Címke: F1
2016 után is marad a Renault-nál a Red Bull?
Helmut Marko szerint elképzelhető a közös folytatás, ha a franciák tudnak fejlődni jövőre. Az osztrák szakember azt is elárulta, hogy ugyanolyan erőforrásokat kapnak majd, mint a gyári alakulat.
Alonso: Versenyezni fogok 2016-ban
A spanyol F1-es versenyző továbbra is magyarázkodhat az Abu Dhabiban felmerült pletyka miatt, mely szerint kihagyhatja a jövő évet. Úgy érzi, még februárban is erről fogják kérdezgetni.
Így értékeli a Ferrari szezonját a márka elnöke
Sergio Marchionne teljesen elégedett lehet a maranellói gárda első szezonjával, s bár az is, úgy véli, hogy a Mercedes F1-es csapata technikailag még mindig lépésekkel jár előttük.
Szinte biztos, hogy maradnak a Mercedes vezérei
A Daimler elnök-vezérigazgatója, Dieter Zetsche úgy véli, hogy a Toto Wolff és Niki Lauda közötti feszültség a Mercedes F1-es csapatánál nem eredményezi szükségszerűen, hogy nem működhetnek együtt tovább.
Több németet érdekel a sífutás, mint az F1
Nem elég hogy nem volt idén Német Nagydíj, a hazaiakat már a tévében sem vonzza az F1. Két német és egy német csapat is a győzelemért harcolt kéthetente – mi mást akarnak még?
Hivatalos: Megvan a Toro Rosso erőforrása is
A Renault visszatérése és a Red Bull-TAG Heuer bejelentése után megérkezett az elmúlt 24 óra harmadik nagy F1-es híre – már talán csak egy Force India-Aston Martin bejelentést várhatunk.
Még mindig bevezethetik az alternatív motort
Nem tett le nagy terve végrehajtásáról Bernie Ecclestone, aki elmondása szerint nem tervezi, hogy elhagyja a királykategóriát – kivéve, ha az F1 új tulajdonosa nem tart majd igényt a szolgálataira.
Az F1 olyan, mint egy keresztes hadjárat
Elindulsz az év elején, s csak karácsonyra térsz haza a családodhoz, időközben pedig hadjáraton vagy – ez az, amiből nem kér a legendás brit szakember, aki több csapattal is hírbe hoztak.
Lecserélheti versenyzőit a Renault
Az F1-be gyári csapatként visszatérő francia óriás vezérigazgatója sejtelmes nyilatkozatot tett, melyből úgy tűnik, hogy Maldonado és Palmer helye egyáltalán nincsen biztonságban.
Azt hinnéd, hogy könnyű volt megjósolni az F1-es szezon alakulását? Ugyan!
A Formula-1 hivatalos oldala a 2015-ös idénynyitó hétvégéjén feltett öt kérdést a paddock ismert személyeinek a szezon alakulásával kapcsolatban. Most kiderült, hogy kik tippeltek a legjobban.
Eldőlt: „TAG Heuer motort” kap a Red Bull
Igaznak bizonyultak a sejtések, amikor Christian Horner a napokban azt nyilatkozta, hogy a McLaren nem fog örülni a Red Bull 2016-os autója nevének, hiszen a tőlük átpártolt TAG Heuer néven futnak majd a Renault motorok.
Button: Alonsóval dolgozni élvezet
A McLaren pilótái számára talán az egyetlen élvezeti tényezőt az idei évben az okozta, hogy a mezőny két legrutinosabb pilótájaként egymástól is sokat tanulhattak.
Végre bejelentették: Visszatér a gyári Renault
Már számolni sem tudjuk, hogy hány hónapja zajlott a találgatás és a halogatás a Renault gyári csapatának F1-es visszatérését illetően. A várakozásnak vége: a cég megvásárolta a Lotust.
Hamilton: Elmegyek bulizni, és így is nyerek!
Lewis Hamilton idén életmódot váltott, és büszke rá, hogy az nem volt kihatással a pályán mutatott teljesítményére. Csapatával olyan szerződést kötött, amely veszélyes sportok űzését is engedélyezi.
Ron Dennis: Mit nekünk pár távozó szponzor?
Az elmúlt néhány évben több nagy támogató is felbontotta együttműködését a McLarennel, ezekben a hónapokban pedig a csapat szponzorvesztése ismét felgyorsult. Ron Dennis erre csak legyint egyet.
Az év F1-es képei 2015-ben – 1. rész
Válogatásunkban az idén készült legszebb, és legjellegzetesebb F1-es fotókat gyűjtöttük össze, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjtól az évad végére pontot tevő Abu Dhabi versenyig.
A Mercedes fenyegetése Hamiltonnak szólt?
Szokatlan nyilatkozatot tett az F1-es csapat egyik vezére, Toto Wolff: ha a versenyzők közti rossz viszony elharapózik, megválnak az egyik pilótától. A brit sajtó szerint ez üzenet Lewis Hamiltonnak.
Nagy a remény a Red Bullnál a jövő évre
Az F1-es csapat tagjai nemrég még körültekintően nyilatkoztak 2016-ról levegőben lógó motorügyük miatt. Danyiil Kvjat legújabb megszólalásában azonban már győzelmekről beszél.
Hogyan fog működni az új gumiszabály?
Alaposan megbonyolították az F1-es abroncshasználatra vonatkozó előírást. A versenyzők maguk választhatnak ki 10 gumiszettet, és akár három különböző keveréket is használhatnak a futamon. A Pirelli részletesebben kifejtette az újdonságokat.
Hamilton: Nico túl sokat panaszkodik
A pályán nincs helye a barátságnak, hiszen aki nyerni akar, annak dörzsöltnek, erősnek és keménynek kell lennie – így gondolja a háromszoros F1-es bajnok Hamilton, aki szerint csapattársa túl sokat panaszkodik.



























