerle

Bács-Kiskun megyei fedettpályás indulócsúcsot döntött a kecskeméti Airvent lovasklubban megrendezett országos minősítő. Szélvihar és hideg sem lehetett akadály, reggeltől estig zajlott a verseny. Kiemelkedő eredményt ért el a Varga Ménes ifjúsági lovas nője Vajay Dóra, aki mindhárom nap Balouvalleyvel megnyerte a kategóriáját.

14642298 1214418055289820 4109949034155811512 n

A középkör két napig Krucsó Szabolcsé és Emilé volt, de vasárnap a magasabb versenyszámok győzelmei otthon maradtak. A 125 cm-es versenyszámban, negyvenhét indulóból tizenhatan jutottak az összevetésbe, ahol Lehotai Máté nyerte a fiatal lovas kategóriát Placido G-vel, a felnőtteknél Horváth Balázs lett első és második a két PM-es lóval, Chaccerával ésToledoval. A nagykörben most sem született meglepetés, hiszen az otthoni környezetben a hazai lovasklub versenyzője, Horváth Balázs lemásolta október végi teljesítményét, mindhárom nap első lett, ezúttal PM La Conta Z-vel.

14886166 1199731666716842 560666348 n

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Lányok, fiúk Budapestre!

Alig három hét, és a nemzetközi teniszutánpótlás elitje Magyarországra látogat, hiszen szeptember 27-től október 2-ig Budapesten rendezik meg a Davis-, illetve Fed-kupát, azaz a 16 éven aluli fiúk és lányok csapat-világbajnokságát. reb • Ahogyan arról honlapunk még áprilisban beszámolt, jelentős … Bővebben

Read More

Kétnaponta döntő

Az előzetes várakozáshoz képest teljesen megváltoztak az erőviszonyok a riói olimpiai férfi vízilabdatornáján. A brazilok világbajnokot vertek, az általuk legyőzött szerbeken kívül a montenegróiak is pácban vannak, és a magyar válogatott is első győzelmére készül – három döntetlen után. Lakner … Bővebben

Read More

BL-t érő bajnoki arany

Amint arról korábban hírt adtunk, a Puskás Akadémia – a kispestiek vereségével – már az utolsó forduló előtt megnyerte az U19-es labdarúgó-bajnokságot. Az ifjúsági BL-korosztály küzdelmeit végül hatpontos előnnyel zárták a felcsútiak, a második helyen a Budapest Honvéd, a harmadikon … Bővebben

Read More

Pelét faragni kellett Budapesten

Idehaza május 25-án mutatták be a mozikban a Pelé című életrajzi filmet, amely a háromszoros világbajnok brazil legenda csodálatos történetét meséli el. A ma már 75 éves Fekete Gyöngyszem a Santos tagjaként kétszer is szembe került a Vasassal, 1981-ben pedig a Menekülés a győzelembe című film apropóján a Hungária körúton lépett pályára.

Read More

Tiniknek áll a világ?

Az elmúlt hetek olimpiai kvalifikációs versenyei megmutatták, hogy Ausztrália és Japán is több tinédzser úszót küldhet a riói ötkarikás játékokra. Londonban több 15 éves sportoló is tündökölt, 2016 kinek az éve lehet? reb • Szombaton ért véget az országos felnőttbajnokság, amelyen, … Bővebben

Read More