Címke: Európa
Hihetetlen jelenet: A szurkoló a medencébe lökte a vízilabdameccsen a bírót
Nem szokványos jelenetekkel ért véget a Regionális Liga rangadója. Nem szokványos jelenetek játszódtak le a délszláv bajnokság alsóházának rangadóján. Mint ismeretes, a Crvena Zvezda vezeti az alsóházat, mögötte pedig a második helyen a Vojvodina áll. A hétvégén pedig ez két csapat ugrott vízbe. Nos, a mérkőzés vége előtt pár másodperccel a Zvezda egyenlített, így 7-7-el zárult […]
Técsy duplázni tudott Budapesten
A szezon eddigi legnagyobb létszámú fedeles versenyét rendezték meg hétvégén a Nemzeti Lovardában. A hatalmas érdeklődés ez alkalommal sem maradhatott el, összesen 895 startot bonyolított le Nemzeti Lovarda csapata a 3 nap alatt. Mindössze három minősítővel a döntő előtt már kezd kirajzolódni, mely párosok lehetnek esélyesei a felnőtt bajnoki címnek.
Técsy Attila méltán pályázhat a végső győzelemre, ugyanis elsőszámú lovával, Clear Girl-lel csúcsformában teljesítették az eddigi versenyeket. Hortobágyon sikerült nagydíj győzelmet aratnia, Kecskeméten egy második és egy negyedik hellyel lett gazdagabb, a világkupán pedig a Gold Tour első napján lett negyedik a népes nemzetközi mezőnyben.

Most pedig mind a pénteki, mind a szombati nap legmagasabb számában sikerült fölényesen győzedelmeskednie. Ráadásul 2010-ben aranyérmes, 2011-ben pedig bronzérmes volt a felnőtt fedettpályás bajnokságban.
Az ötszörös magyar bajnok Horváth Balázsra is érdemes lesz odafigyelni, ugyanis PM Chaccera –val a vasárnapi legmagasabb számot hatalmas hajrában, de magabiztosan lovagolva tudta nyerni, pénteken és szombaton pedig egyaránt harmadik lett. Emellett PM Diana, Zordon és PM La Conta Z nevű lovaival is eredményesen szerepelt az eddigi fedeles versenyeken. Már csak az lesz a kérdés, hogy melyik két lovát választja közülük a felnőtt döntőre?

Szuhai Gyula szintén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a hétvégén, ugyanis vasárnap második helyen végzett Lancelottal, negyediken pedig Druid HH Z-tel. Lovaival több nemzetközi megmérettetésről is helyezéssel tért haza, emellett a Szilvásváradi Nagydíjat is sikerült elhoznia. 2014-ban már egyszer elnyerte a felnőtt fedettpályás bajnoki címet, de vajon sikerülhet-e ezt megismételnie 2018-ban?
Az Equitania Lovasklub versenyzője, Balogh Andrea is igen jól teljesített az utóbbi két versenyen. Kaposvárom Diegóval, most pedig Elenát lovagolva sikerült harmadik helyen zárnia a minősítő végső versenyszámában.
És nem utolsó sorban a Fazekas István Cessna párosról sem szabad elfelejtkezni, akiket korábban az utánpótlás lovak versenyszámainak szalagozásánál láthattunk rendszeresen. Ezúttal a pénteki és a szombati nap legmagasabb számaiban sikerült egy-egy második helyet begyűjteniük a népes mezőnyben.
A következő minősítő február 9-én veszi kezdetét Kecskeméten az Airvent Lovasklub szervezésében, őt követi majd Hortobágy. Az utolsó lehetőség pedig március 2-4 között lesz a minősülésre Budapesten, ismét a Nemzeti Lovardában. A versenyekről élő közvetítést nyújt a RiderLine.
Európa Kupa – Megvan, kivel játszik női válogatottunk az elődöntőért
Véget értek az A-jelű csoportban is a küzdelmek az Európa Kupa selejtezőjében. Kialakult a Hatos döntő párosítása. Izgalmas mérkőzést hozott az A-csoport zárótalálkozója, a holland-orosz meccs. Mint ismeretes, a tulipánosok rendezőként küzdöttek meg a hét folyamán a spanyolokkal, az oroszokkal, a horvátokkal és a franciákkal. Nos, a mérkőzés végül 7-7-es döntetlent hozott, ami azt is […]
Gattuso: “Csúcsminőségű játék kell a győzelemhez”
Az olasz vezetőedző megtartotta sajtótájékoztatóját a meccs előtt.
Gattuso keretet hirdetett az EL kieséses szakaszára
Ezúttal a teljes játékoskeret Gattuso rendelkezésére áll.
Fiorentina-Milan: Gattuso kijelölte utazó keretét
Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője kijelölte keretét a Fiorentina elleni mérkőzésre. Az év utolsó mérkőzésén…
UVSE: jótékonysági célt is szolgál a Szolnok elleni meccs
A lilák a Szolnok ellen zárják a 2017-e évet a férfi Ob I-ben, a mérkőzés nemes célt szolgál. Talán a legnehezebb ellenfél jutott az UVSE-nek az év végére, hiszen Németh Zsolt csapata a címvédőt fogadja a férfi Ob I 9. fordulójában. Nos, a találkozó jótékonysági célt is szolgál, hiszen mérkőzés teljes bevételét a Heim Pál […]
Az OB döntők videói

Euro Kupa: Mindkét magyar csapat ott van az elődöntőben
A Miskolc bár kikapott, de továbbjutott, a Fradi kettős sikerrel van ott a másodkiszámú európai kupaporond legjobb négy csapata között. Fotó: Miskolci VLC / facebook, archív Mindkét magyar csapatunk előnyből kezdhette a visszavágót az Euro Kupában. A Miskolc az első meccsen 12-8-ra győzött hazai pályán a Volgográd ellen, így négygólos előnnyel utazhatott Oroszországba. Nos, a visszavágón, egészen […]
Fassone leszögezte, teljes a bizalmuk Montella felé
Marco Fassone, a Milan vezérigazgatója a vasárnapi elveszített milánói derbi után megerősítette Vincenzo Montellát a…
Hibátlanul jutott tovább a Ferencváros az Euro Kupában
Címvédőhöz méltóan, csont nélkül vette a zöld-fehér együttes az első kört az Euro Kupában. Fotó: FTC Vízilabda / facebook A Fradinak az első kör utolsó meccsén a francia Pays D’ Aix sem jelentett gondot. Egy gólgazdag meccsen Német és Vámos vezetésével győzték le ellenfelüket. A találkozón már az első negyedben elhúzott a magyar együttes és […]
Eredményes szombat – Mindhárom magyar csapat továbbjutott
Mind az OSC, mind pedig a Fradi és a Miskolc sikerrel vette az akadályokat. Fotó: Balogh Máté Folytatták szombaton is hibátlan szereplésüket a magyar csapatok az európai kupaporondon és ennek meg is lett az eredménye. Az OSC négy góllal intézte el a Canottierit a BL-ben. Petik Attila csapata ezzel a vasárnapi naptól függetlenül továbbjutott csoportgyőztesként. […]
Eredményes szombat – Mindhárom magyar csapat továbbjutott a BL-ből és az EL-ből
Mind az OSC, mind pedig a Fradi és a Miskolc sikerrel vette az akadályokat. Fotó: Balogh Máté Folytatták szombaton is hibátlan szereplésüket a magyar csapatok az európai kupaporondon és ennek meg is lett az eredménye. Az OSC négy góllal intézte el a Canottierit a BL-ben. Petik Attila csapata ezzel a vasárnapi naptól függetlenül továbbjutott csoportgyőztesként. […]
Montella: “Fontos és megérdemelt győzelem volt”
A Milan vasárnap délután 2-1-es győzelmet aratott az Udinese ellen az olasz bajnokság 4. fordulójában….
Nyolcvan esztendős a fair play-elnök Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója
Vasárnap tölti be életének 80. évét dr. Kamuti Jenő. Az ötszörös olimpikon, olimpiai ezüstérmes, sebészorvos vívót, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökét, a MOB elnökégének tagját néhány hónappal ezelőtt választották a Nemzet Sportolói közé.
Czene Attila: Nem csak a víz köt össze!
Czene Attila szerint a sport, a mozgás, az összetartozás eszköze. A Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke a IV. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége egyik védnökeként segíti az agrárszektor tatai sportrendezvényét. Az esemény szeptember 23-án lesz.

„Az utóbbi időben sokat hallottuk azt, hogy a ’víz összeköt”, ez a sportra, a szabadidősportra is igaz. A Magyar Szabadidősport Szövetség elnökeként örömmel állok ilyen rendezvények mellé, mint amilyen IV. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége” – mondta Czene Attila.
A sportnapon állatorvosok, agrármérnökök, szőlészek-borászok, kertészmérnökök, erdőmérnökök, vadászok nap mint nap együtt dolgoznak az agráriumban, egy minisztérium irányítása alatt.
A szervezők tájékoztatása szerint az agrárszakemberek kipróbálhatják az asztaliteniszt, a fogathajtást, a futást, kispályás labdarúgást, a parkröplabdát, sárkányhajót, a streetball-t és a teniszt.
Bővebb infók az eseménnyel kapcsolatban az http://oaas.hu oldalon olvashatók.
Az esemény fővédnöke:
Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem
Védnökök:
Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos
Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke
Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos
Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke
Michl József, Tata város polgármestere
A rendezvény nagykövete:
Dr. Hargitay András, világ- és Európa-bajnok úszó, állatorvos
Bajnokok Ligája: az OSC elkezdi
Rögtön az első selejtezőkörben már medencébe ugrik az újbudai együttes, ráadásul nem mindennapi helyszínen. A Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörére kerül sor, amiben az OSC révén magyar csapat is érdekelt. Az Eger majd később kapcsolódik be, még a címvédő Szolnok már ott van a főtáblán. Az újbudai együttes új edzővel – Petik Attilával – és új […]
50 éves Andreas Möller
Ma ünnepli 50. születésnapját Andreas Möller, a magyar férfi A-válogatott másodedzője.
“Izgatott vagyok az új Milan miatt” – Filippo Inzaghi
Az olasz szakember beszélt az új Milanról, a szurkolókról, Bonucciról és Cutronéról is.



























