Sport felnőttképzési tanfolyamok

Tisztelt Sportvezetők, A Budapesti Sportszövetségek Uniója idén ősszel is elindítja felnőttképzési tanfolyamait sportoktatói, sportedzői (53 sportágban) és sportszervező – menedzser szakokon. A pályázati kiírások itt tölthetők le: Sportedző képzés Sportoktató képzés Sportszervező menedzser képzés  

Read More

Torna Eb – Túl a pódiumedzésen

A felnőtt keret túl van a pódiumedzésen a glasgow-i Európa-bajnokságon. Skóciában – a magyar csapat háza táján – minden a tervek szerint halad.

 

A kontinensbajnokságon a felnőtt női keret már letudta a pódiumedzést, szerdán a juniorok következnek. A női válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar csapat bízik a tisztes helytállásban.

„A körülmények tökéletesek, a skótok felkészültek az Eb-re. Legeredményesebb versenyzőnk sérülés miatt nem tud indulni ezen az Európa-bajnokságon, de bízom benne, hogy Kovács Zsófi távollétében is jól szerepelnek a tornászaink. Dévai Boglárka esetében abban reménykedem, hogy mindkét ugrását a lehető legjobban lehozza, nála van esély arra, hogy bejut a fináléba” – összegzett Draskóczy Imre, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya.

A férfi válogatott később utazik ki a skóciai Európa-bajnokságra.  A kontinensbajnokság küzdelmeit az M4 Sporton láthatják a szurkolók. A sportcsatornán, illetve az m4sport.hu-n augusztus 2-től lesznek közvetítések Glasgow-ból.

Read More

Minden várakozást felülmúlt a szegedi sárkányhajó-világbajnokság

A sárkányhajózás történetének valaha látott legnagyobb világbajnoksága volt a 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Vb – közölték a szervezők. A dragonosok júliusban küzdöttek meg egymással először a Szegedi Olimpiai Központban, majd az élő Tiszán, a Huszár Mátyás rakparton.

 

Járosi Péter a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke szerint izgalmas és erős futamokat láthattak a nézők, különösen a Tiszai versenynapokon, ahol a színpompás hajók „üldözéses” versenye nem mindennapi látványt nyújtott. Nem volt olyan nap, hogy az időjárás próbára ne tegye a legénységeket, hiszen a hőséggel, az esővel és a széllel is megküzdöttek a csapatok.

A nemzetközi mezőny rendkívül sokoldalú volt, ugyanis 28 ország 140 klubcsapatának 6200 versenyzője állt rajthoz a Sárkányok Hetén. A legnagyobb küldöttséggel érkező kanadaiak rendkívül jól teljesítettek a mezőnyben. Közülük is kiemelkedő volt a Pickering Dragon Boat Club, akik az egész verseny alatt standard boatban a legtöbb aranyérmet (10 darab) szerezték meg. Az aranyak számát tekintve őket követték a  UofT Engineering Iron Dragons Toronto (9 arany),  Bytown DBC Ottawa (4),  Dragon Zone Vancouver (4),  Dunai Sárkányok Vác (4) és az  Ottawa DBC (4). Összesített éremmérlegben az NDRC Toronto legénysége térhetett haza a legtöbb medállal (19 db – melyek közül 2 aranyat, 8 ezüstöt és 9 bronzot nyertek el).

Kishajóban a legtöbb aranyat szerezte a kanadai H2o Playground Montreal (5 db), őket követte az ausztrál Hamilton City Water Sports (4 db) és a szintén kanadai Waterloo Paddling Club (4 db). Nemzetközi szinten kishajóban a medálok összesített darabszámát tekintve legtöbb alkalommal a 22Dragons Montreal állt (10 darab érem – 3 arany, 5 ezüst és 2 bronz) a dobogó valamelyik fokán. De szintén jelentős éremmennyiséggel térhetett haza az ukrán OTAMAN Lviv (9 db) és a Singapore Paddle Club (9 db).

A világbajnokság utolsó versenynapja még a 2000 méteres futamokról szólt, ám fejben már mindenki az esti záróünnepségre készült, ahol átadták a trófeákat a világbajnokság legeredményesebb klubjának, valamint a legeredményesebb magyar klubnak. A Magyar Sárkányhajó Szövetség és a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség által erre az almalomra alapított kupákat Mike Thomas, a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetsége elnöke és Járosi Péter a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke közösen adta át a versenyzőknek. Mike Thomas elégedettségét fejezte ki a verseny színvonalas szervezésével kapcsolatban és minden versenyzőt arra biztatott, hogy az egész héten át tartó kemény munkát egy fergeteges bulival koronázza meg…

Read More

Tour du Maroc 2018

Tour du Maroc többnapos országúti verseny péntek óta zajlik Marokkóban az Epronex csapat színeiben magyar versenyzők részvételével. A magyar eredményekről igyekszünk beszámolni: A verseny első szakaszán Ábrók Norbert 9. helyen érkezett a sprinten, mezőnybefutón. A mai napon így 10-es kocsisorszámmal állhatunk rajthoz. Fez-ből rajtolunk és 158km-t megtéve Khénifra-ban lesz a mai napon a befutó. Elkezdődött …

Read More

Számos változás jöhet a LEN-nél

vizilabda altalanos02A közeljövőben tehetik hivatalossá az új szabályokat. Még semmi sem biztos, de a LEN technikai bizottságának titkára, Dejan Perisics számos új dologról számolt be a Sports Journal-nak, melyet a közeljövőben hivatalossá is tehet a szervezet. Mint ismeretes, az idén debütált Európa Kupában egy meccsre 15 játékos nevezhető és két órával az esemény előtt kell szűkíteni 13 […]

Read More

Kozák Danuta a négyest, a párost és az egyest is nyerte az Eb-n, Szabó Gabriella duplázott

A Krilatszkoje Sportközpontban – ahol 37 ország 485 versenyzője küzdött hétvégén a kajak-kenu Európa-bajnokságon – a női négyes szombati sikere után vasárnap aranyérmes lett K-1 500 méteren Kozák Danuta, aki később Szabó Gabriellával párosban is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Az új összeállítású, szétlövét nyerő férfi négyes 1000 méteren hetedik lett.

Read More