Címke: Európa Kupa
Märcz Tamás: elől kellett valamit húzni
Nagyot ment a csapat Románia ellen a második félidőben az Európa Kupa selejtezőjén. Märcz Tamás elmondta, hogy az első két negyedben mi volt a baj. A nagyszünetben még 5-4-re a románok vezettek, de ezután két 3-1-es etappal megfordítotuk a találkozót. Märcz Tamás eképp látta a mérkőzést: „Hiába hívtuk el a figyelmet arra, hogy mennyire agresszív a […]
Európa Kupa: a félidő után nem volt kérdés – a románok is kipipálva
Az elején belealudt a csapat a meccsbe, de a nagyszünet után hengerelt a válogatottunk a kecskeméti Európa Kupán. Az Európa Kupa második napján Románia ellen ugrott vízbe a magyar csapat. Az első napnál, amikor 16-5-re győztünk Grúzia ellen nehezebb találkozóra lehetett számítani. A románok az első a nyitányon a franciákat verte. A mai napona Bedő […]
Európa Kupa: új csillag születőben – videó
Alig múlt el 19 éves és máris kitűnik a felnőtt mezőnyből is. Fotó: Zimbio Alexandros Papanastasiou 1999-ben született. A görög tehetség már három éve Bakuban feltűnt a szakembereknek kivételes képessége. Az olaszok kapitánya, Nando Pesci a 2015-ös Európa Játékok után így nyilatkozott róla: “a legjobb azonban a görögök játékosa, Papanastasiou egy olyan támadó, aki technikai képességekben […]
Európa Kupa: meglepetés a B-csoportban
A világbajnok otthon vérzett el. Fotó: hvs.hr Három csoportban zajlanak egész hétvégén a küzdelmek az Európa Kupában. A magyaros csoport mellett Splitben is elstartolt az új sorozat, ahol kisebb meglepetésre a horvátok kétgólos vereséget szenvedtek a görögökről. Bár Sandro Sukno nem játszott Jokovics, Xavi Garcia és Buljubasics ott volt a csapatban és a helléneknél is […]
Märcz Tamás: szokatlan dolgot kértem
A kapitány elégedett volt a grúzok elleni játékkal, de azt is elárult, hogy mi okozta az utolsó negyedbeli kaotikus játékot. Mint ismeretes, férfi válogatottunk 16-5-re győzött Grúzia ellen a kecskeméti Európa Kupa nyitányán. Märcz Tamás a grúzok elleni találkozóról így nyilatkozott: “A mérkőzés hamar eldőlt, ennek örülök. Annak már nem, hogy miután ugyan szokatlan dolgot kértem a […]
Minden, amit a kecskeméti Európa Kupáról tudni kell!
Csütörtökön indul az új sorozat, a selejtező négy napon át tart majd. Program, keret, érdekesség. Debütál az Európa Kupa. A holnap kezdődő sorozat selejetzője egészen vasárnapig tart. A három csoportból, nyolc csapat kvalifikál majd az április elején tartandó szuperdöntőre. A magyar csoportból vélhetően a spanyolokkal leszünk nagy harcban a csoport elsőségért. Az ibériai csapaton kívül a grózokkal, a […]
Campagna döntött – Beveti nemrég honosított játékosait
Az olasz válogatott hamarosan Európa Kupa selejtezőt játszik Palermóban. A talján szövetségi kapitány kihirdette keretét, amelyben az ex-spanyol világbajnok is szerepel. Több okból is rendhagyó lesz az olaszok palermói szereplése. A hétvégén – a most debütáló új sorozatban – az Európa Kupában két újonc is debütál: Gonzalo Echenque és Willy Molina. Mint ismeretes, az olaszok […]
Európa Kupa: tükörsima siker a németek ellen
Női válogatottunk az olaszok ellen aratott győzelem után, a németeket is legyőzte, de még nincs vége a napnak. Már a mérkőzés előtt lehetett tudni, hogy nagyarányú győzelem fog születni, hiszen az első napon a görögök 32-3-re verték a németeket. Nos, már az első negyedben látszott, hogy nincs egy súlycsoportban a két gárda, 6-1-es első negyed […]
Európa Kupa: Parádé az elején és a végén – Győzelem a nyitányon
Az első és az utolsó negyedben női válogatottunk lehengerlő volt, így Olaszország ellen győzelemmel kezdtük az Európa Kupát. Női válogatottunk Voloszba utazott, ahol az Európa kupa csoportmeccseinek nyitányán az olasz válogatottal mérkőzött. Bíró Attila a világligához képest öt helyen frissített csapatán. A mai mérkőzés első negyedén ez nem látszott, hiszen 1-1 után, Vályi, Rybanska majd Gurisatti […]
Megvan, az Európa Kupa olaszos programja
Az olaszok február közepén Palermora figyelnek. Mint ismeretes, idén startol a LEN által kiírt új versenysorozat, az Európa Kupa. Az első körig kevesebb mint egy hónap van hátra. A C-jelű négyesben majd az olaszok, a németek, a montenegróiak és az oroszok vívnak a döntőért Palermóban. A program most lett világos. A nőknél az első kört […]
Változás az Európa Kupában
Az új sorozatban visszaléptek válogatottak, módosult a magyarok csoportja is. Mint korábban írtunk róla, a LEN (Európai úszószövetség) új sorozattal rukkolt elő, ami tulajdonképpen a világligához hasonló. Az új kiírásba a férfiaknál 14, még a nőknél 10 válogatott nevezett. Október elején meg is tartották a csoportok sorsolását, ami most módosult. Törökország ugyanis, mind férfi, mind […]
Fény derült az Európa kupa minden részletére
Novemberben indul a válogatottak számára a LEN által kiírt új sorozat. Most az európai úszószövetség véglegesítette a dátumokat is. Biztossá vált minden az új sorozattal kapcsolatban Az első körben tizenkét együttes küzd egymással. Az első selejtezőkör november közepén lesz a férfiaknél, még a nőknél egy héttel később, míg a második februárban. Áprilisban, és március végén […]
Új válogatott versenysorozat a láthatáron – Ősztől indul az Európa Kupa
Az Európai Úszószövetség a Világligával párhuzamosan beindít a válogatottak számára egy versenysoroztatot. Mint korábban beszámoltunk róla, a LEN elindít ősztől egy versenysorozatot. A korábbi sajtóhírek szerint, most a szövetség hivatalos levében tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogyan is nézne ki az Európa Kupa menetrendje. Tizenkét együttes küzdene egymással, mely válogatottak a belgrádi Eb-n is ott voltak. Az […]
Fiatalok az ötödiken
Ötödikként zárt a Bukarestben megrendezett csapat Európa Kupán a női birkózóválogatott, amelyben négy utánpótláskorú versenyző is szőnyegre lépett. Nagy Lajos, a csapat egyik edzője Galambos Ramóna birkózásával volt elégedett igazán. Lakner Gábor • Bukarestben rendezték meg a birkózók csapat Európa … Bővebben
Parasport: Butu Arnold Csaba 4. lett a belgrádi Európa Kupa futamon
BringaSport – 2016.09.30 – Szeptember 24-25-én került megrendezésre Belgrádban a C1-es Európa Kupa futam, ahol Butu Arnold Csaba és pilótája, Garamszegi László összetettben a 4. helyen végeztek. Eredménylisták >> Szeptember
Célegyenesben a Downhill Európa Kupa összetett dobogója felé
BringaSport – 2016.08.03 – A Downhill Európa Kupa már igencsak a végéhez közeledik, hat fordulóból már öt le is ment, nagy örömünkre ezúttal minden alkalommal szurkolhattunk magyar indulónak, ráadásul közel sem eredménytelenül.
Földi Bence újabb Hallássérült MTB Európa Kupa futamot nyert
BringaSport – 2016.07.22 – Július 9-10-én rendezték a Hallássérültek MTB Európa Kupájának második fordulóját Javorník-ban, Csehországban, ahol Földi Bence és Csontó Ádám, a BVSC-Zugló bringásai képviselték Magyarországot. Földi Bence mindkét
Helyezések garmada
Egyszer harminc fokos hőség, máskor özönvízszerű eső lepte meg a mezőnyt a görkorcsolyázók korosztályos Eb előtti utolsó Európa Kupa-versenyén, Wörglben. A magyar fiúk, lányok szokás szerint szép eredményeket értek el. UP-info • Július végén rendezik meg Heerdében a korosztályos görkorcsolya … Bővebben
Száguldás Türingiában
Remekeltek a magyar gyorsasági görkorcsolyázók a németországi Gerában megrendezett Európa Kupa-viadalon. Gardi Dominika a juniorok között minden számot megnyert. UP-info • Rendszeresen arról számolhatunk be, hogy remekeltek a magyar gyorsasági görkorcsolyázók a különböző nemzetközi megméretéseken. Most sem történt máshogy: a … Bővebben
Földi Bence Európa Kupa futamot nyert Szlovákiában
BringaSport – 2016.06.02 – Május 27. és 29. között került megrendezésre a Hallássérültek MTB Európa Kupája a szlovákiai Kálnica községben, ahol a BVSC-Zugló két bringása, Földi Bence és Csontó Ádám


























