én
Videó – A Magyar Csapat szálláshelye Rióban
videón mutatja be a MOB a Magyar Csapat szálláshelyét az olimpiai faluban.
Massa Nizzában landolt a tragédia estéjén
Sajnos egy olyan kérdést is kaptak a versenyzők a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, amilyet senki nem akar hallani az F1-ben és a világban sem. Felipe Massa elárulta, a városban járt nem sokkal a szörnyűségek után.
Salga Péter: Fontos, hogy a régebb óta fiataloknak segítsünk egészségük megőrzésében
Nemcsak a húszévesekre gondol a Magyar Szabadidősport Szövetség, hiszen idén is megrendezte Cegléden a Szépkorúak Testébresztő Sportfesztiválját. Az ingyenes eseményen több mint ezer sportos nyugdíjast bírtak mozgásra a Gubody parkban és a Gál József Sportcsarnokban júniusban.
A szövetség évente egyszer rendez sportfesztivált célzottan a szépkorúaknak, de természetesen az összes többi rendezvényén is szívesen látja a korban előrehaladottabbakat.
„Hazánkban alig akad olyan sportrendezvény, amely kifejezetten az idősebbeket célozná meg, országos szintű pedig egyáltalán nincs. Ezt az űrt igyekszik betölteni a szépkorúak sportfesztiválja. A cél, hogy a régebb óta fiataloknak segítsünk fiatalságuk megőrzésében, életminőségük javításában az ő korosztályunknak megfelelő sportágak kipróbálásával, megszerettetésével” – mondta Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára.
Az esemény a „Take Back Your Streets Take Back YourFuture!” nemzetközi sportmozgalom egyik fontos magyarországi állomása volt. A projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a nyitott közösségi terekben történő mozgás lehetőségére.
A Szépkorúak Testébresztő Sportfesztiválján a nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező, vállalkozó kedvű résztvevők 5 korcsoportban 50 sportos próbán vettek részt. A mozgásformák kipróbálása mellett különböző szűrővizsgálatokon is részt vehettek a jelenlévők.
Foci – Eb-jeggyel bajnokira
Az OTP Bank Liga 2016/2017-es kiírásának második fordulójában a Paksi FC első hazai mérkőzésén a Videotont fogadja július 24-én vasárnap este 18 órától. Erre a mérkőzésre azok a szurkolók, akik bármelyik, a magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzéseire szóló jeggyel érkeznek, ingyenesen tekinthetik meg az összecsapást!
Ez a kedvezmény vonatkozik azokra a székesfehérvári drukkerekre is, akik a franciaországi szurkolásukkal hozzájárultak válogatottunk sikeres Eb-szerepléséhez.
„Ez technikailag a következő módon zajlik mind a hazai, mind a vendég pénztáraknál: A pénztárnál fel kell mutatni az EB-re szóló jegyet, majd a kért adatok megadását követően, egy névre szóló, ingyenes tiszteletjegyet vehet át a szurkoló, és ezzel engedik be a stadionba.” – olvasható a paksifc.hu-n
Vettel szerint nem a riválisok léptek előre
Az F1-es Brit Nagydíjon a Red Bull egyértelműen erősebbnek tűnt a maranellóiaknál, a négyszeres világbajnok német ennek ellenére úgy véli, a Hungaroringen ismét megfordul közöttük a sorrend.
Jadran Kupa – Győzelem Montenegró ellen is
A spanyolok után Montenegrót is legyőzte a Benedek-csapat, így két sikerrel és egy vereséggel zárta a Jadran Kupát. A nap első meccsén Horvátország egy góllal verte Spanyolországot. A torna zárásaként pedig a mieink Montenegróval találkozott. A mérkőzés első negyedében hét gól esett Ivovics révén még a házigazdák vezettek 3-2-re, de Varga Dániel majd Vámos révén megfordítottuk […]
Így készülnek a legjobb fotók a versenypályák mellett mobiltelefonnal
Magyarország egyik legnépszerűbb ifjú fotósa, Rizsavi Tamás adott pár tippet ahhoz, hogyan lehet profi fotókat készíteni telefonnal – a négy jó tanács az F1-rajongóknak is jól jöhet.
EURO-2016 – Storck: nem az én stílusom döntetlenre játszani
A magyar labdarúgó-válogatott nem fog döntetlenre játszani szombaton a második, Izland elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésén Bernd Storck szövetségi kapitány közlése szerint.
5 dolog, amit nem tudtál a füledről
A fül az egyik legcsodálatosabb érzékszervünk. Egyesíti magában a halló- és az egyensúlyozószervet, de nem csupán biológiai funkciókat lát el. Hiszen füleink segítenek abban, hogy egymással kommunikáljunk, és élvezhessük a zene nyújtotta örömöket. Általában nem sokat tudunk róla, pedig sok különlegességet rejt.
José Mauri ma 20 éves
José Mauri, a Milan középpályása ma ünnepli 20. születésnapját. Mauri egy argentin származású olasz játékos,…
Kvjat: Én is nyerhettem volna a Red Bull-lal
A Toro Rossóhoz száműzött orosz szerint Max Verstappen sikere megmutatja, hogy benne is megvolt a potenciál, hogy megnyerje az F1-es Spanyol Nagydíjat, ennek ellenére nem elégedetlen a helyzetével.
Mercedes: A Red Bull többet kínált Verstappennek
Két éve a Mercedes is szerette volna soraiban tudni Max Verstappent, de egyszerűen nem versenyezhettek a Red Bull ajánlatával, amely azonnal az F1-et ígérte a hollandnak.
U18: nagy csata végén döntetlen Szerbiában
Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta Szerbiában edzőtáborozó U18-as válogatottunk.
A héten véglegesíthetik a Pirelli szerződését
Napokon belül aláírhatja az új F1-es szerződését a Pirelli és az FIA – a késés oka, hogy a gumigyártó feltételeket szabott annak értekében, hogy megfelelő munkát tudjanak végezni 2017-től.
Csatlakozni lehet a Mária Maratonhoz
Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a Mária Úton: ultramaratonisták futják végig a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó 1300 kilométert. Az eseményhez túrakerékpárosok is kapcsolódnak, akik szintén végigtekernek a kijelölt útszakaszon. Futók és kerékpárosok Ausztria, Magyarország és Románia tájain át egyaránt bő három … Folytatódik….
Supersport: A magyar csapat a rajtig sem jutott
Az idei Supersport világbajnokság második, Thaiföldön rendezendő futamán utolérte a végzet a Schmidt Racing Team-et. A csapat spanyol világbajnoka, Nicolas Terol ugyanis a felvezető kör végén a bokszba hajtott, és a váltószenzor meghibásodása miatt már a rajt előtt fel kellett adnia a versenyt, pedig a hispán motoros a nyolcadik pozícióból indulhatott volna.
A játékosok képe díszít egy Emirates repülőgépet
A dubaji légitársaság, az Emirates Airbus A380-as első járata, az „AC Milan A380” március 9-én…
Hamilton: Az F1 elromlott, a MotoGP izgalmasabb
Épp a sportág címvédő világbajnoka fogalmazott meg kritikát az F1-ről, habár csak óvatosan. Ellenben a MotoGP-ről egészen nagy szenvedéllyel nyilatkozott.
Honda Civic Hatchback – Meglepetés!
A Civic Hatchback változatát. Egyelőre még koncepció formájában.