Posted in Utánpótlássport

Zsebben az első arany

Élete második felnőtt országos bajnokságán az első aranyérmét szerezte meg a hosszúra nyúló sérüléséből végleg felépült Borovoj Alexander. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott, 17 éves műkorcsolyázó gőzerővel készül a szezon második felére, amikor a juniorok között is szeretne … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Az áttörés éve

András Csaba, a BVSC-Zugló 14 esztendős asztaliteniszezője valósággal berobbant a köztudatba 2016-ban. A serdülőként már az ifjúságiak között is kiemelkedő eredményeket elérő, felnőtt Extraligában játszó fiatalt az áttörést jelentő évről, az edzőit pedig róla kérdeztük. Majer Dániel • András Csaba … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Forma-1 Utánpótlássport

Sámliról a csúcsra

Méltatlanul kevés szó esik az autóversenyzés alapját jelentő gokartsportról, azon belül pedig a szárnyaikat bontogató fiatalokról. David Gruz, a motorsport.com szakújságírójának segítségével összegyűjtöttük a 2016-os esztendő öt legígéretesebb gokartversenyzőjét. Nem lepődnénk meg, néhányukat a jövőben a Forma–1-ben is viszont látnánk. … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Ígéretes iksz

A női kézilabda Európa-bajnokság ideje alatt ugyan szünetel az NB I, a juniorválogatott azonban nem lazsál, ezúttal az élvonal második helyén álló Érd ellen lépett pályára Balatonbogláron, és ért el 29-29-es döntetlent. „Különtudósítónak” az előző mérkőzésen a válogatott ellen saját … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Atlétika Utánpótlássport

„Elmaradt” Eb

Sérülések és a felkészülés egyéb problémái miatt – noha tervezték – nem indulnak magyar fiatalok a vasárnap az olaszországi Chiában kezdődő mezei futó Európa-bajnokságon. Csoma Ferenc szakreferens szerint nincs nagy baj, hiszen a szakági hagyományokból fakadóan a mezei futást a … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Az év újonca

A ralikrossz Európa-bajnokság eddigi legfiatalabb győztese kapta az év újoncának járó díjat a Nemzetközi Automobil Szövetség díjátadó gáláján. A 18 éves Kevin Hansen gyakorlatilag az anyatejjel szívta magába az autósport szeretetét, a Bécsben, Nico Rosbergék illusztris társaságában átvett elismerés pedig … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Kézilabda Utánpótlássport

Fiatalok a mélyvízben

Vasárnap kezdődik Svédországban a női felnőtt-kézilabda Európa-bajnokság. A magyar csapatban nem kapott helyet utánpótláskorú szereplő, körképünkben megnéztük, mi a helyzet a többi válogatottal. reb • A magyar női kézilabda-válogatott tagjai valószínűleg az utolsó darabokat pakolják a táskákba, hiszen hamarosan elutaznak … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Atlétika Utánpótlássport

Év végi díjeső

Megtartotta évzáró és díjátadó gáláját a Magyar Atlétikai Szövetség. A Vörösmarty téri Gerbeaud Ház Átrium termében lezajlott fogadáson a 2016-os év legjobb atlétáit díjazták. Nagy meglepetések nem születtek, a világversenyeken elért eredmények alapján előre lehetett sejteni, melyik korosztályban ki lesz … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Szabina ismét hazahozta

Gercsák Szabina megvédte címét az U23-as cselgáncs Európa-bajnokságon. A magyar versenyző a 70 kg-ban végzett az élen a Tel-Avivban zajló kontinenstorna második, egyben utolsó napján. A magyar csapat így mindegyik éremből nyert legalább egyet, és négy ötödik helyezést is szerzett. … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Három érem a nyitányon

Érmekkel, mégpedig két ezüsttel és egy bronzzal kezdtek a magyarok az U23-as cselgáncs Európa-bajnokságon. A pénteken és szombaton zajló tel-avivi kontinenstorna első napján Pupp Réka a leányok, Szabó Csaba a fiúk között lett második, míg Szabó Katinka a harmadik helyen végzett. … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Készülnek az Eb-re

Érden, a felnőtt női országos bajnoksággal együtt rendezett utánpótlás ob-n zárták az idei évet a serdülő, junior és ifjúsági leány ökölvívók. A színvonalas viadalon már a jövő tavaszi korosztályos Európa-bajnokság került előtérbe, amelyre az utánpótlásért felelő Ancsin Katalin már most … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Sanches a Golden Boy

A 19 éves Renato Sanches nyerte az olasz Tuttosport által alapított Golden Boy-díjat. A Bayern München és a portugál válogatott középpályása számos rekordot megdöntött 2016-ban, menet közben pedig nem mellesleg Európa-bajnok lett Franciaországban. A második helyen Marcus Rashford, a harmadikon … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Elszalasztott esély

Az U17-es után az U19-es leányválogatott is megkezdte szereplését a tavaszi elitkörre kvalifikáló Európa-bajnoki selejtező minitornán. A Montenegróban zajló megmérettetés első mérkőzésén a szlovákokkal találkozott Turtóczki Sándor együttese, és játszott 1-1-es döntetlent. De akár a három pont is meglehetett volna. … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Menj, az úton menj tovább!

Öt győzelem és mindössze egy vereség – jelen pillanatban ez a mérlege a budapesti felnőtt asztalitenisz Európa-bajnokságon szereplő férfiválogatott U21-es korú tagjainak. E hármasból a kontinensviadal első bravúrja Majoros Bence nevéhez fűződik. STJ • „Bravó, Bence!” – e kiáltástól volt … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Nem volt kérdés

Teljesítette célkitűzését a leány U17-es labdarúgó-válogatott: a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörébe jutott. Ehhez az észtek legyőzésére volt szüksége Schumi Dorottya együttesének, amit a Bükön zajló minitorna második fordulójában meg is tett. Majer Dániel • Azerbajdzsán után Észtország csapata ellen … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Megilletődött kezdés

Győzelemmel, de egyelőre a vártnál gyengébb játékkal kezdte az Olimpiai Reménységek Versenyét a serdülő kézilabda leányválogatott. Bohus Beáta csapata a csehek ellen 21-15-re nyert Prágában, a szövetségi edző viszont nem volt elégedett. Majer Dániel • Első mérkőzésén 10-10-es félidei állást … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Ennél is több kell

Két győzelemmel és egy vereséggel a háta mögött, csoportja második helyén jutott az Európa-bajnoki selejtező tavaszi elitkörébe az U17-es labdarúgó-válogatott. A négycsapatos magyarországi minitorna tapasztalatairól Szélesi Zoltán szövetségi edzőt kérdeztük. Majer Dániel • Fő célkitűzését teljesítette az U17-es labdarúgó-válogatott a … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Azok a szép napok

A szakvezetők után a főszereplőkkel is értékeltük a debreceni 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokságot. Az ezüstérmes leányválogatottból Gereben Lívia, az ötödik helyet szerző fiúcsapatból a kapitány Kerpel-Fronius Gáspár tekintett vissza a felejthetetlen három napra. Majer Dániel •A nézők mellett maguk a kosárlabdázók … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Ez nem vicc – BOTRÁNY!

Tizennégy másodperccel a meccs vége előtt egyenlített a fiú U19-es vízilabda-válogatott az olaszok ellen a hollandiai Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Aztán – furcsa, bár az a jobb szó rá: – botrányos fordulatot vett a mérkőzés. Pusztai Viola • Emlékeznek Waldóra, aki úgy … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Rutin fiatalon

A riói olimpiáról hajszállal lemaradó, a sportlövészet nagy ígéreteként számon tartott Európa-bajnok Gáspár Lalita már Tokióra készül. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott, 16 éves leány hat éve versenyez, s a korosztályából magasan kiemelkedve már a felnőttmezőny meghatározó tagja. … Bővebben

Elolvasom...