Zsinórban három külföldi versenyt nyert a fallabdázó Farkas Balázs

Elképesztő formában van a 2017-es Világjátékokat is megjárt Farkas Balázs. A magyar klasszis diadalmaskodott a Profi Squash Szövetség, a PSA Minszkben megrendezett rangos tornáján. A fehéroroszországi siker sorozatban a harmadik nemzetközi tornagyőzelmet jelentette a tatabányai játékosnak, aki előzőleg megnyert egy berlini, majd egy szlovákiai viadalt is.

 

A Minszkben lebonyolított 5500 dollár összdíjazású versenyen a harmadikként kiemelt Farkas Balázs három győzelemmel jutott a döntőbe, ahol aztán 3-1-re verte az elsőként rangsorolt dán Kristian Frostot.

„Ez egy olyan verseny volt, ahol a mezőny több hasonló szintű játékosból állt, és úgy érzem, hogy azért nyertem, mert jobban akartam a győzelmet, mint a többiek. Tisztában voltam azzal, hogy ki, milyen játékerőt képvisel, és úgy voltam vele, hogy ha odateszem magam és jól megy a játék is és jönnek az ütések, akkor bárkit meg tudok verni. Jelen pillanatban a 136-dik helyen állok a világranglistán, Minszkben pedig két olyan játékost is sikerült legyőznöm, aki előttem van a rangsorban. Az elődöntőben 3-0-ra vertem egy ír fallabdázót, a döntőbeli ellenfelem személyében pedig egy TOP 100-as versenyzőt múltam felül.” – nyilatkozta a  Squashberek SE 21 éves fallabdázója.

A soron következő, az egyesült államokbeli Birminghamben 2021-ben megrendezendő Világjátékokkal kapcsolatban Farkas Balázs azt mondta: nagyon szeretne újra kijutni a nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport-eseményére.

Read More

Fallabda –Vidux és Squashberek sikerek a csb-n

Gigászi csatát hozott a fallabdázóknál az országos csapatbajnokság 2. fordulója. A férfiaknál az első osztály legjobbjai Szegeden ragadtak ütőt, ahol a Vidux-Tisza Squash I. szerezte a legtöbb pontot.

 

A szegediek a nagy rivális és címvédő Victor B.L.E. csapatával játszottak egy végletekig kiélezett összecsapást, amelyet végül azonos szettaránnyal (6:6), 3 ponttal (108-105) megnyertek. Bajnokot a következő fordulóban, márciusban hirdetnek. A férfiaknál a csapatbajnokság második fordulója is válogató verseny volt a birminghami Eb-re.

A nőknél az első fordulót rendezték meg, a budapesti állomáson végül a Squashberek SE szerezte a legtöbb pontot. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség tájékoztatása szerint az első osztály mérkőzésein túl a másod-, harmad- és negyedosztályban is pattogott a labda.

A csapatbajnokság állása:

Országos csapatbajnokság, férfiak – a 2. forduló után

1.       Vidux-Tisza Squash I.

2.       Victor B.L.E.

3.       Squashberek SE.

4.       Csé-Team LE I.

5.       Etalon SE.

6.       Gekko SE. I.

7.       Go Ahead SC SE I.

8.       CSC Junior

9.       Marostő SE. I.

Országos csapatbajnokság, nők – az 1. forduló után

1.       Squashberek SE

2.       Vidux-Tisza SE

3.       Top Challenge SE I.

4.       Budaörsi Labda Egylet

5.       Top Challenge SE II.

6.       Egri Csillagok Team

7.       Egri Leányka Team

8.       Budapest Squash Akadémia

Read More

Fallabda – Folytatódik a csapatbajnokság

A fallabdázóknál megrendezik az országos csapatbajnokság következő fordulóját. A férfiaknál ez lesz a második, míg a nőknél az első forduló – adta hírül a Sportágválasztó Magazin.

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség tájékoztatása szerint a két helyszínen, Budapesten és Szegeden összesen 52 csapat lép pályára szombaton. A sportágban legutóbb az utánpótlás korúak kerültek reflektorfénybe, miután az Európai Körverseny legutóbbi állomásán Chukwu Hannah első lett az U17-es korosztályban, míg a fiúknál (ugyancsak U17-ben) Takács Benedek ezüstérmes lett Prágában. A csapatbajnokság után a következő hazai nagyverseny február 9-én lesz, amikor TOP 16-os pénzdíjas versenyt rendeznek a férfiak mezőnyében Budapesten, emellett a legjobb női fallabdázókat is láthatja majd a közönség.

 A TOP 16-os verseny egyébként a férfiak esetében Európa-bajnoki selejtező is lesz. A kontinensbajnokság magyar szempontból rendhagyónak ígérkezik, ugyanis tavaly a válogatott bejutott az elitkörbe, így a birminghami Eb-n már az divízió 1-ben lépnek pályára tavasszal.   

Read More

Fallabda – Egy arany, egy ezüst az Európai Körverseny legutóbbi állomásán

Egy aranyat és egy ezüstöt nyertek a fiatalok Prágában. A cseh fővárosban az Európai Körverseny legutóbbi állomásán Chukwu Hannah első lett az U17-es korosztályban, míg a fiúknál (ugyancsak U17-ben) Takács Benedek ezüstérmet szerzett.

 

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint a magyar színeket 10 versenyző képviselte. Az aranyérmes Chukwu Hannah rendszerint jól teljesít a nemzetközi utánpótlás versenyeken, fiatal kora ellenére a felnőtt mezőnyben is letette már a névjegyét itthon.

 

„Ezeken az úgynevezett Super Series versenyeken rendszerint sok utánpótláskorú vesz részt. Európa csaknem minden országából érkeztek fallabdázók Prágába, korosztályonként 40-50 fős indulói létszám volt a kétnapos viadalon” – mondta Farkas János, a juniorok csapatvezetője.

A magyarok legközelebb az Osztrák Junior Openen ragadnak ütőt nemzetközi versenyen.

Magyar eredmények

Prágai Junior Super Series

Chukwu Hannah (U17) – arany

Takács Benedek (U17) – ezüst

Kamocsai Bendegúz (U19) – 7. hely

Dévald Péter (U19) – 8. hely

Dévald Tamás (U19) – 10. hely

Laskai Vanda (U17) – 10. hely

Sáli Barnabás (U13) – 11. hely

Simon Dániel (U17) – 11. hely

Nagy Simon (U17) – 12. hely

Jeszenszky Zoltán (U17) – 33. hely

Read More

Krajcsák és Chukwu sikere a fallabdás évnyitón

A hétvégén a Wanda Borház-Promotech Squash Open Eger összevont ranglistaversennyel kezdődött meg a hazai fallabdázók idei versenysorozata. A férfiaknál a legjobbak között a korábbi világklasszis, Krajcsák Márk diadalmaskodott, míg a nőknél a sportág egyik legnagyobb ígérete, Chukwu Hannah győzött – adta hírül a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség.

Az összevont ranglistaverseny szombati napján a férfi „A- és C-kategória, valamint a női kategória játékosai léptek pályára, míg vasárnap a férfiak B- és D-kategóriájának mérkőzéseit bonyolították le Egerben.

A férfiaknál az A-kategóriában a 14-szeres magyar bajnok, Krajcsák Márk – aki jelenleg a sportági szövetség elnöke – nyerte az évnyitót. Az egykor a világranglista 37. helyét elfoglaló játékos Hoffmann Péter, Boros Dávid és Cséffalvay Dániel előtt végzett az élen.

A nőknél a nigériai édesapától és magyar édesanyától származó Chukwu Hannah győzött. A még csupán 15(!) esztendős tehetség a tatabányai Squashberek első osztályú férfi csapatának is tagja. Tavaly a 21 ország játékosait felvonultató Hungarian Junior Openen, első nemzetközi megmérettetésén az U17-es lányok között mindjárt nyerni tudott, és Egerben is első lett. A második helyen a 2017-es wroclawi Világjátékokat is megjárt, szülés után visszatért Kiss-Máté Csenge végzett, a harmadik helyet Laskai Vanda, míg a negyediket Udvardi Leonóra szerezte meg.

Wanda Borház – Promotech Squash Open, Eger, a dobogósok:

Férfi A:
1. Krajcsák Márk (Budaörsi Labda Egylet)
2. Hoffmann Péter (Szegedi Tisza Squash SE)
3. Boros Dávid (Egri Squash SE)
4. Cséffalvay Dániel (Csé-Team SE)

Nők:
1. Chukwu Hannah (Squashberek SE)
2. Kiss-Máté Csenge (Top Challenge SE)
3. Laskai Vanda (Szegedi Tisza Squash SE)
4. Udvardi Leonóra (Top Challenge SE)

Férfi B:
1. Bíró Balázs (Sport Elit SE)
2. Krasznai Gábor (Go Ahead SC SE)
3. Takács Benedek (Marostő SE)
4. Kozma András (Csé-Team SE)

Férfi C:
1. Lóczy Attila (Top Challenge SE)
2. Kasza Péter (Top Challenge SE)
3. Tamásy András (Colosseum-Luxus SE)
4. Szász Miklós (Top Challenge SE)

Férfi D:
1. Lóczy Attila (Top Challenge SE)
2. Kulich György (Marostő SE)
3. Csüri Antal (Egri Squash SE)
4. dr. Czéh-Tóth Márk (Pécsbánya SE)

Read More

Fallabda – Chukwu Hannah és Cséffalvay Dániel nyert az idei utolsó versenyen

A nőknél Chukwu Hannah (Squashberek SE), a férfiaknál pedig Cséffalvay Dániel (Csé-Team SE) nyert a 2018-as év utolsó versenyén. A még junior korú Chukwu Hannah a szülés után visszatérő Kiss-Máté Csenge (Top Challenge SE) előtt szerezte meg az aranyérmet, míg a dobogó harmadik fokára Guti Judit (Budaörsi Labda Egylet) állhatott fel.

 

A férfiaknál A-kategóriás versenyt rendeztek a budapesti Head Squash Clubban. Cséffalvay Dániel kiélezett csatában nyert Boros Dávid (Egri Squash SE) ellen. A harmadik helyen a még junior játékos, Dévald Péter (Squashberek SE) végzett. Ez a verseny volt az első kvalifikációs viadal, amely válogató a tavasszal megrendezendő Európa-bajnokságra.

 

Közben eldőlt az is, hogy a sportágban a hölgyeknél Csókási Gabriella (Szegedi Tisza Squash SE), a férfiaknál Farkas Balázs (Squashberek SE) lett az év legjobb játékosa. Mindkét játékos megszerezte a 2018. év országos bajnoka címet.

Read More

Fallabda – Indul az Eb-kvalifikáció

A fallabdázóknál megkezdődnek a válogatóversenyek a birminghami Európa-bajnokságra. A férfiaknak A-kategóriás versenyt rendeznek Budapesten, ugyanitt a nők is ütőt ragadnak a hétvégén.

Képes Gábor, a Magyar Fallabda Szövetség főtitkára elmondta, a férfiaknál minden bizonnyal a teljes hazai élvonal képviselteti magát. „Tavaly középpontba került a fallabda a férficsapat jóvoltából. A válogatott ugyanis bejutott az elitkörbe, így a birminghami Eb-n már az divízió 1-ben lépnek pályára tavasszal”.

A férfi és a női versenynek is a budapesti Head Squash Club ad otthont. A hétvégi események lesznek egyébként a fallabdázók számára az utolsó idei megmérettetések.

Read More

Hibátlanul kezdett a Viktor BLE a squash csb-n

A hétvégén rendezték a fallabda országos csapatbajnokság első fordulóját. Az első osztály együtteseit a budapesti City Squash Club látta vendégül. A mérkőzések során a Viktor BLE szerepelt a legjobban, amely mindhárom összecsapását 4-0-ra nyerte.

 

               

A korábbi években több példa is akadt rá, hogy némely klub külföldi játékosokkal megerősítve lépett pályára a csapatbajnokságon. Tavaly a Colosseum is jelentős mértékben annak köszönhette bajnoki címét, hogy két világranglista Top 10-es légiós segítette az azóta feloszlott együttest. Ezúttal csak a Gekko SE színeiben szerepelt két spanyol fallabdás: velük a debreceniek három mérkőzésükből kettőt meg is nyertek.

Az első forduló nagy meglepetéseket nem hozott, de némileg váratlan eredmény volt, hogy a Csé-Team 3-1-re győzött a tatabányai Squashberek ellen, utóbbi annak ellenére is esélyesebbnek számított, hogy nélkülözte legjobbját, a tavalyi Világjátékokat is megjárt Farkas Balázst.

A csapatbajnokság háromfordulós, a győztes indulhat jövőre a Bajnokok Ligájában. A csb  következő fordulóját január 26-án rendezik Szegeden.

Fallabda Országos Csapatbajnokság, 2018-19, I. osztály, eredmények:

Viktor BLE – Go Ahead I 4-0
Squashberek-Marostő I 4-0
Vidux-Tisza – CSC Junior 3-1
Etalon – Gekko I 2-2
Viktor BLE – Etalon 4-0
Squashberek – CSC Junior 3-1
Vidux-Tisza – Go Ahead I 3-1
Sport Elit I – Csé-Team I 2-2
Vidux-Tisza I – Etalon 3-1
Sport Elit I – Gekko I 2-2
Csé-Team I – Marostő I 4-0
Marostő I – Go Ahead I 1-3
Viktor BLE – Gekko I 4-0
Squashberek – Csé-Team I 1-3
Sport Elit I – CSC Junior 1-3

Read More

Fallabda – Kezdődik a csapatbajnokság

A hétvégén megrendezik a fallabda országos csapatbajnokság első fordulóját. Az ob vasárnapi helyszínei: Budapest és Eger. Ebben a sportágban a csapatbajnokság háromfordulós, a győztes pedig indulhat jövőre a Bajnokok Ligájában.

 

Nem lesz címvédés a férfiaknál! A tavalyi bajnok Colosseum ugyanis feloszlott, így a 2017-es bajnoki ezüstérmes Victor BLE várhatja a legjobb előjelekkel a sorozatot. A nőknél a Tisza-Szeged kezdi meg címvédőként a küzdelmeket.

Az első fordulóban nem lesz ott a tatabányai együttesben a Világjátékokat is megjárt Farkas Balázs, aki a múlt heti berlini sikere után ezen a hétvégén is Németországban lép pályára. Farkas legutóbb megnyerte élete első PSA-tornáját, miután az 5000 dollár összdíjazású versenyen nem talált legyőzőre, az előttünk álló hétvégén pedig a német csapatbajnokságban ragad majd ütőt.

A magyar csapatbajnokság következő fordulója jövő év elején lesz.

Read More

Világliga, döntő: Magyarország – Montenegró ÉLŐ

vamosmarton20180623012004 után nyerhet ismét a magyar csapat világligát. A fináléban az ellenfelünk Montenegró. – a mérkőzés 19.45-től kezdődik – a Duna World élőben közvetíti a meccset – a tornán másodszor csap össze a két gárda Korábbi cikkeink: – Kemény meccs volt – Aranyéremért játszik a magyar válogatott a Világligán – Märcz Tamás: nyerhetünk! Mai eredmények: A 7. […]

Read More

Nem kötelező

A jelek szerint az idén – gazdasági okokra hivatkozva – még mindig akad sportág, amely lemond a Magyar Diáksport Szövetség által az általános- és középiskolások számára létrehozott diákolimpia megszervezéséről. Amint arról korábban is beszámoltunk: az MDSZ tavaly a többszörösére emelte … Bővebben

Read More

Faltól a hálóig

A szegedi Squash Club fallabda-, illetve tollaslabda-szakosztályában tudatos utánpótlás-nevelés folyik. A fiatalokat azonban nemcsak az eredményes sportkarrierre, hanem az életre is felkészítik az edzők, a klub vezetői. Pusztai Viola • Családias hangulat fogadott minket a szegedi Tisza Tollas SE és … Bővebben

Read More

Sziasztok, megjöttünk!

Az elmúlt egy hónapban új szereplőkkel bővült a magyar sikersportágak listája: tollaslabdában, fallabdában és curlingben is világraszóló sikereket értek el a hazai utánpótlás-versenyzők. A hirtelen jött népszerűség hatására mindhárom sportágban felpezsdülést várnak. Lakner Gábor • Az elmúlt hónapban több olyan … Bővebben

Read More

Hiába feladott labda?

Sokáig a labdarúgással kacérkodott a 19 éves Farkas Balázs, aki néhány napja a sportág legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy ezüstérmes lett a kriensi korosztályos squash Európa-bajnokságon. Háttérről, tervekről beszélgettünk a tatabányai sportolóval. reb • A legtöbb ember négynapos, kemény, de … Bővebben

Read More

Sportágépítő ezüst?

A katasztrofális hazai körülmények közül indulva igazi bravúr volt Farkas Balázs eredménye, aki két napja ezüstérmet szerzett a fallabdázók Kriensben rendezett U19-es egyéni Európa-bajnokságán. Az edző-édesapa, Farkas János a sportág felpezsdítésére használná a nem mindennapi eredményt. reb • Még a … Bővebben

Read More

Aranykapuban

Farkas Balázs gigászi, majdnem másfél órás küzdelemben legyőzte a korosztály európai ranglistavezetőjét a kriensi U19-es fallabda egyéni Európa-bajnokságon, így az elmúlt évek legnagyobb sikerét aratva, aranyéremért játszhat kedden. reb • „Szívem szerint maradnék még a döntőre” – nem kell magyarázni … Bővebben

Read More

Éremközelben

Karnyújtásnyira került az éremhez Farkas Balázs, hiszen újabb két sikerrel elődöntőbe jutott a Kriensben zajló U19-es egyéni fallabda Európa-bajnokságon. reb • „Ha jól játszunk, és az Isten is úgy akarja, biztosítjuk a helyünket a legjobb négy között” – fogalmazott gyorsértékelésében … Bővebben

Read More

Éremért Kriensben?

Az U19-es egyéni fallabda Európa-bajnokság szombaton kezdődik a svájci Kriensben. A négyfős magyar küldöttségből jó szereplésre elsősorban a korosztály európai ranglistáján ötödik Farkas Balázs pályázik eséllyel. reb • Szokás szerint jelentős önköltséget vállalva készül a svájci U19-es Eb-re a magyar … Bővebben

Read More