Férfi Ob I: Jön az alapszakasz utolsó fordulója

Budapest, 2017. november 4.
Kis Gábor, a Szolnok (elöl) és Nikola Jaksic, az FTC játékosa a férfi vízilabda Európai Szuperkupa döntõjében játszott Szolnoki Dózsa-Közgép - FTC-PQS mérkõzésén a budapesti Komjádi Béla uszodában 2017. november 4-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsNagy meccsekkel búcsúzik a férfi Ob I alapszakasza. A férfi Ob I-ben pazar találkozók várnak ránk, egyben búcsúzik a szezonban az alapszakasz is. Az A-csoportban a leginkább várt találkozót majd csak csütörtökön bonyolítják le, A címvédő Szolnok a Fradit fogadja. Nem kell mondani, Cseh Sándor csapatára ráférne egy győzelem, de a zöld-fehér együttes az Eger után […]

Read More

Ifj. Szabó Gábor nyerte a Hortobágyi nagydíjat

Február 16. és 18. között országos minősítőt rendeztek Hortobágyon a Mátai Ménes szervezésében. A 135 centiméterre kiírt vasárnapi nagydíjban 21 lovas állt rajthoz, akik közül öten tudták hibátlanul teljesíteni a Németh Zoltán által tervezett tizenkét ugrásos alappályát. Felnőtt válogatottunk, Ifj. Szabó Gábor legyőzhetetlennek bizonyult, hiszen Timpex Ezüsttel második, Timpex Ben Hur nevű lovával pedig saját idejét egy másodperccel javítva első helyen végzett.

 28217178 1988051127901535 1667585829 o

Hibátlan volt még az összevetésben a mezőhegyesi versenyző, Piroska Zoltán Flórával, akik ezzel a harmadik helyen végeztek.

Az összevetésben a leggyorsabb négy hibapontos lovaglással a negyedik helyet szerezte meg a korábbi fiatal lovas fedeles bajnok, Mészáros Marcell Comedy Star nyergében, ötödik helyen pedig Czékus Zoltán végzett Kronosszal. Hatodik lett Milesz Eszter és Floyd egy hibaponttal.

Két hét múlva a szezon utolsó fedettpályás minősítőjét fogják megrendezni Budapesten ahova rekordszámú nevezést várnak, de előtte még Díjátadó Gálát tart a Magyar Lovas Szövetség Február 24-én a Nemzeti Lovardában, este pedig a fergeteges Tatter Party-ra várják a bulizni vágyó lovasokat. A belépés ingyenes, regisztrálni az alábbi e-mail címen lehet: gala@nemzetilovarda.hu

A fotót készítette: Garai Barnabás

 A hírt a Riderline, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere készítette.

Read More

Három magyar karatés érem Dubajban

Nem sokkal a karate hazai kiemelt sportággá válását követően világraszóló eredményeket értek el a magyar versenyzők. A sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League Dubajban megrendezett állomásán Hárspataki Gábor ezüst-, Tadissi Martial és Molnár Dániel pedig bronzérmet nyert. Az eredmények igencsak biztatók a fél év múlva kezdődő olimpiai kvalifikációs sorozat előtt.

A karatés PL-széria fordulói kisebbfajta világbajnoksággal érnek fel, hiszen kategóriánként 64 versenyző indulhat, akik elsősorban a világranglista első ötven helyezettje közül kerülnek ki, kiegészülve a második félszázból bekerülőkkel.

Hárspataki Gábornak is több világklasszison keresztül kellett túlverekednie magát, amíg öt győzelemmel eljutott a 75 kg-os súlycsoport döntőjéig. A legnagyobb név a többszörös vb- és Eb-érmes ukrán Horuna volt, aki ellen az MTK versenyzője magabiztos győzelmet aratott. A fináléban aztán Hárspataki 5-2-re alulmaradt a sportág jelenlegi legnagyobb sztárjával, az ötszörös világbajnok azeri Agajevvel szemben.

Négy győzelemmel és egy vereséggel a harmadik helyért küzdhetett Tadissi Martial. A korábbi vb-ezüstérmes 67 kilós magyar karatés a bronzmeccsen 0-0-ás eredményt követően bírói döntéssel nyert az egyiptomi Elsawy ellen.

Szintén sikerrel vívta meg bronzmérkőzését az élete egyik legjobb formájában küzdő, a selejtezők során több nagy skalpot is begyűjtő Molnár Dániel. A +84 kg-os magyar a helyosztón szép találatokkal 3-2-re verte a koszovói Nishevcit.

A magyar versenyzők dobogós helyezésükkel értékes világranglista pontokat gyűjtöttek.

Read More

Férfi válogatott: Kiderült, melyik városban fogadjuk a hollandokat

Szolnok, 2017. január 6.
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a csapat edzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2017. január 6-án.
MTI Fotó: Bugány JánosMárciusban lép fel újra a férfi válogatott hazai közönség előtt, már az is lehet tudni, melyik vidéki városban játszunk a hollandokkal.  Az Európa Kupa selejtezője után, amit megnyert a válogatottunk, március 20-án játszik újra a csapat. A hollandokat fogadja Märcz Tamás csapat. Az is kiderült, hogy a mérkőzést Debrecenben fogják megrendezni, tehát Kecskemét után ismét egy […]

Read More

Märcz Tamás: elől kellett valamit húzni

marcztamas2017vizesvb01Nagyot ment a csapat Románia ellen a második félidőben az Európa Kupa selejtezőjén. Märcz Tamás elmondta, hogy az első két negyedben mi volt a baj.  A nagyszünetben még 5-4-re a románok vezettek, de ezután két 3-1-es etappal megfordítotuk a találkozót. Märcz Tamás eképp látta a mérkőzést: „Hiába hívtuk el a figyelmet arra, hogy mennyire agresszív a […]

Read More

Hihetetlen jelenet: A szurkoló a medencébe lökte a vízilabdameccsen a bírót

altalanos polokep01Nem szokványos jelenetekkel ért véget a Regionális Liga rangadója. Nem szokványos jelenetek játszódtak le a délszláv bajnokság alsóházának rangadóján. Mint ismeretes, a Crvena Zvezda vezeti az alsóházat, mögötte pedig a második helyen a Vojvodina áll. A hétvégén pedig ez  két csapat ugrott vízbe. Nos, a mérkőzés vége előtt pár másodperccel a Zvezda egyenlített, így 7-7-el zárult […]

Read More

Técsy duplázni tudott Budapesten

A szezon eddigi legnagyobb létszámú fedeles versenyét rendezték meg hétvégén a Nemzeti Lovardában. A hatalmas érdeklődés ez alkalommal sem maradhatott el, összesen 895 startot bonyolított le Nemzeti Lovarda csapata a 3 nap alatt. Mindössze három minősítővel a döntő előtt már kezd kirajzolódni, mely párosok lehetnek esélyesei a felnőtt bajnoki címnek.

Técsy Attila méltán pályázhat a végső győzelemre, ugyanis elsőszámú lovával, Clear Girl-lel csúcsformában teljesítették az eddigi versenyeket. Hortobágyon sikerült nagydíj győzelmet aratnia, Kecskeméten egy második és egy negyedik hellyel lett gazdagabb, a világkupán pedig a Gold Tour első napján lett negyedik a népes nemzetközi mezőnyben.

cleargirl

Most pedig mind a pénteki, mind a szombati nap legmagasabb számában sikerült fölényesen győzedelmeskednie. Ráadásul 2010-ben aranyérmes, 2011-ben pedig bronzérmes volt a felnőtt fedettpályás bajnokságban.

Az ötszörös magyar bajnok Horváth Balázsra is érdemes lesz odafigyelni, ugyanis PM Chaccera –val a vasárnapi legmagasabb számot hatalmas hajrában, de magabiztosan lovagolva tudta nyerni, pénteken és szombaton pedig egyaránt harmadik lett. Emellett PM Diana, Zordon és PM La Conta Z nevű lovaival is eredményesen szerepelt az eddigi fedeles versenyeken. Már csak az lesz a kérdés, hogy melyik két lovát választja közülük a felnőtt döntőre?

17506317 1352925178064156 24067994 n

Szuhai Gyula szintén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a hétvégén, ugyanis vasárnap második helyen végzett Lancelottal, negyediken pedig Druid HH Z-tel. Lovaival több nemzetközi megmérettetésről is helyezéssel tért haza, emellett a Szilvásváradi Nagydíjat is sikerült elhoznia. 2014-ban már egyszer elnyerte a felnőtt fedettpályás bajnoki címet, de vajon sikerülhet-e ezt megismételnie 2018-ban?

Az Equitania Lovasklub versenyzője, Balogh Andrea is igen jól teljesített az utóbbi két versenyen. Kaposvárom Diegóval, most pedig Elenát lovagolva sikerült harmadik helyen zárnia a minősítő végső versenyszámában.

És nem utolsó sorban a Fazekas István Cessna párosról sem szabad elfelejtkezni, akiket korábban az utánpótlás lovak versenyszámainak szalagozásánál láthattunk rendszeresen. Ezúttal a pénteki és a szombati nap legmagasabb számaiban sikerült egy-egy második helyet begyűjteniük a népes mezőnyben.

A következő minősítő február 9-én veszi kezdetét Kecskeméten az Airvent Lovasklub szervezésében, őt követi majd Hortobágy. Az utolsó lehetőség pedig március 2-4 között lesz a minősülésre Budapesten, ismét a Nemzeti Lovardában. A versenyekről élő közvetítést nyújt a RiderLine.

Read More

Európa Kupa – Megvan, kivel játszik női válogatottunk az elődöntőért

noi valogatott01Véget értek az A-jelű csoportban is a küzdelmek az Európa Kupa selejtezőjében. Kialakult a Hatos döntő párosítása. Izgalmas mérkőzést hozott az A-csoport zárótalálkozója, a holland-orosz meccs. Mint ismeretes, a tulipánosok rendezőként küzdöttek meg a hét folyamán a spanyolokkal, az oroszokkal, a horvátokkal és a franciákkal. Nos, a mérkőzés végül 7-7-es döntetlent hozott, ami azt is […]

Read More

Euro Kupa: Mindkét magyar csapat ott van az elődöntőben

vargadenesftc01A Miskolc bár kikapott, de továbbjutott, a Fradi kettős sikerrel van ott a másodkiszámú európai kupaporond legjobb négy csapata között.  Fotó: Miskolci VLC / facebook, archív Mindkét magyar csapatunk előnyből kezdhette a visszavágót az Euro Kupában. A Miskolc az első meccsen 12-8-ra győzött hazai pályán a Volgográd ellen, így négygólos előnnyel utazhatott Oroszországba. Nos, a visszavágón, egészen […]

Read More