Címke: érkezik
Szumó – Folytatódik a Világjátékok-kvalifikáció
Brandenburgban folytatódik a szumósok Világjátékok-kvalifikációja. A május 26-án és 27-én megrendezendő németországi Európa-kupán nyolc magyar indul – tudtuk meg Ancsin Lászlótól, a Magyar Szumó Szövetség elnökétől.

A sportágban a világversenyeken kívül, külön Világjátékok-kvalifikációs viadalokat is rendeznek, az itt szerzett pontokat a kvalifikációs időszak lezárultával összesítik, és akkor derül ki, hogy kik indulhatnak a 2021-es birminghami játékokon.
Németországban Forgó Fruzsina (65 kg), Sipos Boglárka (55 kg), Kerstner Róbert (+ 115 kg), Szilágyi Erik (92 kg), Pap Arnold (+ 115 kg), Délczeg József (85 kg), Molnár Tamás (+100 kg) és Buzás Patrik (70 kg) képviseli a magyar színeket.
A magyar szumó-válogatott legutóbb a plovdivi Európa-bajnokságon vett részt, ahol – az U21-es és az U23-as korosztályt is beleszámolva – két arannyal, egy ezüsttel és hét bronzéremmel zárta a kontinenstornát.
Csak a világbajnokok tudták megállítani a magyar lábtoll-labdázókat, értékes második és negyedik hely a French Openről
Nagy sikert értek el magyar lábtoll-labdázók az eabubonne-i French Openen. A világbajnokokkal is felálló Vietnam mögött az újszászi csapat második lett, a nagykanizsai Zemplén SE a negyedik helyet szerezte meg.

A Párizs melletti Eaubonne-ban erős mezőny gyűlt össze a 10. French Openen, az állandó résztvevő európai klubok mellett a sportágat uraló Ázsiából is jó csapatok érkeztek. A tenisz Davis-kupához hasonló rendszerű versenyen három számban (csapat, páros, egyéni) kellett megmérkőzni egy párharcban, ami három győzelemig tartott. Ha az első három meccs nem döntött, akkor egy újabb páros és egyéni jött.
Az Újszászi VVSE férfi csapata (Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor) az első nap hibátlan volt a csoportmérkőzéseken, az újszászi női csapat (Dobozi Boglárka, Győrfi Barbara, Szaszkó Dorka, Vachal Krisztina) valamint a Nagykanizsa ZSE (Farkas Balázs, Horváth Gergő, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre) másodikként ment tovább a csoportjából. A második nap sem hibázott az újszászi férfi csapat, négy meccset nyert, többek között a címvédő Flying Feet Haspét is 3-0-ra verte, és ezzel bejutott a legjobb négy közé. A másik ágon Nagykanizsa is magabiztosan haladt, Hongkong 1-gyel nagy meccset játszott a négy közé jutásért, 3-1-es győzelemmel érték el az elődöntőt Takácsék.
Ezután biztossá vált, hogy lesz magyar döntős, mert Újszász és Nagykanizsa egymással küzdhetett a fináléért, míg a másik ágon Vietnam és Hong Kong 2 játszott. A magyar elődöntőt Újszász nyerte 3-0-ra, de csapatban nagyon ’szorosat’ játszott Nagykanizsával.
A döntő aztán jól kezdődött Újszásznak, Herczeg Gábor megnyerte az egyéni meccsét, de ezután érvényesült a papírforma, a világbajnokokat is soraiban tudó Vietnam 3-1-re győzött. A harmadik helyért óriásit csatázott Nagykanizsa, mind az öt meccsre szükség volt, 3-2-re Hongkong nyert.
A 28-as, vegyes mezőnyben az újszászi női csapat az értékes tizedik helyet szerezte meg, ezzel a legjobb női csapat lett.
Tizenkilenc év után jutott ismét mélypontra a szegedi vízilabda
Kilenc éve még az áttörést jelentő LEN-kupát ünnepelte a csapat, 2011-ben megnyerte a Magyar Kupát is, azonban most dicstelenül búcsúzott az Ob I-től a Tisza-parti klub.Fotó: Szegedi VE Mint ismeretes, 1999-ben kiesett a Tisza-parti klub az OB I-ből, azonban egy szezon után visszajutottak. Az azóta eltelt időszakban fényes eredményeket ért el a klub, azonban 2018. […]
Teke BL – Negyedik lett az Szeged
Nem ment a játék a németek ellen
BL-negyedik lett az Alabárdos Szegedi TE. A Tisza-partiak férfi tekecsapata ugyanis kikapott a németországi Final Four bronzmeccsén.

Az idei négyes döntőt a németországi Bambergben rendezték meg. A magyar együttes a szombati elődöntőben a német Zerbst csapatától kapott ki 7-1-re, így a kisdöntőben az ugyancsak német Schwabsberg ellen lépett pályára, ahol 6-2-es vereséget szenvedett.
A Bajnokok Ligája döntőjében aztán a szlovák Podbrezova végül 6-2-re győzött a Zerbst ellen.
Karsai Ferenc, a szegediek elnöke már a négy közé jutást sikernek könyvelte el. „Az európai élcsapatok között nagyon kis különbségek vannak. Én már azt is komoly sikernek tartom, hogy a csapat bejutott a Final Four-ba. Sajnos a címvédőtől simán kikaptunk az elődöntőben, a bronzmeccsen – bár sokat javultunk – újabb vereség következett.” – nyilatkozta az eredményhirdetés után Karsai Ferenc, az Alabárdos Szegedi TE elnöke.
Világliga: Fájó vereség a hollandoktól
Női válogatottunk itthon szenvedett vereséget a hollandoktól. A mérkőzés fontos volt, hiszen amennyiben nyerünk kézzel fogható közeleségbe kerül a továbbjztás a világliga szuperdöntőjébe. Az első negyedben a hollandok jutottak büntetőhöz, amit Van Der Sloot belőtt. Egygólos előnyük pedig megmaradt a negyed végéig, 2-1. A második nyolc percben Leimeter egyenlített 2-2, de a továbbiakban sajnos a […]
Női Ob I: tovább menetel az UVSE, a Dunaújváros és a BVSC
Hozták a kötelezőt a tabella éllovas együttesei. UVSE / facebook Nem született meglepetés a női Ob I 14. fordulójában. Az UVSE és a BVSC otthon győzött könnyedén győzött, még a Dunaújváros idegenben húzta be a győzelmet a “kis UVSE ellen”. Ami a további eredményeket illeti, az Eger egy gólt engedélyezett a Honvédnak, még a Fradi […]
Magyar érmek a jég-sárkányhajó vb-n
Egy arany és négy ezüstérmet nyertek a magyarok az első jég-sárkányhajó világbajnokságon, amelyet a kínai Duolunban rendezett a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) társult szervezete, az IIDBF. A januári versenyen 27 ország több mint 300 sportolója vett részt.

A hazánkat képviselő együttes gerincét a váci Dunai Sárkányok Klub sportolói adták. A csapat tagja volt a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökségi tagja, Szabó Miklós, a váciak vezetője.
A világbajnokságon 4, 5 és 12 fős egységek versenyeztek 100 és 200 méteren. Bár a jég-sárkányhajózás technikája nagyban eltér a sárkányhajózástól, a magyar csapat itt is kiválóan szerepelt, sok esetben olyan rutinos jég-sárkányhajós csapatokat maguk mögé utasítva, mint a kanadaiak vagy a kínaiak.
A magyarok a 12 fős hajók mezőnyében 100 méteren első, 200 méteren a második helyen végeztek. Az ötfős hajók mezőnyében 100-on és 200-on is ezüstérmet szereztek, akárcsak a négyfős egységek 200 m-es versenyében.
A csapattagok elmondása szerint a legnagyobb kihívást a rettentő hideg jelentette. A versenynek helyt adó Belső-Mongóliában nem ritka a mínusz 30 fok alatti hőmérséklet, igen nagy a nap közbeni hőingadozás, valamint erős és hideg szél fúj Szibéria felől. Érdekesség, hogy az időjárás előrejelzés megadja a valós hőmérsékletet és a relatív hőérzetet is: ezek az ott tartózkodás első napjaiban mínusz 28 és mínusz 38 fok voltak. További nehézséget jelentett az 1500-2000 méteres tengerszint feletti magasságon tapasztalt oxigénhiány.
A világbajnokságot a város közepén lévő befagyott tó (Longze Lake) jegén rendezték. A szervezők kitettek magukért, színpompás nyitó és záró ceremónia foglalta keretbe a versenyt, az ünnepélyes eredményhirdetés után pedig jurta-partival zárult a vb.
Érdi Mária megnyerte az éremfutamot Miamiban
Összetettben negyedik lett!
Fantasztikus szereplés a Miamiban megrendezett Világkupán! Érdi Mária, aki utolsó éves U21-es, a felnőttek között megnyerte az éremfutamot a Laser Radial hajóosztályban, ezzel összetettben a negyedik helyen végzett – adta hírül a versenyző sajtócsapata.

A Miami Világkupa az év első rangos versenye. A viadalon Érdi a 9 futamból hármat megnyert, majd az éremfutamon sem talált legyőzőre. Az összetett aranyérmet a brit Alison Young szerezte meg.
Érdi az eredményhirdetés után elmondta, összességében elégedetten zárta az év első nagyversenyét.
„Itt volt a hajóosztály krémje, fantasztikus volt ellenük versenyezni. Külön öröm, hogy a kilenc futamból hármat is megnyertem, és az, hogy egy gyengébb nap után is fel tudtam állni, és a verseny végére a legjobbat ki tudtam hozni magamból” – összegzett Érdi Mária, aki már Tokióra koncentrál. Célja, hogy minél előbb megszerezze az olimpiai kvótát, és ott a lehető legjobb eredményt érje el.
forrás: Érdi Mária Sajtószolgálat
Lendületet ad a női futballnak a budapesti BL-döntő
Hétfőtől szerdáig Budapesten tartott helyszíni szemlét az UEFA szervezőbizottsága, amely szeretné, ha a 2019-es női BL-döntőre megtelne a Groupama Aréna.
A harmadik helyen zárta a vb-selejtezőket a válogatott
A magyar férfi A-válogatott Feröer ellen lépett pályára a vb-selejtezősorozat zárásán a Groupama Arénában, és Böde Dániel góljával 1–0-s győzelmet aratott. Bernd Storck szövetségi kapitány csapata ezzel a harmadik végzett a csoportjában Portugália és Svájc mögött.
Jön a Bajnokok Ligája és az Euro Kupa sorsolás!
Újvidék a következő állomás, melyre figyelnünk kell. A városban, ugyanis ma megtartják a Bajnokok Ligája és az Euro Kupa sorsolást. A két kupában három+kettő csapatunk érdekelt. Az OSC már az első körben bekapcsolódik a legrangosabb kupa küzdelmeibe, míg az Eger a következő körban valamint a címvédő Szolnok csak a főtáblán ugrik vízbe. Érdekesség, hogy az […]
Cél a dobogó – szövetségi kapitányok
Mind a magyar férfi, mind a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya érmet vár csapatától a hazai rendezésű világbajnokságon. Bíró Attila, az Európa-bajnoki címvédő női együttes szakvezetője a pénteki sajtótájékoztatón kiemelte, a korábbiaknál nehezebb, keményebb és hosszabb felkészülésen van túl a gárda, amely megítélése szerint ott lehet az első háromban az Egyesült Államok és Görögország társaságában. Alakulatának […]
Vizes vb – Kiss Szofi elsőszámú tartalék lesz a döntőben
Kiss Szofi a 13. helyen zárt a szinkronúszók egyéni technikai versenyében a vizes világbajnokság pénteki nyitónapján, a Városligetben, így az elsőszámú tartalék lesz a döntőben. Ez az eddigi legjobb magyar világbajnoki helyezés ebben a számban. A 22 éves magyar versenyző 28.-ként mutathatta be kűrjét Oláh Ibolya Magyarország című számára. Hatalmas ováció mellett állt a pódiumra, […]
Vizes vb – Íme, a nyíltvízi úszóversenyek programja
A nyíltvízi úszóversenyeknek Balatonfüred lesz a házigazdája a vizes világbajnokságon július 15. és 21. között. (Fotó: MTI/archív) július 15., szombat: férfi 5 km (Rasovszky Kristóf, Papp Márk) 10.00 július 16., vasárnap: női 10 km (Olasz Anna, Sömenek Onon Kata) 10.00 július 18., kedd: férfi 10 km (Rasovszky Kristóf, Székelyi Dániel) 10.00 július 19., szerda: női […]
Dr. Megyesy Jenő lett a Magyar Sí Szövetség elnöke
A Magyar Sí Szövetség csütörtöki tisztújító közgyűlésén dr. Megyesy Jenőt nyílt szavazással egyhangúlag választották elnöknek. Az új vezetőt azt követően választották meg, miután elődje, Kálomista Gábor a májusi közgyűlésen lemondott tisztségéről.
Birkózórevans, vízilabda-főpróba, evezős vk-bronz – hétvégi összefoglaló
A FINA vizes világbajnokság rajtja előtti hétvége sem telt magyar sportsikerek nélkül. A felnőttek mellett a fiatalok is kitettek magukért. A győri EYOF-ra készülők pedig utolsó két hetüket kezdik a felkészülésben.
Montella: “Célunk a Bajnokok Ligája elérése”
Szerdán Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője Marco Fassone és Massimiliano Mirabelli társaságában megtartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját….
Vodafone Kupa: Nagy csata után, döntetlen a nyitányon
Nem bírt női válogatottunk az ausztrál csapattal a Vodafone Kupa nyitányán. Női válogatottunk az utolsó simításokat végezheti a vb előtt a Vodafone Kupán. A felkészülési torna első napján Ausztráliával csapott össze. Az első negyedben már 2-0-ra vezetett az ausztrál együttes, amikor Szűcs emberelőnyből, majd Bujka centerből egyenlített, 2-2. A második nyolc percben ugyanaz volt a […]
Belehúztak – Egy holland csapatot is üdvözölhetünk a BL főtábláján a 2017/2018-as szezonban
A holland vízilabda törekvések nem maradtak észrevétlenül a LEN-nél, hiszen egy holland csapat is lesz a BL főtábláján ősztől. Mint a Bajnokok Ligája májusi Hatos Döntője alatt beszámoltunk róla, szeptembertől kibővítik a BL főtábla mezőnyét. A legjobbak között, nem 12, hanem 16 csapat fog szerepelni. A nyolc együttes – Pro Recco, Szolnok, Jug Dubrovnik, Olympiakosz, […]
Átigazolás: olimpiai bajnokkal erősített a Steaua Bukarest
Nagy név érkezett a román csapathoz. Fotó: zimbio A Rijeka nagyágyújával, a 2012-es olimpiai bajnokkal, Ivan Buljubasziccsal erősített a Steaua Bukarest. A pólós most is oszlopos tagja a horvát válogatottnak. A napokban bronzérmet szerzett a ruzai világliga szuperdöntőjében a csapattal. Érdekesség, hogy a román csapat a szeptemberben induló Bajnokok Ligájában akár szabadkártyát is kaphat, így […]


























