Címke: első
Szivós vezérletével legyőztük Romániát
Négy góllal győzött a Benedek-csapat Románia ellen az olimpiai kvalifikációs torna harmadik mérkőzésén. Ismét jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Szivós majd Hárai talált a kapuba, így 2-0-ra elhúztunk. A különbség megmaradt a negyed végig, bár már vezettünk 4-1-re is, de Teohari szépített a hajrában, 4-2. A második nyolc percben Varga Dénes ötösével ismét három volt […]
Verstappen átírta a Toro Rosso statisztikáit
Max Verstappen Bahreinben a 6. helyen célba érve sikeresen feledtette zűrzavaros szezonnyitóját, és annak is örül, hogy ő lehetett az, aki megtört egy évtizedes átkot a Toro Rosso történetében.
Ez is egy lehetőség a PSA-konszern számára
Valószínűleg a Toyotával közösen gyártana pick-upot a PSA-konszern, méghozzá a Hilux alapjaira.
Debrecenben lehet bajnok a Fradi – bajnoki jegyinformációk
Szombaton hat mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A Ferencváros Debrecenben vendégeskedik, amennyiben az eredmények kedvezően alakulnak a számára, már ebben a fordulóban bajnok lehet. A címvédő Videoton FC a jó formában lévő Honvédhoz látogat. Jegyinformáció az összes bajnokira.
A terhesség alatti vitaminhiány következményei
A legfrissebb hazai adatok szerint csak tízből négy kismama változtat az étrendjén a terhesség ideje alatt, pedig a szervezet vitamin- és ásványianyag-szükséglete jelentősen megváltozik. Másfélszeresére emelkedik a többi között a kalcium- és duplájára a vasszükséglet, amelyet csak kevesebb mint a kismamák harmada pótol megfelelően.
Doppingolt, eltiltották!
Érzékeny veszteség érte a férfi orosz válogatottat, hiszen a csapat egyik motorja doppingolt, így kihagyja a vasárnap kezdődő olimpiai kvalifikációs tornát. Biztosan nem játszik Alexey Bugaychuk az orosz válogatottban az olimpiai kvalifikációs tornán. A játékos melodiummal bukott meg – írja a wpdworld.com – ez a szer pedig január 1-jétől a nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján szerepel. […]
Izlandi és portugál siker, Ausztria előnyből vesztett
Kedden este mindhárom Európa-bajnoki csoportellenfelünk pályára lépett felkészülési mérkőzésen. Mindhárman megmutatták, hogy erős csapattal készülnek az Eb-re, de míg az izlandiak és a portugálok győzelemmel zártak, Ausztria egygólos vezetésről kikapott a törököktől.
Jól vívni, az a legfontosabb
Pusztai Liza – bizonyítottan – még mindig csak tizennégy éves. Ilyen fiatalon készül az első világbajnokságára is. Igaz, immár a női kardvívás egyéni és csapat Európa-bajnokaként. Különösképpen nem izgul az eddigi legnagyobb vizsgája előtt. Azt mondja, egyedül az a célja, … Bővebben
Bernd Storck: Jó hangulatú, de nehéz mérkőzésre számítunk
Bernd Storck szövetségi kapitány és a magyar válogatott két tagja, Gera Zoltán és Fiola Attila péntek délután Telkiben tartotta meg a szombati Magyarország-Horvátország válogatott mérkőzés hivatalos sajtótájékoztatóját.
F1-esek a vádlottak padján
Miután Sir Jack Brabham a királykategóriával szintén megpróbálkozó fiát elítélték egy szörnyű bűncselekmény miatt, összeszedtünk néhány versenyzőt, akik szintén összeütközésbe kerültek a törvénnyel.
Japánon át Rio felé
Az olimpiai kvótáért küzdő Gercsák Szabina kéthetes edzőtáborban vett részt Japánban, a tapasztalatokról és a riói szereplésért folytatott harcról edzője, Flórusz János számol be honlapunknak. Lakner Gábor • A Hell Miskolci Judo Club vezetőedzője, Flórusz János tanítványával, a 19 éves … Bővebben
Kulcsár Katalin Barcelonában BL-negyeddöntőt vezet
Nem csak a férfiaknál, hanem a hölgyeknél is jól csengő párosításnak számít a Barcelona–Paris Saint Germain, a BL-negyeddöntőt magyar női játékvezetői team vezeti.
Marko: A Mercedes mindenkit lekörözhetne
A Red Bull osztrák tanácsadója szerint az F1 élmezőnye csak látszólag lett szorosabb: a valóságban a Mercedes még mindig fényévekkel a többiek előtt jár – de ezzel nem mindenki ért egyet.
Női U17: a hajráig pontszerzésre álltunk az írek ellen
Női U17-es válogatottunk a szünetben még vezetett az írek ellen az Európa-bajnoki selejtező elitkör franciaországi minitornájának első fordulójában, de az ellenfél az utolsó percben fordítani tudott, és megszerezte a három pontot.
Világcsavargó – Chevy Colorado 2017
Március 23-án nyitja meg a kapuit a Bangkoki Autószalon, ahol a megújult Chevy Colorado bemutatkozik a nagyközönségnek.
Vb-rajt Debrecenben
Bármennyire is hazai pálya Debrecen, a helyszínt, a Főnix-csarnokot a magyarok is csak hétfőn-kedden próbálhatták ki. Berecz Ilona, a Marton Villő, Szemko Danyiil, jégtánckettős edzője szerint minden rendben, a fiatalok pedig már izgulva-izgatottan várják a junior-világbajnokság kezdetét. reb • Már … Bővebben
Minőségi jelenlét
Az NB I 25. fordulójában kapták a második legkevesebb lehetőséget a fiatalok, vagyis most már ki lehet jelenteni: a hajrá közeledtével nem bíznak bennük a vezetőedzők. Ellenben akik pályára léptek, általában meghálálták, ahogy tette azt Bobál Dávid, Gera Dániel, Németh … Bővebben
Célkeresztben a cégek és a flottavásárlók
Az angol kombi mindössze 3,8 liter gázolajat igényel 100 kilométerenként.
Őrület, hogy milyen nagy lábon él!
Összkerék-hajtásával és 480 lóerős csúcsteljesítményével az M3-as BMW-k és a Porsche 911-esek ellen is eséllyel száll ringbe a Jaguar szabadidő-autója.
Báránybőrbe bújt farkas – Porsche 911 R
Az új 911 R ugyanazt a receptet követi, mint az 1967-es elődje: könnyűszerkezetes építésű, bivalyerős, s minden pillanatban felejthetetlen vezetési élményt nyújt.

























