Címke: eto
Horvát védőt vett kölcsön az NB I sereghajtója – HIVATALOS
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) újoncként gyengén rajtoló ETO FC Győr az elmúlt napokban…
A DAC-tól igazolt cseh védőt az ETO – HIVATALOS
A magyar bajnokságba (OTP Bank Liga) frissen visszatérő ETO FC Győr tovább erősítette játékoskeretét… (Photo…
Elhunyt Bognár Sándor
68 éves korában elhunyt Bognár Sándor díjugrató olimpikon. A’60-s, ’70-es évek egyik legeredményesebb díjugrató lovasa, aki verseny pályafutását a Nemzeti Lovardában kezdte a Budapesti Lovas Klub színeiben, majd a budapesti Hidász utcai Honvéd lovardában élte meg karrierje csúcsát. A fővárosban töltött évek után a gödöllői egyetem lovardájában lovagolt, majd aktív pályafutását befejezve a magyar lótenyésztést szolgálta. Versenyzőként részt vett az 1972-es müncheni Olimpián és több ifjúsági Európa-bajnokságon.

Bognár Sándor-Betti
Egy igazán nyerő típusú lovas volt, aki szeretett versenyezni és győzni. Élete során nem szakadt el a lovas világtól, lótenyésztési felügyelőként a magyar sportlótenyésztésért dolgozott.
Emlékét örökké megőrizzük!
Sorsoltak a Förch Női Magyar Kupában
Az MLSZ székházában kisorsolták a Förch Női Kupa 2. fordulójának párosítását.
Ezüstérmes a női vízilabda-válogatott az Universiadén
Ezüstérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott a tajvani Universiadén, miután a keddi döntőben hét góllal kikapott az Egyesült Államok csapatától. A női vízilabdázók a tajvani magyar küldöttség tizennegyedik érmét szerezték meg, az ötödik ezüstöt.
Tekecsapat-világbajnokság 2017 – Továbbjutott a női válogatott a csoportból
A női teke-válogatott már továbbjutott csoportjából a Dettenheimben zajló világbajnokságon.
A magyar nemzeti csapat a németországi vb D-csoportjának második körében az észteket győzte le 8-0-ra, ezzel eldőlt, hogy továbbjutó, azaz a legjobb nyolc között folytathatja a küzdelmeket.

A magyar válogatott az első meccsen az osztrákokat győzte le 6-2-re. A harmadik meccs arról dönt, hogy a magyarok az első, vagy a második helyen zárják a csoportkört. Méhész Anitáéknak nem lesz könnyű dolguk, hiszen a házigazda németekkel csapnak össze azon a meccsen.
A D-csoport élén jelenleg Magyarország áll, az ugyancsak százszázalékos németek előtt. A harmadik helyen az osztrákok várják a folytatást, míg a csoport utolsó helyén Észtország található.
A férfi válogatott második csoportmeccsén a franciák ellen lép pályára.
Eredmény:
Tekecsapat-világbajnokság, Dettenheim:
Nők
D-csoport, 2. kör
Magyarország-Észtország 8-0
Korábban: Magyarország-Ausztria 6-2
Román bajnok lett az ex-Vasas játékos
Nagy csatában ismét a Steaua Bukarest lett a román bajnok, ezzel a volt Vasas játékos is ünnepelhetett. Megvédte címét a Steaua Bukarest, miután a döntőben 3-1-es összesítéssel lépett túl a Nagyváradon. A negyedik mérkőzésen egyetlen góllal nyert a fővárosi csapat, így az az Adria Delgado is ünneplhetett, aki korábban a Vasasban, de az OSC-ben is […]
Csányi Sándor: Jó évet zárt a magyar labdarúgás
A hagyományoknak megfelelően az MLSZ idén is a Magyar Labdarúgás Napján, november 25-én emlékezett vissza a mögöttünk álló évre – többek között korábbi válogatott játékosok és szövetségi kapitányok jelenlétében.
Zágrábi évzárás
Zágrábban zárja az évet a Rátgéber Akadémia U14-es fiú kosárlabdacsapata, amely ismét meghívást kapott a kontinens egyik legrangosabb utánpótlástornájára. UP-info • Év végén újabb nemzetközi utánpótlástornán vehet részt a Rátgéber Akadémia U14-es fiú kosárlabdacsapata: a 2003-as születésű korosztály december 27-29. … Bővebben
Úton a legjobb százba
A válogatott vezetőedzőjét, Pelva Gábort is meglepte a 18 éves Gálfi Dalma elmúlt hetekben nyújtott teljesítménye. A hosszú évekig az Egyesült Államokban dolgozó szakember szerint a korábbi junior-világelső jó úton halad, hogy a felnőttrangsorban a legjobb száz közé kerüljön. reb … Bővebben
U19-es EB kvalifikációs torna jövőre
Rekordbevételre tehet szert a klub jegyeladásokból
Elérkezett a várva várt nap, ma este a Milan a Juventust fogadja hazai pályán az…
Magyar bronz Rigában
Megint remek hétvégéje van a magyar vívóknak. Ez alkalommal a junior párbajtőrözők a főszereplők, akik közül a fiúk bronzéremmel, a lányok egy hatodik hellyel zárták a Világ Kupa-idénynyitót. STJ • A junior párbajtőröző fiúk a Rigában indították a szezont a … Bővebben
Euro Kupa: könnyed BVSC győzelem a Kassa ellen
A Kassán lépett túl a BVSC az Euro Kupa mai napján. A Kotor ellen dől el a továbbjutás. A tegnapi egygólos vereség után ma a házigazda Kassával mérkőzött meg a BVSC az Euro Kupa C-jelű csoportjában. A mérkőzés első negyede után látszott, hogy nincs egy súlycsoportban a két együttes. A vasutas gárda már 4-2-re is vezetett […]
U19: Visszavágtak a vereségért a görögök
A magyar férfi U19-es válogatott felkészülési mérkőzésen ismét megmérkőzött a görögökkel Telkiben. A vendégeknek sikerült visszavágni a vereségért, és ezúttal ők nyerték 1–0-ra a két válogatott összecsapását.
Szinte teljes a mezőny
Végéhez közeledik a labdarúgó U21-es Európa-bajnokság selejtezősorozata. A lengyelországi torna házigazdájához csatlakozott a kilenc csoportgyőztes, a négy legjobb csoportmásodik pedig rájátszásban dönti el, kié lesz a még kiadó két hely. Majer Dániel • Szinte teljesen kialakult a jövő nyári lengyelországi … Bővebben
Indul az olasz bajnokság is!
Ünnepélyes keretek között jelentették be a 2016/2017-es szezon startját. A női és a férfi bajnokság is rajtol a hétvégén a taljánoknál. A férfiaknál egyértelműen a Recco számít a legesélyesebb együttesnek, míg kihívója a Brescia lehet, de a Sport Management is veszélyes gárda lehet az idén, akárcsak tavaly. Az első fordulót két szakaszban bonyolítják le, hiszen hétvégén […]
CXPERIENCE: A Citroen felrúgja a szabályokat
A Citroen a kereskedőhálózata számára szervezett, 2000 fős nemzetközi C3 bemutató meglepetéseként a mai napon mutatja be a CXPERIENCE koncepcióautót, amelynek hivatalos premierje a 2016-os Párizsi Autószalonon lesz.
Egy terhes nő is teherbe eshet
Szuperfetációnak nevezik azt a jelenséget, amikor egy ikerpár kettő tagja nem egyazon pillanatban fogan, hanem eltéréssel – tehát a már terhes nő ismét teherbe esik.
Boateng a szezon végén távozik?
A várakozások szerint a Milan nem fog új szerződést kínálni a szezon végén Kevin-Prince Boatengnek….

























